- Inuyasha! Inuyasha, ébredj! Segítened kell! - hallotta a fiú tompán, messziről a szavakat. Kábulata lassan oszlott, és ahogy magához kezdett térni, felismerte bátyja hangját, aki őt szólongatta - bármennyire meglepő, de - türelmesen.
- Ébren vagyok - jelentette ki, még szédelegve, de nagy erőfeszítés eredményeképpen ki tudta nyitni a szemeit. Megdöbbenve tapasztalta, hogy gyorsan elmúlt a kellemetlen gyengeség, és átadta helyét egy jóval furább tapasztalatnak. Minden érzéke valahogy élesebbé vált, és még soha nem érezte magát ennyire erősnek, energikusnak.
- Szóval megmaradtál! Sikerült. De Kagome alig él. Próbáltam segíteni rajta úgy, mint amikor engem hozott vissza a halálból, de csak átmenetileg sikerült. Neked kell a véred hozzá, hiszen most a te testedet mentesítette a méregtől.
- Méreg?! - kérdezett vissza a fiú, és ösztönösen a feje tetejéhez nyúlt, hogy fülét megvakarja, de azt nem találta. Nem töprengett el ezen az újabb furcsaságon, mert ahhoz még agya nem volt elég friss. Viszont karját odatartotta bátyának, aki karmával kicsit megvágta, és öccse pár csepp vérét belecsepegtette egy kevés teába. Majd az italból kortyolt, és azt jegyese szájába töltötte. A lány ösztönösen lenyelte a folyadékot.
- Most várnunk kell - jelentette ki Sesshoumaru, és Inuyashára tekintett, aki csodálkozva nézte, ahogy a karján a kis vágott seb szinte azonnal beforrt. Majd újra fejét tapogatta, míg végül meglelte a füleit - a feje két oldalán. Végeik hegyesek voltak.
Borostyán szemeit kérdően függesztette Sesshoumarura, de meglepetését feledve figyelte a bátyja ölében fekvő mikot, ahogy megmoccant.

- Mi történt velünk? - kérdezte súgva, hogy az eszmélő lányt ne ijessze meg.
- Arra emlékszel, hogy Kikyo elcsalt a palotából?
- Rémlik. Először kedves volt, de ez csak arra kellett, hogy kövessem. Aztán harcoltunk. Meg akart ölni. Eddig emlékszem.
- Valóban meg akart ölni téged. A pokoldémon mérgével szennyezett ékkőből készült nyilat használt. Eltalált vele, és megmérgezett. Kagome ugyanúgy mentett meg téged, ahogy engem. A vérével és a tiszta lelkével.
- Ugyanúgy? - kérdezte enyhe döbbenettel öccse.
- Igen - morrant kissé ingerülten fivére. Hát igen... Nem tetszett neki a gyógytea beadási módja, de jegyese nem tehetett másképp. Inuyasha teljesen magatehetetlenné vált, mire a palotába értek vele. A youkai a gondolati közösség miatt is aggódott, hogy öccse valami olyanról is tudomást szerez, ami menyasszonyával közös magánügyük. Mint kiderült, feleslegesen.
Öccse ugyanis csak úgy tudott velük kommunikálni ilyen módon, ha ők akarták. Vagyis Kagome és Sesshoumaru - együtt - képesek voltak a gondolataikat elrejteni más előtt.
- Mi lett Kikyoval?
- Meghalt. Most már végleg.
- Értem. És Naraku?
- Elmenekült - válaszolt bosszúsan a férfi. Majd rápillantott Kagomére, aki kezdett magához térni. Ettől a haragja elpárolgott.
- Ja, és teljesült a kívánságod. Démon vagy - jegyezte meg - csak úgy mellékesen - öccsének.
- Mi?!
- Jól halottad. Átalakultál.
- Akkor miért nem tombolok?
- Mert a lelked nem alakult át, csak az erőd. Az kiteljesedett. Már nem kell tartanod a Holdtól. Nem fogsz visszaváltozni emberré.
- Köszönöm nektek! - csillant a borostyán szempár meghatott komolysággal.
- Sokat szenvedtél, és a szíved mélyén mindig jó maradtál. Megérdemled - mosolyodott el fivére, majd újból az ölében fekvő kedvesére fordította figyelmét. Kagome kinyitotta a szemeit, de nagyon legyengült. Energiára volt szüksége.

