Sürgés-forgás, tolongás. E szavakkal lehet a leginkább jellemezni általában az Anyahajó hangárjait.
Folyamatosan dokkolnak a nyersanyagokat és munkásokat szállító kisebb hajók, melyek a különféle aszteroidákon és kisbolygókon létesített bányatelepekről érkeznek. Most azonban viszonylag csendesnek és kihaltnak lehetett mondani, mivel az Anyahajó egy nála is nagyobb objektumhoz volt csatlakoztatva, ráadásul egy porfelhő kellős közepén...
  A régi csaták maradványait még ma is keresik, nehogy egy eltévedt, irányvektoron érkező vagy épp távozó hajó - nekimenjen egy nagyobb roncsdarabnak. Kezdetben mindent betakarítottak, amit csak találtak, de egyes katonai vezetők azért kardoskodtak, hogy az efféle "természetes" csapdák megnehezíthetnék egy esetleges újabb támadó dolgát. Végül sikerült megeggyezniük, hogy ha nem is gyűjtenek be mindent, legalább a roncsok pontos helyét ismerni kell, nehogy a saját hajóik járjanak pórul.
  A dokk gigantikus, csőszerű végébe tekintve szépen látszott a reflektorok megvilágításánal a felettébb gyönyörű színpompában, csigalassúsággal mozgó por és gáz, de Nerkert mégis nagyon idegesítette a látványa. Befelé jövet nem aggódott, hisz az Anyahajó szinte áthatolhatatlan pajzsai, páncélburkolata és tömege megvédte volna őket egy esetleges ütközés során. A kompokat viszont semmiféle pajzzsal nem - csak egy vékony sugárzásálló anyaggal - vonták be, mivel eleve szállításra, és nem harcra tervezték őket. A csapata nem mindenkit várt meg az egységparancsnokok közül, így mindannyian kényelmesen elfértek az amúgy is tekintélyes méretű utastérben.
  Mindenki ideges lett, miközben a doboz-szerű hajótest egyre gyorsult a dokkban, majd teljes erővel nekiment a porfalnak. Elég kényelmesen utaztak, ugyanis nemcsak bőven volt hely ezekben az űrközi személyszállítókban, de az emberek nagy részét már átszállították az új állomáshelyére. Nagyon halványan még pár percig látni lehetett az ablakokon keresztül a Kalzel bázis megvilágítását, de az csakhamar elhalt, s a kabin belső világítása szolgáltatta tovább a fényt. Az ablakra rátekintve úgy tűnt, mintha homokos talajban ásnák magukat egy bolygó magja felé... 
  A felhőn szerencsére baj nélkül átjutottak, a kísérőflotta odakint várta őket a szűzien tiszta sötétségben.
A gyönyörű hajótesteket megvilágította a közeli gázóriásról tükröződő csillagfény.

Érezhező volt, ahogy a Frozen Space hatalmas testéhez érve a komp folyamatosan lassított, majd teljesen megállt, alig pár méterre egy kivilágított bejárattól. Egy mágneshez hasonló vonónyalábbal húzták be őket, majd ahogy az ajtó becsapódott mögöttük, a kompban ki-, míg a dokkfedélzeten bekapcsolták a világítást, s lassan elkezdték a levegőt szivattyúzni, hogy végre kiszállhassanak. A komp zsilipajtajánál világító vörös lámpa zöldre váltott,
majd kinyílt. A pilóták kiszálltak, majd Nerker személyhívója rögtön kiírt egy szöveges üzenetet:
  "Az admirális válsztása Önre esett, Nerker százados. A Frozen Space-en állomásozó vadászkötelékek főparancsnoka Ön lesz. Amennyiben nem ért egyet a döntéssel, az üzenet megérkezése után - legkésőbb negyvenöt standard perccel - jelezze a Frozen Space hídján. Üdvözlettel: Oberon Sobusk őrmester."
  "Már csak ez hiányzott!" - bosszankodott magában. Ha valaki ilyen magas beosztásba kerül, általában a hídról kell irányítania az egységeket... vagyis nem repülhetett többé. Rögvest elhatározta, hogy amint elfoglalták a szálláshelyüket, felmegy a Frozen Space hídjára és lemond a posztról. Nem akarta, hogy visszajöjjenek a rémálmok... illetve elveszíti így az egységét is, melyet minden hibájával együtt megszeretett az évek során.
