Korán vacsoráztak, még mindig abban a különös, bódult állapotban, amit a zongora mellett éreztek. Nem szóltak, de szemeik megint beszéltek... Tekintetük mágnesként vonzotta egymást egyre közelebb... majd megszólalt egy túl jól ismert hang:
- Üdvözletem, sztárpáros! Örülök, hogy jobban vagy, Sora kisasszony! -
hajolt meg a pici szellem.
- Áh... Fantom! Előkerültél? - színesedett el még jobban az angyal arca.
- Hát persze... Itt az esti zuhanyozás ideje...
- Megállj, te perverz kis törpe, csak kapjalak a kezem közé! - fújtatott
dühösen válaszul a lány, miközben a szokásos esti procedúra vette kezdetét: Fantomkergetés, elcsípés, megkötözés, szekrénybe lógatás - persze - fejjel lefelé... Ezt elvégezve a japán szépség elégedetten szusszantott. Majd döbbenten meredt Leonra, aki éppen arra emlékeztette, arcán kaján vigyorral, hogy nem szabad őt egyedül hagynia, egy percre sem...
Végül is megoldották a dilemmát: addig vitatkoztak, amíg valamelyikük megcsúszott, és magával rántotta a másikat, ruhástól, a megnyitott zuhany alá...

Sora elengedte Foolt, és rövid hálóruhájában ment vissza a nappaliba.
Leon csak nyelt egy nagyot, amikor meglátta... De a lány is alaposan
meglepődött: partnerén csak egy testhezálló térdnadrág volt, semmi más. Hajáról a víz végigcsurgott kidolgozott izmain. Az artista éppen ezüstfehér sörényét próbálta megtörölni.
- Add ide! - vette ki a lány a törölközőt a férfi kezéből, segítve neki. Majd
óvatosan, hogy ne húzza, kifésülte a csodás hajzuhatagot. Ez bizony némi időbe beletelt... de Leon csendben tűrte, csak annyit jegyzett meg, hogy ezt még Sophie-nak sem hagyta. Sora alig végzett a fésüléssel, máris halk kopogttatást hallottak.
A fiú felállt, kézen fogta angyalkáját, és húzta magával, úgy ment ajtót
nyitni. Matt érkezett vissza.
Odakinn már erősen alkonyodott, de még nem volt teljes sötétség. A barna férfi villámgyorsan belépett, és bezárta maga mögött az ajtót. Érkezését senki más nem vette észre, csak a villa lakói.
Leon mentális védőteret vont ismét a ház köré, mint délután. Ez az ő egyik különleges képessége volt.
Sora közben magára kapta a férfi pulóverét, amit az előszobában hagyott. Legalább nem fogják annyira zavarba ejtően bámulni... Leon elmosolyodott, majd magával vitte a lányt  a szobájába.
- Az túl meleg lesz. Cseréld le erre - adott oda egy fekete, vékony, bő ujjú, nyitott, övvel záródó felsőt. Sorát a ruhadarab a küzdősportokban használatos felsőkre emlékeztette. Gyorsan felvette, és már mentek is Matthez.

Kint egyre jobban sötétedett. Megint feltámadt az őszi szél, sivítva rázta
a ház melletti fenyők ágait. A villa nappalijában tévét néztek. Az angyalka egyre laposabbakat pislogott, végül elaludt, Leon vállára döntve a fejét.
A fiú óvatosan végigfektette a kanapén, hozott egy takarót, amivel betakarta az alvó lányt. A két férfi tovább nézte a filmet.
Kis idő múlva Leon olyan hirtelen kapta fel a fejét, hogy fehér sörénye csak úgy repült utána:
- Matt! Itt van.
- Nyugi, haver, én is érzem.
- Matt, nekem kell végeznem vele. Sora miatt.
- Hmm... Szereted. Látni rajtad.
- Igen, de Sora nem tudja... Matt, ha valami történne velem, kérlek, mondd el Neki! És azt is, hogy ne haragudjon rám.
- Leon, te hősszerelmes... Mindig a jeges nyugalmadért csodáltalak.
- Most sem vagyok más. Csak azt akarom, hogy tudja, ha én már nem tudnám elmondani. És most vigyázz rá!
- Rendben. De őt védi a mentális tered...
- Igen. Addig, amíg van erőm, hogy fenntartsam... Megyek öltözni - tette a kezét a hatalmas könyvespolc egyik darabjára, mire az zajtalanul szétnyílt, és egy kis, ablaktalan szobába engedett bejárást. Amikor Leon kijött onnan, már fehér, testhezálló öltözék volt rajta, speciális, vékony, de erős páncéllal kombinálva. Oldalán egy átlagosnak látszó kardot viselt.
Matt tudta, hogy ez nem egyszerű szúró-vágó fegyver. Ismerte a képességét...
Az ezüsthajú démon odalépett Sora mellé. Olyan óvatosan, hogy föl ne ébressze, megsimította a lány lilásvörös haját, majd egy leheletfinom csókot adott neki.
- vigyázz rá, haver! - nézett Mattre, utána kiment.

