Zao az elkötött motorral úgy süvített az úton a többi járművet előzgetve, mint egy eszelős. A közlekedési szabályok teljes egészében figyelmen kívül hagyva úgy hajtott át a piros lámpákon, és szlalomozott a dühödten dudáló autók között, minta vérszemet kapott volna. Kerekeket nem kímélő, csikorgó hanggal vette be az élesebb kanyarokat, ám egy pillanatra sem lassított. Mintha iszonyatos dühe hajtotta volna a motort, s ahol csak 60km/h volt a megengedett sebesség, ő ott is tartotta a 130-at.

            Már alkonyodott, az utcalámpák fölkapcsoltak, a neonfények vadul villogtak, s kezdett beindulni az éjszakai élet is, az utakon viszont továbbra is nagy volt a forgalom. Csakhogy mindez abszolút nem foglalkoztatta Zaót. Egyedül arra figyelt, hogy a lehető leggyorsabban a lehető legrövidebb úton haladjon a cél felé, és közben ne szenvedjem balesetet, mivel azzal is a drága idejét vesztegetné.

            „Nyomorult Yukito! Semmit sem tud rendesen csinálni!"

            Egy böhömnagy kamion kanyarodott ki elé szinte a semmiből, a szemben lévő sávból is jöttek, neki viszont erre egyáltalán nem volt ideje. Gyorsan felmérte a körülményeket, majd bedöntötte a motort és a kamion rakománya alatt átcsúszva rögtön visszaállította menetirányba a járművet. Gázt adott, mit sem törődve a haragosan rádudáló sofőrre, és már ott sem volt.

            „És azt hiszi, hogy ráérünk itt szarakodni! Ajánlom, hogy jó terve legyen, különben teszek rá, hogy Mizuna mennyire sajnálná, ha feldobná a talpát. Megölöm!!!"

            Bevágott egy autós elé, élesen balra kanyarodott, s már alig várta, hogy bemoshasson egyet a kedves rokonnak.

            Yuki ingerülten járkált föl-alá a nappaliban, miközben Ryonosuke és Kosuke kiterítették az alacsony dohányzóasztalra a Telep tervrajzait.

            - Kosuke, te fogod a többieket eligazítani - mondta Ryonosuke az asztal mellett térdelve. - Yuki, gondolom, az élvonalban akarsz lenni.

            - Tök mindegy, hová raksz, én már tudom, hol fogok bejutni. - Letekerte a mellkasáról a kötést, ami alatt már alig volt var, és jószerével csak hegek maradtak. - Az elsődleges cél Mizuna megtalálása, a többi nekem most mellékes. - Kidobta a kukába az elhasznált kötést, majd nekilátott, hogy a karjait is felszabadítsa.

            Hangos motorbőgés hallatszott kintről, ami alapján valaki az ő garázsa elé parkolt le. Egy pillanatra dühös lett, hogy talán hívatlan látogatójuk érkezett, de amint kivágódott a bejárati ajtó, azonnal rájött, hogy ki érkezett meg.

            A nappali boltíves átjárójában felbukkant Zao, szinte letépte magáról a fekete bukósisakot, majd a sarokba hajította. Egyetlen pillanatra sem vette le szikrázó tekintetét az unokatestvéréről, léptei keményen koppantak a padlón, ahogy öles léptekkel tank módjára közeledett Yukihoz.

            A férfi nyugodtan állt, félrehajította a felkarjáról letekert kötést, és már-már látta, hogy mi fog következni. Nem kellett csalódnia. Zao hátravitte jobbját, s amint megfelelően kicsire csökkent közöttük a távolság, ökölbe szorította a kezét és egy hatalmas jobbegyenest akasztott le a fiatal férfinak. Az ütés erejétől Yuki feje hátranyaklott, elvesztette az egyensúlyát nekiesett a falnak, majd lassan annak a tövébe roskadt, kézfejével pedig letörölte a kicsorduló vért szája sarkáról.

            Kosuke azonnal felpattant, és fegyvert szegezett Zaóra, de a Kutya kezében addigra már ott virított az egyik Coltja. Senki sem látta, amikor előkapta, de félelmetesen gyors volt.

