|
Ha az enyém lehetnél
Sayara 2009.10.18. 03:50
Aeran úgy érezte magát, mint akit gyomorszájon vágtak. Értetlenül bámulta az előtte álló, riadt nőt, aztán elgondolkodott azon, amit tett. Nem mintha bármilyen lelkiismeret furdalása lett volna, de… a törvényeket megtartotta.
- A tündehercegnő férjnél? – kérdezte rekedten, és dühösen megköszörülte a torkát. – Azt biztosan bejelentették volna… és nagydobra verik az ilyesmit, nem gondolja?
- Atyám mindenáron meg akarta szerezni a Karnaka hercegséget, így minél gyorsabban lerendezte a házasságot, neki annál jobb volt!
- Érdekházasság? – fogott vissza magából Aeran, és hátrált egy lépést.
- Nincs hozzá túl sok köze, nem gondolja? Azt se tudom, ki maga…
- Pedig kellene… - mondta halkan, majd hátatfordított, és elindult vissza, a tó felé.
Byell viaskodott magával, úgy érezte, kettészakad. Az egyik fele utána akart menni, és megkérdezni, mit értett ez alatt. A másik pedig maradni akart. Hadd menjen, így is túl sokat volt a közelében! Kezeit összeszorította, körmei belevájtak tenyerébe.
Futni kezdett.
- Várjon! Mit kellene tudnom?
Megragadta a férfi karját, de az, dühösen elrántotta, Byell pedig megbotlott és elesett.
- Foglalkozzon a saját dolgával, felség! – morogta neki oda.
- Maga mondta, hogy kellene tudnom valamit! – kiáltott vissza, és felállt.
- Arrogáns, beképzelt, elkényeztetett, azt hiszi, bárkinek parancsolhat… miért kellene egy ilyen alaknak elmondanom, bármit is? – kérdezte Aeran villámló tekintettel.
- Nem is ismer!
- Tényleg?
- Honnan tudhatnám? Életemben csak kétszer láttam magát, a maival együtt! Maga mégis azt mondja, hogy ismernem kellene! Honnan?
- Az most már mindegy! – vetette oda, és cinikusan meghajolt. – Ha megengedi felség!
Byell összeszorult torokkal nézte a férfit, ahogy felpattan Riyanra, és egy utolsó lemondó pillantást rávetve, elrepül.
Zörgést hallott, így a mellette álló fára nézett, ahol az a múltkori fehérholló ült, és őt figyelte. Mivel észrevette, elrepült.
Sírhatnékja támadt, de most nem lehetett. Haza kellett érnie valahogy… futásnak eredt.
Silimy idegesen járkált a ház előtt. Nem kellett volna teljesen otthagynia. Elbújhatott volna valahol, hogy aztán együtt jöhessenek haza. A francba mindent elrontott! Most mit csinálhat vele Aeran? Mindig is azt mondogatta, hogy bosszút fog állni a királyi családon. És most hatalmas lehetősége nyílik rá, hiszen Byell, egyedül van azon a területen, egy szál alsóruhában, védtelenül! Csak imádkozni tudott azért, hogy Aeran ne legyen annyira bosszúszomjas, hogy egy nőn töltse ki haragját. Bár… még soha nem ütött meg nőt. Remélte, most sem tesz kivételt! Csak nem lehet annyira szívtelen, hogy megüti! Már ránézésre, teljesen úgy néz ki, mintha bármelyik pillanatban eltörhetne! Törékeny, vékony, és gyönyörű! Nem fogja bántani! Biztosan nem fogja bántani!
És ha rájön, hogy ő Hope?
Ó Jesszus, ez egyre bonyolultabb! Két lehetősége van. Vagy elüldözi, és megtiltja, hogy visszajöjjön a faluba, vagy… vagy nem tudja! Nem ismeri a bátyja érzéseit annyira, hogy biztosra menjen. Mindent elrontott! Ha valami baja lesz a tündének, ő lesz az oka!
- Silimy!
A lány megpördült, és remegő kezekkel figyelte Byront, ahogy felé tart. Arcán határozottság ült, és ahogy őt nézte, minden érzést elzárt előle, amit idáig soha nem tett. Vagyis… egy hete ezt csinálja… Nagyon megbánthatta azzal a reggeli vitával.
Felvette a flegma arckifejezést, és megvárta, míg a férfi közelebb nem ér hozzá.
- Igen?
- Hope hol van? – kérdezte mogorván, és elnézett a feje mellett.
Gyomra egy pillanat alatt összezsugorodott. Még soha nem érzett ilyen lelkiismeret furdalást.
- A… a házban.
- Rendben – mondta, és a ház felé fordult. Silimy a karja után kapott.
- Miért kérdezed?
- Nem fontos… nem fogom megverni a szeretődet, nyugalom! – morogta az orra alatt, és kirántotta karját a lány szorításából.
- Te nem vagy normális! – kiáltott rá a lány. Byron megfordult, és rámeredt.
- Ezt már sokszor mondtad, megjegyeztem elsőre is, köszönöm!
- Honnan… honnan veszed, hogy mi… - dadogta a lány, és kezdett neki megvilágosulni az egész helyzet. Azzal, hogy Hopet úgy védi, mint valami oroszlán a kölykét, ezzel féltékennyé tette a férfit? De hát…
- Elég egyértelműen rajongsz érte, Szivi! Nem kell adnod az értetlent!
