Navken átaludta az egész időt, melyet kimenőre kaptak. Nem vágyott rá, hogy az apjával találkozzon, akit tíz éves korában láttott utoljára és akkor is csak fél órára... Apja, Nerker Grular akkor lett a Száműzöttek vezetője, s egyben az Anyahajó kapitánya, mikor az anyja meghalt. A fontos államférfinak nem jutott ideje foglalkozni a gyermekével. Minden idejét lekötötte a nép felélesztése, s gyarapítása.
  Anyja haláláról csak a dajkája történetét hallotta, de miután ő is a hadsereg kötelékébe tartozott, utánajárhatott a dolognak. Felvételeket is látott, melyeken kamerák rögzítették, ahogy az anyja küzd azért, hogy megvédje újszülött fiát és más gyerekeket. Az idegen faj, mellyel már évszázadok óta hadban állnak, hol eltűnnek, hol felbukkannak... de mindig egyre erőteljesebben.
  Nem sokat tudtak róluk kideríteni, mivel eddig csak ütközetben találkoztak velük. Annyi viszont bizonyos: veszélyes és halálos ellenfelek, akik soha nem hagyják életben az ellenséget.
  Miután a kamerák által rögzített képanyagot megnézte, hónapokig rémálmai voltak arról, hogyan hal meg az anyja... Cenzúra és takargatás nélkül végignézte, ahogy négy rovarszerű lény szétmarcangolja az édesanyját. Pszichológushoz is többször elment, mert attól félt, beleőrül abba, ha nem alszik. Több havi gyógyszeres kezelés és gyógyterápia után sikerült úgy-ahogy kihevernie a megrázkódtatást, de félt, hogy megint előjönnek a rémálmok, ezért minél több feladatra jelenkezett, illetve kérte magát a Peremvidéki Flottához, amint vége lett a kiképzésének. Észrevette ugyanis, hogy ha kihajtja magát és totálisan elfárad a nap végére, álom nélkül végig tudja aludni az éjszakát.
  Most viszont megint rémálmai voltak, és ehhez mérten rossz közérzete, mikor felébredt. Nem az apjával való találkozás miatt történt ez, hanem azért, mert tétlenségre volt ítélve. Olvasni nem szeretett és a média termékei iránt sem érdeklődött nagyon. Mivel nem bírta az italt, kocsmázni sem járt. Inkább a fogdába járt két bevetés közt, mert Pusztító nagyon szeretett verekedni, ha olyanja volt...
  Lassan felkelt a kis kabinban, mely az apró körlet része volt, melyet kirendeltek nekik. A körlet hat helységre oszlott: egy társalgó - ahol a felszereléseknek készített szekrények is helyet kaptak, egy fémasztallal és a hozzá való öt székkel együtt - egy fürdő, és öt kis kabin, melyekbe épphogy elfér 1-1 ember. Ránézett a karórájára. Standard időt mutatott, mely - ha minden igaz - a Föld forgásidejéhez van állítva. A hajókon és az űrállomásokon standard időt mértek, de a bolygókon mindenhol a lakosság saját időszámítási rendszere létezett. Egyikről a másikra nagyon nehéz volt átállni, ő ezért szerette ezt az időbeosztást. Nincs vele macera. Könnyű megjegyezni és mindenhol elfogadott.
  Felvette a kezeslábast, arra az egyenruhát, majd ásítva kilépett a közös helységbe.

Egyedül Shikata ült az egyik széken, egyenruhába felöltözve, egyenes háttartással. Ő mindig pontos, fegyelmezett és kimért volt ugyan, de minden férfit "be tudott vadítani" a puszta jelenlétével. Nagyon jól állt neki az egyenruha...
 - Igen, százados? - fordult Navken felé.
 - Üdvözletem, Inami hadnagy. A többiek merre vannak?
 - Mókás még alszik, uram, Darejosi és Sötét Lovag még nem tértek vissza.
 - Rendben. Szóval a szokásos.
 - Igen, százados.
  Navken elővett egy kommunikátort, majd bepötyögte Sötét Lovag hívókódját. Közben felsóhajtott:
 - Hajjaj... Hányszor kértem, hogy ha nem vagyunk szolgálatban, nyugodtan tegezhetnek...
 - Bocsásson meg... Navken - mosolyodott el Shikata - nálam a neveltetésem teszi. A többiek, nyilván tiszteletből magázzák önt.
 - Hmm... ez, megtisztelő - mosolyodott el ő is. Közben leült Inamival szemközt, s közben egyre nyugtalanabb lett, ahogy nem feleltek rögtön a hívására. Végül egy számára ismeretlen ember vette fel, aki a rendészet egyenruháját és rangjelzéseit viselte.
 - Jó napot, százados!
 - Önnek is, őrmester. Megkérdezhetem, miért van önnél az egyik emberem kommunikátora?
 - Elkoboztuk őket, uram. Minden felszerelésükkel és fegyverükkel együtt. Az egyik kantinban verekedés volt. Többen megsérültek. A biztonsági felvételek szerint ez a két ember kezdte a verekedést.
