Lassan, méltóságteljesen siklott az űr végtelenjében az Anyahajó. Nem csupán közlekedési eszköz volt ez, hanem a fővárosa és egyben zászlóshajója az Exile Alliancenek, a száműzöttek szövetségének. Az eredetileg hatszáz méteres csatahajó most, az orra hegyétől a leghátsó hajtóműig huszonöt kilométeres volt. Szélessége elérte a 6,7 km-t. Parancsnoknak lenni ezen a gigantikus építményen nem csak megtiszteltetés és dicsőség volt, hanem óriási felelősség és teher. Nem csak a katonákért felelt a hajó kapitánya, hanem a civil emberekért is, kik ellátták őket. Teljhatalmú vezető volt nemcsak az Anyahajón, hanem az egész flottát ő irányította, illetve azokat a kolóniákat, melyeket párszáz éve alapítottak az őseik, kiket elűztek a Naprendszerből. Kissé hasonlít ez a társadalmi felépítés egy katonai diktatórikus rendszerre, de néha, ha statáriumot hirdetnek, szükség van rá, mert rengeteg veszély és ellenség van a csillagok közt. Az emberiség nincs egyedül.
  A legtöbb hajó, mely a flottában szolgál, nagyon öreg. Csak fejleszteni és karban tartani kell, ám a gyárak,
melyek az aszteroidákra vannak telepítve, vagy lebegnek az űr végtelenjében egy-egy bolygó körüli pályán,
sorra ontják magukból az újabb termékeket, melyeket elsősorban a civileknek készítenek. A fegyverrel felszerelt hajóknak csupán nyersanyagokra van szüksége. A hajók legyártják maguknak, amire szükségük van, hogy megvédhessék a népüket.
  Nerker Grular kapitány büszkén nézett le a parancsnoki hídról, ahonnan pazar kilátás nyílt az Anyahajón lévő lakómodulok, gyárak és elosztóközpontok közt cikázó, nyüzsgő ellátóhajókra. Immár huszonöt éve töltötte be a parancsnoki tisztséget és mióta a tanács megválasztotta őt a nép vezérének, az gyarapodott, s fejlődött. Ahol őket ismerték a Galaxisban, tisztelettel és félelemmel beszéltek róluk. Nagy háborúkban vettek részt, melyeket győzelemre vittek. Néhány csata megnyeréséért azonban túl nagy árat fizettek...
  E gondolatait szakította meg a jelzés, miszerint sürgős jelentenivaló van a számára. Megigazította fekete
egyenruháját, majd odaszólt a kommunikációs tiszthez, hogy vegye a jelzést. Az egyik monitoron megjelent egy pilótának a képe, kinek arcát és fejét légzőmaszk és vékony, páncélszerű szkafander borította.
 - Jelentés a parancsnokságnak! - szólalt meg a pilóta.
 - Hallgatom, fiam! - felelt a kapitány - Mondja csak, százados!
 - A műszereinkkel, felderítés közben a Solar Alliance jelzéseit vettük az X-13-P44-es aszteroida övezet közelében. Az üzenetet rögzítettük. Kívánja hallani?
 - Igen. Játssza le!
 - Igenis!
 A hangszórókból statikus zörej hallatszott, majd meghallották egy feltehetőleg a negyvenes évei végén járó férfi hangját:
 - Üzenet a Száműzötteknek! Ismétlem: Üzenet a Száműzötteknek. Mi, a Solar Alliance vezetői alázatosan kérjük, segítsenek rajtunk! A Naprendszert egy idegen faj támadta meg! Az emberiség jövőjéről van szó! Több milliárd ember hal meg, ha önök nem segítenek!...
 - Ennyit tudott a vadászgépem számítógépe dekódolni. A többi csak statikus zörej.
 - Kódolt üzenet?
 - Nem uram. Csupán a kód, amit használnak, olyan régi, melyet legfeljebb az öt, vagy hat generációval előtti rokonaink tudtak volna megfejteni.
 - Értem. Merre van most a szonda, ami sugározza ezt a jelet?
 - Épp kilépett a törmelékmezőből. Nem tudom, hogy miféle szerencse folytán nem ment neki semminek...
 - Fogják el, majd jöjjenek az Anyahajóra! Ez az ügy mostantól bizalmas! Senkinek sem beszélhetnek róla, csakis ha én személyesen engedélyt adok rá!
 - Értettük! Csendes Vadász. Vége.
  A képernyő elsötétült, majd ahogy a körülötte lévő emberekre nézett, azok mind őt lesték, hogy mi a parancsa.
