A kedélyek lenyugvásával és a munka sűrűsödésével hamar eltelt egy hét. A napok szinte észrevétlenül váltották egymást, annyi dolga akadt mindenkinek. Daniel naponta, két naponta elhagyta a Sasfészket, olykor éjszakára sem tért haza. Beindult a gépezet. Gillian nem sokat értett a pörgő eseményekből, csak azt érzékelte, hogy a csapat nagyon izgatott, és keveset foglalkoztak a jelenlétével. Különösebben ez sem bántotta, hiszen rengeteg olvasásra váró kötetet szerzett Dan irodájából.
 

Aznap sem kellett volna semmi fatálisnak történnie. Ugyanúgy indult a reggel, mint az előző napokon. Wade a számítógépek előtt gubbasztott, időnként kávét szürcsölt a termoszból. Éjjel tizenegykor vette át a stafétabotot Larrytől, azóta csak röpke másodpercekre vette le szemét a képernyőkről. Tudta, hogy gyorsan kell cselekednie, ha megkapja a jelet. Nem csúszhat hiba a gépezetbe.
 

Azon a fronton nem is csúszott.
 

Daniel, Sherman és Craig társaságában, bevetésen vett részt. Valószínűleg ez volt az oka, hogy bár furcsállotta a kopogás tényét, Wade a gyanútlanok teljes nyugalmával ajtót nyitott. Hiba volt. Hirtelen teljesen éberré és józanná vált. A küszöb túloldalán ugyanis nem hazavárt társai álltak, hanem két, vele nagyjából egykorú srác. A testesebbik invitálás nélkül beljebb lépett. Haját katonásan rövidre nyírva hordta, apró gombszemeit úgy járatta körbe a szobában, mintha ő uralná a terepet. Kísérője mellette szinte véznának tűnt, pedig evett, mozgott éppen eleget. Barna, göndör fürtjei a szemébe hullottak, gyakran kellett őket onnan kikotornia. Bocsánatkérően vállat rándított, és a megkövült Wade felé nyújtotta jobbját.

- Üdv. Rég találkoztunk.

- Rég bizony. - Kezet ráztak. Wade a nadrágjába törölte izzadó tenyerét, és idegesen hátrapillantott: a szekrény alkatú fiú már a monitorok tartalmát vizslatta. Visszafordult az előtte állóhoz, érezte, hogy mosolya erőltetett. - Ez aztán a meglepetés! Minek köszönhetjük a váratlan látogatást?

-A környéken volt dolgunk, és Travis ragaszkodott hozzá, hogy beugorjunk.

- Olyan rég pókeroztam egy jót Larry barátommal - helyeselt a másik jövevény. - Online kevésbé hangulatos a dolog. Mellesleg Cooper észosztását is rég hallottam. Hol vannak a léhűtők?
 

Wade elméjében megkondultak a vészharangok. A szobában kell tartania őket! Még emellett is fohászkodnia kellett az égiekhez, hogy Gill ne toppanjon be, de erre viszonylag kevés esélyt látott.

- Még alszanak valószínűleg. Mostanában mindenkinek hosszú műszakja van, elég kimerítő.

- Á, nekem találkoznom kell a földimmel! Ha kell, majd felverem - legyintett a nagy darab, és elindult a ház belseje felé, kísérője - ha nem is túl lelkesen - utána.
 

Ebben a pillanatban a számítógépek sorra csipogni kezdtek, így Wade nem vitatkozhatott tovább. Egy szemvillanásnyi idő alatt előttük termett, és kitörölte a bank belső biztonsági rendszeréből az átutalásra utaló jelek mindegyikét. Másodpercek múlva szitkozódva pattant fel a székéből, és a behatolók után eredt. Sietségében beléjük is ütközött.
 

Travis és Jamie dermedten álltak a hálószoba ajtajában. Gill hasonlóan sóbálvánnyá merevedve a szekrény előtt. Kian félig betakarózva ült az egyik matracon, még nem egészen fogta fel, mi zajlik körülötte; a csipáit törölgette. Wade belesápadt a látványba. A két göndör hajú egymást bámulta tágra nyílt szemekkel, Travis érthető okokból szintén a lányt. Utóbbi eszmélt fel először.

- És ki ez a csinos hölgyike? - Elismerően füttyentett, és ismét végigjáratta tekintetét az említett testén, annak nagy bosszúságára. Gill áldotta az eget, hogy nem lustálkodott még öt percet, és így prezentálható öltözetet viselt. - Nem tudtam, hogy koedukálódtatok.
 

Kian elméje kitisztult az idegen hang hallatán, és az utolsó foglalt takaró alól kikandikáló fekete fejtető is mozgolódni kezdett. Gill torka teljesen kiszáradt, képtelen volt bármiféle hang artikulálására. Egyébként is mit mondhatna?! Csak azt tudta, hogy irtó nagy bajban van. Önnön személyazonosságával kapcsolatban azonban komoly kétségei támadtak. Szeme sebesen járt a két jövevény arca között. A testesebb idegen, amelyik megszólította, azóta is lelkesen mustrálta minden porcikáját. A másikuk csak dermedten bámulta.
 

