|
Kalózvér
Sayara 2009.12.22. 22:00
- Tudd meg, hogy az idegeimre mész! – csattant fel Beth. Most már tényleg nagyon elege volt az egészből. Fent ült az emelvényen, a gyertyákat meggyújtották, félhomály volt az egész teremben, kivéve a festő állványát. Ott szintén gyertyát gyújtottak, hogy azért lásson is valamit. A festő az ötvenes évei elején járhatott. Ízig-vérig francia volt. Ha bedühödött, olyan gyorsan hadart, hogy Beth csak nézte, mikor akad meg a nyelve. Hatalmas bajuszt viselt, aminek a végét felpöndörítette. Fehér vászoninge festékfoltos volt, a nadrágjára is került néhány pötty. Feje tetején néhány őszhajszál csillant meg a gyertyafényben. Alapjába véve kedves öregember volt. Nem úgy Rhys.
A széken ült, szoknyáját már eligazította, a jobb oldali karfára könyökölt, kezét az állához emelte, szempilláit félig leeresztette, ajkait résnyire szétnyitotta, ahogy a férfi kérte. De még mindig nem tetszik neki valami!
Rhys előtte állt, morcos arccal, karjait keresztbefonta, bal lábával türelmetlenül dobolt.
- Lehet, hogy megvan a gond… - motyogta maga elé és közvetlenül a lány elé állt. Minden előrejelzés és szó nélkül a lány hajához nyúlt, s óvatosan el kezdte kiszedegetni a hajtűket.
- Rhys… - szólalt meg Beth zavartan.
- Nyugi, tudom mit csinálok!
Elizabeth kételkedve hagyta, hogy a férfi az összes hajtűt kiszedje, s eligazgassa a hátára omló hajtömeget. Rhys közelebb hajolt hozzá, Beth próbált nem elpirulni, de egyszerűen nem ment. Pillantása ide-oda cikázott a teremben, a levegő néha benne akadt. A férfi ujjai néhány tincset az arcába simított.
Aztán elkövette azt a hibát, hogy a másik szemeibe nézett. Rhys arcán most semmilyen más érzelem nem volt, a színtiszta csodálaton kívül. És ez nagyon összezavarta… valahol, tudata legmélyén kételkedni kezdett… nem engedheti még a természet sem, hogy egy testvérpár… így… szeresse egymást. A magának tett néma vallomástól összerezzent. A saját érzéseivel tisztában volt, de a másikéval nem. Annyit tudott, hogy a férfi kívánja és most mindent megtesz annak érdekében, hogy elcsábítsa… de ha az ágyába akarja vinni, nem lehetnek testvérek. Mert Rhys nőfaló ugyan, de nem lenne annyira őrült, hogy a saját testvérével akar eltölteni egy éjszakát… mi van, ha tényleg nem testvérek?
- Tudom, hogy mondtam már… - szólalt meg alig hallhatóan a kalóz, ujjai közé véve a lány állát. Fejét kicsit megemelte. – De remélem tisztában vagy azzal, hogy mennyire gyönyörű vagy…
Beth hatalmasat nyelt, szerinte még a festő is hallotta.
- Csak azért mondod, hogy megbocsássak neked amiért ilyen helyzetbe hoztál… - suttogta vissza.
Rhys csibészesen elmosolyodott. – Van benne valami. De akkor is ez a véleményem. Teljesen igaz.
Boldogsággal töltötte el, hogy a férfi így látja. Gyönyörűnek… nem sokan mondták ezt neki, ami azt illeti, Rhyssal együtt két ember. És a másik ember az édesanyja volt. Úgyhogy Rhys bókja váratlanul érte, egyben hálával töltötte el.
- Köszönöm.
A férfi olyan hirtelen szüntette meg arcuk között a távolságot, hogy Bethnek megnyikkanni sem volt ideje. Akaratlanul is felnyögött az élvezettől, megadva magát nyitotta szét ajkait, hogy bebocsátást engedjen a férfinak. Rhys nem is tétovázott tovább, nyelve csatába hívta a lányét. Keze a nő arcára simult, tarkójánál a hajába túrt.
Beth is azon volt, hogy a férfiért nyúl, de mielőtt megvalósíthatta volna ötletét, Rhys megszakította a csókot. Fátyolos szemekkel nézett le rá, ajkai vörösebbek voltak és nedvesen csillogtak. Nyelvével végignyalta ajkait, mintha csak rögzíteni akarná Beth izét.
- A hatás kedvéért… most már tökéletes vagy… - mormolta halkan.
Beth a szájához nyúlt, érezte, hogy alsó ajka duzzadtabb a férfi harapdálásától.
Mire ismét feleszmélt és visszatért a valóságba, Rhys már a festő mellett állt, szemei ragyogtak a félhomályban, mosolya olyan ígéreteket rejtett, amibe beleremegett a lány gyomra.
