- Ennyi felesleges holmija csak egy nőnek lehet...
- Mi?!
- Bár... ha belegondolok... hogy festhetsz ebben... - emelt fel Leon egy lágy esésű, pezsgőszín selyem estélyi ruhát.
- Mi bajod vele?!
- Nem is hordod. Pedig nagyon elegáns és csábító...
- Mert ez nem edzőruha, Leon - vette ki Sora pirulva a fiú kezéből a gyönyörű ruhát.
- Tényleg, Sora Naegino, ezt mikor fogod fölvenni? Már alig várom... - szólalt meg egy pici szellem a lány vállán.
- Üdv, Fantom! - szólalt meg kaján vigyorral arcán a francia herceg.
- Mi?! Ti ismeritek egymást?! Te látod Fantomot, Leon?!
- Az Angyalok tánca óta.
- Nem válaszoltál, Sora! - lebegett a lány elé Fool.
- Fantom! Ne kezdd a bosszantásomat, mert megjárod!
- Drága Sora! Hogy feltételezhetsz ilyet rólam? A Színpad Szelleméről... Kiengesztelhetsz. Fürödjünk együtt! Biztosan jót tenne Neked is...
- Fantom! Túlmentél minden határon! - kiabált a japán lány, a kis figura felé kapva. Sajnos mellényúlt, így Fool arrébb libbent. Sora pedig kergetni kezdte, míg el nem fogta. Akkor megkötözte, és bezárta az egyik táskája zsebébe.
Leon ezen remekül szórakozott.
- Neked sem kellene ingerelned... - fordult Sora - most őfelé - villámló szemekkel.
- És mit csinálnál velem? Engem is megkötöznél és a táskádba raknál? - kötekedett vele finoman az ezüsthajú. - Nem kellene folytatni inkább a csomagolást?! Mert már kezdek én is éhes lenni. Ha nem tudnád, lassan vacsoraidő... - folytatta szemrehányóan.
- Te pedig ha nem vennéd észre, már csak ezt a ruhát kell beraknom a bőröndbe - hajtotta össze a lány a gyönyörű estélyit, ami az egész szópárbajt elindította. - Kész - bólintott aztán, és még egyszer végigjárta kis lakosztályát, nem felejtett-e el valamit...
- Mehetünk - bólintott, miután végzett.

A fekete sportkocsi felhajtott a garázsfeljáróra. Leon kiszállt, kinyitotta a kocsi másik ajtaját, és udvariasan kisegítette a lányt - aki ezen igencsak meglepődött.
Sorát láthatóan elbűvölte a látvány. Elegáns tengerparti villa előtt álltak meg, amit három oldalról fenyőfaliget és gondozott park vett körbe. A tenger felől egy tágas teraszra nyíltak a villa hatalmas, faltól-falig ablakai.
- Üdvözletem, Hölgyem! - nyújtotta a karját Leon Sorának. - Körbevezethetem új otthonában?
A lány kissé félrefordított fejjel, meghökkenve nézett rá Leonra, aki kedvesen elmosolyodott. Sora ezen még jobban meglepődött. Soha nem látta még a fiút ilyen tiszta, szívből jövő mosollyal az arcán. Barna szemeit tehát óriásira nyitotta.
- Re... rendben... - nyögte ki végre, amikor visszajött a hangja.
- Gyere! Ez lesz a Te szobád. Megfelel? Az enyém itt van mellette, ha valamiben segítségre lenne szükséged, nyugodtan szólj.
- Leon, ez gyönyörű! - álmélkodott.
A férfi erre csak mosolyogva bólintott, majd megmutatta a ház többi helyiségét is. Végül a nappaliba vezette a lányt, aki felcsillanó szemmel szólalt meg:
- Mennyi könyv... Otthon, Japánban nekem is sok van. De itt csak könyvtárból tudok néha kölcsönözni... A szálláson nem nagyon férne el - sétált tovább a hatalmas nappali sarkába. Finoman végigsimított az ott álló zongorán.
- Helyezd kényelembe magad. A vacsora rögtön készen van.
- Segítsek?
- Kösz, nem. Mondom, foglalj helyet. Bízd rám a vacsorát! - válaszolt Leon, és már ott is hagyta a lányt a nappaliban.
A hatalmas ablakokon vörös fénnyel ragyogott be a lemenő nap. Sora odaült a zongorához. Milyen régen játszott már... még otthon, Japánban.
Az üvegen keresztül látta a vörösesen csillámló tengert. Felnyitotta a zongorát, és egy gyönyörű melódiát csalt ki a billenyűkből.

Leon csodálkozva kapta fel a fejét. Ez a dallam... Már régen hallotta, pedig mennyire szerette! Megbűvölve, vadászó nagymacska módjára, hangtalanul indult a dallam forrása felé. A nappali ajtajában földbe gyökerezett lábbal állt meg: "Sora?!" Azt hitte, a lány zenét hallgat... De ő a zongoránál ült, és nagy átéléssel játszotta a csodás melódiát. A lemenő nap aranyvörös fénye
különös ragyogással vonta be törékeny alakját. A francia fiú csak döbbenten nézte. Ha akart volna, sem tudott volna megszólalni most... Csendesen
visszavonult a konyhába. Közben a lány járt az eszében:
"Senki nem tudja a társulatból, hogy Sora így tud zongorázni... Ebben is fantasztikusan tehetséges. Legalább így elfelejti kis időre azt a borzadályt, ami ráijesztett... sajnos Az nem fog nyugodni. De én tudom, mi ő, és szembe tudok szállni vele. Megvédelek, Angyal!"

Eközben a nappaliban a zene elhallgatott. Sora álmodozva nézte a vörös fényben fürdő zongorát.