|
Kalózvér
Sayara 2009.10.08. 20:05
- Szóval akkor… miért is lesz ez az ünnepség?
Beth engedelmesen tartotta a hatalmas szatén függönyt, amíg Jane egy létrán egyensúlyozva rögzítette az anyagot a korláthoz. Ahogy telt az idő, az emberek egyre zajosabbá, izgatottabbá váltak. Ételeket, italokat hordozgattak a szabadban felállított asztalokra, a zenészeknek kisebb színpadot emeltek. A gyerekek visongva rohangáltak a felnőttek között. Beth állandó mosollyal a szája sarkában figyelte őket.
- Hát, hogy megérkeztetek épen és egészségesen! – jelentette ki Jane olyan hangsúllyal, mintha születésétől fogva tisztában kellett volna ezzel lennie. – Ráadásul Jack azt szeretné, hogy meglásd a sziget szépségét. Egy ilyen ünnep alatt mindent feldíszítenek… gyönyörű szokott lenni! Aztán itt vagy te is… az elveszett bárányka… - mosolygott rá kedvesen és lejött a létráról. Fáradtan megtörölte homlokát.
- Azt dobd csak le valahova! A fiúk majd elintézik! – mutatott az anyagra, amit Beth tartott. Amint a lány megtette, Jane belékarolt és ketten elindultak kifelé. – Keressük meg Valerie-t!
- És azt se hagyd ki, amikor a bordélyházban állandóan maga mellé csalt éjszakára! – kotyogott közbe Valerie, miközben a poharakat rendezgette az udvaron felállított asztalokon.
- Ezt meg honnan… - motyogta pipacsvörös arccal Beth.
- Ne feledd, hogy egyszer én vittem be a ruhádat! És akkor még mindketten mélyen aludtatok!
- Ez furcsa… - szólt közbe Jane enyhén ráncolt szemöldökökkel. – Egy ujjal sem nyúlt hozzád?
Beth arca még vörösebbre váltott.
- Ugyan már, magunk között vagyunk! – forgatta a szemeit Valerie, lágy mosollyal az ajkán.
- Hát… nem… nem nyúlt… hozzám…
- Ez tényleg furcsa… - mondta most már hangosabban Jane. – Rhys nem arról híres, hogy békén hagy egy nőt maga mellett…
- Lehet, hogy csak… nem érdekeltem… - válaszolt Beth felidézve magában utolsó beszélgetésük foszlányait.
„Te most komolyan gondoltad, hogy lehet kettőnk között valami?”
- Én ebben nem lennék olyan biztos!
- Ne meséljetek bele semmit! – fakadt ki végül Beth. A két nő meglepődve maradt csendben… - Ma reggel is egy másik nő jött ki a szobájából. Ha annyira érdekelném, nem hiszem, hogy így állna a helyzet…
- Azért erre én nem vennék mérget! – sóhajtott fel Jane. – Amiket elmeséltél nem mindennapi dolgok… Rhys soha az életben nem törődött ennyit egy nővel, mint veled. Jó rajtam kívül, de hát én a húga vagyok…
„… kellett egy kis szórakozás…”
Beth egy picit megrázta a fejét. Bármennyire is próbálták bebizonyítani az ellenkezőjét, ő tudta az igazságot. Az Istenért, Rhys maga vágta az arcába kíméletlenül, nem érdekelve, hogy mekkora kárt okoz ezzel a lelkében. Hogy nem akarja őt! Hogy mindvégig csak játéknak tekintette… akárcsak John Harper…
És a cseresznye a habra az, hogy testvérek…
Ugyan már, miért harcolna olyasmiért, amit maga a Sors is ellenez?
Nem kellene ilyesmiken rágódnia, amikor itt áll azon a helyen, amiről mindig is álmodott. Elszigetelt, szinte felfedezhetetlen helyen… ahol új életet kezdett, a vérszerinti apja oldalán… kell ennél több?
- Lehet, hogy elbeszélgetek egy kicsit a bátyámmal… - gondolkozott hangosan Jane, és arrébb tolt egy tálcát, hogy helyet csináljon a most érkező poharaknak.
- Inkább ne! – kapta fel a fejét ijedten Beth.
- Szerintem hagynod kellene! – bólogatott Valerie Jane pártját fogva. – Semmi rossz nem származhat belőle!
