Lui számára ez a nap is csak egy szokványos napnak indult. Kényelmesen tekergőzött terráriumában, s gazdáját figyelte. Szerette a fiút, mivel neki köszönhette állandó élelem-utánpótlását, ezért még a szűk üvegzárkát is meg tudta bocsátani neki.
Gyorsan repült az idő, s a piton pislogás nélküli szeme már csak arra figyelt fel, hogy szőke kis barátját az ágyba tuszkolják, minden ellenkezése ellenére.
- De én is menni akarok a bálba! – Nem volt szokatlan ez az ellenkezés a kis szőkétől, de hogy valami bál miatt… - Azt mondtad An is ott lesz, és én találkozni akarok vele!
A beszélgetés többi részére már nem figyelt a kis tekergő. Azon kezdett gondolkozni, hogy ki is az az An. Hosszas töprengés után arra a következtetésre jutott, hogy bizonyára az a barna hajú, mesélős nő lehet, hiszen másért nem rajongott ennyire kis etetője.

Megvárta, míg minden elcsendesedett a szobában, s gazdája szuszogása is egyenletessé vált. Mivel ismét csak elfelejtették őt alaposan bezárni, könnyűszerrel siklott ki a folyosóra, s érdeklődve tekintett körbe. Miközben azon tanakodott, hogy kit látogasson meg ma, újra eszébe jutottak azok a mesék, melyeket csínytevő barátjával hallgattak, s az, hogy nem is voltak rosszak…
Óvatosan csúszott át a nagybácsi szomszédos szobájába, s csendben meghúzódott a sarokban. Hamarosan megérkezett a szoba tulajdonosa, de sajnos egyedül… És ha ez még nem lett volna elég, az idős fószer dühöngeni is kezdett, s lesodorta az asztalon lévő dolgokat. Lui rögtön el is könyvelte magában, hogy többet nem jön ebbe a helyiségbe. Még a végén őt is eltalálja valami, mint azt a szerencsétlent, s lila foltok fogják borítani gyönyörű pikkelyeit. Bár szerény személye meg volt győződve róla, hogy neki még az is jól állna…
Az ajtó csapódására eszmélt fel mély gondolataiból, s komótosan vette tudomásul, hogy egy jó darabig még valószínűleg ide lesz zárva. Sokáig várakozott, míg tompa zajra lett figyelmes a bejárat felől. Szinte beesett rajta a csókolózó pár, ő pedig nem tudta eldönteni, hogy mit is kellene tennie. Mégsem maradhat itt, de a menekülési útját is elzárták.
- Ugye tudod, hogy apád előtt csattant el az első csókunk? – An hangjára összpontosítani kezdett, s csendben várta a folytatást.
- Tulajdonképpen az a második volt. Mikor a bál után együtt aludtunk megcsókoltalak, csak te nem emlékszel. – Érdeklődve hallgatta a párbeszédet, s szökési tervét ki is verte a fejéből. Végül is nem árt senkinek, ha marad még egy kicsit…
- Emlékszem, és egészen pontosan a harmadik. Mielőtt elmentem volna, loptam tőled egy kis csókot, míg aludtál. – A pár nevetése jobb kedvre derítette a pitont is, s megállapította magában, hogy éppen itt volt az ideje, hogy a két idióta összejöjjön. Ő már az első pillanatban tudta, hogy egymáshoz valók… de legalábbis a másodikban már biztosan. – Várj… - Feléledt benne a remény, hogy talán előbb kiengedik őt, s csak utána folytatják mindazt, amit elkezdtek.
- Sajnálom, ha túl gyors vagyok és megértem, ha még várni akarsz. Csak már nagyon régóta vágyakozom utánad, ezért egy kicsit nehezen tudom kontrollálni magam. Sajnálom, hogy nem vettem észre eddig, hogy te még… - Lui igazán hálás volt a nőnek, hogy végre elhallgattatta a mentegetőző férfit. Úgy gondolta, hogy egy igazi hímhez nem illik ez a viselkedés.
- Ez igazán kedves tőled. De én csak azt akartam ajánlani, hogy csukjuk be az ajtót, mert Willnek elég nehéz lenne reggel kimagyarázni, hogy miért alszunk együtt… pizsama nélkül.

