|
12/1. fejezet
John Weeler 2010.08.24. 19:20
A Jó, a Rossz és az Elmebeteg 1/2
Az Ecklips nagytermében minden átmenet és előjel nélkül szakadt ki a külső fal. A helyiségben tartózkodó néhány ilinai belebambult a tátongó nyílás sötétségébe.
Belebambult, majd elpusztult, mikor bent a nyílásban vakító fények gyúltak, ahogy a dokkoló folyosón átrohanó katonák tüzet nyitottak. Másodpercek kérdése volt és a terem minden szegletét szürke-fehér-fekete terepruhás, vörös szemű, szelvényezett arcú alakok foglalták el. Lövésre készen, lassan, módszeresen kutatták át a teremhez tartozó szobákat.
A fal melletti bárszekrényből egy rettegő nézte az általa ismeretlen démonokat. Majd a falon tátongó rés felé fordult. Ebben a pillanatban egy alak lépett ki a sötétségből. Emberi arca volt. A reszketeg kukkoló megnyugodott a katona láttán. De mégis kirázta a hideg, és hangos sikollyal startolt ki rejtekhelyéről, mikor az érkező őfelé fordította
sárgászöld szemeit. Irtózatos ütést érzett, mikor a katona mellé ért, majd le is hanyatlott. Arra, amikor egy felcser föléhajolt, már nem emlékezhetett. Az ilinaikat váratlanul érte a támadás. Kint a folyosón hallották a lövések zaját, de igazán komoly ellenállásra nem számítottak. Az ajtó túlfelén egy alak apró szerkezetet ragasztott a zárra. A fal mellé lapult, támadásra kész harcosok egyikénél kicsiny, ám annál veszélyesebb tárgy lapult. Az ilinaiak az ajtóhoz léptek. A robbanás kitépte a vékony fémlapot a helyéről, bevágva az előtte álló alakok közé. A következő másodpercben a
robbanástól félig süket, bénult lények kerek szemekkel nézték azt az apró, hengeres tárgyat, ami eléjük gurult. Fel sem fogták a látványt, mikor a pöttöm henger a levegőbe lökte magát, majd felrobbant, iszonyatos acélzáporba burkolva a döbbent áldozatokat. Mikor elhalt a dörej, nyolc alak jelent meg a nyílásban, mindössze kézjelekkel kommunikálva
indultak el, mindannyian a hajó hátsó traktusa felé. A többiek a híd felé vették az irányt. Gyorsan mozogtak, felemelt fegyverekkel, szorosan a hajó folyosójának falára tapadva. A híd felé igyekvőket váratlanul érte szemből a támadás. Sugárözön fogadta a szövetségi gyalogosokat. Néhány katona hátrább lépett. De legtöbben tovább haladtak, a fegyvereik torkolata megvilágította a folyosókat, ahogy ontották a halált a híd ajtajánál
álló lényekre. Percek kérdése volt, és valóságos csata bontakozott ki a hajó hídjáért.
Mindkét fél folyosóról folyosóra, szobáról szobára igyekezett haladni. Egyre kevesebb sugárnyaláb csapkodott a szűkös helyen, egyre több terepruhás alak hevert a földön. És ekkor a gépház felőli oldalon iszonyatos dübörgéssel felugattak a szövetség nehézágyúi. A folyosón két katona közeledett, furcsa tartásban, a hord-rendszerre függesztett fegyvereik szinte folyamatosan ontották a lövedékeket a híd ajtaja felé. Senki sem volt, aki ez ellen a pusztító golyóáradat ellen ki mert volna lépni a folyosóra. Majd a két katona befordult egy-egy szobába. Mögöttük viszont ismét felugatott egy nehézágyú, és mellé valami halk kelepelés...
Az egyik szoba ajtajába szorulva Schark kipillantott az újonnan érkezőkre. Hökkenten hajolt vissza fedezékbe, tuti csak a szeme káprázott és nem azt látta, amit látott... De a látomás épp mellé ugrott be. A nagydarab orosz katona kidugta PPS géppisztolyát, és kilőtt egy hosszú sorozatot, majd látványosan cserélte az elhasznált dobtárat. Mindeközben szinte hanyagul vetette oda a megtestesült Káosznak:
- Zdraz, tavaris.