Inuyasha csendesen feltápászkodott, és sejtelmesen rámosolygott fivérére:
- Hagylak benneteket pihenni. Még egyszer köszönöm nektek - súgta, majd kiment.
A saját lakrésze felé tartott. Belépett a szobába. Tudta, hogy Yume ott várja a híreket róla, mert messziről érezte az illatát. Amire viszont nem volt felkészülve: a lány ültében eldőlve aludt a tatamin. A fiú érzékeny orra elárulta, hogy sírt, mielőtt elnyomta a kimerültség. Szép arcára sós cseppek száradtak.
Az újdonsült démon szíve megdobbant: Talán reménykedhet, hogy Reita lánya másként néz rá, mint csak egy ismerősére? Hogy annyi csalódás, gyilkos düh és bizonytalan érzelem után végre a lány mellett boldogságra lelhet?
Hangtalanul vette le piros haoriját, amit óvatosan az alvóra terített. Tetszett neki a vörös lány. Nagyon is. A múltra visszagondolva - még Kikyonál is jobban. De közeledni nem mert hozzá, csak fegyvertársként. Ami fura volt, hogy sohasem piszkálták egymást, és nem veszekedtek.
Lakrésze ajtaját résnyire nyitva, a folyosón álló egyik őrt magához intette. Halk utasítására a démon bólintott és köddé vált.

Inuyasha ezután odabent leült, és némán őrizte Yume álmát, amit az érintett egy idő után bízvást megérezhetett, mert némi mocorgás után kinyitotta smaragdzöld szemeit. Csodálkozva és kissé elpirulva meredt a fiúra, aki szemeit le nem vette volna róla. A borostyán csillogás a smaragdot fogva tartotta, és elbűvölte. De Yume érzékei közvetítették a változást is. Inuyasha illata kissé megváltozott. Az eddig is érzékeit bódító vonzerő legalább olyan csábossá vált, mint bátyjáé. Na, igen. Egy család...
- Élsz... - suttogta felcsillanó szemekkel a lány, miközben kissé felkönyökölt a tatamin.
- Élek. A bátyáméknak és apádnak köszönhetem. Sajnálom, hogy délután csak úgy otthagytalak, de Kikyo hívása annyira kényszerítő volt...
- Meg akart ölni. Ahhoz pedig minden eszközt bevetett. Nem tehetsz róla.
- De igen. Ellen kellett volna állnom - simította el Yume arcából a vörös tincseket. A gyengéd érintésre mindketten zavartak lettek.
- Megváltoztál. Démon lettél.
- Igen.
A lány szomorúan, lemondóan sóhajtott, és lassan felült, arra gondolva, hogy hanyouként már semmi esélye a démonfiúnál. Ekkor vette észre a takaróként ráterített piros felsőt. Eddig nem is tűnt fel neki, hogy Inuyasha nem viseli.
- Rád terítettem, hogy ne fázzál - hangzott a válasz, a kérdő tekintetet látva.
- Köszönöm, kedves tőled. De most már mennem kell. Késő van.
- Valóban. Éjjel van, és hóvihar, úgyhogy nem mégy sehová. Aludj csak nyugodtan itt, majd vigyázok rád. Reita-sannak megüzentem már, hogy elaludtál, míg vártad, hogy magamhoz térjek.
Yume arca pipacspirosra gyulladt. Inuyasha azonban nem hagyott neki túl sok gondolkodási időt. Felkapta, és miközben bevitte a hálószobába, és az ágyára rakta, a vörös lány sóhajtva bújt az erős karokba.
- Itt kényelmesebben pihenhetsz.
- És te?
- Én nem alszom. Majd vigyázom az álmodat.
- Jó - suttogta álmosan lecsukódó pillákkal a lány. Szobor szépségű arcára kiültek rejtett érzelmei. Inuyasha tágra nyílt szemekkel figyelte. Szíve hevesen megdobbant.