|
Kalózvér
Sayara 2009.11.14. 23:07
Sally megfeszítve egész testét könyökével lenyomta kis háza ajtajának kilincsét, s vállával benyomta azt. A sötétség nem zavarta, csukott szemmel megtalálna mindent. Elbotladozott előre, szinte maga után hurcolva a férfit. A férfi átvetette karját a vállán, Sally pedig az ő derekát szorongatta. A lány arca szorosan hozzásimult a másik mellkasához. A jeges víz átszivárgott a ruhájába, így már ő is remegve várta, hogy elérjenek az ágyhoz. Megállíthatatlanul reszkettek mindketten a kimerültségtől és a hidegtől.
Mikor elértek az ő ágyához, Sally gondolkodás nélkül ültette le rá a férfit. Visszarohant az ajtóhoz, hogy becsukja, a függönyöket behúzta minden ablaknál. Gyertyát gyújtott, amit a helyiség közepén álló asztal lapjára tett. A sarokban álló kétajtós szekrényből előhalászott három törülközőt, egy száraz inget és nadrágot, majd visszasietett a férfihoz.
Az idegen fejét lógatva ült, alig bírta tartani magát. Tincseiből a padlóra csöpögött a víz, bőre ijesztően sápadt volt.
Sally elé lépett s az egyik törülközővel megtörölte az arcát, majd nagyjából a haját. A törülközőt a nyakánál hagyta, hogy a hajából csöpögő vizet felfogja.
Remegő kezekkel gombolta ki gyorsan az inget, és kihámozta belőle a férfit. A jobb vállán és könyökén több horzsolás is volt, a bal oldalán mély, vágásszerű seb éktelenkedett.
A másik törülközővel gyorsan áttörülte a felsőtestét és halkan nógatva az engedelmességre, hogy mikor melyik karját emelje, merre dőljön, feladta rá a száraz inget.
Nem értette miért esett zavarba, mikor elérkezett a pillanat, hogy másik nadrágot adjon rá. Hiszen azt sem tudja ki ez! Soha az életben nem látta! Ráadásul látott már férfit meztelenül, nem is egyszer és nem is egyet. A férjén kívül nem volt más az életében, akivel éjszakákat töltött volna el. De az édesanyja volt a sziget gyógyítója, így ő is kitanulta ezt a mesterséget. A munkájához pedig néha-néha meztelen férfiak látványa is hozzájárult. Ezért nem értette, hogy miért jött mégis zavarba…
Megkeményítve magát lelkileg, mégis sikerült végrehajtania ezt a –most - végtelenül nehéznek tűnő műveletet. A férfit átkísérte az ő ágyába, ami szárazabb volt, mint a nemrég átnedvesedett ágy és lefektette rá.
- Ki maga… - kérdezte rekedt hangon a férfi. Sally arcán bágyadt mosoly terült el s leült az ágy szélére a férfi dereka mellé.
- Ezt én is kérdezhetném, Uram… - válaszolt halkan. Belső parancs utasítására megemelte kezét és kisimított néhány tincset a férfi meggyötört arcából. Újra szólásra nyitotta a száját, de Sally gyöngéden az ajkaira nyomta ujjait. – Most inkább pihenjen. Holnap mindent elmondhat…
- Bal láb.
Beth alsó ajkát beharapva lépett egyet hátra a bal lábával. Rhysnak fogalma sem volt arról, hogyan került idáig. Egy verekedés után, ahol nem csak okozott, de kapott is sebeket a tengerparton táncol egy nővel. Beth-szel. A lány egy picit összevonta szemöldökeit koncentrálva a lépésekre, nehogy eltévessze. Lehet, hogy az a jó pár, egymás után felhúzott ital hatása, vagy másik – idióta – énje egyre hangosabb unszolása miatt, de úgy érezte az lenne a leghelyesebb ha a lányt felkapva keresne egy félreeső, sötét helyet, ahol biztosan nem találnának rájuk, és megkérné a nőt, hogy mutassa meg a ruháit kifordítva… lehetőleg több méterre tőlük…
Karjait megfeszítve még közelebb húzta magához. Látta Beth arcán, hogy ez a közelség kezd még inkább zavaróvá válni a számára, de nem érdekelte. Tudta, hogy nem fél tőle. Félelme inkább a saját érzései miatt törhetett rá. Félt, megijedt attól, hogy vágyik rá. Rhys egyik része önelégülten dorombolt, a másik szánakozva csóválta a fejét.
„Miért játszol vele? Nem ezt érdemli…”
Zavaró volt ráébrednie arra, hogy megfordult fejében a gondolat, hogy minden eddigi elhatározását felrúgva megszerzi magának a lányt. Bármibe is kerüljön. Megfordult fejében a gondolat és… meg is fogadja?