 A képernyő jobb alsó sarkában megjelent Sötét Lovag és Pusztító kékre vert arca. Navken arca elborult, majd rekedten megszólalt:
 - Bocsásson meg nekem a viselkedésük miatt, őrmester! Most maradjanak csak egy kicsit hűvösön. Amíg nincs készültség, aludjanak csak egy kicsit, ha már a körletben nem akarnak...
 - Értettem! És nem tőlem kell bocsánatot kérnie, hanem egy gyári munkástól... Zeicher Jahartaltól. A bordái megrepedtek, az egyik karja eltört. Feljelentést is tett Andor Darejosi hadnagy ellen.
 - Még csak ez hiányzott... Még egyszer köszönöm! Grular százados kiszáll. - Megbontotta a kapcsolatot, majd arcát a kezei mögé temette. Nem tudta, hogy mi következik - még...

 - Ostoba! -ordította a százados a kékre-zöldre vert hadnagynak a rácson keresztül - megmondtam legutóbb, hogy még egy ilyen és nem tartom tovább a hátam! Maga kiváló katona, de annyi van már a rovásán így is, hogy hajtóművet lehet rekeszteni vele! Miért csinálja ezt minden egyes alkalommal?!
  Darejosi nem felelt, csak lesütött szemmel bámulta a százados bakancsát. Nyilván szégyellte magát, de nem sok parancsnoknak tűrné el a leszidást. Ha nem Navken lenne előtte, biztos, hogy függelemsértést is elkövetne... A tiszt tudta ezt, de már nem tudta megállni ordítás nélkül. Nemcsak azt kellett elviselnie, hogy lejáratta őt az embere, de még a megsérült civil rokonaival is neki kellett beszélnie, amikor is azok minden szidalmat és átkot csak Grular századosra zúdítottak, hogy finoman fogalmazva: "miféle parancsnok ő, ha nem tudja kordában tartani az embereit?!"
 - Felelj már, a csillagok szerelmére!
 - Nem... nem tudom, uram, mi van velem - szólt megszeppenve - egyszerűen nem bírok magammal. És fogalmam sincs, hogy miért.
 - Megmondtam, hogy itt nem biztos, hogy két perc alatt ki tudlak húzni a zárkából, igaz? Nos, az eddigi állomáshelyeken, ahol mi megfordultunk, ismertem egy-két embert, akik közbenjártak az ügyedben. És eddig ennyire súlyos sérülés nem történt, így feljelentést se nagyon tettek. De a helyzet most más. Nincs se ismeretségem, se presztízsem az itt szolgáló magas rangú tiszteknél. Ezt az ügyet egyszerűen nem tudom eltussolni. Most csak magadra számíthatsz. Kalec! - fordult Sötét Lovaghoz - tudom, hogy te nyilván meg akartad akadályozni a verekedést, de téged sem tudlak kihozni. Súlyos testi sértés miatt legalább egy év börtön jár. Ez idő alatt zsoldot nem kaptok, lefokoznak titeket és lehet, hogy nem repülhettek többé a flotta kötelékében, de az időtoket le kell majd szolgálnotok. Ezt akartad, Darejosi?!
 - Nem, uram!
 - Akkor készüljetek fel a tárgyalásra! Sok sikert, és ha valami csoda folytán felmentenek, ne merészelj több kocsmai verekedést rendezni, különben magam hajítalak egy zárkába, ahol leülöd az elmaradt büntetéseket is! Megértetted?!
 - Igen, uram! - Pusztító feszes vigyázzba vágta magát és tisztelgett. Navken visszatisztelgett, majd megfordult, s kiment a helységből. Az őrposzton szolgálatot teljesítő őrmester vigyázzba vágta magát, amikor a százados megjelent, de ő észre se vette. Dühösen kicsörtetett a börtönmodulból és a körlet felé vette az irányt.
 - Hazudott neki - szólalt meg hirtelen mellette Shikata. Egész idő alatt vele volt, de egy szava nem volt senkihez sem...
 - Nem hazudtam. Itt tényleg nem ismerek senkit.
 - És az apja?
  A százados arca elsötétült, hirtelen megállt a széles, mozgalmas folyosón és a nő szemébe nézett.
 - Hadnagy! Ön ismeri az édesapját?
 - Természetesen, uram.
 - Ez rólam nem mondható el és most már nem is akarom megismerni.  Anyám néhány nappal a születésem után meghalt. Apámat meg kinevezték az Anyahajó kapitányának. Egy dajka nevelt fel engem, egészen tizenöt éves koromig. Arról az emberről, aki most a Tanácsban van, nem tudok semmit, ahogy ő se rólam. Nem ismerjük egymást. Egyetlen egyszer találkoztam vele, amire én emlékszem. Akkor csupán annyit mondott nekem:
"Hagyj békén, létfontosságú dolgot kell elintéznem!"
 - Bocsásson meg, százados! Ez az ön magánügye. Nem volt tudomásom róla...
 - Semmi baj, Zárkózott... - enyhült meg Navken - egyikünk se beszél túl sokat a magánügyeiről...