- Kezdheti Francis…
Bő nyolc óra után Beth fellélegezhetett. Egy időre. Francis pihenőt kért a holnapi napig. Nem engedte meg, hogy megnézze, csak annyit mondott, hogy a háttér van hátra és az apró simítások. Elizabeth észrevette szája sarkában az apró rángást, így rögtön tudta, hogy nem így van. Hallott már festőkről tudta, hogy nagyszabású festmények akár hetekig elhúzódhatnak… de ha Francisnak azt szerette volna, hogy úgy higgyék, egy-két napon belül kész, hát legyen, ő nem fogja elrontani a kedvét.
Alig állt a lábán, ennyi ülés után azt hitte fel sem tud majd állni. Az ajtófélfába kapaszkodva nyújtogatta karjait, próbálta csillapítania a lábaiba beszűrődő zsibbadtságot. Úgy érezte ezer és ezer tű szurkálja minden porcikáját. Háta ropogott, mikor hátrafeszítette karjait, fejével többször is körzött.
Mikor Francis elkezdte a festményt, Rhys öt perc után kiment a helyiségből. Beth megnyugodott kissé, nem kellett végig magán tudnia a férfi átható, röntgenszerű tekintetét.
Sóhajtva egyet kifordult a szobából és saját hálója felé igyekezett. Kint már sötétedett, a folyosón háromméterenként kétágú gyertyákat gyújtottak.
Jobbra kanyarodott, s rögtön arra a folyosóra ért, amiről a szobája nyílt.
Kulcsra zárta az ajtaját, s rögtön hálóingre öltözött. Köntösét magára kanyarította, haját átfésülte, de tudta, hogy mindezzel csak az időt húzza. Míg csendben ült az emelvényen, volt ideje átgondolni az egészet… Mivel szemmel láthatóan a férfit egyáltalán nem érdekelte, hogy közöttük esetleg rokoni szálak lehetnek, nyíltan megkérdezi hogyan is állnak a dolgok köztük. Ha Rhys tisztában van azzal vagy esetleg megerősíti, hogy ő és Beth testvérek, egész biztosan megmondja neki, hogy tegyen le arról, hogy bármibe is beleviszi… ha nem igaz ez a feltevés… hát majd meglátja mi lesz…
Utoljára még tükörképére pillantott, s megbizonyosodott arról, hogy egyáltalán nem kirívó az öltözéke. Köntösét nyakig begombolta, sehol nem látszódott ki semmilye… Az ajtó felé indult, mikor örömteli sikoltások szűrődtek be nyitott erkélyajtaja mögül. Szemöldökeit összehúzva lökte arrébb a függönyt, hogy kinézhessen. A kikötőnél egy szórakozóhely volt felépítve, a férfiak a nők előtt csak kocsmának hívták, de Beth már látott jó néhány örömlányt is. Egyszóval nem csak kocsma volt, hanem bordély.
Kihajolt a korláton, mert meg akart róla győződni, hogy rosszul lát. De nem…
Rhys mosolyogva állt az épület bejárata előtt. Három nő vihogott körülötte, az egyiket az oldalához szorította, miközben a második nőnek az arcával szórakozott.
Úgy érezte ismét egy nagy darab szakadt le szívéből… alig néhány órája még őt csókolta szenvedélyesen… akkor mit keres ott? Az is lehet, hogy csak az ismerősei vagy ilyesmi…
A harmadik nő az ingének gallérjánál fogva húzta magához, hogy megcsókolja. Beth felismerte azt a tűzvörös nőt, akit az egyik reggel látott kijönni a kalóz hálószobájából. Amanda, ha jól emlékszik a nevére…
Egy pillanat múlva már befelé tartottak, a másik két nő vihorászva utánuk.
Úgy szorította a korlátot, hogy ízületei elfehéredtek. Lehunyt szemei mögött újra látta, ahogy Rhys fölé hajol, és gyengéden azt suttogja: „… mennyire gyönyörű vagy!”
Hát ez is csak színjáték volt? Miért kell neki minden egyes alkalommal bedőlnie? És a férfinak miért kell mindig a bolondját járatni vele?
Dühösen kiáltva elengedte a korlátot s mielőtt hátat fordított volna a kilátásnak ököllel rávert egyszer. Amit meg is bánt, mert keze azon nyomban sajogni kezdett.
A düh, elkeseredettség, megalázottság könnyei gyűltek a szemébe. Ezt még nagyon meg fogja bánni!
- Átkozott! – robbant be Elizabeth Valerie ajtaján. A szőke nő, érdeklődve, művészi mozdulattal felvonta egyik szépen ívelt szemöldökét.
- Valami gond van, Kedvesem?
Beth megtorpant a szoba közepén, szemeire szorította ujjait, majd egy pillanattal utána kitárta karjait és újra dühödten járkálni kezdett. – Aljas gazember! – kiáltotta megint remegő hangon.
- Így van! – helyeselt Valerie, de egyáltalán nem értett semmit. Csak sejtett. – Amúgy kiről is beszélünk? – csukta be naplóját és az asztalra tette, mely a széke mellett állt.
