Notha épp elkezdte volna történetét mesélni, de valaki a sötétben kiabálni kezdett:
 - Fogjátok már be, és menjetek aludni! Ha rendesen dolgoztatok volna, nem lenne ennyi energiátok a dumálásra!
 - Bocsáss meg, ember... de velem ne ordibáljon Daeron kebelbarátja!
 - Ő nem a barátom... - morgott az vissza.
 - Na, persze! De csak azért, mert nem vitt magával. Örülj neki, hogy az Erdőlakók és a többi ember megvéd, különben már megöltelek volna.
 - Nem tudtam a terveiről...
 - El is higgyük?! - szólalt meg még egy hang. - Egyébként meg a cellában azt teszünk, amit akarunk, nem?! Ám, hercegnő, önnek igazán le kell feküdnie aludni. Kérem, itt az én helyem, pihenjen ide le nyugodtan! Én is szivesen hallgatnám a Sötét Elfek történetét újra. Bár ők mások, mint mi, akkor is rokonaink.
 - Rendben, Maeost. Te mindig tudod, mi a jó nekem.
 Nekro érzékelte, ahogy Araiel elmászik a közelükből, s helyet cserél egy másik személlyel, aki a vállára tette a kezét, s bemutatkozott:
 - Maeost Sharondalan vagyok, a Noronae családból. Én vagyok Araiel hercegnő testőre.
 - Nekro vagyok. Varázslótanonc.
 - Én meg Notha Nightnest, a Bloodmoon Klánból. Örvendek...
 
***

 Notha története:
 Népem jóformán két nagyobb népcsoportból állt össze. Olyan Erdei Elfekből, kik nem voltak elégedettek vezetőik bölcsességével, és olyan félvérekből, kiket sem az Erdőlakók, sem az emberek nem fogadtak be maguk közé. Bár kevesen vagyunk, mi is érünk annyit, és lehetünk olyan jók, mint az elfek vagy az emberek. Elvégre a nagyapám is egy ilyen félvér volt... Az ismert világban a mi földjeinkhez tartoztak a legészakibb királyságok. Hatalmas birodalmunk volt, mely a Nyugati Nagy Tengertől a Befagyott Tengerig terjedt. Három Királyságra oszlott: Hopenest, Bravedevil és Venomwizard.
 Természetesen nem fogom elmesélni az egész történelmünket, hisz az több ezer évet ölel át... Hopenest a Nyugati Tenger partjai mentén feküdt, Venomwizard a Befagyott Tenger síkságait uralta, az Északi Tóvidéket és az Északi Erdőségek egy részét. Az én klánom a Bravedevilek királyságának földjén élt. Két királyság és egy fejedelemség közé beékelődve. Uralmunk alatt tartottuk az Északi Erdőségek legnagyobb részét. A fejedelemség alatt, természetesen, az épp államot alapító, letelepedett embereket értem. Ezekből több is alakult ki egyszerre, de legészakabbra - az emberek területei közül - a néhai Wadakarr Királyság volt. A hatalmuk növekedésével a miénk csökkent. Ezért sokszor harcoltunk velük a kereskedelmi utak felügyeléséért, bányák birtoklásáért vagy csak bosszúból.
 Aztán eljött az utolsó háború ideje. Dél-keletről az Erdei Elf királyságok támadtak ránk, mint az emberek szövetségesei. Közös erővel legyőzték mindhárom Sötét Elf királyságot, de ha elég bölcsek lettek volna, mint a mi varázslóink, akkor a még nagyobb veszedelmet észrevehették volna...
 Évezredes rejtekeikből előmásztak a démonok, kik állítólag olyan ősiek, mint maga a Föld... Ezután esztelen káosz következett. Délről orkok érkeztek, kik később a hegyekbe vetették be magukat. Igaz, egy - addig mindenki számára ismeretlen - civilizáció elüldözte őket onnan. Ők voltak a Törpék. Az orkokat vezető Trakhar nevű hadúr, aki a mágiához is
értett - méghozzá mesterfokon, - kénytelen volt miattuk elvonulni a hegyek környékéről. Ezt az alakot, aki állítólag puszta kézzel fojtotta meg Nessima Rixah-t, a Bravedevil királyság főmágusnőjét, a törpék mégis visszavonulásra késztették.
 A nagy káoszban minden északon élő népnek össze kellett fognia. Így is lett. A háború a Sötét Elfek királyságai, az emberek és az Erdei Elfek közt véget ért. De akkorra már Bravedevilnek vége volt. Az uralkodócsalád legnagyobb részét kiirtották, országunkat feldúlták, a fővárost, Bravelake-t romhalmazzá tették.
 A klánok közt is elkezdődött a viszálykodás, a maradék területek fölötti uralomért. Trakhar ezt ügyesen ki is használta. Egyenként számolta fel a klánokat. Végigvonult hatalmas hordáival a királyságokon, majd kincsekkel és rabszolgákkal megrakodva tért haza a saját földjére.
  Az újabb hosszú háború után, melyben északot szétzúzták, a  Sötét Elfek barlangokba menekültek, és az olyan szentélyek környékére, melyeket csak ők ismertek. A háború után az Erdei Elfek és az emberek lettek észak urai, évezredeken át... míg az Erdei Elfeket el nem árulták korábbi szövetségeseik, kikkel korokon át, vállvetve védték a földjeiket. Mostanra már csak egy menedékünk van, innen messze, északra. A Nagyurak Tavának közepén van egy sziget. Ott hajdan a Bravedevil királyság köddel rejtett fővárosa volt. Mielőtt fogságba estem, onnan küldtek ide, mint hírszerzőt.
  Bizony, barátaim, még nem pusztítottak el mindnyájunkat! A szabad Erdei Elfek és a Sötét Elfek szövetséget kötöttek. Ráadásul az emberek közt is rengeteg olyan akad, aki sokat szenvedett a Fény papságától. Az északi emberek, akik tisztelik a számukra ismeretlen dolgokat, hódolattal adóznak ezeknek. Ráadásul számos olyan is akadt, akinek nem tetszett királyuk becstelen cselekedete. Szökdösnek a nemesek földjeiről a szélrózsa minden irányába... Persze a legtöbben nem Newedge hatalomátvételét sajnálják, csak szenvednek a mértéktelen adóktól és a fosztogató zsoldos-, vagy banditacsapatoktól...