Végül a nagy csendet egy fedélzeti őr törte meg, kinek arcát eltakarta a jellegzetes szkafander-szerű páncél:
 - Elnézést uram! Engedélyt kérek szólni!
 - Megadva. Mondja csak, tizedes!
 - Segíteni fogunk azoknak a leszármazottain, kiknek ősei elüldöztek minket az emberiség bölcsőjéből?
 - Majd a Tanács eldönti fiam. Személy szerint azt mondanám, hagyjuk sorsukra őket. Hisz kiüldöztek minket - meghalni  - a Naprendszerből. De ilyen súlyos ügyben a Tanácsnak kell döntenie. Nekem csak a saját népemért kell felelnem. Semmi kedvem tömeggyilkosok olyan leszármazottain segíteni, kik milliókat öltek meg... Kommunikációs tiszt!
 - Parancsára uram!
 - Adja le a szövetség minden részébe az A-13-as kódot! Minden vezető pozícóban lévő embert várunk a Kalzel-bázison! Irányítótiszt! Amint minden kisegítő hajó bedokkolt az Anyahajóra, hiperűrsebességgel indulunk a Kalzel-bázisra. Innen hány nap alatt érünk oda?
 Az irányítótiszt gyors számításokat végzett az egyik panelen, majd megszólalt:
 - Hiperűrsebességgel harminc perc alatt érünk oda, uram.
 A kapitány bólintott, s közben elmorgott egy köszönömöt.
 " Mi lesz itt, ha beavatkozunk?" - gondolta. - " A Galaxis ismert részein vannak nálunk sokkal erősebb népek is. Csak és kizárólag olyan háborúba akarom vezetni a katonáimat, amiből biztos, hogy győztesen kerülünk ki. És még így is mennyi vér folyt ki az előző háborúk során? Huszonhat éve volt a nagy Kracher' lhaz-háború... Akkoriban, majdnem minden elveszett számára... Ez többé nem történhet meg!
 
 - Anyahajó! Itt Navken Grular százados! Leszállási és dokkolási engedélyt kérek! Csapatlétszám: öt fő, fejenként egy-egy interceptor osztályú vadászgépen. Veszteség nincs. Előző állomáshelyünk: Callaen hordozó.
 - Engedély megadva a négyes kilövőállomáson. Dokkolás a leszállási folyamat végén. Irányvektorok átküldve a gépek számítógépére. Kövessék a kijelölt útvonalat a megdott sebességgel! Üdvözli önöket az Anyahajó!
 - Köszönjük! Grular kiszáll.

A százados aktiválta a leszállóprotokollt, majd emelte a tolóerőt. Követte a leszállóvektort, melyeket csak a számítógép látott.
 - Rendben emberek, kövessenek, szép sorban! Első én vagyok, utánam jön Sötét Lovag és Pusztító, majd Zárkózott. A sort Mókás zárja.
 - Mint mindig... - hallatszott a fejhallgatóból.
 - Nem kértem kommentárt, Mókás! Te startolsz utolsónak, így te is szállsz le utolsóként, ahogy a szabályzat előírja!
 - Vettem. Elnézést, százados!
  Lassacskán, vörös kondenzcsíkot húzva araszoltak a hatalmas kilövődokkok felé. Szép sorjában irányba álltak, majd ereszkedésbe kezdtek. Az osztag parancsnoka bevezette csapatát új állomáshelyükre. Visszafojtott koppanás jelezte, mikor landoltak a mesterséges gravitációt nélkülöző "padlón", ami valójában egy mágneses platform volt, mely a falból állt ki. A landolás után rögtön elindultak befelé, ahol zsilipekkel egyenlítették ki a nyomást a vadászgép és az Anyahajó közt. A folyamat után Grular levette légzómaszkját, sisakját, majd letette a műszerfalra. Ekkor már volt mesterséges gravitáció is.
  Mire lemászott a gépe oldalán, egy altiszt várta, ki rögvest tisztelgett, mikor szembefordult vele.
 - Grular százados! Grular kapitány úr várja önt a csomaggal együtt a hídon!
 - Köszönöm, őrmester! - tisztelgett vissza. - Kérem, segítsenek kivenni a gépemből a csomagot, majd indulhatunk is!
  Az őrmester rögvest hívott négy-öt szerelőt, kik gyorsan kiemelték az elfogott szondát a vadászgép "rakteréből".
Közben beérkezett egy újabb utasítás a kapitánytól: "A csomagot vigyék a hatos kutatómodulba, átvizsgálásra!"
" Na, ezt rábízhatjuk a technikusokra!" - gondolta a százados - "Mehetünk elfoglalni az új szálláshelyünket, majd pihenhetünk..."