- Hatalmas katasztrófa, ha szóba állok egy férfival, de az már más, ha ő bordélyba jár szobáról szobára!
- Hmmm… had találjam ki! „Mr. Kanoskapitány”?
- Ki más? – nyögte Beth elkeseredetten és lerogyott a franciaágy szélére. Könyökeit térdére támasztotta, arcát pedig tenyerébe rejtette. – Miért teszi ezt velem? – dünnyögte sírós hangon.
Valerie aggódva összevonta szemöldökeit. Felállt a karosszékből, majd a lány mellé huppant és átkarolta. Szíve megsajdult, mikor észrevett egy ezüstös könnycseppet, ahogy a lány hálóingére hullik. Férfiak…
- Az egyik percben olyan féltékenységi jelenetet rendez, hogy azt hinné egy kívülálló, hogy mindjárt idegbajt kap. Gyengéd vele, úgy érzem nem lehetek ettől boldogabb… a másikban pedig a szemem láttára sétál be a prostik karjai közé…
- És ezt te honnan…
- Láttam! – csattant fel és kiegyenesedett ültében. – Azon voltam, hogy átmegyek hozzá… tisztázni a dolgokat de meghallottam a nőket és kinéztem. És persze, hogy ott volt… Hol máshol…
Valerie egy percig meg sem szólalt. Mereven nézett maga elé. Arcán lassan gonosz mosoly terült el. – Utána kellene menned! – bökte ki váratlanul.
Elizabeth megrökönyödve pillantott rá.
- Megőrültél?
- Úgy nézek ki? – vonta fel szemöldökeit.
- És mégis mi a fekete fenét keresnék ÉN ott?
- Hát Rhys-t! – tárta szét karjait, mintha a megoldás annyira egyszerű lett volna. Mint az egyszeregy.
- Ezt nem gondolhatod komolyan! – hápogott elképedve.
- Miért? – kérdezett vissza értetlenül.
- Mert… mert… mert nem fogok odáig lealacsonyodni, hogy egy bordélyházba menjek őmiatta! – szegte fel az állát, arcán diadalittas kifejezés, mintha az érv olyan meggyőző lett volna, hogy Valerie semmit nem hozhat fel ellene.
- Hát akkor szenvedj tovább! – hajtott fejet Valerie és felállt mellőle. – Én adtam egy ötletet, neked nem tetszett, hát ennyi! Többet nem tehetek!
Beth tanácstalanul nézett fel barátnőjére. Kezei jéghidegek voltak, úgy markolták hálóingének vékony anyagát, hogy ízületei teljesen elfehéredtek. Mi a francot tegyen?
- Ezt most tényleg komolyan mondtad?
Valerie fülig érő szájjal, csípőre vágott kezekkel fordult vissza. – Persze! Mi ebben olyan botrányos?
Beth szemei elkerekedtek. – Egy bordélyba akarsz elcipelni magaddal!
- Istenem, Beth! – emelte az ég felé kezeit Valerie. – Már nem Angliában vagy! Itt senki sem fog csúnyán rád nézni, ha beteszed oda a lábad, Édesem…
Beth rájött, hogy más választása nem nagyon van… vagy elmegy és megkeresi Rhyst, vagy itt marad és tovább szenved. Különben is, éppen itt volt az ideje annak, hogy tisztázzák ezt az egészet. Uramisten, mi van ha kiderül, hogy még sincs közöttük semmi rokoni kötelék? Nem! Először a problémára koncentráljon!
- Mit terveztél? – sóhajtott beleegyezőleg.
- Ó, igen! – csapta össze tenyereit Valerie és mindentudóan elvigyorodott. – Kezdjünk is neki! – fordult a hatalmas, két ajtós faragásokkal díszített szekrény felé. Teátrális mozdulattal szélesre tárta az ajtókat miközben hátrapillantott a válla fölött. Beth szája tátva maradt csodálkozásában. A szekrény roskadásig tele volt mindenféle ruhadarabbal, kiegészítővel. A lány észrevett különböző színű és formájú álarcokat, pávatollas fejdíszeket, boákat, selyemsálakat. Arca pipacsvörösre váltott, mikor megpillantotta a fehérneműrészleget. Immár más szemmel nézett Valerie-re, akin nem úgy látszott, mintha túlzottan zavarja az, hogy más bepillantást nyert az intim-szférájába.
Elizabeth legnagyobb rémületére Valerie pont azt a darabot ragadta meg, amitől a legjobban félt. Vérvörös fűző volt, de nem a hagyományos vászon anyagból, hanem tüllből, ami eléggé… átlátszó volt. Ráadásul rövidebb is volt. Első ránézésre legfeljebb a köldökéig érhetett.
- Én ezt nem fogom felvenni! – jelentette ki határozottan. – Nem… csábítani megyek, csupán… tisztázni szeretnék egy-két dolgot.
Valerie felhorkant, s csalódott arccal visszatette a fehérneműt.
Beth csak remélni tudta, hogy a döntésével nem fog mindent tönkre tenni…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