Wade is magához tért végül, és a lány mellé sietett. Karját védelmezően a válla köré ejtette, majd egy rövid torokköszörülés után kimondta az első gondolatot, ami az eszébe jutott.

- Ő itt Gill, a húgom. Gillian. Igen. Az ikerhúgom.

- Nem is tudtam, hogy van testvéred - ráncolta a homlokát Travis.

- Nem verem nagydobra. Érthető okokból. - Wade igyekezett a lehető leginkább úgy nézni a srácra, mint egy védelmező bátyj, akinek nem tetszik, hogy a húgát szemmel vetkőztetik. Valóban nem tetszett neki a dolog, vérségi kapcsolat nélkül se. Afelől azonban voltak kétségei, hogy mennyire hiszik el a rokonságukat. Mindkettőjüknek barna volt a haja, zöld a szeme, a magassági különbség sem durva, de semmi több. A hajuk alapján, akár Jamie és Gill is testvérek lehetnének, és még a nevük is passzolna.
 

Jamie egyre értetlenebb tekintettel méregette a párost, de nem szólt semmit. „Gillian?! És testvérek?" Kian is éberen követte már a fejleményeket. Gondolatban meghajolt Wade gyors mentése előtt. Larry ugyancsak felkelt, és érdeklődően figyelte az előtte zajló eseményeket. Travis, mintha csak a rivaldafényre várt volna, látványosan lassított tempóban a lányhoz lépett, és színpadias mozdulattal kezet csókolt neki. Négy nagyra nyílt szempár kísérte mozdulatait. „Földije" csupán gúnyosan elhúzta a száját.

- Üdvözletem a szép hölgynek. Travis Smith. Szolgálatodra.
 

A lány megszeppenten válaszolt. - Helló. Gillian vagyok - egy gyors pillantás Wade-re -, Gillian Walters. Örülök, hogy... találkoztunk.

- Hát még én!
 

A másik vendég is rosszallva nézte a nyilvánvaló nyomulást, ezért saját belső csatáját időlegesen félretéve közbelépett. Társát kissé arrébb taszigálta, hogy a lányhoz férjen, de nem csodálkozott, amikor az nem vette a lapot.

- Jamie Evans, szia.

- Gill - jött az elhaló válasz. „Hogyan? Miért ő?"

- Szép név - jegyezte meg a srác zavartan. Semmit sem értett. Ezernyi kérdése közül egyet sem tett fel. Nem, amíg nincs tisztában a helyzettel. Az egykor jól ismert zöld szempárban próbált válaszokat keresni, de ott is csak kétséggel találkozott.

- Kösz.
 

A lány sem találta a helyét a hirtelen túlzsúfolttá vált szobában, ezért végtelenül hálás volt, hogy Kian teljesen magához tért, és a ruházata kiegészítése után kifelé terelte a csapatot. Nagyobb légtérben talán ő is fellélegezhet. Úgy kalkulált, hogy ha Jamie eddig nem leplezte le, akkor a továbbiakban is játszani fogja az új ismerős szerepét. Lelkiállapotának javulásában azonban nem segített Larry elsuttogott jóslata, miszerint:

- Véged van.
 

Nehezére esett kételkedni ebben.
 

A konyhai üvegasztal köré telepedtek le, pár doboz üdítő és néhány szendvics társaságában. Kian még időben beavatta Coopert és Dee-t a spontán háttérsztoriba, de így is ott lebegett felettük a lebukás veszélye, ami miatt mindannyian feszélyezetten érezték magukat. Mindannyian, kivéve Larryt és Travist, akik élénken elemezték a hokibajnokság állását, miközben jóízűen pöfékeltek. Utóbbi tekintete gyakran vándorolt Gill irányába, s a látottakkal mindig teljes mértékben elégedett lehetett. Ismerve társa mocskos fantáziáját, Jamie egyre idegesebb lett, ezért minden elhatározása ellenére ő is hamar a cigarettásdoboz után nyúlt.

- Kérsz egy slukkot, haver? - ajánlotta fel félig elszívott csikkét Travis, a fogadalom megszegésének okáról teljesen tudatlanul.

- Annyi most nem lenne elég, azt hiszem.

- Nem bírod elnézni, hogy mások teljes egészében élvezik a nikotint, neked pedig csak a füst marad, mi?

- Úgy valahogy - hagyta rá a göndör srác, és rágyújtott.
 

Lassan, hosszan szívott a csikkből. Hamar hatalmába kerítette a jól ismert nyugtató érzés. Régebben napi több szálat is elfogyasztott, sőt a füvet se vetette meg. Mennyit is veszekedtek emiatt... Victoriának mániája volt, hogy a marihuánát csak egy lépés választja el az igazi, kemény drogoktól. Ő persze csak kinevette. Mennyire sokkolta hát, amikor észrevette, hogy újdonsült haverjai közül egyre többen nyúlnak más szerhez is. Ekkor fogadta meg, hogy soha többet, s még a hagyományos dohányhoz is csak különösen stresszes helyzetben tért vissza. Ez a mostani király lehetett volna a kategóriában. Az egész szituáció szürreális volt. Mit keres itt Vic? Miért kerüli a tekintetét? És az az idióta Travis mi a fenéért nyomul annyira?! Érezte, hogy elsötétül a tekintete. Talán egy következő csikkre is szüksége lesz.
 