A csúszómászó kezdte kínosan érezni magát, s sejtette, hogy ha el tudna pirulni, már rég vörös színben pompázna egész teste. Erősen koncentrált, hogy megtalálja a megfelelő megoldást a biztos távozását illetően, de semmiképpen nem akart újra repülési leckéket venni, így jobbnak látta nem megszólalni – illetve felszisszenni.
Úgy döntött, hogy visszahúzódik nyugodt kis sarkába, s megvárja a reggelt, hogy csöndben és feltűnésmentesen eltűnhessen. Hátrálását azonban érdekes suttogások és apró sóhajok akadályozták meg. Kíváncsisága eluralkodott rajta, s újra a pár felé vette az irányt, majd óvatosan az ágy végébe kúszott.
Születésétől fogva képtelen volt pislogni, de úgy érezte, most még ha tehetné, se tudná egy pillanatra sem levenni a szemét az ágyon heverőkről. Figyelmesen tanulmányozta, ahogy a nő kezei szinte reszketve bontogatják a másik ingét, s úgy döntött, mégiscsak jobb lesz neki a földön. A padlóra érkezve hirtelen egy anyag borult rá, amitől mérgesen szisszent fel. Azt még elviselte, hogy bezárták ide, míg ők jól elvannak egymással, de hogy még meg is dobálják…
- Nem hallottál valamit? – A nő érdeklődő hangja aztán gyorsan észhez térítette, és addigi mérgelődését feladva a lehető legkisebbé húzta össze magát az ing alatt.
- Még el se kezdtük, de te már hallucinálsz? Nem is tudtam, hogy ennyire jó vagyok.
- Beképzelt tuskó… – Hallotta, hogy An még mondana valamit, de a cuppogó hangokból ítélve gazdája bácsikája nem adott rá lehetőséget. Szerencséjére…
A lebukástól félve Lui egész éjjel az ing alá húzódva bujkált, ügyelve arra, hogy még véletlenül se bukjon le. Még túlságosan jól emlékezett arra, hogy milyen fájdalmas volt, mikor az a lány kihajította őt a szobájából.

Másnap reggel érdeklődve dugta ki a fejét a férfi ruhája alól, s megnyugodva vette tudomásul, hogy a pár még alszik. Elindult az ajtó felé, de félúton megakadt, ahogy mozgolódásra lett figyelmes.
- Jó reggelt… - Hallotta a férfi suttogását, s riadtan tekintett hátra. Persze nem neki szólt a köszöntés, de egy pillanatra egészen úgy gondolta.
- Neked is. Tudod este akartam még valamit mondani az eljegyzéssel kapcsolatban. – A méretes piton érdeklődve csusszant újra az ágy felé, hogy jobban hallja a beszélgetést.
- Sajnálom, de már beleegyeztél. Most már nem vonhatod vissza.
- Nem erre gondoltam. Tudod, ahogy Marg nénit ismerem, a te családod már tudja a jó hírt. Az enyém viszont még rólad sem tud, úgyhogy lassan ideje lenne megismerned őket.
- Örömmel. Mindig is kíváncsi voltam rájuk. – An váratlanul ült fel az ágyon, s csak egy hajszálon múlt, hogy az óriáskígyó nem kapott szívrohamot. Simán megláthatta volna, és akkor…
- Hogy mi? Te tényleg meg akarod ismerni őket? Azok után, hogy meséltem róluk?- A férfi is felemelkedett, s gyengéden végigsimított kedvese arcán.
- Főleg azok után. – Könnyed csókjuk egyszerre hatotta meg és idegesített fel a tekergőző állatot. Tudta, hogy ha ezek így folytatják, akkor bizony nem fog egyhamar kijutni innen. - De anyádnak te mondod el!
- Rendben. – Tisztán látta, hogy a nő ajkaira egy gúnyos mosoly ül ki. – De apámmal és a bátyáimmal te beszélsz.
- Kizárt! Ők birkóztak, nem? – A heves reakció következtében a nő nevetésével egyszerre engedett meg magának egy halvány kis szisszenést, amit nem kellett volna.
A következő pillanatok csigalassúsággal teltek Lui számára. Vidámsága legalább olyan gyorsan tűnt el, mint az őt észlelő barna szeműé. Ledermedve figyelte, ahogy a hirtelen döbbenetet felváltja az elszántság a másik tekintetében, s tudta, hogy mi vár rá… újra lehetőséget kap megtanulni olyasvalamit, amihez nincsenek megfelelő adottságai, mint például szárnyak…