- Neked elment az eszed!
- Az lehet! De legalább nem kavarok tündével! – sziszegte a fogai között, majd újra elfordult, de Silimy visszarántotta.
- Figyelj, köztem és közte, nincs semmi…
- Ácsi, kislány… ezt miért nekem mondod? Elég jól a tudtomra adtad, hogy semmi közöm hozzád, szóval… nem kell mentegetőznöd! Nekem nem!
Silimy torka összeszorult, csak nagy nehézségek árán tudta visszatartani könnyeit.
- De én nem… - suttogta, és elengedte a férfit. Byron nyelt egyet, ahogy a lány arcát figyelte, és visszatartotta magát attól, hogy megérintse. Aeran amúgy is megkérte valamire… mi is volt?
A pokolba, már gondolkodni sem tud tisztán. Minden az ő hibája! Miért hozta fel egyáltalán ezt a témát? Nem csak, hogy veszített egy tünde ellen, de örökre arra lett kárhoztatva, hogy nézhesse őt, egy másik „férfi” karjaiban… elege van ebből!
Silimy hátrált egy lépést, és csak most pillantotta meg Byellt, aki hátát a ház falának vetve, próbált beosonni a házba. Már nem kell sok… csak egy kicsi! Ó a francba.
- Byron… - súgta erőtlenül, és a férfi visszafordult hozzá. Egy hajszálon múlt, hogy észrevegye a tündét.
Fejét a férfi mellkasára hajtotta, és görcsösen kapaszkodott a ruhájába.
- Mi…
- Rosszul vagyok… - lehelte, és nem állt messze a valóságtól. Kirázta a hideg, mikor megérezte a férfi karjait körülötte.
- Mi a baj? – hallotta a férfi kétségbeesett hangját. Jólesően nekidőlt a férfinak, és elkezdett lefelé csúszni. Egy pillanat múlva, nem tudott lentebb, mert Byron megtartotta, és vele együtt térdelt le. Silimy ráült a sarkára, fejét pedig lehajtotta, de nem engedte el a férfi karjait.
- Szédülök… - mondta alig hallhatóan. Érezte, hogy Byron nem bír magával, azt se tudja, mit csináljon. Izeg-mozog, próbálja megtalálni a neki legkényelmesebb helyzetet.
- Hívjak valakit? – kérdezte furcsa hangon.
- Ne! – vágta rá rögtön. Még egy kis ideig le kell foglalnia. Időt kell adnia Byellnek, hogy felvehesse a ruháit. Remegő karokkal, és diónyi gyomorral ugyan, de átkarolta a férfi nyakát. Fejét Byron nyakához fúrta, és belélegezte azt a jellemző illatot, amit már oly régen érzett ilyen erősen.
Byron, még levegőt venni is alig mert. Félt, hogy álom az egész, és ha megmozdul, felébred. Újra otthon találja magát, a házban, az ágyában… egyedül.
Lassan megemelte egyik kezét, óvatosan, csak semmi hirtelen mozdulat. Lassan a lány hátára rakta.
- Jobban vagy már? – kérdezte. Hangja inkább csak morgás volt.
- Egy kicsit… - hazudta Silimy. Soha nem érezte magát jobban. Felpillantott a saját ablakára, ahova Byell felszökött. Intett, hogy kész van, és eltűnt a szobából.
Vissza kiegyenesedett, majd a férfi szemeibe nézett. Megemelte egyik kezét, és végigsimított a másik arcán.
- Köszönöm…
Byron nyelt egyet, majd pillantása lentebb kúszott. Eszeveszettül akarta… már három teljes éve… ha nem több. Tudta, hogy hiba, amit csinál, de valahogy nem is igazán érdekelte. Közelebb hajolt a lányhoz, és kirobbanó megkönnyebbüléssel nézte, hogy nem húzódik el tőle. Sőt…
Silimy félig lehunyt szempillái alól figyelte a férfit, ahogy tétovázik. Várt volna még… kíváncsi lett volna, hogy meddig húzza az időt, de ő sem bírt magával. Gyengéden maga felé húzta Byron fejét, és már majdnem megcsókolta, amikor megszólalt a bátyja.
- Ti meg mit csináltok? – szólalt meg dühösen. Byron úgy egyenesedett ki, mintha karót nyelt volna, és ijedten figyelte Silimy arcát.
- R-rosszul lett! – mondta Aerannak, és felállt, majd kezet nyújtott a nőnek is.
- És szájon át kellett lélegeztetni? – kérdezte cinikusan.
- Ne legyél már ilyen bunkó! – fakadt ki Silimy, és besietett a házba.
Aeran utána nézett, de mikor becsapódott az ajtó, tekintete visszavándorolt Byronra. A férfi úgy állt ott, mint ha a legfelső bíróság hallgatná ki.
- Ő a húgom! – jelentette ki Aeran, és ez egyben volt fenyegetés, és felhívás.
Byron nyelt egyet, majd bólintott.
- Megnézted hogy Hope itt van-e? Vagy túlságosan elfoglalt voltál?
- Akkora egy seggfej vagy! – mondta, és elindult a kert felé, ahol Nina várta. – És a házban van…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