Gill nem igazán tudott mihez kezdeni magával. Idegesítő kérdőjelek tucatjába ütközött, amikor próbálta összerakni magában, hogy mi is történt. Tudta, hogy nagy bajban van: az előző alkalommal, amikor valaki meglátogatta a csapatot egyértelművé vált, hogy el akarják kerülni, hogy bárki is tudjon az ittlétéről. Borzongva gondolt vissza a sötét szobában töltött időre. Hát ez most nem jött össze. Ráadásul pont Jamie?! Válaszokat akart, és egy lopott pillantás egykori barátjára biztosította, hogy ő is hasonló dolgokon agyal. Azt is látta viszont, hogy ő nem fogja elárulni, efelől tehát megnyugodhatott. Travis elutasítást nem ismerő viselkedése annál inkább bosszantotta. A teljesen konzervatív szabású pólóban is alul öltözöttnek érezte magát, a szemkontaktust mindenáron kerülte. Kis idő után arra kényszerült, hogy arrébb araszoljon a székkel, amikor a szemtelen srác a lábát kezdte cirógatni a sajátjával. Az átlátszó üvegasztal alatt! Egyre kellemetlenebbé vált a helyzet, nem csak Gill számára. A mellette ülő „testvére" gyilkos pillantásokat lövellt Travis felé, Kian az öklét ropogtatta az asztal alatt, és Cooper is kezdett egy mérges apatigrishez hasonlítani. Jamie megpróbált finoman célozgatni a társának, hogy álljon le, de az egyáltalán nem vette az adást.

- És meddig maradsz itt, Gina? Tudok kellemesebb helyeket is, mint ez a fészek. Fészek, Sasfészek, értitek, hehe. És jobb időtöltést is. - Gillian hátán végigfutott a hideg, amikor felfogta, hogy ismét mocskos ajánlatokat kell hallgatnia.

- A nevem Gill, nem Gina - válaszolt végül.

- És meghatározatlan ideig velünk lakik - sietett kiegészíteni a feleletet Wade. - Ameddig jónak látjuk.

- Ezek szerint kénytelenek leszünk gyakrabban errefelé járni.

- Mintha nem lenne éppen elég dolgunk... - hűtötte le a göndör srác.

- És nem laknátok kétszáz kilométerrel délebbre- szállt be Cooper is.
 

Larry aprót köhintett, mire a szőke a szemeit forgatta. Mindketten vetettek egy gyors pillantást a lányra, aki valóban éberebbé vált, de ezzel le is rendezték az ügyet. Annyira Gill is emlékezett, hogy sokáig utaztak, míg Londonból ideértek, de az „itt" rejtélyének megoldásához nem került közelebb.

- Kit érdekel? Nekem megérné a kitérőt! - vigyorgott kajánul a lassan már közutálatnak örvendő srác. Ő azonban ebből mit sem érzett.
 

A lakás más részéről mintha apró zaj hallatszott volna. Lábdobogás. Kian azonnal felpattant, de már késő volt; az ajtóban Craig alakja jelent meg.

- Wow. - Elnyújtott füttyentéssel leplezte meglepetését a kibővült létszám láttán. Másodpercek elteltével megjelent mögötte Daniel és Sherman is.
 

Érkeztükre mindenki felállt. Jamie jó vendéghez híven kezet rázott az újonnan érkezett házigazdákkal, s ha kicsit kelletlenül is, de Travis is követte a példáját. Ugyanakkor igyekezett minél előbb lezavarni a formaságokat és visszaszállingózni Gill személyes terébe, aki egyre közelebb húzódott Wade-hez. A lány látni vélte, ahogy Daniel tekintete elsötétül egy pillanatra, de ahogy jött, el is múlt az ábránd. Talán csak illúzió volt az egész.

- Minek köszönhetjük a váratlan látogatást?

- Haha, ma már másodjára hangzik el ez a kérdés. A közelben volt dolgunk, és ez az idióta - mutatott Jamie az ismét nagyban nyomuló társára - ragaszkodott hozzá, hogy beugorjunk. Bocs, hogy csak így bejelentés nélkül, nem akartunk problémát okozni.

- Nem történt semmi. Vagyis... - Dan fülét megcsapták a nagyképűsködő „vagány" szavai.
 

Wade egyre kevésbé bírta idegekkel a szituációt. Mindennél jobban vágyott rá, hogy a két betolakodó elhúzzon a francba, de tudta, hogy erre kevés az esély most, hogy a csapat hiányzó tagjai is megérkeztek. Ráadásul őket is be kellett még avatni a sztoriba. Talán ingerültebben válaszolt, mint szeretett volna.

