Sora az injekciótól délutánig aludt. Leon, ahogy a doktornőnek ígérte, mellette maradt. "Olvasott" - jobban mondva - a könyvvel a kezében, elgondolkodva bámulta az alvó szépséget.
"Olyan vagy, mint Sophie - de mégsem. A húgomnak is óriási volt az akaratereje, de Te túlszárnyalod. Véghezvitted velem az Angyalok táncát, és akaratlanul engem is sikerült megváltoztatnod. Pedig, ha tudnád, mi voltam előtte! Lehet, hogy visszarettennél... Tulajdonképpen még most sem tudom, mit érzel irántam. Meg sem merem kérdezni. És azt sincs bátorségom megtenni, hogy elmondjam Neked, én mit érzek... Ha Matt megérkezik, mesélnem kell majd a múltamról is, hogy megértsd a mostani eseményeket. Előre félek, úgy döntesz, hogy nem fogadsz el a továbbiakban partnerednek... De Mattel együtt meg kell tennünk. Beszélnünk kell róla..."
Majd akarattal a könyvbe kényszerítette a tekintetét, mert Sora ébredezni kezdett.
- Szia, Leon! Mit olvasol? - nyújtózkodott a lány.
- Szia. Hogy aludtál? - érdeklődött a fiú, és megmutatta a kezében tartott könyvet Sorának.
- Jobban, mint az éjjel...
- Jó, akkor megyünk ebédelni. Sietnünk kell vissza, mert vendéget várunk.
- Tudom, rendben, menjünk.

Ebéd után a parton visszagyalogoltak a házig. Nemsokára kopogtak is az ajtón. A sármos nyomozó érkezett.
- Tulajdonképpen, hivatalosan azért kellett jönnöm, hogy a reggeli eseményekről kérdezzek. De arról úgy sem tudtok semmi mást mondani... Viszont bizonyos dolgokba be kell avatnunk a kislányt. Nem tehetünk mást, mindhármunk élete a tét - nézett Matt Leonról Sorára. Leon bólintott:
- Üljünk le a nappaliban. Aktiválom az energiamezőmet.
Sora értetlenül nézett, de a fiú tekintete megnyugtatta. Bízott benne.
- Melyikünk kezdje? - nézett egymásra a két férfi, miután leültek: a sztárpáros egymás mellé, Matt pedig velük szemben, egy fotelba.
- Te kezdd, Matt! Sora, ezt soha senkinek nem szabad megtudnia Rajtad kívül - nézett rá az ezüstszürke szempár, mélységesen komolyan. Sora hasonlóan elszánt tekintettel válaszolt.
- Jó - szólalt meg a barna férfi. - Akkor elmondok pár általános dolgot a vámpírokról, mivel jó, ha tudod, mivel is állsz szemben valójában. És az általam feltételezett okot, miért vagy Te a fő célpontja...

Sora figyelmesen hallgatta, mit mond a nyomozó. Néhány dologról maga is hallott - a vérszívásról, fényérzékenységről, stb. Arról is hallott, vannak, akik vadásznak rájuk - de eddig mindezt legendaként kezelte, mint a legtöbb ember.
Matt a következő előadásukat hozta összefüggésbe a vámpír megjelenésével. Még csak most kezdtek volna felkészülni rá, amikor a véres események elkezdődtek, így most az egész abbamaradt. Az előadás a Drakula menyasszonya címet viselte volna. Ez a vámpír pedig a gróf Gyermeke volt, és nem tetszett neki, hogy cirkuszi produkció készüljön istenített Drakulájáról.
A vámpír Leonnal nem tud mit kezdeni - Sora itt megdöbbenve pillantott partnerére, aki jelezte, mindent el fog mesélni erről -, ezért Sorát vette célba, hogy az előadást meghiúsítsa.
Mellesleg a vérszívó legjobban a fiatal, csinos, ártatlan lányok vérét szereti. Ha csak teheti, őket gyilkolja... ebből kapja ugyanis a legtöbb energiát.

