Vetek egy búcsúpillantást a bazárban nézelődő nők felé, majd a sejket és régi barátomat követve végleg eltűnök a szemük elől. Muszáj egyedül hagynom őket, mert ez az utolsó alkalom, hogy megszerezzem azt a nyamvadt állatkát.
Próbálom kiüríteni elmémet… hátha sikerül elérnem, hogy ne egy zölden villogó tekintet uralja. A megbeszélt találkán még csak alkudozás megy majd az állatért, úgyhogy még van esélyünk a békés távozásra. Ha mondjuk a beépített emberünk ajánlja a legmagasabb árat, nem is kell puskaropogtatós búcsúztatás. Nevetni támad kedvem, ha arra gondolok, mindez egy tengerimalacért megy. Szebb és nemesebb halált is el tudtam volna képzelni!

Az egész délutánt a lényeges ajtó előtt szobrozva töltöm, várva, hogy szőnyegesnek álcázott társam a sejkkel együtt kilépjen, közölve a következő napirendi pontot. Egy kicsit sem stresszes meló… ááá, dehogy!

Mikor már épp hálát adnék az ajtó nyitódásáért, nem is olyan szokatlan látvány tárul elém. Öreg barátom repül kifelé… egészen a falig. Aztán szépen magába roskad.
Ösztönösen lépnék felé, de sikerül összeszednem magam annyira, hogy mozdulatlan maradjak. Bőven elég, ha őt összeverik.

- Mi történt? – kérdem egyik váltótársam, de pillantása nem sok jót ígér. Tehát nagyon gyorsan ki kell találnom valamit.

- Ő pedig sokat ólálkodott az asszonyod közelében – mutat felém az előbb kérdezett, valószínűsíthetően már csak volt kollégám, miközben a sejk kettőnk közé ér. Még hogy ólálkodtam… Jó, hogy nem szatírkodással vádol rögtön!

- Miért is akartatok a barátoddal meglopni? – emeli rám tekintetét „főnököm”. Szóval nem mi nyertük a licitet, ez a barom meg önállósította magát. Kiszárad a szám és eszembe jut mindaz, amit eddig elmulasztottam megtenni. Vajon miért azt bánom a leginkább, hogy nem ragadtam meg azt a bizonyos nőt és… A nő! Hát persze: mindig a nő a megoldás! Vagy így, vagy úgy…

- Talán jobban kellene megválasztania a forrásait. A végén még az az ember fogja befolyásolni, aki valóban veszélyt jelent.

- Úgy gondolod?

A kiképzésnek, valamint az újdonsült hálótársam tréningjeinek hála nyugodtan vázolom a történet, miszerint a tolmács értesített, hogy az embere meg akarja szöktetni Izát. Nem szívesen ásom más sírját, de ha nem teljesítek jól, a sajátomat leszek kénytelen… na meg a többiekét.

Hosszas mérlegelés után kapok egy esélyt, így volt szállásom felé vesszük az irányt. Próbálom barátomat védeni, de a sejk zokon vette, hogy megpróbálta lenyúlni a háziállatát. Még elég kábának néz ki, mikor díszkísérettel távozik az épületből, de apró, szinte csak szemrángásnak tűnő kacsintása megnyugtat. Nagy őrültségekbe szokott sodródni, de valahogy mindig kievickél belőlük.

Elérve a szállodát, egyre nagyobb nyugtalanság lesz úrrá rajtam. Nem elég, hogy éppen megakadályozom két ártatlan – ámbár olykor eléggé idegesítő – nő menekülését, de még a társamat sem tudom megvédeni. Bravó, fiacskám!

Három feketeruhással és az egyre idegesebb sejkkel várom Izáékat, de egyre inkább abban reménykedem, hogy egyenesen a reptérre szöknek. Talán segít nekik a női megérzésük, vagy mi a nyavalya…

- Azt hiszem, eleget várakoztunk. Mióta a házamban feltűnt a szökésük, háromszor is ideérhettek volna. – Próbálok hihető kifogást találni, de megkönnyebbülésem elnyomja aggódásomat. Valamilyen különös okból felettébb utálom, ahogy ez a kölyök méregeti Izát. – Itt az ideje, hogy…

A halk kopogás félbeszakítja kivégzésem tervezgetését, mégsem a kellő érzéseket tapasztalom. Lassan kecmergek fel az ágyról, hogy ajtót nyithassak… Omár szerint ugyanis Iza első reakciója elárulja majd, hogy hozzám sietett-e, vagy sem. Szuper! Ilyenkor sajnálom igazán, hogy tényleg nem tud olvasni a gondolataimban.

Enyhén remeg a kezem, ahogy a kilincsre fektetem, majd egy nagy levegővétel után lendületesen tárom fel a bejáratot, hogy a lehető legmeglepőbb kép táruljon elém: az összecsukló Iza, valamint a mögötte lihegő két szőkeség.

Döbbenetemet hátrahagyva felnyalábolom, majd az ágyra fektetem a tűzforró testet. Már épp ellenőrizném életfunkcióit, mikor a sejk levált. Az ablakhoz húzódom, így csak a távolból hallom, hogy orvost hívat. A kezdeti izgalom okozta fokozott szívverésem lelassul… olyannyira, hogy úgy érzem, mintha meg is állna. Öntudatlanul markolok a párkányba, mikor az a kölyök kisimít egy fürtöt Iza arcából. Nyugodt, tehát nincs akkora baj.

