|
Ha az enyém lehetnél
Sayara 2009.10.18. 03:53
A lány, még neki is, csak a válláig ért. Először jót röhögött magában, mikor meghallotta, hogy ő a falka vezére, ha az Istennő távol van. Meg is jegyezte, hogy egy kicsit, nevetséges, hogy egy nő akar irányítani, húsz, megtermett, mindenre elszánt, és néha veszedelmes - főleg rá nézve – alakváltó farkast. A lány erre dühösen elviharzott, és nem szólt hozzá többet, a hivatalos utasítások, és parancsokon kívül, egy szót sem.
Később persze rájött, hogy hatalmasat tévedett. A lány vezérnek született, és a harcban is megállta a helyét. Zsigerekből áradó természetességgel osztogatta a parancsokat, amit, mindenki, egy szó, vagy fintor nélkül teljesített. Hatalmas lelkiereje, és még nagyobb türelme volt. Amikor egy nő, sikoltozva rohant volna el egy seb láttán, vagy akár megjegyzés hallatán, ő hidegvérrel kezelni tudta a helyzeteket.
Kitanulta, hogy hogyan kell bánni bármilyen sértéssel, utalással, vagy akár nyílt kéréssel… legyen az bármilyen kérdés. És hát, ki nem vette volna észre a külsejét? Hosszú lábak, arányos méretek, és gyönyörű arc. Fogadott volna az összes tollára, hogy a falkából, még ha egy kicsit is, de minden egyes férfi vonzódik hozzá. Mégsem volt arra példa, egyetlenegyszer sem, hogy a visszautasítása ellenére, durván közeledtek volna hozzá. Bár lehet, hogy féltek a következményektől, vagy az Istennő haragjától.
Mikor kellő távolságra értek a farkasoktól, Craven lelassított, majd megállt. Gothia szembefordult vele, majd várakozva a szemeibe nézett.
Milyen szemei vannak…
- Mi hírt hoztál? – kérdezte a lány, és egyik kezét az oldalához szorított kard markolatára tette. Olyan természetesen állt a kezében, mintha születésétől fogva ezt tartotta volna.
Craven nagy levegőt vett, majd belekezdett.
- A lány és az elf húga fürödtek, amikor az elfet észrevette. Az elf húga elmenekült, a tünde pedig egyedül maradt, az elffel. És… veszekedtek, nem értettem sok mindent belőle. Az elf elsietett onnan, a tünde pedig hazarohant. Néhány óra múlva pedig fogta a griffet, és elment.
- Az elf? – kérdezte érdeklődve a lány.
Craven megrázta a fejét.
- A tünde. És nem ment vissza.
Gothia szemei tágra nyíltak, majd döbbenten meredt maga elé.
- Biztosan? Biztosan, hogy nem csak repülni ment egy kicsit?
- Egészen biztos… mert még nem tud repülni. Csak vezette. Sétálni meg minek vinné magával?
- Ó ez így nem lesz jó! – motyogta a lány, és hátrébb lépett.
- Szólsz Illarianak?
Gothia bólintott, és újra felnézett rá.
- De neked is ott kell lenned!
Craven elhúzta a száját, de beleegyezett. Zavartan félrenézett, mert nem bírta a lány tekintetét. A szeme színét… formáját… ahogy az egész volt…
- Te megsebesültél? – hallotta megint a lány hangját.
Értetlenül visszafordult hozzá.
- Hogy?
- A karod…
- Hogy-hogy mit akarok? Nem akarok semmit!
Gothia elvörösödött, és a kezéért nyúlt, majd tenyérrel felfelé fordította, és az alkarja felé hajolt. Kifűzte az alkarvédőt, és óvatosan lehúzta róla a kesztyűvel együtt, mely csak a mutató, középső, és gyűrűs ujját takarta. Craven mozdulatlanul állt, és csak nézte a lányt. A francba!
A csuklótól kezdve, egészen a könyék hajlatig, egy kissé mély vágás éktelenkedett. Gothia közelebb hajolt, majd végighúzta egyik ujját a vágás szélén, vigyázva, nehogy fájdalmat okozzon.
Craven nézte a lány arcát, ahogy összpontosítva, összébb húzta ívelt szemöldökeit, és ajkai szétnyíltak. A pokolba, ez így nem lesz jó.
- Ezt hol szerezted? – szólalt meg halkan.
Craven csak a kezeit figyelte. Ahogy az egyik megtartja az övét, a másik pedig a sebet vizsgálja. Olyan kicsik voltak! Elveszne az övéiben…
A lány megemelte a fejét, majd kíváncsian rámeredt.
- Craven?
A férfi pislogott néhányat, majd megrázta a fejét.
- Elnézést nem figyeltem…
- Azt kérdeztem, hogy hol szerezted a vágást!
- Ja, hogy azt… - Jesszus! Őrület, amit csinál! Úgy viselkedik, mint egy idióta! – Biztosan megkarcoltam valahol…
Gothia kételkedve nézett rá, majd újra a sebre fordította a figyelmét.
- Nem vészes, de azért be kell kötni… vállalom, ha gondolod!
- Nem kell! – vágta rá, és kihúzta karját a lány kezei közül. – Megoldom…
Gothia némán bólintott, majd megvárta, míg a férfi felveszi a kesztyűt, és az alkarvédőt.