Á, dehogy, csak a nem rég kezdett el élete újra darabokban fog heverni!
- Nem kell beszélned vele! – mondta Beth határozottan. Nem hagyja, hogy minden büszkeségét és tartását a földbe tiporják. – Ez… amúgy is a kettőnk ügye… engem viszont nem érdekel, hogy kivel van és mit csinál…
- Hát… rendben… ahogy akarod… - motyogta Jane miközben kétségbeesetten próbálta visszatartani kitörni készülő nevetését. Valerie vigyorogva figyelte Jane-t…
- Most mit mondtam? – fakadt ki Beth elkeseredetten. Egyáltalán nem értette őket…
- Csak az szívem, hogy nem tudsz hazudni! – vigyorgott Jane és fejét rázva elfordult, hogy kipakolgassa a poharakat.
- Valld be magadnak, hogy fülig szerelmes vagy a drága jó bátyámba…
- De én nem…
- Tudod Val is sokkal kezelhetőbb lett, amióta… khm… szóval amióta Nathan a „gondjaiba vette”!
- Hé! – kiáltott fel Valerie.
- Most én is részleteket akarok hallgatni! – vetette fel rögtön Beth, hátha sikerül elterelni magáról a beszélgetést. És sikerült!
Valerie elbűvölően pirulva mesélt, csak ömlött belőle a szó. Elizabeth sejteni tudta, milyen érzés lehet a nő cipőjében járni. Egy férfi, aki a csillagokat is lehozná az égről, ha ő arra kérné…
Ahogy az idő haladt, az emberek egyre hangosabbak és izgatottabbak lettek. A triójukhoz később csatlakozott egy fiatal nő is. Valerie boldogan ölelte át, és egy kicsit félre húzódtak tőlük. Hangjukat lehalkították, semmit nem értett belőle.
- Ő Sally Kerr – súgta oda neki Jane. – Bill lánya. A férje tavaly halt meg. A flotta süllyesztette el a hajót.
- Óh…
Beth együtt érzően figyelte a nőt, aki szomorú mosollyal hallgatta Valerie-t. Sötét, csokoládébarna haját egy egyszerű, fehér főkötő alá rejtette. Itt-ott elszabadult egy-két rakoncátlan tincs, körbevéve hófehér, bájos arcát. Fekete szoknyát és fűzőrészt viselt. A blúz, amit a fűző alá vett fel szintén feketében pompázott. Zöldeskék szemeiből a gyász szinte sütött…
Beth gyomra összeszorult. A nő nemrég vesztette el a férjét… most pedig az apját… az ő ostobasága miatt.
Mintha meghallotta volna a gondolatait, felpillantott, egyenesen a szemeibe. Beth várta, hogy megvetően végigmérje, aztán elforduljon tőle, de nem így történt. Sally ajkai bátortalan mosolyra húzódtak és egy aprót biccentett felé. Ő is visszamosolygott.
Apró, vékony kezeit összekulcsolta maga előtt. Annyira törékeny volt! Pedig néhány centivel egészen biztosan magasabb volt Beth-nél.
- Szóval akkor ő itt született a szigeten? – kérdezett vissza suttogva.
- Igen. Ned, a férje is már itt élte a gyerekkorát. Pedig hogy utálták egymást! Mindig keresztberaktak a másiknak! Viszont amikor Ned elment az első útjára, visszatérésének az éjszakáját Sally vele töltötte. Mintha az addigi civakodásuk meg sem történt volna…
- Végig szerették egymást…
- Igen… - súgta vissza halkan Jane. – Nagyon sajnálom őt, de remélem, hogy nem jutok én is ugyanerre a sorsra… Ha Colinnal, Jake-kel, vagy Rhyssal történne valami én abba belepusztulnék…
Elizabeth felnézett a nőre és most először észrevette magabiztos páncéljának gyengepontjait. Szemeiben félelem csillogott. Még ha olyan vidámnak és magabiztosnak is mutatta magát, közben mindvégig félt. Halálosan retteget, hogy a hozzá közel állóknak, a szeretteinek valami baja esik. Ő is megtapasztalta már ezt az érzést. És sajnos át is esett rajta…
- Nem lesz semmi baj. Bízz bennük!
Jane hálása rámosolygott és folytatta az asztal rendezgetését.
