A francia fiú néhány perc múlva visszament a nappaliba, de most megint a szokott, érzelemmentes, márványmerev arckifejezéssel. Még mindig nem tudott magához térni meglepődéséből, hogy Sora - egy általuk nem ismert - egyéni tulajdonságát pillanthatta meg. Tegyük hozzá, egyáltalán nem volt ellenére, amit az előbb véletlenül látott és hallott a nappaliban - de mindezt ügyesen, mélyen elrejtette a lány előtt.
- Sora,gyere vacsorázni - szólalt meg hűvösen, ahogy a szobába lépett.
A japán lány még a zongoránál ült. Leon hangjára összerezzent.
- Megyek... - suttogta alig hallhatóan.
- Biztos, hogy jól vagy? - kérdezte a férfi gyanakodva. - Nem így szoktál viselkedni.
- Nincs semmi baj. Illetve... nem tudom kiverni a fejemből azt a rémes valamit. Mintha egy fura horrormesébe csöppentem volna! Az az idióta vámpírjelmezben ijesztget és gyilkol...
- Hmm... és ha valódi?!
- Ezt hogy érted?!
- Fantom is létezik, bár nem sokan tudják. Aki pedig nem látja, nem hiszi el...
- Ez igaz, és ha éppen nincsen az öltözőben, azóta én halott lennék...
- Tényleg. Hová raktad?!
- A táskám zsebébe. Ideje elengednem...
- Szerintem még várj vele, míg nem voltál zuhanyozni... - mosolyodott el Leon kajánul -, de menjünk már enni, mert éhen halok. Főleg, hogy tudom, mi a vacsora...
- Mi lesz az? - kérdezte Sora, még mindig döbbenten Leon előbbi mosolyától.
- Majd meglátod. Nem kínai... - vigyorodott el a fiú, May főzési tudományára célozva.
- Megkönnyebbültem - nevette el magát Sora is, akit a kínai lány előszeretettel üldözött főztjével, mióta megbarátkoztak. De, hát - May messze van... vendégszereplésen, Európában.

Leon ízletes, laktató, mégis könnyű salátát készített. Sora jóllakottan dőlt hátra a székén.
- Tiéd a zuhany, amíg rendet rakok. De ha nem leszel addigra készen, én akkor is megyek fürdeni. Nem fogom zavartatni magam... és előtte még Fantomot is elengedem... - jegyezte meg az ezüsthajú srác.
Sora éppen mondani akart valamit, de erre a pimasz beszólásra hang nem jött ki a torkán...
Nem válaszolt, csak kiment. Fürdés és öltözködés után elengedte Fantomot, majd elrakta holmiját a szekrénybe. Fáradtan ledőlt az ágyára, és szinte azonnal elaludt.

Házigazdája furcsállta a nagy csendet, miután előkerült a fürdőszobából. Bekopogott a vendégszobába, majd csöndesen benyitott. Látta hogy Sora elaludt, így ő is a szobájába ment.
Csakhogy - sehogy sem jött álom a szemére, mert a mai napon történteket gondolta végig. Ezután - hogy figyelmét elterelje - nesztelen léptekkel kisétált a nappaliba, leült kedvenc foteljébe, és olvasni kezdett.

A japán artistalány alig két órai alvás után hirtelen ébredt. Nem tudta, mitől pattantak ki a szemei, de nagyon éber lett. Ágyában fekve, fejét az ablak felé fordította. Odakinn és a szobában is sötét volt. Kintről szél sivítása hallatszott, és a tenger moraja is beszűrődött.
Az őszi, hideg eső keményen megverte az ablaküveget egy-egy szélroham alatt. A lány felállt, és az ablakhoz ment, ahonnan a tengerpart egy részére és a kertvárosi utcára is rálátott.
Az ablakával szemben, az utca túloldalán egy alak állt, fekete, csuklyás köpenyét tépte a szél, áztatta az eső. Egy újabb szélroham hatására - vagy... talán a furcsa, félelmetes alak tette? - az idegen fejét fedő textília hátracsúszott. Sora újra megpillantotta a szörnyeteget, aki az öltözőben meg akarta ölni őt...
Az utcai lámpák gyér fénye rávetült a rém arcára, mely sápadt halálfejhez hasonlított.
Tar feje búbja fénylett az esőtől. Ritkás, hossszú haja csapzottan lógott a nyakába. Szemei olyan mélyen ültek a gödrükben, mintha nem is lettek volna... Pengevékony szája torz vigyorra húzódott. Csontvázszerű, karmos ujjait a lány felé nyújtotta, mintha a torkát akarná megszorítani... Sora - a fejében - sátáni kacajt hallott. Meghűlt benne a vér. Érezte, hogy a síron túli tekintet őt nézi. Remegett a lába, de nagy nehezen engedelmeskedett akaratának... Kiszaladt a szobájából, és - mivel a nappali felől fényt látott, arra rohant. Szinte beesett az ajtón.
Leon felkapta fejét, de addigra Sora már ott volt a fotel mellett. Remegő lába összecsuklott, lerogyott a fotel mellé.
A fiú döbbenten ugrott fel, és felsegítette a földről az angyalt. Közben érezte, hogy a lány reszket, így megnyugtatón átkarolta, és leült vele a kanapéra.
- Mi történt?! Miért nem alszol? Rosszat álmodtál?
- Megint itt van... valamiért felébredtem... odamentem az ablakhoz... kint állt, és engem nézett. Hallottam, hogy kacag. Én leszek a következő... - zokogta teljesen zaklatottan.
- Nyugodj meg, Sora! Amíg mellettem vagy, nem fog bántani. Ígérem! Bízz bennem, kislány! Ugyanúgy, mint a színpadon - fent, a trapézokon.
- Rendben - suttogta az angyalka, és jobban elfészkelte magát Leon mellett. A mély kimerültségtől szinte azonnal elaludt.
A francia fiú halvány mosollyal nézte, és azon gondolkodott, nem tett-e elhamarkodott ígéretet.
"Megvédem, bármi áron!"- zárta le magában a kérdést, majd felnyalábolta a mélyen alvó Sorát, és bevitte a saját szobájába. - "Csak úgy tudom megóvni, ha mindig mellette vagyok." - dőlt le a lány mellé az ágyra. Újra kinyitotta könyvét, és az éjjeli lámpa fényénél folytatta az olvasást.