Bűz, mocsok, vér és sötétség... Nekro nagy nehezen kinyitotta szemeit, s ez a látvány fogadta. Több rongyos alakkal együtt volt összezárva egy szűk helységbe.
A "szoba" másik végén a padlótól a plafonig  érő vasrácsok húzódtak. Amögött meg egy fáklya biztosított egy kis halvány fényt.
Ruhái azok voltak, melyeket egyébként is viselt... ezek szerint még nem fosztották ki. Csuklyája lecsúszott a fejéről, így haja csimbókosan lógott a sok szennytől, ami rátapadt, míg eszméletlen volt. Nagy nehezen ülőhelyzetbe tornászta testét. Meglehetősen keservesen ment neki, mivel kezei és lábai is súlyos vasláncokkal voltak összekötve. Miután sikerült úgy-ahogy kényelmesebb pozitúrát felvennie, végigtapogatta magát, s megbizonyosodhatott róla: holmijai eltűntek. Így hát elkezdett egy nemrég tanult technikát gyakorolni. Behunyta szemeit, majd kinyújtotta érzékeit. Rajta kívül tizenöt élőlény volt összezsúfolva ugyanabban a cellában. Azt nem tudta megállapítani, emberek, vagy egy ősi faj képviselői e, de érezte, hogy nagyon fiatalok is vannak köztük.
  Elméjének erejével megpróbálta kiszélesíteni az érzékelő mezőt, de a cella falain kívülre csak nem akart menni. Nem erőltette tovább, inkább azt vizsgálta, mennyire sérült meg a teste. Volt egy jó nagy púp a fején és néhány bordája megrepedt, de semmi komolyabb. Nem sokkal később páncélos lábak csoszogását hallotta meg, így gyorsan a szemszín-elrejtőt alkalmazta. Két őr jelent meg a rácsok túloldalán. Az egyik arcát sötét maszk takarta, a másiknak sunyi, alattomos képe volt. Az ő oldalán lógtak a kulcsok. Kesztyűs kezével elővett egy fémszeges korbácsot, és a nyelével elkezdte ütni a rácsokat.
 - Fölkelni, semmirekellő banda! - ordította. - Ha azt akarjátok, hogy kapjatok valami ennivalót, dolgozzatok meg érte!
 Kinyitotta a cellát, ezzel szabaddá téve az utat a folyosó egyik felére, ugyanis, azzal, hogy kinyitotta a hatalmas ajtót, lezárta a foyosó másik felét... Így nem kellett attól tartaniuk, hogy a rabok fellázadnak, mert a fémrácsok tökéletesen elzárták őket tőlük.

Nekro ment a többiekkel együtt, ki a cellából, végig a folyosón, mely folyamatosan lejtett, egyre mélyebbre és mélyebbre kényszerítve a rabokat. Nekro most már nem bírta tűrtőztetni magát, óvatosan megérintette az egyik mellette haladó rongyos alak vállát és így szólt rekedt hangon:
 - Bocsáss meg, barátom... Hová megyünk?
 - Új vagy itt, igaz? - kérdezett az vissza.
 - Igen, az vagyok. De fogalmam sincs, mennyi ideig voltam eszméletlen...
 - Kétszer hagytunk hátra eddig... - szólalt meg egy fiatal kislány hangja.
 - Az nagyjából két nap - felelte az, akinek Nekro megérintette a vállát. - Nem tudom, felesleges-e bemutatkoznunk, hisz innen úgyse jutunk ki...
 - Akkor miért felesleges a bemutatkozás? - értetlenkedett Nekro.
 - Mert könnyen lehet, hogy meghalsz. Lenn a mélyben nem csupán a lehulló kövek jelentenek veszélyt...
  Mint kiderült, az alaknak igaza volt. Vaksötétben kellett érceket termelniük, anélkül, hogy a láncokat és a bilincseket leszedték volna róluk. Őrök irányították a munkát, kik talpig erős páncélzatba voltak öltözve, és a biztonság kedvéért - még soha nem látott, embernagyságú - szörnyek is voltak ott, pórázra kötve...
Nagyjából úgy néztek ki, mint a kutyák, azzal a különbséggel, hogy hatalmas termetük mellett csak a kisebbeknek volt egy feje... A nagyobbacskáknak kettő, illetve három nyak és fej is meredt ki törzséből.
 
Munka közben a kislány bemutatkozott Nekronak: Araien Galalamyr. Mint később kiderült, valójában ő egy hercegnő. Azoknak a régi elfeknek az egyenesági leszármazottja, akik Glassville alapítói közé tartoztak. A lányka elmagyarázta Nekronak, hogy itt ételt annak fejében osztanak, amennyi ércet sikerült kibányászniuk "estig". Bár az se valami sok...
  - És, hogy kerültél ide? - kérdezte Nekro csákányozás közben.
  - Tisztelettel beszélj vele, öregember! - szólalt meg mellette az az idegen, akivel a lefelé vezető úton elbeszélgetett, pár mondat erejéig.
  - Nyugodj meg, Nohta! A királyi cím sem segítene itt rajtam. Ráadásul ez az ember nem is öreg!
  - Ha-ha-ha! - nevetett fel Nohta - akkor miért oly ősz a haja és ráncos a képe, akár egy vénembernek?
