"Köszönet a kamiknak! Egy bűnöm jóvátéve."
"Hogyan?!" - kérdezett vissza jegyese.
Sesshoumaru egyetlen szót válaszolt gondolatban:
"Rin!"
A mikot elárasztották az információk, amiket jegyese közvetített. Minden önuralmát össze kellett szednie, hogy el ne árulja a titkot az idegen előtt...
"Minden egybevág. Már felfigyeltem rá, hogy kicsit hasonlítotok. Rint valóban megölték az erdőben a farkasok. Én hoztam vissza a Tensaiga segítségével, de magam sem tudom, miért tettem. Valahogy így tartottam helyesnek." - válaszolt telepátia útján Kagomének, majd végtelenül lassan a kisebbik lányra emelte a tekintetét. 
Pillantása azt sugallta a döbbent, és megszólalni nem tudó kis örökmozgónak, hogy most meg ne mukkanjon.
Rin lehunyódó szemeivel nyugtázta megmentője néma utasítását. Évek alatt kialakult köztük egy néhány gesztusból álló jelbeszéd, amit főként veszély esetére tartogattak, és ami mindig bevált.
Sesshoumaru lassan, kifejezéstelen arccal állt fel, miközben az öregasszonyhoz fordult:
- Köszönjük, hogy elmondta. Más egyedülálló, árva gyermek akkoriban nem volt a faluban?
- Nem. Csak az az egy kislány.
- Tehát a fiatalabbik hercegnő meghalt. A kamik így rendelték.
- Igen, minden bizonnyal. Sajnálom, hime. Nagyuram...
Tenshi csak bólintott. A fájdalomtól nem tudott megszólalni. A youkai egy fejbccentéssel és kézlegyintéssel adta tudtára a ráncos maminak, hogy most illene távoznia. Yamato odalépett az anyó mellé - aki meghajolt a Nagyúr felé - és udvariasan kikísérte őt.

Miután Sesshoumaru érzékelte, hogy eltávolodtak, és senki más nincs a közelben, aki hallhatja, mély hangján szinte suttogott:
- Nem halt meg a lánya, Tenshi hime. A Sors jóvoltából épp arra jártam. A kardom segített visszahozni őt. Hiába nem emlékeztem rá - az átok miatt -, valami belső sugallatból tudtam, hogy meg kell mentenem.
Odalépett kis védence mellé, és szelíden a hime felé tolta:
- Itt van, biztonságban. Nem is kell keresnünk. Csak most Rin a neve...
A démon szavai valóságos bombaként hatottak.
- Ó, gyermekeim! - zokogott fel a nő, és magához szorította két lányát a kissé meglepett Sesshoumaruval együtt.
Amikor az örömmámor kissé lecsitult, a youkai a jelenlévőknek fojtott hangon kijelentette:
- Ezt viszont szigorú titokként kell kezelnünk. Nem szivároghat ki, hogy Raidon Nagyúr kisebbik leánya életben van. Ugyanis rá még inkább vadásznának, mert egyelőre nincsen ereje védeni magát. Szerepeljen csak továbbra is a védencemként, és Tenshi hime fogadott gyermekeként. Az őt megillető tiszteletet így is meg fogja kapni.
Ezzel mindnyájan egyetértettek.
- Rin! Tényleg hercegnő vagy? - kérdezte suttogva Shippou.
- Ezek szerint igen.
- Akkor mi már nem is mutatkozhatunk együtt, mert én csak egy földönfutó, egyszerű rókadémon vagyok.
- Baka! Nem változott semmi. Most is a barátom vagy. Az egyetlen, akivel olyan jókat tudok beszélgetni... és aki vigyáz rám.
- Eddig Sesshoumaru-sama óvott téged.
- Mióta egy csapat vagyunk, azóta főleg Kagomét őrzi. Te vetted át az őrangyalom szerepét tőle.

A kislánynak idő kellett, míg feldolgozta, hogy Tenshi-hime az édesanyja, és hogy Kagome a nővére, Souta pedig az öccse. Ezen kívül furcsa volt számára, hogyan forduljon szeretett Sesshoumaru-samája felé, hiszen eddig szinte apjaként tisztelte őt. De - lássuk be - mivel a Nagyúr éppen az ő édesnővére jegyese, inkább bátyjaként kellene tekintenie rá.
Boldog zavartság lett úrrá rajta napokig. Neki - aki évekig csak megtűrt kis jószágként kallódott, majd Sesshoumaruban és Yakenben vélt hozzátartozókra találni - szabályosan meg kellett emésztenie az információt, hogy elég népes családba csöppent. Édesanyja és testvérei mellett a youkai nagyúr és öccse, a palotában élő rokonságról nem is szólva... Az már a fejébe sem fért, hogy ő is rendelkezik különleges, elzárt képességekel. Soha nem történt még vele olyan furcsaság, ami mással nem magyarázható. Hiába, Inu no Tashio jól elrejtette azokat a biztonsága érdekében. Valójában pedig az életveszélyes helyzetekben mindig mellette állt Nyugat Ura, hogy védelmezze...

