|
1. Tagmondatok
Marionette 2010.07.18. 23:02
A Kecskemét és a Budapest közötti tér hajlékony. Itt néha azonosulok a fejemben lévő idővel, összefolyok vele, elnyúlok a hónapokban és tizedmásodpercekké alakulnak az ujjaim.
Egy Öregúrral, és egy Öreghölggyel utazom együtt, furcsán ráncosak. A vonat zakatol és prüszköl, a kabin ajtaját kitámasztom a lábammal, ne zötyögjön annyira. Megírom ezt is, fut a homlokomra a gondolat, majd a füleimen keresztül belemászik az agyamba. Gubbaszt az egyik féltekén egy darabig.
- Hatos – mondja a hölgy, és nevetve néz a vele szemben ülő férfira. – Mint mindig.
- Akkor most én. – A másik rázogatja a markában a dobókockát, elszakad a jövő, belefújja az orrát a jelen, most kissé taknyos. Nem létezik a jelenlét, a kocka a kisasztal bal sarkáig gurul. - Hármas. Mint mindig.
Összefüggő rendszerek. Ők ketten nem egymás végletei, ők ketten összefüggő rendszerek.
Mint mi. Én, meg az ideg-társam, a velem megegyező páratlan szám, az egyik tagmondat. Mi kötőszavakból is megértjük egymást.
- Kihez utazik? – A hölgy megigazgatja lila kalapját és összehúzza magán a kabátot, olykor áttetsző az anyaga. Mintha hozzám beszélne, hát válaszolok:
- Egy meghatározhatatlan fogalomhoz. – Futnak előlünk a fák.
- Ó, már értem… - legyint az úr, befejezve a nő mozdulatait.
Patrísziának.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
