Hajnalra elállt az eső, és a friss szél szétkergette a felhőket. A bágyadt őszi nap fénye szelíden simogatta végig a tájat. Bekukkantott a házak ablakain. A tengerpari villa ablakán besütve megcsiklandozta Sora orrát, aki álmában hirtelen megfordult, hogy ne süsse a nap... Ezzel a mozdulatával leverte az alvó Leon mellkasán maradt könyvet, ami nagyot csattant a padlón.
A csattanásra ketten riadtak fel: a francia artista, és az éjjeliszekrénykén szunyókáló Fantom. Sora meg csak aludt tovább...
Leon először értelenül bámulta a mennyezetet, majd eszébe jutott, hogy a könyvet olvasva aludt el. Oldalra nézett, Sorára. A lány alvás közben felé fordult, kissé ráfeküdt a hosszú, ezüstszín hajára, arca az ő vállához ért, egyik keze pedig az ő mellkasán feküdt... Leon - ha akart volna - sem tudott volna felkelni anélkül, hogy az angyalt fel ne ébresztené. Ezt pedig nem akarta. Úgy gondolta, partnerének pihennie kell, mert igen megviselték az események.
Fantom elélebegett, hogy mondjon valamit, de a saját ágyában "foglyul ejtett" artistakirály csak a szemével intett neki: maradjon csendben... A pici szellem elmosolyodott, meghajolt, és eltűnt, hogy meglátogassa Rosettát.

Amíg mellette-rajta Sora aludt, Leon gondolkodott: "Ez egy valódi vámpír, és addig nem nyugszik, míg megint nem jut vérhez... Élvezi, ha gyilkol. Valóban Sorára fáj a foga. Meg kell őt mindenképpen védenem, de közben a figyelmét is el kell terelni, mert teljesen ki fog borulni... Ez a vérszívó egyre éhesebb, ahogy telik az idő... gyengül - csak nem szabad engedni, hogy lecsaphasson. Hmm... beszélnem kell Mattel. Most nem kockáztathatok, mint legutóbb. Sora élete a tét. Őt pedig nem fogom engedni, hogy bárki is bántsa!"
Az éjjeliszekrényre nyúlt a telefonjáért, és egy ötjegyű számot pötyögtetett bele. Meggyőződött róla, hogy a kód célba ér, majd visszarakta a mobiltelefont a szekrénykére.

Sora ébredezni kezdett. Kábultan nyitotta ki résnyire a szemeit, majd hirtelen óriásira, amikor tekintete - közvetlen közelről - találkozott egy ezüstszürke szempárral.
Arcszíne szép pipacspirosra változott, amikor rájött, hogy Leon szobájában van, és mellette aludt...
- Jó reggelt! - mosolygott a fiú. - Hogy aludtál?
- Kösz, jól - hangzott zavart hangon a válasz, és Sora már szaladt is kifelé a szobából.
Leon felkelt, és a lány után indult. Sora - úgy, ahogy volt, hálóruhában - kiszaladt a villához tartozó, sziklákkal bekerített partra. Összekuporodva ült a víz mellett, a homokban, arcát összefont karjaiba rejtve. A francia férfi kifelé menet felkapott egy takarót, és fejét csóválva ment a lányhoz. A takaróba bugyolálta, miközben szemrehányóan megérdezte:
- Elment az eszed?! Nem elég, hogy az a vámpír minket kerülget, még beteg is akarsz lenni?! Miért rohantál ki? Főleg így...
- Ne haragudj... de úgy éreztem, ki kell jönnöm a levegőre. Teljesen össze vagyok zavarodva. Már azt sem tudom, fiú vagyok, vagy lány...
- Lány vagy, méghozzá nem is akármilyen... - nevette el magát Leon, mire Sora meglepődve kapta fel a fejét: Leon az előbb mosolygott, most meg... nevet?!
- Na, gyere, Te összezavarodott, megrémisztett Sztár! Ideje lenne reggelizni. Nem gondolod? - segítette fel ültéből az ezüsthajú, majd visszavezette a házba. Amint beléptek, Fool került eléjük:
- Sora, drágám, te így voltál a parton? Azonal menned kell zuhanyozni. Forró vízzel. Majd segítek...
- Fantom! - villámlott a lány szeme.
- Igaza van. De... - kapta el a szellemet Leon - ehhez nem kell a közreműködésed, ha nem tévedek... Menj csak, Sora, majd én vigyázok rá addig! - villantott a fogoly szellemre egy ragadozómosolyt.