  - Így születtem - felelte Nekro.
  Nohta csak csóválta a fejét és tovább dolgozott, ámbár egyre többször sértegette Nekrot, aki néha már-már úgy érezte, ideje lenne megruházni ezt az alakot, hiába elf...
A munkaidő végére visszamentek a cellába, majd visszazárták rájuk az ajtót, s egy kevés moslékszerű valamit dobtak a rabok közé. Nekro nosztalgikusan evett belőle, elvégre ritkán történt gyermekkorában olyan eset, mikor normális étket dobtak neki a mostohái. A vacsorának titulált förtelem után újra próbálkozott a varázspraktikák gyakorlásával, de sem az érzékelő mező nem tudott kijjebb hatolni, a falakon kívülre, sem a zárat nem bírta kinyitni. Végső elkeseredésében alkalmazott egy széllökést a cellaajtón, de az is sokkalta erőtlenebb volt, mint eddigi, korább próbálkozásai... illetve - sikerült a folyosón lévő fáklyát eloltania. Ennek az lett az eredménye, hogy vaksötét lett, és a foglytársai is meglepődtek, de mivel nem nagyon  figyeltek rá, nem is tudták, hogy mi történt.
 Miután mindenki elaludt, ő is lehunyta a szemét, de pár pillanattal később Nohta hangját hallotta a fülében suttogni:
  - Láttalak, te csibész! Mágus vagy, ne is tagadd!
  - Csak tanonc vagyok - suttogott vissza - de valami miatt nem tudom az erőmet szabadjára engedni. Ha meg akarsz ölni emiatt, csak rajta. De az életemet nem fogom egykönnyen odaadni.
  - Félre ne érts! - visszakozott Nohta. - Mi, elfek nagy becsben tartjuk a varázslathasználókat. Bocsánatod kérem, amiért sértegettelek.
  - Jó. Ám szeretnék kijutni innen.
  - Az lehetetlen!
  - Dehogynem! - szólalt meg a hercegnő hangja. - Daeron is kijutott, nem?!
  - Ő ember volt, hercegnő. Elárulta Tathdiirt és a szökési tervét. Bár igaz, Tathdiir is ember volt, de ő mindannyiunkon segíteni akart, ezért osztotta meg minden rabbal a tervét... Most Daeron a börtön parancsolója, amiért ezt tette.
  - Amúgy nem láttatok egy vámpírt valamerre? - kérdezte csak úgy, mellékesen Nekro.
  - Vámpírt? - kérdezett vissza Araien. - Nem. Miért?
  - Vele érkeztem Glassvillebe, de nyoma veszett. Őt keresem.
  - És honnan veszed, hogy ő itt van? - kérdezte Nohta.
  - Betörtem a királyi könyvtárba. Eleve az volt a tervünk, hogy minden mozdítható, varázslattal foglalkozó könyvet megfújunk, és menekülünk. Találtam egy Látókövet is. Mikor belenéztem, őt láttam... miközben kínozzák.
  - Azért nem semmi, hogy egy vérszívóért ennyit kockáztatsz - mondta Araien.
  - Hercegnő! Bár az árnyak teremtményei, a vámpírok nagyon erősek és némelyikük igen bölcs lény. Néhányuk egyidős a mi népünkkel is.
  - Lehet, Notha, de csak azért beszélsz róluk így, mert egy Sötét Elf vagy!
  - Igaz, te, hercegnő meg egy Erdőlakó.
  Nem lehetett látni Araiel arcát, de nyilván megsértődött, mert mély hallgatásba merült, míg Nekro meg nem szólalt:
  - Megmondanátok, mi a különbség az Erdőlakók és a Sötét Elfek között? - kérdezte.
  - A Sötét Elfek gonoszak, az Erdőlakók - ahogy ők gúnyolnak minket - meg jók. Ilyen egyszerű.
  - Azért nem egészen - mondta Notha. - Hogy mi a gonoszság, az csak nézőpont kérdése. Az erdei elfek, avagy erdőlakók mindig békében, sőt szövetségben éltek az emberekkel és igyekeztek mindenhol a béke és egyensúly őrzőiként tevékenykedni. Egyedül az orkokkal álltak mindig háborúban. A Sötét Elfek onnan kapták nevüket, hogy ők céljaik elérése érdekében a fekete mágiát is merték alkalmazni, illetve jobban szeretik azokat az élőhelyeket, melyek természete és külleme sötétebb és hidegebb az átlagnál... Mint például az erdők leges-legmélye, vagy a vízesések, források közelében lévő barlangok.
  - Akkor te itt nyilván jól érzed magad! - mondta Araiel.
  - Nem éppen. Mivel munkámért csak moslékot kapok és itt rabszolga vagyok...
  - Legalább átérzed, milyen sorsa van a troll és minotaurusz rabszolgáitoknak!
  - Van egy ötletem - szólt közbe Nekro - mesteremtől eddig nem nagyon hallottam az elfekről. Meséljetek nekem róluk, s cserébe én is őszintén elmondom eddigi életem történetét. Megegyeztünk?
  - Felőlem - vont vállat Notha - itt úgy sincs más dolgunk.
  - Akkor megegyeztünk - bólintott Nekro.