Sesshoumaru ragaszkodott hozzá, hogy a kislány is kapjon egyfajta kiképzést, addig is, míg meg nem törik az erejét elfedő varázslat. A családtagok egyetértettek a Nagyúrral. A kiképzést Reita végezte, de Shippou is lelkesen közreműködött, mert neki sem ártott egy-két újabb trükköt elsajátítania. Így fegyveres- és közelharcból, valamint íjászatból tartottak oktatást, és gyakoroltak.
Rin és a fiatal rókadémon épp az erdőben lévő gyakorlópályák felé tartottak. Látszólag vidáman, de halkan beszélgettek, miközben Shippou szakadatlanul a környéket fürkészte. Kissé nyugtalan volt, valami érződött a levegőben. Igaz, éles érzékszervei nem jeleztek gyanúsat, de démonérzékei szokatlan vibrálást éreztek a közelükben.
- Shippou, én olyan szokatlan dolgot érzek! Mintha a gyomromban valami furán rezegne. Félek - súgta alig hallhatóan a lány barátja fülébe.
- Ne félj, itt vagyok veled! De akkor nem csak én figyeltem fel valami szokatlanra, hanem te is. Viszont - ez azt is jelenti, hogy hamarosan visszakapod az erődet. Amit most érzékelünk, egyszerűen, érzékszervekkel nem behatárolható dolog. Én is csak a démoni energiám segítségével tudtam elcsípni - magyarázta fojtott hangon a fiú.
- Mi lehet ez?
- Fogalmam sincs, de éppen előttünk van. Nem tudjuk megkerülni. Aggasztó, hogy gonoszságot áraszt. Meg akar támadni minket. Maradj mögöttem!
- Kagome épp ma adott nekem egy Shikon-szilánkból készült nyílhegyet. Mintha érezte volna, hogy szükségem lesz rá.
- Arra szükségünk lehet. Készülj, közeledünk.

Alig mondta ki a rókadémon a figyelmeztetést, már villant is valami körülöttük. Shippou fantasztikus reflexe mentette meg őket egy hatalmas bárd csapásától azzal, hogy védő erőteret húzott fel a fegyver útjába. Az erőtér felfénylett, ahogy elnyelte az irtózatos ütés energiáját. A fiatal róka legkülönlegesebb képessége az volt, hogy az így szerzett energiával a véőpajzsot tette erősebbé.
Rin ijedtséggel vegyes döbbenettel nézett a támadóra, akiben az egyik menekültet ismerte fel. Nem az előkelő család tagja volt, hanem az egyik cseléd. A lány gyorsan lerázta magáról a rémület bénító bilincsét, és előkapta a nővére által adott nyilat.
A védőtéren keresztül rálőtt a támadóra, aki eddig lekezelő pillantásokkal nyugtázta, hogy csak gyenge védekezésre képesek, támadni nem. Ellenfelükön volt az elképedés sora, amikor a Shikon-szilánkkal preparált nyílvessző befúródott a torkába. Rin és Shippou, meg - az épp akkor odaérő és kivont katanával melléjük ugró - Reita láthatták azt, amit a múlt alkalommal Sesshoumaru és Kagome: a szilánk felragyogott, hatalmas lyukat égetve tiszta fényével a halandó torkába. Kisvártatva a feje el is vált a testtől, és a tetem két darabban esett eléjük. A távozó sötét energia maradékát felemésztette a tél eleji napsütés.
- Jól vagytok? - kérdezte mesterük aggódva. - Nincs rajtatok sérülés? A mérge igen veszélyes.
- Szerencsére megúsztuk - bólintott Shippou.
- A gazdáival közölni kell a veszteséget - jegyezte meg - tőle szokatlanul -, kissé cinikusan Rin.
- Igen, közöljük. Az előbb gyenge energiaszivárgást éreztem felőled.
- Rin - lehetséges, hogy kezdi visszanyerni az erejét. Felismerte a sötét energia felbukkanását - helyeselt a rókafiú.
- Nagyszerű! - mosolyodott el vörös hajú démon-mesterük. Majd hozzátette, mondandója közben a halott maradványai felé intve:
- Akkor ma az edzés elmarad, mert ezzel a másik dologgal kell foglalkoznunk. Szóljatok, kérlek, a Nagyúrnak, hogy jöjjön.
- Meglesz - bólintottak, és sebesen visszaindultak a palotába.