Leon eszméletlenül feküdt a homokon. Már visszaváltozott emberré. Oldalán mély, hosszú vágás sötétlett. Sora sírva térdelt mellé. Könnye ráhullt a férfi arcára, aki kezdett magához térni.
- Sora! Miért nem vagy a házban?! Hol van Matt? - kérdezte erőtlenül, ahogy kinyitotta a szemét.
- Matt átváltozott egy furcsa madárrá, és elégett a vámpíral együtt. Meghalt - zokogta. - Te pedig miattam sérültél meg...
- Matt.. nem halt meg. Ő tűzdémon. Főnix. Ez az ő különleges képessége... én pedig nemsokára rendbe jövök - válaszolta szaggatottan a fiú. Csodás ezüstszín haja most véresen, csapzottan terült szét körülötte.
- Sora, segítenél felkelni?
- Mi?! Ilyen állapotban?!
- Részben démon vagyok... Többet is el tudok viselni, csak legyengültem. Áhh... Régebben ez meg sem kottyant. Sokat kihagytam...
- Rendben. Gyere! - segítette fel a lány partnerét, aki a fájdalomtól összeszorított fogakkal, zihálva indult a ház felé, Sorára támaszkodva.
- Nehéz az élet... Te meg még nehezebb... - nyögte a lány viccesen, de lélekben kissé megkönnyebbülve attól, hogy társa jobban van.
- Valaki van a házban. Érzem... Csak most gyenge vagyok, hogy megállapíthassam, ki az - torpant meg hirtelen Leon.
- Megnézem - libbent el az eddig - merőben szokatlan módon - szótlan Fool. Pár pillanat múlva azonban vissza is érkezett:
- Matt az, a barátod.
- Kösz, Fantom.
- Látod, kedves, nem történt baja - nézett a fiú Sorára, aki elpirult. Leon figyelmét ez nem kerülte el.

Matt eléjük jött segíteni. Nagy nehezen elcipelték a sérültet a fürdőszobába, ahol barátja lekapcsolta róla a páncélt, majd a karddal együtt elvitte. Miközben kifelé ment, megjegyezte:
- Kisány, a fürdetést rád bízom, mert nekem kell a teát elkészíteni, amitől meggyógyul.
- Nincs mit tenni, Leon. El kell viselned, hogy megfürdesselek.
A férfi erőtlenül bólintott, de szemében pajkos szikrák táncoltak:
- Nem vagyok szégyellős.
- De én igen! - vörösödött angyalkája feje.
Nagy nehezen túlestek a démonfürdetésen, majd Leon egy törölközővel a derekán bicegett a szobájába, a japán lányra támaszkodva. A fiú leült ágyára, partnere pedig bekötözte a sebét.
Utána a szerényből kivett egy térdnadrágot és egy pólót, odaadta Leonnak, majd gyorsan távozott. Egy idő múlva ismét előkerült. Ő is lezuhanyozott, mert véres lett, amikor jöttek befelé a villába. Kissé meg is nyugodott.
Matt elkészült a teával, és egy óriási bögrében vitte oda, lehetett vagy egy liternyi.
- Borzasztó íze van, de itasd meg vele az egészet! Akkor holnapra semmi baja nem lesz. Nekem most mennem kell. Pihenjetek nyugodtan, már elmúlt a veszély - mondta, és elköszönt.

Sora bezárta az ajtót, majd Fantomot megkérte, azért nézzen be a villa minden zugába...
Utána visszament sebesült démonjához. A férfi állapota lassan, de szemmel láthatóan javult, bár a sebe eléggé legyengítette.
- Na, akkor lássuk azt a teát! - vitte oda Sora a nagy bögrét neki. - Fúj, még a szaga is rettenetes. Szerintem fogd be az orrod, és úgy idd meg!
Leon megeresztett felé egy vigyort, de ahogy a bögrét a lány az orra alá tolta, lefagyott a mosoly az arcáról... a lötty tényleg iszonyú büdös volt. Hát még az íze! A démon megpróbálta minden érzékszervét kiiktatni, és a gyógyitalt minél gyorsabban lenyelni. Amint megitta a szörnyű folyadékot, érezhetően kezdte visszanyerni az erejét. Az oldalán lévő borzalmas seb is gyorsabb gyógyulásnak indult.

Sora odaült mellé, és megint kifésülte az ezüst hajzuhatagot. Leon közben fél karjával átölelte az angyal derekát, akinek arcszíne megint hasonlítani kezdett a pipacséhoz.
- Megnyugodtál? - kérdezte tőle lágy, mély hangján, miközben egyre közelebb húzta magához.
Sora csak bólintott, de melegbarna tekintete elveszett az ezüstszürke szempárban... Szemük megint beszélt, egymást rabul ejtve, de szabadulni nem akarva.
A francia artistakirály végül elszánta magát, és mohó ragadozóként vetette magát angyalkája ajkaira. A lány a meglepetés dermedtségének pillanata után lágyan, szenvedélyesen viszonozta, szorosan az izmos karokba simulva. Hosszú percek teltek el, mire szájuk elvált egymástól.

Sora pirulva fúrta arcát szerelme nyakába. Mélyen beszívta démonja keserédes, férfias illatát.
- Szeretlek! - suttogta Leon, miközben a lány haját simogatta. - Soha többé nem akarlak magam mellől elengedni!
- Én is szeretlek, és melletted akarok lenni - hallotta a lány halk hangját.
- Tudod, hogy mi vagyok. Mégis?!
- Igen, tudom. Az én szelíd párducom. - nézett rá az angyali szempár, álmosan.

A reggeli, bágyadt, őszi nap bekukkantott a tengerparti házba, végigcirógatta fényével a szobákat...
Az egyikben egy fiú és egy lány aludt nyugodtan, egymást átölelve, arcukon mosollyal. Tudat alatt is érezték, hogy a másik ott van... és most már így is lesz mindig. Örökké egymás mellett, együtt - és nem csak a színpadon.