A francia artistakirály a démoni képességeit hívta segítségül, és azonnal világosá vált előtte: Sora több egy egyszerű embernél... Hasonló erőket érzékelt, mint amik neki is voltak, de ezen felül más, eddig ismeretlen, nagyon erős, abszolút tiszta, pozitív energiát is. Olyasfélét érzett, mint a Hattyúk tava előadásakor, amikor látta a csodát: angyallá válni partnerét...
Nézte a mellette fekvő szépséget, aki megint egy új oldalával lepte meg. Határtalan szerelmet és vágyat érzett iránta, ami kissé megijesztette: vajon kedvese mit szólna mindehhez?! Tulajdonképpen a két hónapnyi, kínzó távollét ebből a szempontból kicsit jól jött. Még idejében közbeszólt az utazás, mielőtt fékezhetetlenné váltak volna tomboló hormonjai, és ezzel - azt gondolta, hogy - megbánthatta volna angyalkája tiszta lelkét.
Amire viszont nem számított: szétszakítottságuk még jobban felerősítette érzéseit. Tudta, érezte, Sora viszontszereti, de nem mert úgy közeledni felé... Vívódott megint - ő, a nők bálványa - nem tudta, mit tegyen. Ordítani tudott volna kínjában. Nagyot sóhajtott.
Megsimogatta a gyönyörű arcot. Közben meglátta Fantomot, aki a szekrény tetején üldögélt, és közömbösen lóbálta a lábát.
- Erről tudtál?! Mi ez az egész?! Mi történik Vele?! - nézett zaklatottan a szellemre.
- Egy- két hete kezdődött...
- Amióta az álmai gyötrik?
- Igen. Az eddig szunnyadó képességei ébredeznek. Amint észrevetted, nem közönséges ember.
- Eddig sem nevezhettem volna annak. Ő egy csodálatos lány.
- Igen, de nem egyszerű ember. Amikor kiválasztottak lettetek, még mindkettőtök különleges tulajdonságai rejtve voltak előttem. Néhány hete lett világos számomra, hogy ő is egyfajta elzárt, különleges erővel született, amiről nem tudhatott. Ezek az erők viszont most felszínre törni készülnek... ezért fél Sora, és ezért vannak rémálmai. Van démoni energiája is, mint Neked, de igazából angyali leszármazott.
- Akkor az Angyalok táncában a színpadon akaratlanul felszabadított erejéből... tényleg valódi Angyal.
- Ti vagytok a tökéletes páros. Olyan dolgokra hivatottak, amiket senki más nem tud véghezvinni, és ezt nem csak a színpadra értem...
- Ő is Vadásszá változik?!
- Amit álmában lát, az valójában nem ő. Más szemén keresztül látja a szörnyűségeket. Egy Vadász tekintetén át, akihez szintén érzelmileg kötődik.
- Ki az, Fantom? - suttogta elkeseredetten Leon.
- Nem árulhatom el. Még nem. De azt igen, hogy - mivel az angyali energiái erősebbek a démoninál - nem lesz belőle Vadász. A vére pedig így nem mérgező a vámpírok számára... tiszta, ártatlan.
- Megint veszélybe kerül?
- Bármikor kerülhet. Csak a szerencsén múlt, hogy az elmúlt két hónapban nem környékezték meg, mert még akkor rejtve voltak energiái. A vámpírok számára ő a legkívánatosabb zsákmány, a főnyeremény, mivel megölésével és vére kiszívásával elképzelhetetlenül nagy hatalom birtokosa lesz a győztes...
- Szóval, a vérszívók egymás ellen is fordulhatnak majd miatta?
- Az energiakitörés mindenhonnan idecsábítja őket... - bólintott a kis szellem komoran.
- Bárhová is vinném, követnék. Nem tudom leárnyékolni?
- Csak a démoni képességeit tudod.
- Beszélnem kell Kalossal. Nem mehetek el mellőle többé. És Mattel is... sürgősen - sóhajtott a démon, majd szerelmesen, de aggódva nézte tovább az alvó angyalt. Már világosodott, amikor lehunyta ezüstszürke szemeit.