Mikor látta a lányt Rio karjai között, legszívesebben őrjöngött volna. Nagy erőfeszítésébe került, hogy ne lője rögtön agyon, abban a szent pillanatban… és tudta, hogyha tovább kerüli a nőt, ezek a képek tovább mennek, sokkal vadabb dolgokkal kergetve őt az őrületbe. Rio amúgy sem volt a kedvence, de el volt vele. Megtette, amit mondott neki. A személyiségével se lenne semmi gond – azon kívül, hogy hajlamos ráerőszakolni magát a nőkre. A baj ott kezdődött, hogy hozzáért Beth-hez. És tisztában volt vele, hogy más férfira is ugyanígy reagálna. Ha csak egy kis jelét is észreveszi annak, hogy valaki közeledni akar a lányhoz, a „vadállat” átveszi az irányítást. Ezt pedig nem csinálhatja a végtelenségig. Mindkettőjüket tönkre tenné ezzel. Beth-t, amiért nem ad lehetőséget neki arra, hogy párt találjon, és saját magát is, hiszen a vágya soha az életben nem fog csillapodni iránta…
Tehát az egyetlen út, ami kivezet ebből a válságból… az, az, hogyha megszerzi magának.
Világos.
Egyszerű.
Elméletileg.
Furcsának találta, hogy magához szorítva tartja a lányt, Beth lélegzete súrolja a nyakát, keze pedig bármikor áttérhet… egyéb helyekre, miközben olyan hétköznapi dolgot csinálnak, mint a tánc. Olyan… legálisnak tűnt. Pedig ő egyáltalán nem szerette a legális dolgokat.
Kezét, mely eddig a lapockája alatt tartott, lassan, érzékien lentebb csúsztatta, egészen a gerince aljáig. Férfiúi önbizalma hatalmasat ugrott, ahogy meghallotta a lány el-elakadozó lélegzetét.
- Ez… ez is része a… táncnak? – kérdezte cincogva, pipacsvörös arccal.
- Persze… - hazudta pillanatnyi késlekedés és szemrebbenés nélkül.
Lépéseiket egyre lassította, a végére már csak egy helyben álltak. Elizabeth megilletődött arckifejezéssel nézett rá, szemeiben a félelem egy apró szikrája csillant fel, mikor Rhys megemelte kezét, hogy a nő tarkójára simítsa.
- Ne csináld ezt… - suttogta elhaló hangon.
- Miért ne csinálhatnám? – húzta maga felé a nő fejét. Beth szorosan összezárta szemeit és kezeit a férfi mellkasára téve, kiszakította magát az ölelésből.
- Ne tégy úgy, mintha nem tudnád, hogy miért nem engedem! – csattant fel elkeseredetten.
- Felvilágosítanál? – kérdezte értetlenül. A hangsúlyából kihallotta, hogy nem a hajón történtekre céloz.
Beth résnyire szűkítette szemeit, majd fejét megrázva megfordult, hogy elmenjen.
Rhys karon ragadta.
- Nincs is kifogás, igaz?
- Ezt most tényleg komolyan kérdezed? – hüledezett szörnyülködve és megrántotta a karját, de a férfi nem engedte. – Nem értem hogy nem tudsz figyelembe venni egy ilyen akadályt, hiszen…
Rhys két keze közé fogta a lány arcát és nem foglalkozva tiltakozásával, ajkait a lányéra tapasztotta.
Beth először harciasan küzdött, már amennyi tőle telt. Hiszen a férfi egy kézzel lefoghatta volna, ha nagyon akarja. Ha nagyon akarja. De nem úgy tűnt, hogy túlzott erőbedobással kellene megakadályozni a lány ficánkolását. Sőt. Olyan volt az egész, mintha számított volna arra, hogy Beth rövid időn belül feladja a küzdelmet… ez egyszerre sértette és legyezte hiúságát.
Minden kifogásáról megfeledkezve ütötte meg utoljára a másik vállát, majd ugyanazzal a mozdulattal ragadta meg ingének a gallérját és húzta magához egy nyögés kíséretében.
Rhys karjai lecsúsztak a derekára, hogy életre kelt indaként fonják át azt. Remegés futott végig testén, mikor megérezte a lány kezeit az arcán, ahogy végigsimítnak állkapcsán, majd hátracsúszva a tarkójánál a hajába túrnak.
Lassan egyre lentebb ereszkedett, a lány pedig követte… egymással szemben térdelve kapaszkodtak a másikba. Rhys egyik kezével megtámaszkodva a földön fektette hátára a lányt, hogy fölé emelkedhessen. Beth nyögdécselve húzta magához, minél közelebb akarta érezni a férfit. Elátkozta a közöttük feszülő ruhadarabokat, de semmit nem tehetett azon kívül, hogy remegve kapaszkodott a másikban. Kavargó örvénynek látta fejük felett a ragyogó csillagokat. Már-már a földet sem érezte a teste alatt, annál inkább a férfiét, ahogy minden egyes lélegzetvételnél szorosabban simul hozzá.