  - Attól fél, hogy nem repülhet többé? - kérdezte tőle a fiatal admirális, mikor szemtől szemben állt vele a hídon, s megmondta neki: lemond a megtisztelő kinevezésről. Nem is kellett előhozakodnia vele, a parancsnok - úgy tűnt - rögtön tudta, hogy miért kerste fel őt.
  - Szerintem ennél többről van szó - folytatta az, - de ahogy kívánja. Nem csupán a kiváló katonai pályafutása miatt esett önre a választásom, hanem mert az utóbbi időkben elég sok megróbáltatáson esett kersztül a Határvidéken. Nem sok ideje lehetett a pihenésre... Elvégre az utóbbi időkben egyre nagyobb számban tűnnek fel a kalózok, melyek a kerskedelmi útvonalainkon portyáznak...
  - Úgy érzem, hogy a frontvonalon sokkal hasznosabbá tudom tenni magamat, uram.
  - Természetesen - bólintott a felettese, - elvégre akkor hozhat egy katona jó döntéseket, ha ő maga is ott van a harcvonalban, az embereivel együtt. Nem csak közvetlen közelről tekintheti át az aktuális helyzetet, hanem jelenlétével példamutatóan lelkesíti és ösztönzi a beosztottjait. Mint tudjuk, a harci morál eldöntheti egy összecsapás kimenetelét is... Sajnos, még nem tudom, ki másra lehetne átruházni a parancsnokságot. Nincs több alkalmas jelölt. Mellesleg - mutatott körbe a hídon - nézzen körül! Ez nem csatahajó, hanem egy nagyra méretezett könnyűcirkáló. Itt még a legénységnek is alig van hely, nemhogy egy egész irányítóközpontnak...
  - Valóban... - mormogott az orra alá Nerker.
  - Ha a kötelék-parancsnokságot nem is vállalja el, lenne egy másik feleadatom az ön számára.
  - Uram?
  - Mint tudja, manapság már nem a Tanács vezeti a fejlesztéseket és kutatásokat... Hanem egy-két nagyobb, erre a területre specializálódott nagyvállalat.
  Az admirális az utolsó két szót akkora megvetéssel mondta ki, hogy nem lehetett ezt nem kiérezni a beszédstílusából.
Szemmel láthatólag Armar Noldreg szintén azokhoz az emberekhez tartozik, mint Nerker - jómaga. Nem helyeslik azt, hogy a Tanács - takarékossági szempontokból - a hadsereg és a flotta technológiájának fejlesztését magáncégeknek engedte át, ugyanis hiába köti őket szerződés, a feketepiac tele van a legmodernebb fegyverekkel... A cégek - állításuk szerint - mindent elkövetnek, hogy kiszűrjék dolgozóik közül a gyanús elemeket, ennek ellenére a legújabb fejlesztések soha nem maradnak titkosak. A Tanács tagjainak többsége ezt figyelmen kívül hagyja, vagy egyszerűen nem is tudnak róla...
  - Igen, volt már tapasztalatom ilyen cégek képviselőivel - mondta Nerker óvatosan.
  - Én meg parancsot kaptam, hogy a SpaceTech Rt. legújabb prototípusát éles helyzetben teszteljem le, mielőtt a Tanács megrendeléseket adna a sorozatgyártására.
  - Ha szabad megkérdeznem, uram, mi olyan különleges van ebben a prototípusban?
  - Elvállalja a letesztelését?
  - Igen.
  - Ez a prototípus egy vadászbombázó.
  - Vadászbombázó?
  - Röviden: a fürgesége mellett nehézfegyverekkel is ellátták. Nukleáris, kvantum, és hagyományos bombák is szerelhetők rá. Mondhatja azt is, hogy ez felesleges, mert orbitális távolságból biztonságosabb cirkálókkal szétszedetni a célpontot, de egy vadászgéppel sokkal pontosabb találatot lehet elérni... és természetesen a bolygók atmoszférája alá is le lehet repülni, hogy légitámogatással közvetlenül segítse a gyalogságot, ha a hadihajónak épp más elfoglaltsága, vagy műszaki hibája van...
  - Ez nagyon hasznos lehet - mondta Nerker. - Ha felszereljük néhány érzékeny szenzorral, akár még felderítési feladatokkal is meg lehet bízni.
  - Arra a célra ott vannak a szondák, de igaza van, ha azokból kifogyunk, vagy a saját szemünkkel kell látni, erre is alkalmas lehet...