|
3.
Anvike 2011.01.20. 19:18
- rész- A múlt
A múlt töredékei
Talán réges-rég álmomban Téged láttalak,
Türelmetlen bakfisként éjjel vártalak.
Vártam, hogy eljöjj, s valósággá válj,
Mint kincskereső a kincsre végre rám találj.
Eljöttél hát értem s valósággá váltál,
Pillanatok alatt „kalitkádba” zártál.
Váratlanul jöttél, nem is kopogtattál,
Kedveskedő szavakkal a bűvkörödbe vontál.
Míg nem találtál rám csak egy helyben álltam,
Talán az érzelmi szabadságra, talán rád vártam.
A bús utcákat róva lehajtott fejjel jártam,
A kullogó idővel együtt lassan botorkáltam.
Nap, mint nap körbe vett az emberek több ezre,
De csak egyre tudtam gondolni, csak arra az egyre…
Arra az emberre, akit igazán szeretek,
Kinek az érzésein naphosszat merengek.
Kétségbeestem teljesen, nem tudtam mit érzek,
Hosszasan tépelődtem a csillagokat nézve.
Ha nagyon akarnám, a szívem felelne…
De kérdésözönöddel a válaszokat végre megleltem.
Rájöttem, hogy fontos vagy, hogy igazán szeretlek,
Bármily komplikált is, az érzés kell nekem.
Elkezdtem aggódni, hisz nem tudtam mit érzel…
Közömbös vagyok-e s csak játszadozol… most először féltem…
Kérdésözönömmel próbáltam megfejteni a talányt,
Reménykedtem, hogy mit érzel, nem csak egy „talán”…
Tisztán érzem azonban, pontosan tudom ma már,
Hogy nem csupán én érzem a szív csendes dalát.
2. rész- A jelen
Színes szappanbuborék
Veled az élet könnyed játszadozás,
Terveinket szőve huncut álmodozás.
Mélyen a szívünkben egy őszinte érzés,
A szerelem maga a gondtalan féltés.
Amennyi vízcseppet tartalmaz a tenger,
Annyi féle álmot sző, dédelget az ember.
Én nem kérek nagy dolgot, csupán merem remélni,
Hogy pár év múlva veled tudok boldogságban élni.
De úgy néz ki, még félreértesz a végén,
S úgy veszed, hogy ez a lökött nőszemély, nem hagy téged békén.
Csak szeretném, hogy tudd, számomra mi az édes álom,
Amit Te adtál nekem át egy kék selyemszálon.
Nevetnél, ha tudnád, még ha fúj a „szél” is,
A szívem nem remeg, még ha nagyon fél is,
Mert ilyenkor rád gondolok s az érzésre mélyen,
Téged látva magam előtt megnyugszom egészen.
Álmomban Téged láttalak…
Egy hozzád hasonló férfi vizslatva körülnézett,
Nem látva senkit az éjben, mentem hozzám lépett.
Suttogva vallomást tett a fülledt éji csendben,
Halk szavait halva még közelebb mentem.
Ez a férfi Te voltál, nincs efelől kétség,
Ölelésed forró volt, világrengő érzés.
Csendesen öleltél, mégis veled égtem,
Melletted megnyugodtam- nincs már miért félnem…
Amikor az álom valóra válik…
A mi kapcsolatunkban azt hiszem az a szép,
Hogy a nagy szavakra, nincs kereslet vagy szükség.
A ragaszkodás, féltés s szeretet ezek nélkül is kifejezhető,
Ha őszintén, szívből szólnak, tisztán érezhető…
- érzed, hogy két szív összeér s egybeforr… akár két színes lebegő szappanbuborék…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