Arra riadt, hogy teljesen világos van. Hány óra lehet?! Megpróbálta megnézni, de nem tudott megmozdulni.
Sora az ő hosszú haján feküdt, arcát a vállára fektetve, egyik karja pedig a mellkasán nyugodott... A francia sztár elmosolyodott. Megint "rab" volt a saját ágyában.
A jóleső csendet az ébresztőóra éktelen visítása törte meg. A japán lány halkan, elégedetlenül motyogott valami olyasmit, hogy "hagyj még aludni, Fantom", és megfordult, de nem ébredt fel. Leon elmosolyodott, és mivel fogvatartója fordulás közben elengedte, felkelt, hogy elcsitítsa a zajos szerkezetet. Most már meg tudta nézni, mennyi az idő. Majd kedvese fölé hajolt, lágyan megcsókolta, és kiment zuhanyozni. Amint elkészült, felkapta szokott, kényelmes fekete farmerjai egyikét. A konyhában gyorsan reggelit készített, majd az étellel együtt ment vissza a hálóba, hogy felébressze partnerét.
A lilásvörös, borzas hajkorona alól álmosan pislogott a barna szempár. Amikor Sora felült, hálóruhája vállpántja fél oldalt karjára csúszott. Partnere nem szólt, csak gyönyörködött a panorámában, de a lány észrevette, és elpirulva húzta maga elé takaróját... A férfi lerakta a tálcát, odaült szerelme mellé, átölelte, apró csókokkal kényeztette, és megkérdezte:
- Most jól aludtál?
- Nagyon jól... - suttogta Sora.
- Hoztam reggelit. Egyél, mert nemsokára indulnunk kell. Kíváncsi vagyok arra az ugrásra... és még előtte Kaloshoz is be kell mennem. Este épp csak telefonáltam neki, hogy megérkeztem...
Miután megreggeliztek, Sora gyorsan elkészült. Fantom ezalatt éppen Rosettát boldogította, így nem kellett hajtóvadászatot indítani ellene...

A még hűvös homokon sétálva indultak a színpad felé. Jó darabon elsétáltak a csendes tengerparton, amikor a démon felnyögött:
- Jaj, ne! Már megint! Sora, kérlek, fordulj felém, és ne kérdezz semmit... - húzta izmos mellkasához a lányt, hogy az még véletlenül se láthasson semmit abból, amit ő az imént észrevett. Egyúttal zsebéből előszedte a telefont, hogy Mattel azonnal beszélhessen.
Arrébb vitte partnerét, aki - ugyan nem látta a vérben tocsogó partrészt és a halottat, de - Leon és Matt párbeszédéből mindent hallott...
Már a gondolattól is rosszul érezte magát. Megint reszketni kezdett. A fiú leült mellé, ráterítette a kabátját, és átölelte. Halkan beszélt hozzá és nyugtatta, miközben a lány - menedéket keresve - még jobban karjaiba bújt.
Matt néhány perc múlva megérkezett:
- Üdv, kislány! Rég láttuk egymást! Sajnálom, de nem így terveztem az újabb találkozást. Már megint Ti futottatok bele egy ilyenbe...
- Szia, Matt! - suttogta erőtlenül Sora.
- Újabb vérszívó áldozata? - fogott kezet vele a hópárduc-démon.
- Sajnos, igen.
- Matt, sürgősen beszélnünk kell. Éjjel felébredtem, és a Színpad Szellemével beszélgettem. Súlyos dolgokról szereztem tudomást... amiről még Sora sem tud.
- Rendben. Meglátogathatlak Benneteket?
- Erre akartalak kérni.
- Rendben. Délutánra végzek a munkámmal. Megcsörgetlek, amikor menni tudok - válaszolt a főnix, majd elköszönt. A part lassan újra üres lett.
- Kedvesem, be kell mennünk a színpadhoz. Kalossal mindenképpen beszélnem kell.
- Jó... aztán megpróbáljuk az ugrást?
- Hmm... van benned most annyi erő?!
- Melletted nem félek - mosolyodott el a lány olyan gyönyörűen, hogy párja egyből letámadta az ajkait. Az édes - elfojtott vágyaktól fájdalmasan reszkető - csókot távolról egy kék szempár figyelte dühödten.