A szemközti ajtóba ekkor ugrott be egy német sisakos alak. Pár másodperc múlva egy nyeles gránátot vágott a folyosó végére. Az orosz követte példáját, majd a német katona kivetődött a folyosóra, állványra vágta MG – 42 géppuskáját, és fél kézzel etetve azt, rövid sorozatokkal kezdte szórni a híd előtti szektort. A - homlokán - vörös csillaggal díszített, lehajtott fülű usankát viselő fickó harsány hurrában tört ki és kirontott a
folyosóra. Kiáltása mintha visszhangot vetne a folyosón... úgy harsant fel a hátsó traktusból az üvöltés. Majd megjelentek a hang gazdái.
Az évmilliós szupertudat lázasan kutatni kezdett memóriájában, hogy mikor hívta segítségül a történelmet eme helyzetben. Választ minderre nem talált, és ekkor elrohant előtte egy kékre festett arcú, szoknyás skót, egy M -235.–öst lóbálva, a fal két oldalán egy szakasz német katona rohamozott bőszen, míg a felőle lévő oldalon elég vegyes társaság indult
támadásra. Néhány tengerészgyalogos, egy pár SWAT és LAPD feliratot viselő kommandós nyomában ott csörgött a bádogember...
Az évmilliók alatt mindent látott és tapasztalt entitás döbbenten hajolt ki, hogy jobban szemügyre vegye a látványt. A nehéz lovagi vértet viselő fószer egy réges-régen használt RPG páncéltörő fegyverrel vette éppen célba a híd bejáratát. Mindeközben mellé térdelt egy ponchós, széles karimájú kalapos, hogy Winchesteréből nyugodtan pufogtasson az Ilinaikra.
- Már csak egy lovasroham hiányzik – morrant a Káosz lénye, miközben fegyverét leengedve, eléggé értetlen arccal lépett ki a folyosóra.
Ekkor elloholt mellette egy hamisítatlan huszár... Bár a kard helyett ez is a Szövetség hivatalos fegyverét lóbálta.
– Kellett nekem megszólalni...
Ekkor a bádogember belelőtte rakétáját a híd ajtajába, miközben a folyosóról egy északi és egy déli polgárháborús katona kémlelt ki.
- MI AZ ISTEN FOLYIK ITT?! - üvöltött fel a Szövetség hadnagya és az Univerzum Rettenete.
– Melyik barom szórakozik a történelemmel, esetleg a tér-idővel?! – Bár ezt a mondatot már sokkal halkabban tette hozzá, miközben két szövetségi katona mögött belépett a híd konfettivé robbantott ajtaján. Halk köhécselés és egy ismerős, mély hang adott választ a kérdésre.
- Rosszabbat vártam. – A törmelék lassan leülepedett, és láthatóvá vált egy, az ajtóval szemben ülő, vörös hajú pasas. Haja kibomlott a lökéshullámban, sötét zakóját törmelékdarabok csúfították, válla mintha még füstölt volna egy kicsit... Farmerja több helyen kilyukadt, ingének néhány gombja elszállt. Ám kezében a két Stecskin rezzenéstelenül meredt az ajtóra. Az alak felemelte fejét, és a katonák láttán lassan
leengedte a fegyvereket. Majd megpillantotta Scharkot.
– És... megérkezett!
- Gabriel!!! Te szórakoztál?! – szólt a Rossz. – Mit keresel te itt???? Hogy-hogy nem védted meg ezt a bádogkasznit???
- Ha mindent elintézek, mire tartjátok az Űrgyalogságot? – szólt a vörös. – Apropó, nem is tudtam, hogy lecserélték az egyenruhát báli jelmezre. Mivé válik így a hadsereg...
- Hadnagy! – szólt a német katona az MG – 42.–est szorongatva. – Keserű Kálmán Kapitány vagyok, a 10. csapásmérő flotta Sulaco cirkálójának parancsnoka. Elfoglaltuk a gépházat és az alsóbb szinteket.
- Jézusom... Hát ezért hívják őket selejtnek – szólt Schark, mire a szedett-vedett banda eltűnt, egy cseppnyi villanás kíséretében. Az iszonyatos lény kerek szemekkel nézett a vele szemben ülő vörösre, de csak egy vállrándítást kapott válaszul.