            - Nyugalom, Kosuke, nincs semmi baj - morogta Yuki, és kissé nehézkesen felállt. - Ezt megérdemeltem. - Egy pillanatig megtámaszkodott a falban, majd megrázta a fejét és ellépett tőle. - Ha pontot akarunk tenni ennek a végére, akkor együtt kell működnünk.

            Mereven farkasszemet nézett Zaóval. Pár másodpercig teljesen némán és mozdulatlanul álltak, akár csak két szobor, majd a Kutya lassan lejjebb engedte Agyarát, s kissé vonakodva ugyan, de eltette.

            - Mi a terv? - kérdezte ridegen, az asztalhoz lépett, majd törökülésben tetette magát mellé.

            - Még nincs konkrét terv, ahhoz, hogy eredményesek legyünk, kellenek a te belső infóid is - magyarázta Yuki, és pontosan Zaóval szemben ült le. Vetettek egymásra egy gyűlölködő pillantást, majd mintha ezzel kötnének fegyverszünetet, nagyot sóhajtva az alaprajzok fölé hajoltak.

            - Ezen az emeleten van a legtöbb őr, itt van Shinikai irodája is. Az edzőteremnél és a Kenneleknél nagyon sok a kutyás őr, úgy harmincan lehetnek. - Elvette a legfelső rajzot, majd az alatta levőt kezdte tanulmányozni. - A kerítésekbe áramot vezetett, minden be- és kijáratot riasztóval szereltek föl. Az ablakokat is. - Nyomatékosan Yukira nézett. - A szellőzőrendszerrel és a csatornával is ez a helyzet.

            - Be lehet egyáltalán ide valahonnan jutni!? - fakadt ki hirtelen Ryo.

            - Igen - érkezett a válasz Yukitól és Zaótól egyszerre. Félretolták a következő lapot is, majd előre vették a legalsót, és ugyanarra a pontra mutattak. - Az edzőterem alatt - vette vissza a szót Zao - van egy kisebb barlang. Oda is állított őröket, de a riasztórendszert és a kamerákat zavarta a barlang ásványi kőzete. Onnan be lehet jutni, vezet egy lépcső az öltözőbe, és a kiképzőterembe is. - Beszéd közben végighúzta az ujját a mondott helyeken. - A barlang bejárata nincs olyan messze. Ha onnan nem tudunk bejutni, akkor sehonnan.

            - Te mégsem arra szöktél - emlékeztette erre az aprócska tényre Yuki, mire a Kutya szája sarka megrándult.

            - Kicsit elegem lett, és nem akartam olyan elegánsan távozni. Különben is, ha arra megyek, akkor egész biztos berobbantja a barlanghoz vezető alagutat.

            - Jól van, akkor már csak azt írd le, hogy hol mennyi őr lehet körülbelül, a többit pedig bízzátok ide! - vigyorgott elégedetten Kosuke. - Majd én összedobok egy bomba jó stratégiát.

            - Rendben, ezt rád bízzuk - biccentett Yuki, majd a fejével intett Ryonosukénak, hogy álljon fel ő is, vele együtt.

            Valamivel arrébb mentek, hogy Zao és Kosuke nyugodtan ki tudják dolgozni a részleteket, Yuki pedig leadta a felszerelés-rendelést a barátjának. Magának és Zaónak egyedül a golyóállómellényt mondta le. Nagyon jól tudta magukról, hogy mind a ketten nehezebben mozogtak benne, és valamiért nem sérültek meg olyan könnyen, mint a többiek. Ha valakik megengedhették ezt a luxust, akkor azok ők voltak.

            - Biztos? - kérdezte még utoljára Ryo, mire a másik férfi csak biccentett. Szóbeli válaszra nem maradt ideje, mivel megszólalt a telefonja.

            - Mizuna!? - kapta fel reménykedve a fejét Zao, ám csalódnia kellett.