- Egy kicsit visszább vehetnél! Vedd már észre magad! Úgy fűzöd a húgomat, mintha csak azzal a céllal született volna a világra, hogy az ágyadba cipelhesd. Szerinted okos dolog ezt egy bátyj előtt csinálni? Szállj le a testvéremről!
 

Annyira hangsúlyozta az állítólagos testvéri kapcsolatot, amennyire csak tudta. Remélte, hogy ezzel mindenki számára tisztázódott a Gill ittlétéről szőtt alibi.

- Mit kell így felkapni a vizet? - tárta szét a karját Travis. - A húgod önálló emberi lény. Nem kértem, hogy tartsd a gyertyát. Egyébként sem értem, hogy miért akarna a bátyjával lógni, ha más lehetősége is van.
 

A szerepébe nagyon belelendült Wade már elkészült a csípős feleletével, de a vezér közbelépése mindenkibe belefojtotta a szót. (Akadt, akibe a lélegzetet is.) Daniel ugyanis váratlanul mellettük termett, magához vonta a lányt és keményen megcsókolta. Gill csak dermedten állt és tűrte a hevesen ajkába harapó fogakat, a szájában barangoló nyelvet, miközben teste teljesen Danieléhez préselődött. Nem csak őt döbbentette meg a váratlan fordulat, a többi jelenlévő is meredten bámult.

- Talán ezt sem egy féltő bátyj előtt kellene... - szólt Wade és azon nyomban hátat fordított. Izzadó tenyerét idegesen a nadrágjába törölte.
 

Gill még akkor is mozdulatlanul állt, amikor Daniel végre befejezte a csókot. Szerencséjére háttal állt a társaságnak; biztos volt benne, hogy lebuknának, ha vendégeik látnák döbbent és lángoló arcát.

- Köszönjük szépen, Gillian nagyon jól érzi magát itt is. A bátyja társaságában. - Dan halkan kuncogott, s elégedetten konstatálta, hogy Travis magabiztos flegmasága odalett. Körbetekintve látta, hogy lassan a többiek is felocsúdnak meglepetésükből; Cooper elismerően biccentett. Egyedül Wade arckifejezését maradt titokban előtte, mivel ő továbbra is a falhoz fordult. A másik „betolakodó" egyre mélyülő ránccal a homlokán fixírozta a lányt, aki szintén nem volt hajlandó megfordulni. Égett a hátán a pont, ahol a vezér tartotta, ugyanakkor szüksége is volt a támaszra; lábai rég feladták a szolgálatot.
 

Jamie nem értett semmit. Hiába próbálta összerakni a kirakóst, a darabok egyszerűen nem illettek egymáshoz. Emlékezett a tanévvégi veszekedésére Victoriával, a kapott ultimátumra. Mindezt, mert lógott, füvezett és rossz társaságba keveredett. Pedig a lánynak akkor fogalma sem volt róla, hogy az a társaság mennyire „rossz". „Nem hiszem el, hogy velem ennyit balhézott, aztán meg összejött ezzel a kis-nagy főnökkel, aki aztán tényleg benne van a dolgokban! Egy nyár alatt változott meg ennyire vagy mindig is álszent volt?!" Megfeszítette az állkapcsát, de nem szólt. Hirtelen elöntötte a méreg.

- Nem tudtam, hogy ti... ketten... - hebegte Travis, amikor már nagyon kínossá vált a beállt csend.

- Persze, hogy nem, mivel nem adtál lehetőséget, hogy szerencsétlen leányzó elrebegje szíve titkát - válaszolt Cooper készségesen. Jókedvűen vállon veregette a pofára esett srácot; nagybácsis gesztussal igyekezett kódolt üzenetet közölni: „Nem baj, fiam, időnként mindenki totál hülyét csinál magából." - Javaslom, üljünk le, úgy biztos izgalmasabb a beszámoló. Vagy legalábbis kényelmesebb.

- Ámen - nyugtázta Sherman az ötletet. Fáradt volt és nyúzott, semmi kedvet nem érzett magában ahhoz, hogy udvariassági köröket fusson két taknyos miatt. A csapategység viszont csapategység, így a paplan helyett a hűtőt, és annak is energiaital tartalmát célozta meg.
 

Dee eközben gyors fejszámolással megállapította, hogy tizenegy emberre csak tíz szék jut, ezért magára vállalta a segítségnyújtás nemes feladatát, és a munkabázis felé indult.
 

Daniel, látva a fekete szándékát, egyből közbeszólt.

- Ne fáradj, nem szükséges, ha már úgyis mindenki tisztában van a helyzettel - vonta közelebb magához a lányt. - A mondás egyébként is úgy tartja, hogy sok jó ember kis helyen is elfér.

- Romlik a szemed?! - horkantott Larry. - Én egy jó embert se látok itt.

- A szerelem vakká tesz. - Cooper lehuppant az asztalfőre. Barátja felvont szemöldökére könnyedén legyintett. - Csak úgy megjegyeztem. Nyugodtan helyet foglalhat mindenki - tárta szét a karját.
 