Egy jó óra múlva egymás mellett mentek a néptelen tengerparton a Színpad felé, miközben beszélgettek. Leon egyszer csak megkérdezte:
- Mi az ott a víz szélén? A sziklák között...
- Nem látom jól. A vízen csillogó napfény pont a szemembe süt - válaszolt a japán lány.
De a francia férfi most már látta, sőt... túl jól látta. A sziklák között egy élettelen test hevert. A körülötte lévő homok és kövek rozsdavörösek voltak a rengeteg kiontott vértől. Apály volt, így nem mosta még el a tengervíz...
- Sora, kérlek, ne nézz oda! - szólt, de elkésett. A lány arcszíne halottsápadttá vált, ájulás környékezte. Leon gyorsan maga felé fordította, és fél karjával tartotta, nehogy összeessen. Másik kezében már ott volt a telefon.
- Halló! Matt? Leon Oswald. Nagy baj van. Újra lecsapott. Egy halott nőt találtunk a parton... értem... megvárunk...

Sora magába roskadtan, reszketve ült egy padon, kissé távolabb a tengerparttól. Leon melléült, de előbb levette kabátját, és kettőjükre terítette.
- Telefonáltam Kalosnak, hogy mi történt, és hogy ma már nem megyünk be. És mindjárt itt lesz Kate doktornő.
- Miért? - kérdezte a lány. Szeméből eltűnt a szokott csillogás, melegség, tekintete megtört, szomorú lett.
- Nem vagy túl jól. Látom. Szerintem... kezdesz idegileg kimerülni...

A rendőrök ott dolgoztak a parton. Egy magas alak kivált közülük, és a sztárpáros felé indult. Sora megismerte: az a férfi volt, aki néhány napja Kalosnál járt...
- Szervusz, Leon! Megkaptam az üzenetet, ma fel akartalak keresni.
- Üdv, Matt! - nyújtott egymásnak kezet a két férfi.
- Sora, hadd mutassam be egy régi, jó ismerősömet, Matthew Foxot.
- Üdv, Matt! Sora Naegino. Már láttuk egymást a főnök irodájában... - köszönt a japán lány elgyötört hangon.
- Gondolom, nem láttatok semmit a közelben... ez is olyan, mint a többi. Éjjel történt.
- Szóval, igazi vámpír -suttogta Sora.
- Nagyon úgy néz ki, kisasszony - bólintott Matt, majd barátjához fordult: - Leon, segítened kell. Még most az egyszer...
- Rendben - bólintott az ezüsthajú.
- Meg kellene beszélnünk egy zavartalan helyen. Mikor érsz rá?
- Szerintem ma délután háromra nyugodtan eljöhetsz hozzánk. Tudod, hol lakom.
- Kislány, erről nem szólhatsz senkinek. Arról sem, hogy mi Leonnal ismerjük egymást. Életbevágó - nézett a barna férfi a japán lányra.
- Rendben, Matt.
- Viszlát délután! - intett még a nyomozó, elmenőben.

Mögöttük az úton egy autó fékezett. Megjött Kate.
- Legjobb lesz, ha azonnal hazavisszük - jelentette ki, amikor meglátta az angyalt.
- Nálam lakik - közölte Leon, mire Kate a meglepetéstől egy pillanatra mozdulatlanná dermedt.
- Kalos odaköltöztette, mert eddig egyedül lakott, és az most veszélyes... Tegnap az öltözőben próbálta őt megölni az a lény. Éjjel pedig a házam előtt állt, úgy ijesztette meg - mesélte a fiú. Sora gondolatban megállapította: Leont nem hallotta még egyszerre, ennyit beszélni...
- Hmm... Elviszlek benneteket, üljetek be.

Amikor Kate kijött Sora szobájából, elég gondterheltnek látszott. Leon ott várta a folyosón, szokásához híven könnyedén a falhoz támaszkodva.
- Beadtam neki egy nyugató injekciót, most egy darabig aludni fog. Valóban összeroppant, de amiket elmondtatok - ennek fényében - nem csoda. Nem szabad magára hagynod, legyél ott mellette. Éjszakára hagyok itt nyugtató tablettát, ha felébred, egy szemet adj neki, hogy nyugodtan aludjon. Megoldható, hogy akkor sem hagyod magára?
- Persze.
- Rendben. Ha valami baj van, szólj. De csak reggel tudok jönni...
- Köszönöm, Kate doktornő.
- Nincs mit. Szervusz.