            - Ismeretlen szám - kommentálta Yuki, amit igencsak furcsának talált. A készüléket Ryonosuke dobta össze neki, annyira spéci volt, hogy elvileg nem létezett számára ismeretlen szám. Valaki most mégis kifogott rajta, és ez nem tetszett neki. Fogadta a hívást, de nem szólt bele. Nem is kellett.

            - Hello, kicsi Shinikai! - dalolta gúnyos felhanggal Maou. - Meglepődtél, mi?

            - Azonnal add vissza Mizunát! - üvöltötte Zao, és már ment is, hogy kitépje a telefont Yuki kezéből, hogy személyesen küldhesse el a Vérebet melegebb éghajlatra.

            A férfi megállította őt a mozdulatban, majd hogy mind a ketten jól hallját a vonal túl végén levőt, kihangosította a készüléket.

            - Nincs nálam a lány, akár hiszed, akár nem, mivel én is leléptem drága jó gazdánktól. - Senki sem mert megmukkanni. - Viszont találtam valamit a tokiói reptér csomagmegőrzőjében, ami titeket is érdekelhet. Szerintem felettébb izgalmas. - Mivel továbbra sem kapott semmilyen reakciót, ezért folytatta. - Találkozzunk egy óra múlva abban a flancos étteremben, a Yamazakiban. Ha féltek, hozhattok erősítést, de nem akarok veletek kakaskodni. Egyedül Shinikai fejét akarom!

            - Ezzel nem csak te vagy így - mondta Zao egy fintorral az arcán. - Egy óra múlva? - Körbenézett, hogy ki mit szól ehhez az időponthoz.

            - Ennyi idő kell, amíg összerakom a dolgokat, és eligazítást tartok - szólalt meg Kosuke.

            - Nekem meg a felszerelés beszerzéséhez - mondta Ryo is, ezzel pedig a kérdés el is dőlt.

            - Akkor egy óra múlva a Yamazakiban - ismételte Yuki, Maou pedig köszönés nélkül vonalat bontott. - Én is örültem, hogy beszéltünk - morogta a kijelzőnek, majd zsebre vágta a készüléket. - Akkor készüljünk fel!

            - Én már kész vagyok - vetette oda Zao a nyakát, majd ujjait ropogtatva, s idegesen leült a kanapéra. Szemmel láthatóan zavarta, hogy még ilyen sok hiányzik a támadáshoz, holott ő már rég a Telep felé száguldozott volna.

            Yuki nem tudta eldönteni ránézésre, hogy a Kutya vajon e percben mit szeretne jobban: végezni a Gazdával, vagy megmenteni Mizunát. Tartott tőle, hogy ezt még igazán Zao sem döntötte el magában, s amíg ez így volt, addig kizárt, hogy megfelelően tudjon teljesíteni. Márpedig ha bent lesznek, nem tétovázhat, hogy merre indul el, és hogy kihez viszi előbb az útja. Ráadásul ezúttal nem csak a saját élete függ a döntésén.

            Szívesen letisztázta volna ezt a dolgot még indulás előtt a Kutyával, de ötlete sem volt, hogyan kezdhetne hozzá egy ilyen mélyen szántó beszélgetéshez, és éppen vele!

            - Yuki! - szólalt meg váratlanul, miközben Ryonosuke épp a harmadik hívást bonyolította le, Kosuke pedig a számokkal dobálózott félhangosan töprengve. - Mizunát azért tudták elkapni, mert te nem figyeltél eléggé.

            - Nem tagadom - bólintott lassan, a tőle alig négy méterrel álló felé.

            - Ha a kiszabadítását is elcseszed, akkor a beleidnél fogva aggatlak fel a legközelebbi fára, ebben biztos lehetsz. - A szürke szempár nem hazudott. Kudarc esetén valóban ez vár rá.

            Yuki lustán mosolyra húzta a száját.

            - Ne félj, nem hagyom, hogy ekkora élvezetben legyen részed!

            - Ajánlom is! - Biccentett egyet, majd elindult a tárva-nyitva hagyott kijárat felé. - Egy óra múlva találkozunk. Addig leellenőrzöm a bejáratot.