Daniel megfogta Gill kezét, és egy közeli székhez vezette. Mikor a lány ráébredt, hogyan fognak elférni eggyel kevesebb széken, bepánikolt. A lehető legtermészetesebb arccal hajolt a vezérhez.

- Kérlek, ne csináld ezt. Légyszi - suttogta, alig hallhatón.

- Nem vagy abban a pozícióban, hogy bármit is kérj - érkezett a felelet ugyanazzal a hangerővel.
 

Kian nem tudta, miről folyik a társalgás, de el kellett ismernie, hogy remekül alakította a páros a szerelmeseket. A meghitt pillanatra az tette fel a koronát, ahogy Dan végigsimított a göndör fürtökön. Kianben megmozdult valami. Az érzés eltüntetésére egy húzásra megivott egy pohár kólát.
 

Wade egy képzeletbeli számlán minden elismerését Gilliannek utalta: amikor Daniel ölébe ült, még látszott rajta, hogy mennyire kényelmetlenül érzi magát, a világ minden kincséért se nézett volna bármelyikükre; idővel azonban lazított görcsös tartásán és hátradőlt, nem kis meglepetést okozva - ám főnökük sem volt az a kizökkenthető fajta. Egy pillanatra elcsípte a lány tekintetét; biztatóan rákacsintott.
 

Gill hálásan visszamosolygott. Már uralta a testbeszédét, az arcát borító pír is eltűnt. Köszönettel gondolt vissza a sok fellépésre a tánccsoporttal, bár egyszer sem érezte magát olyan lámpalázasan, mint most. A körülötte folyó beszélgetésből is csak foszlányokat hallott, míg nyugtatta magát. Kihagyott egy ütemet a szíve, amikor észrevette, hogy a vezér keze egyre feljebb vándorol a combján. Tisztában volt vele, hogy provokálja a srác, csak azt nem értette, hogy miért. Nem érdekük a lebukás. Kezével lassítani tudta a folyamatot, megállítani nem, ezért Daniel füléhez hajolt.

- Hagyd abba, kérlek - súgta, és akaratlanul Dan nyakába fújt. Mindketten meglepődtek.
 

Az illetéktelen kéz újabb centimétert araszolt felfelé.

- Jól mutat rajtad a piros.
 

A füle alá, álla vonalába kapta a puszit. Kívülről továbbra is bensőségesnek tűnt kettejük viszonya, valójában azonban komoly harc folyt ki-ki akaratának érvénybe juttatásáért. Gill nehezen állta meg, hogy arca ne árulja el. Mély lélegzetet vett, és kezét Danielére csúsztatta, hogy aztán ujjaik összefűzésével megállítsa a szemtelenséget. Cserébe majd összepréselte a derekát ölelő kar; a szorítás már a fájdalom határát súrolta. A srác a fülébe kuncogott.
 

Ne áruld el magad, ne áruld el magad, biztatta magát Gill. Ellazította arcizmait és még jobban Danhez simult, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna.
Az asztal túlsó felén ülő Jamie nem tudta eldönteni, hogy a düh vagy a féltékenység munkálkodik-e benne szorgosabban. Travis önbecsülését is zavarta, hogy nemcsak hoppon maradt, de még az orra alá is dörgölik ezt. Keserűen az álbátyjhoz fordult.

- Elég szépen nyalják-falják egymást ahhoz képest, hogy nekem mit összerinyáltál. Ez nem aggasztja testvéri érzéseidet?!

- Szerinted megkérdeztek?! Van beleszólásom?! - nyögte válaszul Wade. Gyötrelmesen érezte magát. „Ebből botrány lesz... Csak az a kérdés, hogy még mielőtt elmennek vagy csak utána?"
 

A botrány egyelőre váratott magára. A hangulat oldásában nagy szerepet játszott Cooper élénk történetmesélése, miszerint a nap folyamán mutatott ügyességükkel a Gringotts varázslatos kincseit is megszerezhetnék, vagyis a pár tucatnyi főre rúgó biztonsági személyzet és holmi elektronikus rendszer kijátszása már-már nevetségesen egyszerű feladat volt zsenialitásuk számára.

- Már-már. Azért ne bízzuk el magunkat, mert most is el lehet szúrni a dolgot. - Daniel józanságát nem volt könnyű megrendíteni. (Pedig a szőke mindent bevetett!) - Semmi sem áll meg csak azért, mert mi itt ülünk. A pénznek meg pláne, hogy forognia kell.
 

Dee felkapta a fejét. Hiszen neki már rég lenn kéne lennie és ellenőriznie, hogy a következő fázisért felelős csapat is jól végzi-e a dolgát! A homlokára csapott, és felpattant a helyéről.

- Megyek, ellenőrzök, csekkolok, megbizonyosodok - már itt se vagyok - hadarta, s valóban pillanatokon belül kiviharzott a helyiségből.
 