Rhys megragadta a jobb térde alatt, s egy lendülettel a hátára fordult, magára húzva a lányt. Beth a férfi feje mellett támaszkodott meg, ujjai a homokba süllyedtek. Szíve a torkában dobogott, ahogy lepillantott az alatta fekvő, teljesen kiszolgáltatott férfira. Szemeiben tűz lobogott, olyan tekintettel mérte végig, mint aki pillanatokon belül felfalja. Az érzésbe minden egyes porcikája beleremegett, de egyben megijedt. Mit csinál?
Rhys felsimított a nyakán, kezét hátracsúsztatta a tarkójára. Tincseibe markolva húzta le magához Beth fejét és kíméletlen játékot űzve csókba vonta.
- Abba kell hagynunk… - fordította el arcát a lány. A levegő benne rekedt, mikor a kalóz a fogai közé vette fülét és gyengéden megharapta.
- Rhys… - suttogta.
- Mondd még egyszer! – mormolta a fülébe, s szájával egyre lentebb haladt a nő nyakán.
- Abba kell hagynunk!
- Nem ezt… a nevemet…
- Rhys, kérlek…
A férfi ölelése szorosabbá vált, csókjai sürgetőbbé, kétségbeesettebbé. Elizabeth nem hagyhatta, hogy teljesen elveszítse minden önuralmát, különben… Isten lássa lelkét, kívánta a férfit, de ha egyszer nem lehetnek egymáséi, nem tehet semmit. És erre rá kell döbbentenie a férfit is.
Felegyenesedett ültében zihálva, torkában hatalmas gombóccal. Nyelni alig bírt, főleg, ha a másik a szemeibe nézett.
- Nem akarom.
- Nem csak nekem, saját magadnak is hazudsz… - mondta rekedten a férfi.
- Ez nem így van… - motyogta maga elé és lassan, remegő térdekkel felállt. Sietős léptekkel elindult az ünnepség irányába, de Rhys utána nyúlt.
- Beth!
- Engedj el! – kiáltott fel kétségbeesetten. Már így is alig bírta tartani magát, nem bírt volna ki még egy szócsatát. Megrántotta a szoknyáját, hogy végre engedje el a férfi, de az erősebb volt, ő pedig megbotlott a nagy lendülettől. A földön térdelve hátrált egyre, kezével tapogatózva a sötétben. Rhys már utol érte, kezével az arca felé nyúlt, és akkor Beth keze megakadt valamiben. Villámgyorsan megragadta és a férfira szegezte.
Rhyst villámcsapásként érte az érzés, amikor a lány a mellkasának szegezte a fegyvert. Láthatóan remegett, pedig két kézzel tartotta. De a szándék akkor is egyértelmű volt.
- Ezt most komolyan gondoltad? – kérdezte halkan. Jéghideg hangon.
Beth ajkai megremegtek. Kinyitotta, majd becsukta. Mintha nem találná a szavakat.
- Be kell fejeznünk… végleg!
- Akkor tedd meg… - sziszegte összeszorított fogai között és nekidőlt a flinta csövének. – Tedd meg, mert úgy sem foglak békén hagyni…
- Miért teszed ezt velem? – távolodott el sűrűn pislogva. A férfi követte.
- Rájöttem, hogy sohasem fogunk tudni megszabadulni egymástól. – jelentette ki érzéketlenül. Arca megint egy szoboréhoz volt hasonlatos.
- Én próbálok… csak te nem engeded!
- Próbálsz, de nem tudsz… Fáj a látvány, ha más nővel vagyok, ha sandítva is, de minden lépésemet figyeled… Próbálod ugyan bemagyarázni magadnak, hogy egyszer elmúlik, de ki kell, hogy ábrándítsalak, ez csak rosszabb lesz, javulni nem fog!
- Nagyobb az önuralmam, mint neked! – sziszegte még erősebben remegve. A férfi, mintha olvasna a gondolataiban…
- Az lehet Kedves, de semmi sem tart örökké…
Beth lassan felegyenesedett, még mindig maga előtt tartva a flintát. Hátrált néhány lépést, amikor a férfi is felállt.
- Tartsd kordában magad, engem pedig hagyj békén. – mondta végül halkan, leeresztve a fegyvert. – Nem akarok többször „megsérülni”, mert tudom, hogy azt már nem élném túl. Ha annyira érzéketlen vagy, hogy nem veszed ezt figyelembe, csak sajnálni tudlak!
S ezzel ledobta a fegyvert a földre, majd hátat fordítva a férfinak elindult az ünnepség felé.
- Úgy sem szabadulsz tőlem… - morogta maga elé. Sokáig figyelte a lányt, szája sarkában apró, titokzatos mosollyal. Nem muszáj mindig a gyors módszerekhez folyamodni. Néha kell egy kis megfontoltság. Ahogy szokás mondani: Lassú víz partot mos. Tud ő türelmes lenni… nem az ő területe, de képes rá. Ráadásul róla van szó.
Beth-ért?
Bármit.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