- A nevem Sally Kerr!
Beth visszazökkent a valóságba és meglepődve vette észre, hogy a fiatal nő előtte áll és vékony kezét felé nyújtja. Elizabeth zavartan elmosolyodott és elfogadta a kinyújtott kezet.
- Elizabeth Noell. Nyugodtan hívj csak Beth-nek.
- Rendben – válaszolt magas, csilingelő hangján s amikor elmosolyodott, szinte éveket fiatalodott. Pedig most sem volt öreg. A húszas évei elején járhatott. De a szomorúság, ami körül lengte, eltompította az amúgy angyali szépségét.
- Hogy érzed magad a szigeten?
Csupa kedvesség és báj. Miért az ilyen nőket bünteti az ég?
- Betolakodóként… - motyogta még mindig zavarban. A nő szemei enyhén kikerekedtek.
- Semmi okod rá… Itt mindenki elfogad.
- Meg kell még szoknom.
Sally ismét elmosolyodott. – Ha bármire szükséged van, nyugodtan szólj… ha jól tudom, úgyis szomszédok leszünk. Jack ajánlotta, hogy költözzek fel a kastélyba… - halkult el a hangja.
Amiért Bill nem tért vissza, nincs kivel laknia…
- Rendben. Szavadon foglak.
- Sally, tudnál segíteni egy kicsit? – kiáltott egy asszony messzebbről.
Sally még utoljára rámosolygott.
- Később még találkozunk.
Mire leszállt az éj az egész sziget teljesen felbolydult. Jó értelemben, persze. Fáklyák világítottak szinte mindenhonnan, egy nagyobb, üres tér közepén pedig hatalmas tábortűz lobogott. Egy kicsit távolabb a tűztől, ahol a kis színpadot felállították, négy tagból álló zenekar játszott. Három hegedűs és egy zongorás. A vidám zene mindenkit átjárt, táncba hívva a párokat. Enyhe szél támadt fel néha, de ez pont jó volt. Elég arra, hogy lehűtse a kipirult táncolókat és nevetgélőket. Beth arcán a mosoly már-már levakarhatatlan volt, ahogy a tömeget nézte. Sugárzott a boldogságtól, akvamarin-kék szemei megvillantak a tűz fényében. Fekete, hullámos haja tincsenként, rakoncátlanul hullott hátára. Egy hófehér blúz volt rajta, aminek az ujját könyékig feltűrte. Vérvörös fűzőjében és fekete szoknyájában – mely követte minden mozdulatát s néha hozzásimult combjához – úgy nézett ki mint egy vad cigánylány. Tüzes, megfékezhetetlen… és Rhys tudta, hogy erre a képre örökre emlékezni fog.
- Már kinéztél magadnak valakit az estére? – szólalt meg mellette Colin.
Rhys ivott néhány korty bort, mielőtt válaszolt volna. – Még nem.
- Teljesen abban a hitben voltam, hogy Beth… szóval, hogy ő… felkeltette az érdeklődésedet… hogy komoly szándékaid vannak vele kapcsolatban…
Rhys erőltetetten felnevetett. Pedig mennyire fején találta a szöget! Csak az, az átkozott elhatározása ne lenne!
- Ismersz… nem tudnék megállapodni egyetlen nő mellett…
- Hát ez az! – emelte meg a poharát Colin. – Hogy ismerlek! És tudom, hogy képes lennél rá!
- Na persze…
- Jane is ezt mondta… és ő kimondottan helyesli a kapcsolatotokat…
- Nincs semmiféle kapcsolat… - morogta ellentmondást nem tűrően. – Jane pedig megtanulhatná, hogy ne üsse bele mindenbe az orrát… elég idegesítő szokása.
- A te húgod! – emelte meg mindkét kezét.
- És a te feleséged!
- De engem nem zavar!
- Hát persze, mert nem te vagy a téma tárgya…
Colin felnevetett. Rhys nézte, ahogy a lány megáll Sally mellett és beszélgetésbe kezdenek. Elég őrjítő látvány volt hátulról… ahogy a haja csigákban omlik hátára és vállára, a legalsó tincsek pedig a csípőjén simítanak végig minden apróbb mozdulatára…
- Hát nem is tudom… - szólalt meg ismét Colin, miután lecsendesedett. – Én mindenesetre nem engedném ki a kezem közül, az biztos.