A vámpír tudta, hogy nem lesz sima ügy a lány megszerzése. De nem volt más választása.
"Ennek a lánynak meg kell halnia." - gondolta. Először a ligetes részeken bujkálva figyelte a házat. Már a múltkori, öltözői összetűzésnél észrevette, hogy a fiúval nem stimmel valami... Még sem tudott rájönni, mi az oka. Jóval erősebbnek tűnt, mint egy embertől várható lenne... De csak akkor értette meg, ahogy meglátta kisétálni a villából: a fiú - démon...
A vámpír a tengerparti homok felé lebegett. Nem volt értelme elbújnia, tudta, ellenfele most is pontosan ismeri a helyzetét. Vicsorogva köpte felé a szavakat:
- Nehogy azt hidd, újra megakadályozhatod, hogy megöljem! Csak először veled kezdem.
- Nem engedem, hogy bántsd. Hogy tudd: egy Vadásszal kezdtél... Készülj a harcra! - válaszolt Leon fagyosan.
A vámpír egy pillanatra megdöbbent, és nem acsarkodott tovább. Meglebbentette köpenyét, és kihúzta alóla kardját. Máris kivont fegyverrel kerülgették egymást.
Leon nyugodt maradt. Tudta, ha elveszíti a fejét, és támad, valószínűbb, hogy hibázik - ezért türelmesen várt. A vérszívó hörögve mutogatta neki a szemfogait, de harapni nem mert a démonvér miatt. Egyre fogyott az önuralma. Támadott, de a démon egy pillanattal a mozdulata előtt már megérezte a szándékát. Biztosan hárított.

Odabent a villában eközben Sora felébredt. Tudat alatt megérezte, hogy valami nincs rendben... és olyan furcsa, édes álma volt az előbb...
- Matt, hol van Leon?!
- Nyugalom, kislány! Megérkezett a vendégünk. Leon azt mondta, illik, hogy ő fogadja... Nézd! - hívta oda Sorát a nappali ablakához.

A telehold fényénél jól látszott, hogy a parton két alak harcol: a vámpír és Leon. Amint Sora meglátta partnerét a fehér harci öltözetében, felsóhajtott. Nem álmodott mégsem az imént...
A harc elkeseredetten folyt. Sokkal durvább és vadabb volt, mint annak idején az a színpadi, amikor Leon Yurival csatázott, és ő választotta szét a két küzdő felet...

Leon és ellenfele is kapott már egy-két kisebb vágást a másiktól. A démonkardot ezüstös ragyogás vette körül. A fiú óriási erejű csapást mért rá vele a vámpír fejére, de az kissé elcsúszott a fekete kardon, amit kicsorbított, megsebesítve és egyúttal megégetve a vérszívót.
Az - dühében és fájdalmában - vicsorítva eldobta használhatatlan kardját, és kissé átalakult. Szemfogai még jobban megnőttek, fekete karmai fél méteressé, acélkeménnyé váltak. Szemei vörössé színeződtek. Hiába vérzett sok sebből, mégsem adta fel.
Sora csodálkozva figyelte, ahogy démoni partnere is átváltozott, egy csodaszép hópárduccá.
Az ellenfelek ismét egymásnak estek, fegyverként immár karmaikat és fogaikat használva.

Sora hirtelen felsikított ijedtében. Ki akart rohanni, de Matt nem engedte. A vámpír - egyik - fél méteres karma hosszú, mély vágást ejtett a párduc-Leon oldalán. Ő a fájdalomtól összegörnyedt, de a mellső mancsával a vámpír felé csapott. Karmait tüzes nyilakként lőtte ki ellenségére. Fehér szőrén közben patakzott a vére, vörösre festve oldalát. Súlyos sebet kapott, de a tüzes nyilak célba értek... A vámpír vonaglott a kíntól, viszont még mindig támadott. Sora vérét akarta, hogy megerősödhessen...
- Kislány! Segítenem kell Leonnak. Ha a vámpírnak mégis sikerülne bejutnia... tessék, fogd! - adott oda az angyalnak egy furcsa tárgyat.
- Mi ez?
- Ultrahang-fegyver. Ha a lény eléggé legyengült, sikeresen használhatod ellene. Itt kell bekapcsolni. Úgy célozz, hogy csak két töltés van benne!
- Értem. Siess, segíts Neki!
- Erős lány vagy - bólintott Matt, aztán kirohant.
Fantom odalebegett Sora mellé, aki újból az ablakhoz állt.
- Majd én vigyázok rád - szólalt meg.
- Kösz, Fantom - bólintott a lány szomorú mosollyal.
- Ne aggódj, Leon túléli...
- Jósoltál?
- Igen.
Sora figyelmét újra elvonták a parton történtek. Leon még mindig hópárduc alakjában feküdt a homokban. Vére vöröslött a fehér bundán, és a homokra is csorgott. A lány szemeiből megállíthatatlanul elindultak a könnyek.
Matt odakint futás közben alakult át. Vörös tollai nőttek és szárnyai. Sólyomszerű, vérszín madár lett belőle. Azonnal rátámadt a sóbálvánnyá meredt vámpírra, akinek döbbenetében nem sikerült használnia a karmait. Nem számított még egy démonra...
A vörös démon szárnyaival beborította a vámpírt, és testéből lángok csaptak ki. Démontűzzel égette el a vérszívót, önmagával együtt... majd a lángok lassan kihunytak. Helyükön csak egy kis kupac hamu maradt.
Sora nem bírta tovább, kirohant a házból. Lábai remegtek, és egyfolytában zokogott. Fantom lebegve követte.