VIGASZ 
 
Gyűlölettől égő, nem látó szemek,
vihar-tépte, vérző, felsebzett szívek.
Könnyek marta arcon csillogó ékkövek...
Kín-markolta szívvel zokogó lélek.

Ez vagy, semmi más. Nem jutott rád áldás.
Lelked éhező ordasa
Tested elevenen felfalja.

Fájdalomtól síró, tévelygő gyermek,
Kinek nem nyújt senki segítő kezet.

Itt van, vedd el hát az én szívemet,
Hátha megmenti a - haldokló - tiedet...

Ez vagy, de lehetsz más, s a világból jobbat látsz.
Lelked csókom megnyugtatja,
Gyógyírt ad fájdalmadra.

Nem fog égni dühtől többé szép szemed,
Vihar nem sebzi és tépi a szíved.
Lesimítom arcodról a maró könnyeket,
Szerelmemet nyújtom oda tenéked. 
2010. 08. 19.

RÉMÁLOM

Vén, sárguló levelű fák közt járok,
évek óta körbefon egy átok.
Reménytelen, soha el nem múló álmok
kínzó kísérteteit látom.
2010. ősze

FECNIK

Emlékeim tárháza
tépett papírfoszlányok hada;
Fecnikre jegyezve
a múlt ködös képe,
mi széthullott darabokra,
mint kirakós kocka.
2010 ősze

HAVAZÁS

Kiszakadt az égi pék
feneketlen zsákja.
Fehér hó hull belőle
szerte a világra.
2010. 12. 02.