Most már úgyis mindegy… mindent elrontott…
- Legalább kipróbáltad milyen az ágyban?
Rhys szemei fenyegetően megvillantak, ahogy a férfira nézett.
- Jó, nem mondtam semmit!
Egy ideig csendben nézték a kavalkádot. Beth még mindig Sally és Jane társaságában volt. Örült, hogy a húga jól kijön vele. Először tartott attól, hogy a két nő talán nem fogja megkedvelni egymást, főleg a természetükből adódóan. De szerencsére kellemesen csalódott. Mint mindig, ha Jane-ről volt szó.
Még mindig emlékszik milyen arcot vágott, amikor először hozta ide. Semmi megrökönyödés, ahogy azt elvárta volna az ember egy nemesi származású lánytól, ha egy szigeten teszik ki.
Mindenről tudni akart, mindent, mindenkit megismerni lehetőleg egyszerre…
Azzal, hogy elfogadta ezt a helyet, saját – bár megváltozott – testvérét is elfogadta. És Rhys már nem tudná jobban szeretni.
Arra is rá kellett döbbennie, hogy a kis húga, akit mindig óvni, védeni kellett, az évek multával felnőtt nő lett. Akadékoskodott, amikor bejelentette, hogy Colin és ő össze akarnak házasodni. Tudta, hogy igazából sok beleszólása nincs. Csak fenn akarta tartani a látszatot, hogy ő irányít. Ezért egy hétig elnyújtva a kisebb vitákat nagy kegyesen hajlandó volt áldását adni a frigyre. S mivel tudta, hogy Colin jól fog bánni a lánnyal, ráadásul sütött róla, hogy halálosan beleszeretett a kicsi húgába nem tudta sokáig fenn tartani a bunkó testvér szerepét…
- De komolyan… - szólalt meg megint a férfi. Rhys felsóhajtott. Ha Colinra néha rájön a beszélhetnék, nem lehet lelőni. – Most odadobod a spanyolnak?
Rhys, mint akit gyomorszájon vágtak, úgy érezte magát a bejelentéstől. Kissé ijedten vette észre, hogy a lány már nincs Jane és Sally társaságában. Szemöldök ráncolva pásztázta a tömeget, hátha meglát egy fekete hajkupacot, vagy egy vörös fűzőt… de sehol semmi…
A pokolba, ha Rio egy ujjal is hozzáér…
De mi köze van hozzá? Ő taszította el magától a lányt! Ő sértette meg, minimum örökre!
Nem! Megígérte, hogy vigyázni fog rá!
„Persze, amíg a hajón van… de ez itt a szárazföld, egyetlenem…”
És ha Rio bántja?
Fogcsikorgatva nézett újra körül. Mikor a sötétséget kezdte el kémlelni, észre is vett két alakot, ahogy egyre távolodnak a biztonságot nyújtó fénytől. Szíve hatalmasat dobbant, mikor kivette a vörös fűző élénk színét…
Morogva nyomta vigyorgó barátja kezébe a poharát és utánuk eredt. Nem érdekelte, hogy az ötlet most mekkora marhaság volt, de akkor sem fogja hagyni annak a spanyolnak, hogy akár egy ujjal is hozzáérjen az ő… az ő… milyéhez is?
Beth hatalmas lelkifurdalással sétált Rio oldalán. A reggeli beszélgetésük elég rosszul sült el, és ő megbántotta a férfit. Pedig semmi oka nem volt rá. Rio mindig is kedves volt vele, támasznak ajánlotta fel magát, ha baj volt. Egyszerűen csak ő nem tudta elfogadni. Nem volt semmi baj a férfival, ő nem érezte helyesnek az egészet. Mármint hogy engedje közeledni. Egyáltalán nem lenne helyes.
- Tudod… sokat gondolkodtam azon, amit mondtál… - szólalt meg Rio elsőként. Beth hallgatott, amúgy sem tudott volna mit válaszolni.
A hangok egyre csak halkultak, ahogy távolodtak az ünnepségtől. Az ég teljesen tiszta volt, sehol nem takarta egyetlen felhő sem a csillagokat. A tenger békésen zúgott mellettük, Beth mégis úgy érezte mindjárt kettészakad a benne tomboló háború miatt.
