Glassville... A Fehér Papság és Newedge király székhelye, az ismert világ jelenlegi leghatalmasabb városa. Valaha alapköveit az elfek népe, s az emberek közösen rakták le, de mára csak az agresszív, erőszakos, primitív emberek lakják. Hatalmas falak veszik körül lépcsőzetesen, melyeket egy hegyoldalon felfelé tekintve lehet látni. A hegy tetején az óváros található, ahol most palotákat, szentélyeket és vésztartalékoknak fenntartott raktárakat helyeztek el.
  A falak egyúttal a hierarchia határait is megvonták a város lakói közt. A hegy legtetején, a legvastagabb és legpompásabb falak védelmében, a palotákban, templomokban - a főpapok is csak a királyi családból származhatnak - élnek a főnemesség és a királyi család tagjai. A város erről a részéről kapta az emberektől a Glassville nevet. Eredeti neve - mely elf nyelvű volt - mára beleveszett a homályba. Különlegessége abból állt, hogy a városrész épületei kristályokként szikráztak a napsütésben, éjszaka pedig úgy ragyogtak, mint azok a holdak, melyek épp megvilágították. Homályban, ködben és télen a falak olyanok voltak, mintha semmi különlegeségük nem lenne. Szürkék, mint a vulkanikus kövek... Történetek szólnak viszont arról, hogy még a legpusztítóbb varázslatoknak is képesek ellenállni...
  E falakon kívül éltek a saját földdel nem rendelkező, de nemesi származású városlakók, kik csoportja  főleg kereskedőkből, katonatisztekből és egyéb gazdagokból állt. Az ő városrészüket is erős márványtömbök védték, de nem voltak oly pompásak, mint az óvárost védő falak. Egyszerű kőtömbök voltak, melyeket vas-és ötvözet elemekkel erősítettek meg, hogy ellenálljanak a gyengébb varázslatoknak is.
 Egy "szinttel" lejjebb laktak az egyszerű polgárok, kiknek jelentős része a műhelyekben dolgozott, de mindenféle ember volt köztük. Ebben a városrészben helyezkedtek el a másodlagos raktárak és a toborzóirodák, kaszárnyák, köztemplomok, ligetek... s még sorolhatnánk. A település ezen részét csupán egy pár méter vastag kőfal kerítette el attól, ahol a szegényebb kaszt tagjai élnek, kik söprik az utcát, tisztítják a csatornákat, vagy dolgoznak a közeli földeken. Őket csupán egy vékony fa- és földsánccal megerősített tákolmány választotta el az erdőségektől, mezőktől, legelőktől: a "vadontól".
  A városnak volt egy rejtett része is, melyet soha nem láthatott senki, csak a beavatott katonák, akiket hóhérokká neveztek ki. Rajtuk kívül csak a segédjeik, illetve a nemesek lehettek ebben a városrészben. Még a szennyvízcsatornáknál is mélyebben, a hegy gyomrában volt ez a hatalmas komplexum, ahova nemcsak a "felső kaszt" ürüléke kerül, hanem azok a rabok, rabszolgák, kiket Newedge, valamelyik Fény-pap, vagy egy bíró arra ítélt, hogy itt ennyi és ennyi évet kell eltöltenie az általa elkövetett bűnökért... Főképp olyanok raboskodtak itt, kik ellenálltak a papság és a király akaratának, az új rend bevezetésének, ahol az ember az uralkodó értelmes faj az egész világon.
  Ám kerültek ide köztörvényes bűnözők is: gyilkosok, rablók, banditák, kalózok... Az új renben ők azzal válthatják meg bűneiket, hogy a király szolgálatába lépnek, s csatába vonulnak, mint hű katonák. Ezen embereknek a többsége soha meg se látja ezt a "börtönvárosrészt", csak azok, kik megtagadják e szolgálatot. Az "idegen fajok" közül az ork törzsek nagy része elfogadta a szolgálatot, mivel ők a hadsereg "portyázói". Tökéletesen kiirtottak minden életet azokon a területeken, melyek kivívták Newedge dinasztiájának haragját, vagy nemtetszését.
  Voltak viszont olyanok, kik szolgákká váltak csak azért, hogy kiéljék perverzióikat és ősi ösztöneiket, csak ne kelljen harcolniuk. Az ilyenek - igaz - börtönökben éltek, de nem bánták, míg ételt, s "nőstényt" adtak nekik a gazdáik.
  A rabszolgák és rabok többsége viszont azok voltak, kiket az új rend állatoknak, szolgáknak mondott ki. Elfek, nimfák, törpék, vagy óriások, de még a különleges képességű emberek is a papság és a király szolgálóinak voltak kimondva. Aki nem állt be önként, kényszerítették, megölték vagy örök időkre "elásták" a föld mélyén. Halálukig kellett a nemesség matériájában élniük. Néhányuknak már születésétől fogva, amiért felmenői megtagadták a behódolást. Örökre sötétségben, sóhajok, s halálsikolyok közt. Semmi reménysugár sincs a számukra. A fáklyákat látják egyedüli fényforrásnak, de belőlük reményt nem meríthetnek. Van, aki még a napot se látta soha életében. Ő talán tudja e egyáltalán, mi az a remény, a szabdság?!
 
  A várost nem egy, hanem hat napi járóföld árán érték el, hiába volt velük Fekete Villám. Selene elég furcsán nézett volna ki egy lóval, s lovasával a hátán, ezért Nekro meg sem merte kérdezni, nem vinné-e őket... Annál is inkább, mivel az elmúlt pár napban megismerte a lány büszke természetét és hevességét.
"Tüzes egy teremtés" volt még vámpír létére is. Annak a falunak a temetőjében, melyben először szálltak meg közösen, egy lakodalom vége felé másztak ki a kriptából, s a településen átmenve egy részeg parszt megpróbált "udavrolni" neki...
  Ennek a szerencsétlen próbálkozásnak az eredménye az lett, hogy a falu fele holtan, másik fele haldokolva maradt mögöttük. Nekro úgy döntött, módosítja az útvonalat, mivel ő is többször kijött a sodrából, ha emberekkel találkozott. Ha valaki, aki gyakran böngészi a térképeket és kajtat a gyikosok után, könnyen arra következtethet, hogy Glassville az úticélja a mészárosoknak...
  Így is csak éjjel haladhattak, hogy Nekro és mestere ne keltsen feltűnést, vagy Selene ne hamvadjon el kínok közt a nap fényétől. Leginkább kerülték a településeket, vagy az embereket, ám legutóbb néhány bandita egy erdei úton úgy gondolta:
 "Végre új áldozatok tévedtek erre!"
Az ő sorsuk az lett, hogy vacsora, majd "tananyag" lett belőlük. Tussand kisasszony csillapította éhségét, Nekro pedig gyakorolhatta a varázsigéit...
  Egy kis hegyi úton közelítették meg Glassville-t, dél felől. Tőlük balra sziklás terep húzódott tovább, felfelé a magasba. Jobbra lent a hegy lábánál egy patak folydogált le abba az irányba, amerről most jöttek. A patak túloldalán hatalmas mezők terültek el, a távolban egy nagy erdőséggel borított hegylánc vonulata
húzódott.
Fáradtak voltak, de úticéljukat egy-két kanyar után hamar megláthatták. Az óváros tornyai gyémántként ragyogtak a holdfényben, melyet a csillagos ég tett még pompásabb látvánnyá.