- Hallottam, hogy vissza kell majd menned a családodhoz… - szólalt meg Gothia, néhány perces csend után. Hangja semmilyen érzelemről nem árulkodott, de Craven látta a kezeit, ahogy idegesen huzigálja ruhájának alját. Nem sokat szokta bámulni, és nem is szerette nézni, mert állandóan furcsán érezte magát miatta.
Combközépig érő, elől összefűzhető világosbarna bőrcsizma volt rajta, és egy sötétebb árnyalatú ruha, ami pántnélküli volt, és alig takart valamit. De ami igazán feszélyezte, hogy a lány nem volt zavarban emiatt. Még csak nem is pirult el! Bár lehet, hogy csak ő ilyen prűd… de akkor is! Gothia nem feltűnősködött, nem bolondította társai fejét játékból. De akkor ennyire naív lenne, hogy nem veszi észre a férfiak viselkedését? Mindenesetre… ha tudta is, hogy mit vált ki belőlük – a perverz állatot – akkor jól kezelte.
- Craven! – emelte meg a hangját Gothia. – Itt vagy?
- Igen… igen, persze!
A lány megállt, megfogta a jobb karját, és maga felé fordította a férfit. Megvárta, míg lenéz rá, majd megszólalt.
- Mi a baj Craven? Mintha… teljesen máshol járnál…
- Nincs semmi… csak… - elcsuklott a hangja, és ismét maga előtt látta a rokonát, ahogy gyászos arckifejezéssel kijelenti azt a mondatot, ami egy életre megkeserítette.
Gothia levegőt sem mert venni, csak várt, és elszorult szívvel figyelte, ahogy Craven szemei könnybe lábadtak. Összeszorított állkapoccsal nézett el a lány feje fölött, és addig nem nézett vissza rá, míg össze nem szedte magát annyira, hogy megszólalhasson.
- Tegnap meghalt a húgom… - szólalt meg fojtott hangon. – Még csak tizenhat éves volt… - folytatta alig hallhatóan, de így is megremegett a hangja.
Gothia nem volt biztos benne, hogy jól jön ki a dologból, de felnyúlt a férfi nyakához, lehúzta magához, és átölelte.
- Nagyon sajnálom… - suttogta a fülébe. Reszketeg sóhajjal vette szorosabbra az ölelést, mikor megérezte Craven karjait, amelyek a derekára fonódtak.
- Minden az én hibám… - hallotta a férfit a nyaka közelében.
- Ez nem igaz!
- Ha otthon maradtam volna vele, nem ölték volna meg.
Kirázta a hideg, amikor valami nedves csorgott le a nyakán, a férfi pedig még szorosabban szorította magához.
- Mikor kell visszamenned? – kérdezte halkan, és végigsimított vigasztalásképpen a hátán.
Craven még nem merte felemelni a fejét. Túlságosan zaklatott volt még, hogy a lány szemeibe tudjon nézni.
- Holnap.
Gothia gyomra egy pillanat alatt összezsugorodott, mikor meghallotta, a választ. Bár megértette, hogy minél hamarabb haza akar érni, mégsem számított arra, hogy ilyen hirtelen megy el. Ráadásul az se biztos, hogy visszajön…
- Mennyi ideig leszel távol? – kérdezte reménykedve.
- Nem tudom biztosan…- válaszolt Craven, és meglepődve tapasztalta, hogy megmerevedett a másik a karjaiban.
- Indulnunk kell… - jelentette ki halkan Gothia, és bár tudta, hogy merészsége talán rosszul sülhet el, azért megfogta a férfi kezét, gyengéden megszorította, s maga után húzta. Tisztában volt vele, hogy Craven nem igazán érintkezik másokkal, csak ha nagyon muszáj. Azt viszont nem tudta, hogy miért.
Craven hatalmasat nyelt, amit majdnem sikerült félrenyelnie. Szótlanul követte a lányt, és már éppen kezdte magát elengedni az érintésben, mikor tekintete egy vörös szempárba ütközött.
A gazdája a tisztás szélén állt, és egy fának döntötte csípőjét, karjait pedig keresztbefonta mellkasán. Magassága vetekedett Dariuséval, aki a falkában a legmagasabb és legfélelmetesebb alak volt.
Craven csak néhány centivel volt alacsonyabb, de még így is elérte a száznyolcvannégy centimétert, ami nem volt teljesen elhanyagolható.
Phoenix arca egyesek szerint már ellent mondott a fizika törvényeinek… akármelyik nőt megkaphatta egyetlen kihívó pillantásával, és még csak a kis ujját sem kellett érte megmozdítania. Ám mostanában nem tűnt el minden éjszaka, ahogy azt már megszokhatták tőle.
Furcsa arckifejezéssel figyelte őket, Craven pedig megérezte tekintetében a szunnyadó erőt, ami kitörni készült. Akkor döbbent rá, hogy mi válthatta ki Phoenixből ezt a dolgot, mikor kezében megmozdult a lány keze.
Féltékeny a francba!
Köztudott volt, hogy Phoenix talált egy személyt, akit kénye kedve szerint körberajonghatott. És komolyan is gondolta, mert már több hónapja nem volt nővel.
Elengedte a lány kezét, és csak a szeme sarkából látta, hogy Gothia nagyot sóhajt, és szomorúan lehajtja fejét. Mikor ismét felemelte, már nem látszódott arcán semmilyen érzelem, újra visszatért a megszokott álca.
A fához pillantott, de a férfi már nem volt ott.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