Sora - a kanapén ülve - egyre jobban összehúzta magát. Leon látta, hogy fél, ezért átkarolta. Sora remegve simult a fiú oldalához.
- Meg kell tudnod még valamit - hallotta maga mellől a lágy, mély hangot. Leon finoman maga felé fordította Sora arcát, úgy folytatta:
- Mi - Mattel - Vadászok vagyunk. Illetve, én csak voltam egy ideig, de most vissza kell térnem, hogy megvédhesselek. Különleges képességeket birtoklunk. Egy rész valódi démonvér folyik az ereinkben, de részben emberi tulajdonságaink vannak. A vámpír nem bír velünk, mert rá nézve a démonvér halálos méreg. Te viszont életveszélyben vagy. Ezért egy percre sem engedhetlek el magam mellől.
A japán lány tágra nyitott szemekkel meredt partnere ezüstszürke szemeibe. Most nem hidegséget, hanem őszinte féltést olvasott ki belőle. Zavarba jött, halványan elpirult. Szemeik néma párbeszédét Matt zavarta meg, mondván, hogy neki nemsokára mennie kell.
- Kislány, amit most megtudtál, még egyszer kérlek, tartsd titokban. A vámpír miatt Te vagy veszélyben, de az átlagemberek miatt mi, Leonnal. Mi lenne, ha kiderülnének bizonyos képességeink?! Jobb nem is gondolni rá...
- Tehát, egymás élete a kezünkben van, ugyanúgy, mint mindig máskor... mint fenn, a trapézon - szólalt meg Sora tűnődve. - Bízhattok bennem. De én is rátok bízom az életemet. Főleg Rád! - nézett újra az ezüsthajú férfira olyan szemekkel, hogy az beleremegett. A barna szempár őszinte szeretetet, bizalmat és valami furcsa tüzet tükrözött, amit Leon nem tudott beazonosítani - vagy inkább nem mert...
Matt elköszönt tőlük, de előbb megbeszélték, hogy éjszakára titokban visszatér hozzájuk, mert a vámpír türelmetlen. Valószínűleg támadni fog...

Amint a barna férfi elment, Leon megfogta az angyal kezét, és visszaültette maga mellé.
- Sora Naegino! Most, hogy tudod rólam az igazságot, bízol még bennem? Egy démonban... még, ha csak - részben vagyok is az? El tudsz még fogadni partnerednek?
-Leon! - bújt oda zokogva a lány a mellkasára. - Én csak Benned bízom.
A szürke szemek nagyra nyíltak, és különös tűz lobbant fel bennük a választ hallva. A fiú izmos karjaiban tartotta a síró lányt.
- Örülök neki - suttogta válaszul. Egyik kezével lesimította a csillogó gyöngyöként pergő könnyeket partnere arcáról, aztán újra a fülébe suttogott:
- Én is tudom ám egy titkodat! Hallottam, amikor tegnap olyan csodálatosan zongoráztál. Mondd, megtennéd újra? Kérlek...
Sora felemelte a fejét, és újra belenézett az igézően csillanó ezüstös szemekbe. Leon arcán olyan mosoly ragyogott fel, amilyet még a lány soha nem látott - de más sem nagyon. Az angyal szíve - attól az észbontó mosolytól - vadul ugrándozni kezdett bordái alatt. Nagyot sóhajtott, hogy megnyugodjon.
- Rendben - mosolygott vissza aztán szelíden, és felállt, hogy a zongorához menjen. Démonja követte, majd átadta magát a zene bűvöletének, ami mindkettőjüket körbefonta, szíveikbe kúszott, és lerombolta a falat közöttük - ami még megmaradt.
Az Angyalok tánca volt régen a kezdet, ami az elválasztó falat megingatta...
Ez alatt a néhány nap alatt oly sok mindent megéltek ketten együtt... és a veszély tudata, a félelem, az egymásba vetett hit, a másikra utaltság még jobban megnyitotta szívüket egymás felé.
És a gyönyörű dallamok csak szóltak, szálltak... elvarázsolva, megszelídítve a démont.