|
5.
Smi 2010.07.21. 22:10
ŰR
Azt mondtad, maradsz.
S maradtál.
Maradtál, de az ígéret elszállt,
a remény a jóra; jobbra...
Maradt a kín és fájdalom veled,
az üvöltő sötétség, s zuhantam
a hazugság nyálkás vermébe,
berántottál magaddal.
Végül megszoktam, mocskos lettem
magam is, ellenem,- értem.
Azt mondtad elmész.
S elmentél.
Magaddal vittél mindent,
elmúlt a fájdalom, most
minden üres, felszippant
a hideg űr, a hiányod; pedig
nem hiányzol.
Lebegek.
Molekulákra estem szét, s
szóródok a folyton táguló
végtelenben, össze többé
- magamnak, senkinek -
nem állok. Elkerülöm
önmagam.
A lét végtelen hosszú
zsinórján vagyunk mi,
gyorsan párolgó
tudat cseppek.
Az -én- múlik, a lét örök,
a váz -más- is.
Vagyok te is, ő is,
mindenféle vagyok;
nem vagyok semmilyen.
Mindegyik Én lehetnél
Te is, de én vagyok, több vagyok.
Több én van, én vagyok több,
tőled, veled. Nem változom,
gyarapszom.
Minden leszek, semmi vagyok.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
