- Miért, mi történt? - kérdezte a vendégét Kalos értetlenül.
- Az éjjel megöltek egy férfit. Csak a nyakán volt egy mély harapásnyom... Ha hinnék a legendákban, azt mondanám - vámpír volt - de...
- De?!
- Nem tudom, mit higgyek. Kérem, ne tartózkodjék sehol egyedül egyikük sem, főleg éjjel.
- Értem, fenn áll a veszélye, hogy ismétlődhet...
- Már ismétlődik. Ez nem az első volt, csak a lehetséges, kitörő pánik miatt titokban kell tartanunk... Ön már régebben segített nekünk egy ügy megoldásában, meg az egyik artista kislány is... ezért is kerestem fel Önt.
- Hmm... rendben. Nem lesz egyedül mászkálás...
- Köszönöm. Ha valamit látnának, hallanának...
- Természetesen értesítem.
- Viszontlátásra!
- Viszontlátásra! - felelt Kalos elgondolkodva, miközben vendége távozott.

Néhány perc múlva az irodában megjelent Sarah. Kalos mindent elmondott neki, amit előzőleg megtudott.
Sarah az általában megszokottak szerint reagált: az énekesnő bemutatott néhány egyéni karatemozdulatot... csak hogy a benne magasra szökő feszültséget levezesse. Az egész társulatot összehívták a színpadra. Kalos ismertette velük a tényeket, amiket a nyomozótól tudott. Halk moraj támadt hallgatóságában, de néhány mondattal a munkájukra terelte a figyelmüket.
- Sarah, Sora, Leon! Gyertek az irodámba. Most! - szólt, amikor a társulattal már mindent megbeszélt.
A főnök hivatali szobájában a két lány leült. Leon szokása szerint karba tett kézzel, hűvös arckifejezéssel támasztotta a falat.
- Tudtommal csak ti, hárman laktok egyedül... Nem kockáztathatunk. Sarah hozzám fog költözni - már úgy is terveztük... Ti pedig eldöntitek, melyiktek fog a másikhoz költözni... - fordult Sora és Leon felé.
- Hogy én... vele lakjam?! - nyitotta tágra felháborodottan a szemeit a páros mindkét tagja.
- Nem nyitok vitát! Halljam, ki fog költözni?!
- Sora. Az én lakásom jóval nagyobb az ő szobájánál... - vetette oda az ezüstsörény-tulajdonos.
- Helyes. Segíts neki átköltözni! Ja, és férjetek meg - egymás és a saját életeteket könnyítitek meg vele... Holnap reggel kilencre gyertek ide, Miával együtt. A reggeli megbeszélést akkora halasztom. Mára elmehettek - mondta végig főnökük egy szuszra, mert látta, hogy Sora tiltakozásra nyitná a száját, de így nem adott rá neki lehetőséget...
A két artista bólintott. Sora nem volt túlzottan lelkes... Leonról meg minden lepergett, annyira egykedvűnek mutatta magát...

- Ha átöltöztél, várlak a kocsimnál - mordult oda Sorának a francia férfi a válla fölött, miközben saját öltözője felé indult.
A japán lány nem szólt egy szót sem, csak benyitott a félhomályos női öltözőbe. Leült a székére, és mit sem látó szemekkel nézett a tükörbe, majd automataként öltözködni kezdett. Gondolatai a történtek körül forogtak.
Észre sem vette, hogy halkan nyílik az ajtó, és belép rajta valaki - vagyis inkább lebeg, siklik...
- Sora, vigyázz! - szólalt meg furcsa hangon Fantom, aki eddig a tükör tetején trónolt.
A lány megfordult, kikerekedett szemekkel bámult, ezután félelme elnémító bilincsét lerázva sikítani kezdett... majd elsötétedett előtte minden. Elájult.

Arra ébredt, hogy valami az arcát csiklandozza. Nagy nehezen kinyitotta a szemét. Tekintete egy szürke szempárral találkozott, ami aggódva nézett vissza rá. Leon hajolt fölé. A fiú hosszú, ezüstös haja Sora köré omlott.
- Le... Leon?! Mi történt?
- Jól van, most már nyugodj meg! Elment. Hibás vagyok. Nem hagyhattalak volna egyedül. Kalosnak igaza volt... Az a furcsa szerzet meg akart támadni téged. Még jó, hogy erre jöttem, mielőtt a kocsihoz indultam volna... - próbálta szóval tartani a - minden ízében reszkető - munkaársát. Sora figyelmét kissé sikerült elterelnie, így a lány kezdett nyugodtabb lenni. Ugyanis azon csodálkozott, hogy Leon soha nem szokott egyszerre ennyit beszélni...
- Jobban vagy? - kérdezte a francia fiú.
- Igen.
- Akkor menjünk - segítette fel Sorát.- Még át kell költözködnöd a házamba.
Leon kocsijával pillanatok alatt az artistaszálláson voltak. Ahogy  a lépcsőn Sora szobája felé mentek, Anna, Mia és Ken jött velük szembe.
- Sora, jól vagy? Miért vagy ilyen sápadt? - rohanták le a lányok. Ken pedig furán nézett Leonra...
- Rémet látott - jegyezte meg közönyösen a szürke szempár tulajdonosa.
- Csak nem téged?! - húzta el a száját viccesen Anna.
- Jó humor... Mondom, tényleg ráijesztett az a valami. Épp elég lehetett neki átélni. Igaza volt Kalosnak... még az öltözőben sem lehet egyedül maradni. - nézett rájuk Leon komoran.
- Nem hanyagolnátok a témát? - szólalt meg a japán lány. - Kezdek éhes lenni, és még költözködnöm kell...
- Hová? - döbbent meg Ken.
- Hozzám. - húzta picit gúnyos mosolyra a száját a francia artistakirály.
- Mi?!
- Csak kettőnknek nem volt lakótársunk. Kalos azt mondta, össze kell költözködnünk, legalább is, míg tart ez a rémálom... - magyarázta Sora.
- Nem vagy éhes?! Mintha az előbb azt mondtad volna... És még össze kell szedni a holmidat is... - jegyezte meg Leon, a lányhoz fordulva.
- De, igen - sóhajtotta. - Sziasztok! Ja, Mia, holnap reggel kilenckor vár ránk a főnök, az irodájában. Leonnal és velem együtt... - azzal sietősen elindult a szobája felé, nyomában Leonnal.