A magát kellemetlenül érző Jamie is kapott az alkalmon. Meg kellett szabadulnia a látványtól, különben felrobban.

- Bánnátok, ha csatlakozom hozzá? - fordult minden baja forrásához, Danielhez. - Több szem többet lát. Persze csak, ha nincs valami hadititok a dologban, ami még ránk sem tartozik.

- Menjél csak - bólintott a főnök.
 

(Kian eközben készségesen elmagyarázta a kukán néző, már egyébként is teljesen lelombozódott Travisnek, hogy mi fán terem a Gringotts.)
 

Cooper felnézett a karórájáról. - Mindjárt jönnek a déli hírek. Vajon benne leszünk valamilyen formában?

- Lehet, hogy még fel se tűnt senkinek, hogy mi történt - vélekedett Craig.

- Vagy Abrams barátunk nem szeretné nagydobra verni, hogy legbefolyásosabb ügyfelei vagyonát nem képes biztonságban megőrizni - tette hozzá Sherman. Jó adag koffein fogyasztása után már jobb színben látta a világot, de még mindig irritálta a tény, hogy nem feküdhet le aludni.

- Javaslom, hogy győződjünk meg róla. Ha ez nem is lesz a tévében, egy focimeccset biztos találunk - állt fel a szőke, és a többiek követték a példáját.

A nappaliban kényelmesebben elfértek, főleg, hogy ketten eleve kiestek. Gill ennek ellenére nem úszta meg a főnök túlzott közelségét, szorosan egymás mellett ültek; Dan karja az ő vállán átvetve. De legalább nem kellett az ölében ülnie. „Istenem, annyira megalázó volt."
 

Cooper beizzította a tévét. Egyik rendőrségi hír sem kötődött hozzájuk; öngyilkos középiskolás hullája a Temzében, közúti balesetek és megelőzési javaslatok, rejtélyes kisvárosi kukalopások. A gazdasági rovat is eseménytelennek ígérkezett, mígnem egy középkorú, halántékánál erősen őszülő férfi jelent meg a képernyőn. A fiatal riporter némileg megilletődötten szólította meg az ország egyik legjobban menő magánbankjának vezérigazgatóját, Leonard Abrams-t.
 

Kilenc szempár tapadt feszülten a képernyőre, de a riport apropója csak egy jól sikerült befektetés volt, amelynek segítségével majd megduplázták egy sokat jótékonykodó színész vagyonát. Abrams-t kisebb fajta istenségként tüntették fel, és ő sem igyekezett szerénykedni. A szőke csalódottan kinyomta az adást.

- Képmutató dög. Arról vajon hogy fog nyilatkozni, hogy néhány kedves ügyfél milliókat vesztett?! „Ó, most kicsit mellényúltunk, ehehe."

- Eltussolja, mint sok más disznóságot - jegyezte meg Daniel. - Ha mégis nyilvánosság elé kerül az ügy, hát lesz kész forgatókönyve a háttérsztoriról. A profik így csinálják, nem igaz? - Jelentőségteljesen Wade-re nézett, ezt azonban csak Gill és Cooper vette észre a címzetten kívül. Wade nem tudta eldönteni, mire vélje a gesztust: dicséret vagy megrovás?

- A nem létező szervezet átka... híres se lehetsz - morgott a szőke. - Hol vagy már te drága, drága Csillagos éj?!

- A fene se tudja - válaszolt Larry a költői kérdésre, majd Travis-hez fordult.
 

Perceken belül már a pókerkészlet foglalta el a dohányzóasztalt; Larry, Travis, Daniel, Cooper, Craig, Wade és Kian körülötte. Sherman úgy döntött, hogy inkább megnézi, mi történik a egy szinttel lejjebb. Gillian végre egyedül maradt a kanapén és fellélegezhetett, főleg, hogy Dan háttal ült neki. Ugyanezt nem lehetett elmondani a korábban levakarhatatlannak tűnő barnáról, de ő annyira megsértődött, hogy korábbi énjére rá se lehetett ismerni: csábító szándékú bámulását ellenségesre cserélte. Gillt különösebben ez sem érdekelte, hiszen végre kikerült a figyelem középpontjából. (És Daniel karjaiból.)
 

Larry homlokráncolva nézett körbe. - Tényleg nem hoztunk le semmit se enni, se inni?!

- Eléggé úgy tűnik - rántotta meg a vállát Cooper.

- Majd én hozok! - Gill talpra szökkent egy szempillantás alatt. Dan felvont szemöldökkel fordult hátra hozzá, amitől a lányra rájött az ideges nyelési kényszer. - Hogy ne kelljen megszakítani a játékot emiatt.
 

Már a lépcsőnél járt, amikor hallotta, hogy valaki utánakiabál.

- Ne csak kislányoknak való piát hozzál!

- Jól van - suttogta magának.
 

Első útja mégsem a kamrához vezetett. Hideg vízzel megmosta az arcát. A tükörből egy szörnyen nyúzott lány nézett vissza rá. Kicsit megpaskolta az arcát, hogy valami színt leheljen bele, ami nem zavartság, megalázottság vagy düh eredménye.

