Sora rémülten futott a sötétbe burkolódzott homokparton. A Hold alig világított. A japán lány lábai nyomán a száraz homok felporzott, és szemcséi visszahulltak, elmosódott gödröket hagyva mögötte, jelezve: valaki erre járt... De a nyomokat lassan befalta a dagály duzzadó vize.
A lány hirtelen megállt. Agyában újabb üzenet kezdett formát önteni... Lehunyta barna szemeit, így élesebben fogta az "adást". Most már biztos, hogy kishúga próbál segítséget kérni ezen az úton...
Yume elmondta neki, hogy a klán főnöke a parton a villa felé indult. Őt, vagyis az angyalt akarja elkapni...
Gondolatban megpróbált ő is üzenni Yumenak, hogy segíteni fog. A kislány válaszát érzékelte, így a kísérlete sikerült. Yumét a vámpírok egyelőre nem bántották, bár az egyikük először meg akarta harapni, de visszakozott. Sorának ekkor eszébe villant, és megkérdezte: Yume át szokott-e változni valami mássá.
"Igen" - hangzott a válasz. - "Párduccá." Az Angyal kissé megkönnyebbült. Azért nem harapták meg, húgát, mert ő is démon...

Egyszerre mindent megértett. Yume - az akarata ellenére - közvetített neki telepátia útján... de eleinte azt csak akkor érzékelte, amikor aludt. Nem álmokat látott, hanem húga szemein keresztül a kis démonlány vadászatait... Megdöbbent. Yume erős volt. Nagyon is. Sophie erejét felülmúlta. Pedig Yume csak egy kisgyerek.
Furcsa érzés lett rajta úrrá. Jéghideg borzongás. Érezte, hogy valaki közeledik, pedig nem látta és nem is hallotta... Aztán feltűnt a parton egy fekete alak. Egyenesen felé tartott, nagyon gyors mozgással.
Sora irányítását az ösztönei vették át. Olyan erők léptek működésbe, amik eddig rejtve voltak, csak néha, álmában törtek elő. Döbbenten vette észre, hogy egy fényes, áttetsző burok veszi körbe.
A fekete alak közben egészen közel ért. Arca is láthatóvá vált a gyér fényben.

Peter volt. Szemei vörösen fénylettek. Kezeit kinyújtotta a lány felé, de karmos ujjai nem tudták megragadni. Sora fényes aurája megakadályozta. A férfi dühödten vicsorogni kezdett. Arca eltorzult, szemfogai megnőttek. Valóban vámpír volt, és a jelek szerint ő a klán feje...
Az Angyal azonban nem ijedt meg tőle, csak taszította a közelsége. Tudta, hogy a vámpír nem képes megharapni, de ellenfele ezt valamiért nem érezte.
- Mit akarsz tőlem? - kérdezte a lány nyugodtan.
- Hmm... nagyon is jól tudod azt - nyalogatta kéjesen a szája szélét. -  Téged... az erődet. És amit én akarok, azt meg is kapom, vagy így, vagy úgy. A húgod élete a kezemben van... - ment közel, mert az erőtér legyengült. Lassan átölelte a kézzel-lábbal védekező lányt, és a nyakához hajolva élvezettel megnyalta.
Ebben a pillanatban viszont elképedve torpant meg. Most érezte meg és fogta fel, hogy az Angyal vérének egy kis cseppje is halálos méreg lett fajtája számára.
- Te kis... A démonod elintézte, hogy ne szívjuk el a véredet és vele a képességeidet! De nem úszod meg élve! Vele, a húgoddal és a fattyatokkal együtt végetek! - sziszegte. Majd megragadta a lányt. A védő aura teljesen eltűnt. A Démoni Angyal érezte, már nem sokáig tart ki. Az életveszély tudatában - elképesztő módon - kezdett átváltozni. Teste átalakult, miközben kisiklott a gyilkos karmok közül.
Királyi tartású nagyragadozóvá vált: egy fekete párduccá. Sora maga is megdöbbent, de ellenfelét még jobban meglepte. A vámpírherceg pár pillanatig bénultan állt. A lány megpróbálta kihasználni. A húgától ösztönösen ellesett mozdulattal Peter torkának ugrott.
A kísérlet nem volt rossz, de Sora még nem tudta tökéletesen kezelni új alakját. Beleharapott ugyan a vámpírba, de az egy nagy ütést mért a párduc állkapcsára. A hatalmas erő messzire repítette, neki egy fa törzsének. Újból működésbe lépő aurája azonban valamennyire megvédte őket. Bár ő súlyosan megsérült, gyermekét megóvta. Megrázva fejét felállt. Most már volt egy kis távolság köztük,ami vészesen fogyni kezdett azzal, hogy a vérszívó  a fa felé indult. Sora ösztönösen csapásra lendítette mancsát.
Nyílszerűen kivágódó hegyes karmai sebet okoztak, ezzel megtorpanásra késztetve Petert. Az néhány pillanat múlva összeszedte magát.
- Most végetek, te szajha - vigyorgott gúnyosan.
- Te vérszopó! Ezer halált érdemelsz a rengeteg kiontott vérért... és Soráékért - szólt bele egy mély - az angyal számára nagyon kedves, de most kegyetlenül rideg, korbácsütésként ható - hang.
Tulajdonosa beugrott a lány és a vámpír közé, testével védve szerelmét. Fehér harci öltözetében a büszke démon hódítóbb volt, mint valaha. Húga kissé mögötte állt, szintén ugrásra készen.
- Sophie, kérlek, vidd biztonságosabb helyre őket! - szólalt meg újra, de hangja most bársonyos volt. A tündérszép húgocska bólintott, és távolabb vezette a sebesült, visszaváltozott Sorát. A két lány egy sziklaszirt mellé húzódott. Sophie megpróbálta gyógyítani és bekötözni társnőjét, majd egymást átölelve reszkettek imádott hópárducuk életéért.
A jégkék hajú lány pár szóval elmesélte Sorának, hogy Yuri és Matt Yuméért mentek...