Egészen addig tudom magam ezzel hitegetni, míg annak a pofátlan dögnek vészes közelbe nem kerül a szája az ágyon tehetetlenül heverő nő ajkaihoz. Ösztönösen indulok meg az ágy felé, de a szálloda dokijának betoppanása feleslegessé teszi hősködésemet. Elfelejtek levegőt venni, míg a vizsgálódás folyik, és azt sem észlelem, hogy a többi őr „rejtélyes” módon eltűnt. Persze miután barátom oldalba vág, ráébredek, hogy nem kellene így merednem jelenlegi főnököm kiszemeltjére. Szinte duzzogó kisgyerekként bámulok ki az ablakon… mintha újra sarokba állítottak volna.

Elhangzik a „Minden rendben lesz, csak ezt szedje be, ha felébred és…” kezdetű mondat, én pedig egy nagy levegővétel alatt valami nagyon gyors imát rebegek el. Már csak azt kell megvárnunk, míg felébred…

Órák telnek el, mire végre mocorogni kezd. Ébredése előtt a már mellette heverő Omár diadalmasan elmosolyodik.

- Tudtam, hogy az én Íziszem rendben lesz. – Nem hiszem el, hogy az első pillanat óta ragaszkodik ehhez a mitologikus baromsághoz… Vagy az „én” szócska zavar ennyire?

Gyorsan lenyeli a sejk által nyújtott gyógyszert, de mintha még ébren sem lenne igazán. Érdekes… Ez az információ még hasznos lehet. Minden fontos dolgot közvetlenül ébredés után fogok megbeszélni vele. Á, te jó ég! Mi a fenéket képzelgek én itt?

Nagy elégedettséggel tölt el, ahogy idegenkedve méri végig a mellette lévő fickót, de ez is csak addig tart, míg észre nem vesz minket. Szemein keresztül szinte belelátok gondolataiba, és erősen szépítenék a helyzeten, ha egyszerűen annyit mondanék, hogy nem tetszenek… Ki kell dumálnom magam ebből a slamasztikából, minél hamarabb.

- Hol van Adri? – kérdi rekedtes, ébredező hangján. A válasz mellé kap még néhány jótanácsot is.

- A sejk szeretné felhívni a figyelmedet, hogy nem ajánlott még egy ilyen ostobaság. A végén még valakinek baja esik. – Barátom is megkapja az égető pillantást, így nem folytatja. Pedig még lenne egy-két kedves szó…

Bizonytalan léptekkel indul a fürdő felé, legszívesebben visszaültetném, de most nem nekem kellene róla gondoskodnom… Főleg úgy, hogy szinte figyelmen kívül hagyja még a létezésemet is. Csak tudnám miért idegesít ez jobban, mint a szúrós tekintete!

Ahogy bezárkózik a két nő, Omár felénk fordítja minden figyelmét. Ha nem tudnám, hogy a többiek odakint állnak, már rég fojtogatnám a kis sejket. Kevin előadja a történetet, miszerint a kis állatka nagyon nyugtalan volt, csak azért akarta kivenni a ketrecből. A lányokat pedig eleve az a bizonyos „kollégánk” bíztatta a szökésre. Szóval szépen rögtönöz valami őrültséget… mint mindig. Talán pont ezért küldenek vele az ilyen melókra. A csendes és a nagydumás – senki sem gondolná, hogy hosszabb távon elviselnénk a másikat, így az összedolgozást sem sejtik.

Hosszas készülődés után olyan kivonulás szemtanúja lehetek, hogy még az ütő is megáll bennem egy pillanatra. Nem tudom – és valószínűleg soha nem is fogom megérteni –, hogyan tudnak a nők tetszésük szerint bizonyos üzenetet sugározni felénk… de a lényeg, hogy képesek rá, az fix.

Adri ontja magából a botorságokat, miközben cseveg társammal és a sejkkel… aranyos a csicsergése, de az én figyelmemet a másik nő viselkedése köti le. Talán nem is olyan meglepő, hiszen mellettem támaszkodik az ablakpárkányra. Nem mondom, eddig is észrevettem minden alkalommal, ha megjelent, de most szabályszerűen kényszerítenem kell magam, hogy ne fixírozzam. Pedig ő láthatóan észre sem veszi a többi szobában tartózkodót. Vagy pont ez a trükk?

Gondolatmenetemet csupán az szakítja meg, ahogyan hátratekint… egyenesen az ágyra. És hát nem éppen az ágynemű mintája köti le a figyelmét, az biztos! Csak tudnám, miért vagyok megint ideges? Mivel nincs más, szorítom az ablakpárkányt és harapom a nyelvem – pont ezért kerülöm a hozzá hasonló nőket. Képesek egy nyáladzó nyomorékot varázsolni bármelyik hímből…

Választottja reakciója sem késik sokat, máris Iza mögött terem, derekát szorítva. A haját kezdi birizgálni, s nálam betelik a pohár. Ellököm magam eddigi támasztékomtól, hogy a lehető legtávolabb kerüljek a párocskától. Füstölgésemből arra riadok, hogy csukódik az ajtó mögöttük. Mi a…

- Nyugi, öregem. Csak sétálni mentek – fordul felém Kevin, az egyetlen valamennyire normálisnak mondható társam ezen a nyamvadt küldetésen. – De gondolom, Adri mindjárt elmondja, miért is. – Az eleinte tiltakozni akaró lány bedől szőnyegesünk mosolyának, így végre megtudjuk nagy tervüket.

- És csak nekem nem stimmel ez az egész? Mégis hogy fog egyedül lelépni?

Nem vitatkozunk sokat, inkább előkészítjük azt a bizonyos „b” tervet. A képlet egyszerű: leszereljük a többieket Adri csábítási trükkjeinek segítségével, majd ellopom a hörcsögöt, míg ők meglépnek, és végül leütöm a visszaérkező sejket is. Már csak a kivitelezésen múlik minden…