|
Vita az Ördöggel
Anvike 2010.11.18. 18:42
"Angyal azt mondja: égi öröm,
Ördög azt mondja: pokoli kín,
Ember azt mondja: szerelem."
***
- Tudod, néha az őrületbe kergetsz! - morgolódtam az ágyam szélén ülve, hátat fordítva dühödt magatartásomon jól szórakozó Ördögömnek. - Megőrülök tőled!
- Ugyan miért, kedvesem?
- Játszadozol velem és az érzéseimmel, mókázol a kétségbeesésemen! Gyűlöllek! - markolásztam elfehéredett ujjakkal frissen mosott lepedőmet. - Legszívesebben felképelnélek!
- Kedvesem, ezt te sem gondolod komolyan. A harag mondatja ezt veled!
- Gyűlöllek, mikor szó nélkül eltűnsz napokra és nem adsz magadról életjelet, gyűlöllek, mikor negédesen, ártatlan ábrázattal felbukkansz ismételten, és úgy teszel, mintha mi sem történt volna. Én ezt már nem bírom tovább! Értsd meg, szükségem van rád…
A torkomban keletkezett fojtogató gombóc a fájdalom hatására kifakadt, szemeimet maró könnyeim utat törve maguknak, lassan megindultak.
Ördögöm, bánatom súlyát megérezve puha léptekkel mellém somfordált; ölébe húzva, karjait körém fonva ringatózni kezdett. Lágy ringatózásunk hatására zokogásom hüppögéssé szelídült, tomboló mérgem csillapodni látszott.
- Nyugodj meg kedvesem! Itt vagyok melletted!
- Nem szeretnélek elveszíteni - suttogtam halkan a nyakába. – Rettegek a gondolattól, hogy egyszer egy nap ara ébredek - elveszítettelek…
- Nem fogsz elveszíteni! - csitítgatott Ördögöm – mindhiába… folytattam sérelmeim felsorolását.
- Minden egyes nappal - melyet nem töltök veled - magányosabbnak és elhagyatottabbnak érzem magam. Nélküled elveszek…
- Ha el is vesznél, én megtalálnálak! Mindennél fontosabb vagy nekem…
- Tudod, mikor feltűnsz néhány órácskára, majd eltűnsz, hol ilyen, hol olyan indokkal, úgy érzem magam, mint egy olcsó játékszer, mint egy rongybaba. Ha unatkozol, előveszel és játszadozol velem, boldoggá teszel, elhiteted velem, hogy én vagyok az egyetlen; mikor azonban jobb, érdekesebb „játékot” találsz nálam, eltaszítasz magadtól, behajítasz a szobád egy távoli, elhagyatott sarkába, száműzve engem az életedből, a fájdalmak országába.
- Kérlek, ne mondj ilyen balgaságokat, kedvesem! - könyörgött Ördögöm remény vesztve. - Szeretlek…
- Szeretsz… Olykor, mikor rád gondolok, felüti a fejem egy kósza gondolat, egy sertepertélő érzés. Néhanapján kétségek közt gyötrődve úgy érzem; én sokkal jobban szeretlek téged, mint te engem…
- Miért kínzol? Miért vágod a fejemhez mindezt?
- Azért édesem, hogy tudd - bár sokszor akaratlanul taszítasz le a pokol legmélyebb bugyraiba és száműzöl az elkeseredett magányba; mindezek ellenére - tiszta szívemből szeretlek… Hogy érezd - mennyire fontos vagy nekem; hogy mit jelentesz nekem…
Nem egy futó kaland, hirtelen fellángolás vagy naiv ábránd, nem egy novellaalany és nem is új játszópajtás… Az első igazi szerelmem, az Ördögöm, az őrangyalom… Igen, az én Angyalom… A meleg, éltető napsugár, a boldogság az életemben. Remény egy szebb holnapra…
Szavaim a vallomásom végére elhalkultak, fejemet felszegve, egyenes tartással néztem tengerszín íriszeibe.
Tétovázva derekamra fonta erős karjait, ajka szegletében apró mosoly játszott. Várt, egyedül csak rám várt. Lassan közeledni kezdtem felé, szívem a torkomban dobogott.
A köztünk lévő kis távolságot áthidalva mohón kapott ajkaim után…
- Anyu… - szakított félbe kislányom kíváncsian a történet végéhez érve - az Ördögöd mit válaszolt a vallomásodra?
- Azt kincsem - bukkantál fel hangtalanul az ajtóban hirtelenjében -, hogy…
Az utolsó sorokat, szavakat, vagy mondatokat szeretném rád bízni! Ördögöm…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