- Reménytelen - rázta meg a fejét.
 

Kilónyi chipszet, pattogatott kukoricát és csokis kekszet kotort elő a kamra mélyéből, de más édességet nem talált. Pedig emlékezett még, hogy Wade lehetőségek tárházaként beszélt a kamráról egy filmekkel teli estén. Milyen réginek is tűnt az emlék! Nem baj, ez a társaság talán nem is venné olyan jó néven, ha cukrokkal állítana be hozzájuk.
 

Félig a hűtőbe hajolva kutakodott valami „nem kislányoknak való pia" után, amikor hirtelen úgy érezte, hogy áll mögötte valaki. Felegyenesedve meggyőződhetett róla, hogy nem csalnak érzékei. Ismerős barna szempárral találta szemben magát, mégis ledermedt.
 

Jamie annyi mindent szeretett volna kérdezni, de most, hogy sikerült végre egyedül maradnia a lánnyal, valahogy mégsem jöttek a szavak. Apró fejrázás után csak annyit suttogott:

- Miért? Hogyan?
 

Gill percekig némán bámult rá. - Én is ugyanezt kérdezhetném. Hogy kerülsz ide? Tényleg képes voltál eldobni mindent ezért? A családod, a barátaid... engem?
 

A fiút ismét elöntötte a méreg, de nem merte felemelni a hangját, nehogy valaki meghallja őket. Még mindig úgy érezte, hogy nem kellene kiderülnie, hogy ismerik egymást.

- Szerinted van jogod még ilyenekkel jönni?! Te nem ugyanezt csináltad tán?! Nézz már körül, ugyanott vagy, mint én! - Kisöpört egy tincset a szeméből. - Istenem, Vic, el tudod képzelni, mit éreztem, amikor hallottam, hogy eltűntél? A szüleid felhívtak, hogy esetleg újra van köztünk valami és elszöktél velem. Én meg csak hápogni tudtam. Sosem hittem volna, hogy pont itt látlak újra. Ne értsd félre, nagyon örülök, hogy semmi bajod. Csak... Sose hittem volna, hogy az a Victoria, akit én ismertem ennyire megváltozhat. Heh, annyira, hogy már nem is Victoria. Mi ez a hülye Gillianes dolog? Ikertestvér?!
 

A lány tisztán hallotta a szavak keserű töltetét csak éppen érteni nem akarta. Hitetlenkedve mérte végig az előtte álló srácot. Tényleg ő volt számára a legfontosabb annyi ideig? Ő lenne az az egyetlen személy, akit annyira közel engedett magához, mint még senkit azelőtt? Ennyire félreismerték volna egymást? Utóbbi gondolatának hangot is adott.

- Tényleg ennyire nem ismerjük egymást?

- Úgy tűnik - morogta Jamie.

- Szerinted tényleg önszántamból választottam ezt? - Gill hangja megremegett.

- Nem így volt? - nézett fel a másik bizonytalanul. - Az ég szerelmére, válaszolj már legalább egy kérdésemre!

- Nem! - vetette oda a lány, de azonnal megbánta a hangerőt. Mindketten az ajtó felé fordultak, de nem úgy tűnt, senki nem hallotta meg őket. - Semmit nem akartam ebből. Nem tettem semmi rosszat. Az összes bűnöm az, hogy bementem egy rohadt boltba, ahova nem kellett volna. Onnantól csak úgy pörögtek az események, és már semmi felett nem volt hatalmam. A neves dolgot én sem értem. Itt mindenki Gillnek szólít. Igen, tudják az igazi személyazonosságom - tette hozzá, amikor látta a kérdést formálódni Jamie ajkán.
 

Egy ideig egyikük sem szólalt meg. A srác kezdte felfogni a hallottak értelmét. Hideg zuhanyként érte a felismerés.

- Úgy érted, hogy akaratod ellenére vagy itt? Hogy elr-

- Úgy - vágott közbe Gill. Nem akarta más szájából hallani, így is nedvessé vált a tekintete.

- Ó, istenem, Vicky. - Jamie megölelte egykori barátnőjét. - Hogy történhetett ez? Annyira sajnálom - suttogta. - Tudok érted tenni valamit? Nem tudom, hogy van innen kiút, de segítenék...

- Ugyan, te sokkal jobban tudod, hogy mennyire profik. Ne keveredj te is bajba. Ha adódik egyetlen alkalom is a szökésre, kihasználom. Előbb-utóbb csak lesz ilyen, nem? Annyit kérek csak, hogy ne árulj el.

- Ennyit megtehetek... Bántottak? - kérdezte kis idő múltán.

- Nem, ne aggódj. Semmi nem történt.

- Még egy utolsó kérdés. - Jamie idegesen nyelt. Nem volt ínyére a kérdés megformálása, de tudnia kellett az igazságot. - Együtt vagy vele?
 