- Fésüljétek át ezt az átkozott hajót! Mindenkit hozzatok elém! Cimmera harcirányítás, itt FSF 01. a célterületet elfoglaltuk, veszteségünk 8 fő.
- Nyugtáztam, bevontatjuk magukat.
Mélyen a hajó gyomrában, a konyhát átfésülő katona váratlan zajra lesz figyelmes, a hang az egyik ételfelvonó felől érkezik. A gyalogos felkapcsolja a védelmi rendszereit, villámgyorsan kezében terem a pici, de annál halálosabb pisztoly, lassan lép az étellifthez. Külső érzékelői felerősítik a zajt, ami magára vonta figyelmét. A felvonó felől erőteljes csámcsogás szűrődik ki. Hoorn tizedes a lifthez lép és felrántja az ajtót.
Majd le is ereszti a fegyvert. A liftben egy nő kuporog. A hosszú, barna hajú hölgy a katona intésére kimászik kuckójából és megáll előtte. Vékony, testre simuló, fekete nadrágot visel, hozzá illő sportcipő ékíti lábát. Nadrágja ígéretes formákat rajzol ki, a karcsú derék, lapos, enyhén kockás has, majd egy fehér topp és annak dekoltázsában ringó
jókora domborulatok látványa egy cseppet elszótlanítja a harcost. A gömbölyű vállak, a kecses karok és a finom, ékszerszerű kezek egy-egy jókora csirkecombban végződnek. A nő majdnem túlvilágian szép arca, dús szája mosolyra húzódik, a katona számára rettentően ismerős zöldessárga szemek felfénylenek az örömtől. Majd - a kellemes érzékeket karmolászó - hangon felsikít az alig 170-es tünemény.
- Megmentőm!!! – kiált a hölgyemény, és ezzel a tizedes nyakába veti magát, miközben elejti csirkelábait...
- Ki vagy, tündérem??? – szól a meglepett harcos, miközben finoman odébb tolja a lelkes fehérnépet.
- Mi ez a megszólítás?! Hát már semmi tisztelet nincs magukban???? – szól a gyönyörű női hang, az arc cseppet durcásra vált.
- Ki vagy, cica?
- Mii?! CICA??? Hát Mit gondol, ki vagyok én?? A Trexiai féllábú szeretője?! Úgy festek, mint egy utcalány????
- Vegyél vissza az arcból, szivikém!
- Mii?! Szivikém????? Minek nézek én ki!!
- Potyautasnak. – csatlakozik a furcsa társalgásba egy harmadik hang. Keménysége egy cseppet sem tükrözi gazdája megingását, a fogás látványa - hátulról - enyhén szólva „izgalmas”. – Fel a kacsócskákkal, Bögyi Manó!
- Hogy minek nevezett??? Mit képzel, majd... – szólt a nő, majd megpördült, és a magasba lökte kezeit – azt teszem, amit mond. – hamiskás mosoly futott végig a gyönyörű ajkakon. – Ekkora szerszámnak nem tudok ellenállni...
- Na, mozogj. – szólt MacInthos őrmester, miközben a nő fejének szegezte az M – 235.–öst.
- Még ilyen militarista, háborúmán bagázst!
A Hajó csendes folyosóit felveri a kis hölgy hangja, keresetlen és kéretlen szavakkal méltatva az őt lökdöső katonákat. Majd egyszer csak hangos csattanás hallatszik.
- Perverz! – A következő fordulónál MacInthos erősen szorongatja bal arcfelét. Azért, hogy haladásra bírja az igéző csípőmozgású nőt, egyszerűen belecsípett a fenekébe. Válaszul iszonyatos pofont kapott.
- Hajrá, éljenek, maguk hímsoviniszta disznók. Így bánni egy hölggyel! Ahelyett, hogy a tenyerükön hordoznának... Maguk háborúmán állatok. Az agyuk helyén egy rakás ÜRES töltényhüvely van. Na, hova visznek??? MI?? Fogadjunk, meg akarnak erőszakolni! Kinézem magukból! Ne lökdössön, tudok én menni magamtól is!
- Lelőjem? – szólalt meg ekkor Hoorn, miközben erősen közeledtek a híd felé. – Fogd már be egy pillanatra, Bögyi Manó!.
- WÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Megőrülök! Ezt a tiszteletlen tahót! Hé, harcos, magán még fát is lehet vágni?? Vagy már magától hasad??? Na mi van? Most megkukult, mi??? Elfogyott a használt zokni??? Hajtsa jobbra a fejét, sovinizmus mintapéldánya, hátha összefolyik egy csepp káposztalé! Még ilyen bánásmódot, ezt még megemlegetik! De még a 80. ízig lévő unokái is! Ez az, ehhez értenek, védtelen nőket molesztálni! Kihúzhatja magát, harcos! Megyek is az emberi jogok biztosához! Leperelem magukról az egyenruhát!! Arra mérget vehetnek! Bár maguknak az sem használna! Golyófaló golyófogók! Be kéne tiltani a hadsereget. – Ekkor belépnek a hídra.
- Mi ez a ribillió?! – dörren Schark hangja, majd lassan az érkezők felé fordul.
A nő egy pillanatra elhallgat, szemei túlvilágian felizzanak, szája mosolyra húzódik, mindeközben Narita szenátor és a hajó kapitánya kerek szemekkel nézik.
- ÉDESEM!!!!!! – sikkant, majd mint akit katapultáltak, a meglepett Schark nyakában landol. – Legalább egymillió éve nem láttalak, életem. Adj egy csókot a te drága Angiednek. Úgy hiányoztál!
- Angela??? Angie?? Mit keresel te itt????
- Szenátorasszony??? Hogy???....
- Itt Cimmera harcirányítás. – szólt ekkor egy hang a hajó minden hangszóróján át. – Kiszállnak, vagy mi bontsuk fel ezt a kasznit??
- Azt hiszem, a kérdésekre később kapunk majd választ. – szólt Schark. – Mindenki lefelé a hajóról! Harcirányítás, FSF elhagyja a hajót.
- Hé, Mac! – szólt Jeremi a kedvszegett katonához. – Mi van a pk.–val??
- Mért???
- Hogy még azt sem vette észre, hogy bedokkoltunk???
- Hát a fogásunkat elnézve nem is csoda... – morgott a gyalogos, miközben Silver szenátorasszony felé bökött, aki ekkor is Schark karjába kapaszkodva, arcán földöntúli boldogsággal sétált a hajó - immár tényleg kihalófélben lévő - folyosóján.
Az ajtó már nyitva állt, a Cimmera hatalmas hangárjának padlójára leeresztették a rámpát. A tetején pedig megjelent a női nem tökéletes álma, Juri Nervis, amint magából kikelve indult lefelé az Ecklips fedélzetéről:
- Hát itt nem fogadnak rendesen egy szenátort?? Hol a díszszázad, hol a díszvilágítás??? – üvöltözött sápítós, vékony hangon, erősen hisztérikus színezettel. A figyelmét teljesen lekötötte "enyhe" kitörése. – És miért nincs itt csend?! – próbálta az alak túlharsogni a startoló vadászrajok hajtóműveinek dübörgését. Figyelmét teljesen elkerülte a rámpán
felfelé igyekvő osztag. A Sol gyalogosainak figyelmét pedig az ő jelenléte kerülte el... A kétméteres izomkolosszusok egyszerűen eltaposták az előttük állót. Siettek, feladatukat végezték, takarítani jöttek, most nem volt ráérő idejük. A földön heverőt erős karok ragadták meg. Vidám hang szólt a kába fickóhoz.
- Hé, neked senki sem mondta, hogy ne állj meg Sol gyalogos előtt??? – nevetett Hoorn.
Az elhasznált szépfiú teleszívta tüdejét, tekintete a vigyorgó katona mögé tévedt, belebámult a zöldes szemekbe. Ekkor férfiasnak abszolút nem nevezhető sikoly hagyta el ajkait, lerohant a hajó rámpájáról egy, a közelben álló vadászgép fedezékébe. Halk, harkályszerű hang ütötte meg a fülét. Odakapta tekintetét és belebámult egy Vadász sisakjának szemrésébe. Ismét felhangzott a sikoly, és szinte repülve érkezett a
leplezetlenül vigyorgó Hoorn és MacInthos közé, hogy ott is maradjon, most már végleg.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