Összerezzent, mikor Rio keze megfogta az övét, s megállásra késztette. A férfi egy jó’ fél fejjel volt magasabb nála. A sötétben kicsit fenyegetőnek hatott, ahogy fölé magasodott.
„Rhys még tőle is magasabb” villant át Beth agyán.
- Arra jutottam, hogy… talán… adhatnál egy esélyt… ennek a dolognak. Tudom, hogy… érzelmileg kötődsz Rhyshoz, de hidd el, ez csak rajongás… Bárki más a helyedben ugyanígy lenne. Megmentett, ráadásul… néha kedvesen is bánt veled, de… Ő nem az, az ember, aki megmarad egy nő mellett… hiszen te magad is láthattad…
- Rio…
- Csak egyetlen esélyt kérek… ha nem működik, rögtön félreállok. De tudod, azóta kívánlak, hogy először felléptél a hajóra…
Kívánlak… nem szeretlek. Nem is kedvellek. Csak kívánlak!?
- Nem hiszem, hogy ez… - kezdte el óvatosan.
Benne rekedt a levegő, amikor Rio két keze közé fogta az arcát. Legszívesebben hátrált volna jó pár métert, de a férfi kezei miatt nem tudott. – Rio… - hangja szinte csak cincogás volt az ijedtségtől.
- Engedd, hogy bebizonyítsam… - lehelte a férfi és lentebb hajolt. Száját a lányéra tapasztotta. Beth ajkai megremegtek a döbbenettől, Rio pedig az izgalom hatásának hitte ezt, ezért még szenvedélyesebben csókolta. Nyelvével szétfeszítette a lány ajkait, bebocsátást nyerve ezzel.
Beth belsője tombolt el akarta lökni magától, ráordítani, hogy ezt nem engedheti meg magának! Hogy ezzel mennyire megrémíti, amikor ennyire „rámászik” és követelőzik! Olyan érzése volt, mintha ismét a sötét, elfüggönyözött hálószobában lenne, a hatalmas, baldachinos ágyban… meztelenül… kikötözve… kiszolgáltatottan.
Erőnek erejével fordította félre a fejét, hogy levegőhöz jusson.
- Rio… hagyd abba… - suttogta zihálva.
De Rio még csak nem is hallgatott rá. Szája megtalálta nyakának bársonyos bőrét, s most ott csókolgatta egyre lentebb haladva. Karjai átölelték a lány derekát megakadályozva a menekülést. A félelem felkúszott a lány gerincén, már-már a pánik szélére sodródott. Rettegett a férfi karjaiban, érezte a bennük szunnyadó erőt, amivel oly’ szorosan tartotta, hogy megmozdulni sem bírt… Egy mozdulatába kerülne és ő már a földön lenne…
- Rio, kérlek… - nyögte a sírás határán állva.
- Akarlak…
Libabőrös lett, ahogy a férfi forró lehelete végigsimított a dekoltázsán. Nem az élvezettől.
- Hagyd abba! – támasztotta neki tenyerét a mellkasának, hogy eltolja magától, de Rio csak még szorosabban húzta magához. – Ne csináld ezt kérlek!
Mocorgott, rúgott, fészkelődött, de semmi sem hatott a másikra. Kezdte tényleg veszélyben érezni magát. Miért kellett beleegyeznie ebbe a sétába? A lelkiismerete nem engedte, hogy nemet mondjon, de most valahogy nagyon gyűlölte a lelkiismeretét…
- Rio…
- Tetszene neked is hidd el…
- De én nem akarom! - remegett meg a hangja. Rio elaraszolt vele egy fa törzséhez. Nekidöntötte a lányt, beszorítva ezzel a fa és maga közé. A combjára simította kezét, és elkezdte egyre fentebb húzni a szoknyáját, miközben újra csókba vonta. Beth kétségbeesetten sandított oldalra, hogy felmérje az embertömeg és a közöttük lévő távolságot. Talán ha elég hangosan sikít, meghallják…
Rio a lány combjai közé nyomta sajátját, hogy szétfeszítse őket. Beth már éppen azon volt, hogy megszakítva a csókot kiált egyet, amikor kattanó hangot hallott… félreérthetetlen volt. Rio is megmerevedett egész testében. Tehát felismerte. A hang olyan volt…
Mint amikor kibiztosítanak egy fegyvert.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