Nem számított rá, hogy egy egyszerű fejrázás mennyire kielégítő tud lenni. Végighúzta tenyerét a lány fürtjein; sokat nőttek, mióta utoljára alkalma nyílt erre. Hónapok teltek el az utolsó ölelésük óta, mégis mintha évtizedek választották volna el az akkort és a mostot. Mindketten ugyanazok voltak, és mégis szinte idegenek akkori énjükhöz képest. Gillből felszakadt egy sóhaj. Akármi is járt a fejében, nem hangoztathatta, mert valaki a nevét kiabálta. Rajtakapottan rebbentek szét.
 

Másodpercek múlva Kian alakja jelent meg az ajtóban. Egy pillanatra ledöbbent, hogy nem egyedül találta Gillt, de legalább a gonosz kis hang a fejében, ami arról akarta meggyőzni, hogy eltűnt a lány, elhallgatott.

- Egyesek aggódnak, hogy oda minden ehető és iható. Olyan régen feljöttél már.

- Igen, bocsánat - válaszolt zavartan Gill. - Nem sikerült kitalálnom, hogy mit jelent a „nem kislányoknak való" - magyarázkodott.

- Az én hibám igazából - sietett a segítségére Jamie. - A mosdót kerestem, de kicsit eltévedtem, és megláttam, hogy itt van ööö... Gill, és hát tudod, Travis mellett nem igen lehetett szóhoz jutni. Bocsánat, hogy föltartottam, nem akartam galibát okozni. - Azt nem kellett senkinek az orrára kötnie, hogy amikor Dee-vel csatlakoztak a többiekhez és észrevette a lány hiányát, gyorsan kimentette magát és az összes szobába benyitott, ami mellett elment, míg rátalált.

- Semmi gond. - Kian néma kérdésére a lány biztatóan mosolygott: nem történt semmi. - Viszont javaslom, cuccoljunk le, mielőtt éhséglázadás törne ki. Segítek piát választani és cipekedni.

- Én is szívesen segítek.

- Nem a mosdóba indultál?

- Ó, de igen. - Jamie zavartan megvakarta a fejét.

- Tovább ezen a folyosón és eltéveszthetetlen - segített Gill, bár kételkedett benne, hogy egykori kedvesének szüksége lenne holmi útbaigazításra.

- Rendben, köszönöm. És bocsi, hogy feltartottalak.

Még legalább másfél óra telt el, mire vendégeik úgy látták, ideje távozniuk. Ezt az időt Gill azzal a kellemetlen érzéssel töltötte, hogy senki nem akarja kiengedni a látóteréből. Túl sokáig volt távol pincérkedés ürügyén. Zavarta a túlzott figyelem, főleg, amikor ismét Daniel közvetlen közelébe került. De nem volt mit tenni, játszotta tovább az odaadó barátnő szerepét. A srác is meglepően gyengéd volt vele, legalábbis a konyhai viselkedéséhez viszonyítva.
 

Minden megváltozott azonban, amikor bezárult az ajtó a két fiú után. A levegő vagy tíz fokot hűlt hirtelenjében. Daniel arckifejezése viharossá vált, és a hozzá tartozó mennydörgésre sem kellett sokat várni.

- Mégis hogy történhetett meg ez?! Hiába papolok, hogy mindig készenlétben kell állni, mert a váratlan helyzeteknek megvan az a csúnya szokásuk, hogy váratlanul érkeznek?! Ehhez képest, úgy beállítottak ezek ketten, mint annak a rendje. És ha más jön?! Akkor mi a lószart csináltok?
 

Senki sem válaszolt. Hiszen igaza volt főnöküknek. Szép volt a mentés, de eleve el kellett volna kerülni a veszélyes szituációt. Végül Wade volt az, aki meg mert szólalni.

- Én nyitottam nekik ajtót. Azt hittem, ti jöttetek meg. Annyira izgatott voltam az akció miatt, hogy teljesen figyelmen kívül hagytam a szokásos jelzéseinket. Tudom, hogy hibáztam.

- Jól tudod.
 

Gill igyekezett meghúzódni a háttérben. Előbb-utóbb úgyis sorra kerül ő is.

- Azért azt el kell ismerned, hogy elég jól jöttünk ki a dologból - vélekedett Kian. - A kreativitásra nem lehet panasz.

- Szóval nem? Úgy gondolod? - vonta fel a szemöldökét Dan. Szeme harciasan villant, ahogy kicsit arrébb fordult. - Ez esetben nem értem, hogy az előadás sztárja miért érzi szükségesnek, hogy távolabb és távolabb oldalazzon? A rivaldafény erre van.
 

Gill lába földbe gyökerezett. Hebegett-habogott volna, ha ki tud préselni bármi hangot. Nem tudott. Ösztönei sikítottak, hogy fusson valamerre, de a Sasfészekben töltött idő megtanította rá, hogy felesleges: ha rajta akarja valaki kitölteni a haragját, rajta is fogja kitölteni. Ennek ellenére felkészületlenül érte a padlóval való találkozás. Kezét arcának sajgó bal felére tette, szemeibe könnyek szöktek, és ha már odáig eljutottak, nem álltak meg.