***

  - Miért léptek az erdei elfek szövetségre az emberekkel a sötét elfek ellen annak idején? - kérdezte Nekro, amikor Notha befejezte az elbeszélést.
  - A fekete mágia miatt. - felelte Maeost. - A Sötét Elfek olyan technikákat és praktikákat alkalmaztak, melyek a természet ellen valók. Az Élőholt mágiaág, a nekromancia is az ő találmányuk. Illetve a legpusztítóbb és legerősebb átkok és varázslatok is... Ezen kívül rabszolgákat is alkalmaznak.
  - Na és? A háziasított állatok tán nem rabszolgák? Az eszköz számunkra nem számít. Csak a cél sikere. - válaszolt Notha. - Szerintem elesett bajtársaink is helyeslték volna, hogy inkább az ő holttesteiket küldjük újra a csatatérre a gyermekeik helyett. Akkor hibáztunk, mikor tudásunkat illetéktelen kezekbe adtuk.
  - Ezt hogy érted? - kérdezte újra Nekro.
  - Minden, mágiahasználatra érzékeny és tehetséges elffel és emberrel megosztottuk minden tudásunkat, hogy minél előbb véget érjen a háború. Sokan vissza is éltek ezzel. Csak a saját céljaik érdekelték őket. Néhányan még az ellenség oldalára is átálltak.
  - Kérlek, mesélj Glassville alapításáról is! - mondta Nekro. - Úgy hallottam, hogy az emberek és az elfek közösen rakták le az alapköveit...
  - Úgy van. - helyeselt Maeost. - Pontosabban: az Erdei Elfek, a Sötét Elfek, az emberek és a törpék... A legmagasabb hegyek mélyén voltak az ő királyságaik, városaik. Akkor kerültek elő, mikor az orkok megpróbáltak letelepedni a hegyekben. Igaz, nem nagyon akartak belépni a szövetségbe, melyet az északi népek kötöttek egymásal, de - mivel ők is rég harcban álltak már a démonokkal, nagy nehezen rászedték magukat. Valamiért nem nagyon bíznak az elfekben...
  - A hopenest-i királyság régóta tudott létezésükről - vetette közbe Notha. - Megpróbálták az uralmuk alá hajtani őket, de ez nem sikerült.
  - Akkor ezért nem bíznak egy elfben sem! - kiáltott fel Maeost.
  - Hogyan?! - értetlenkedett Nekro.
  - Az ő mogorva és keveset gondolkodó népségüket nem érdekli, mi a különbség a Sötét Elfek és az Eredei Elfek között. Előítéletesek, egy kalap alá vettek mindenkit a hopenestiek miatt!
  - Jó, jó... de, akkor... Glassville? - kérdezte Nekro csillapítólag, nehogy egy jó kis csetepaté üssön ki Maeost és Notha közt...
  - A béke, szövetség és egység jelképeként épült. - kezdte Maeost. - Miután az orkok és a démonok is eltakarodtak innen, az Északi Szövetség közös munkába fogott, egy bevehetetlen erőd megépítésére. A törpék készítették a város mélyében lévő járatokat és a védőfalakat. Az Erdei Elfek készítették azt a negyedet, ahol a parkok, templomok, kertek vannak. A Sötét Elfek pedig Glassville hatalmas tornyait, középületeit építették, és magát a Látókövet is egy varázslójuk készítette. A többi munkát az emberek végezték. Mikor elkészült, a város neve Noll Ellagar lett, a Bevehetetlen. Emberöltőkön át hűen ellátta feladatát és soha nem tudta egy ellenség sem elfoglalni. Laktak itt mind a négy népből, igen szép számmal... Az itt élő Sötét Elfek hatalom után sóvárogtak és át akarták venni nem  csak a város, de a szövetség irányítását is. Ezért száműzték őket. Mindnek el kellett távoznia északabbra, ahol ősi földjeik fekszenek.
  - Codmund Wadas király idején szinte meg is feledkeztek rólunk - fűzte tovább a szót Notha, - így rajtuk ütöttünk. Viszont nem számoltunk az új vallás, az Igaz Fény Őrzőinek szektájával. Titkos paktummal megállapodtak velünk, hogy segítsük őket több hatalomhoz. De nem sejtettük, hogy átvernek minket. Népemből sokakat elbolondítottak az ígéreteikkel, a régi dicsőségről és az újonnan eljövendő békéről...