Míg Leon angyalkáját és majdan születendő gyermeküket védve harcolt a vérszívó csapat vezérével, addig a tűzdémon egész kis különítményt vezetett a várostól távolabb fekvő, elhagyatott, romos negyedbe, a vámpírklán jelenlegi tanyájához. Annyi démont szedett össze, amennyit csak lehetett. Picike kémük jelentése szerint a vámpírok vagy harmincan lehettek... A hátborzongatóan félelmetes helyet az emberek messze elkerülték - csak a csapat zsákmányaként kerültek ide, de akkor nem sokáig maradtak életben... Yumét egy viszonylag épségben maradt épületbe vitték. Ott nappal is mesterséges sötétséget tudtak maguknak biztosítani. Kizárólag vezérük és két öccse rendelkezett azzal a ritka képességgel, hogy nem ártott nekik a nappali fény.
A démonok rejtőzve vették körbe a romokat, és úgy közelítettek, de hirtelen megálltak. Egy másik vérszívó csapat támadt ugyanis az itt tanyázó klán tagjaira. A Peter-féle csapat, vezére nélkül - kissé fejetlenül viselkedett...
A tűzdémon és Yuri felismerték a lehetőséget: kihozhatják a kislányt, míg a vámpírok egymással vannak elfoglalva. A feladat nagy részét ketten vállalták magukra. A Matt által hívott társak a figyelem elterelésében, és szükség esetén a harcban tudtak segíteni nekik.

A szőke és a barna férfi egymásra nézett és bólintott, majd villámgyorsan elindultak a kicsi denevérdémon után, aki most az épületben kalauzolt, odavezetve őket Yume börtönéhez. A lányt négyen őrizték. Amint meglátták a démonokat, azonnal támadásba lendültek. A két démon átalakult. Matt megszórta a vérszívókat tűzzel. Yuri nem vette fel párduc alakját, különleges rövid kardjával harcolt. A kard pengéje edzett acélból készült, de élét ezüsttel ötvözték. A két démon arra is elszánta magát, hogy szükség esetén ellenségüket vérükkel semlegesítsék... Yurinak sikerült sebesülést okoznia egyik támadóján.
Az ezüst kard-él megakadályozta, hogy a vámpír regenerálódhasson. A szőke démon nem tétovázott. Kis sebet ejtett tenyerén, majd a kicsorduló vérét a vámpír sebébe juttatta. Az ő keze egyébként pillanatok alatt rendbe jött, a seb eltűnt. Nem így ellenfeléé...
A vámpír iszonyatos kínokat állt ki, miután testébe jutott a számára mérgező folyadék. Összeesve, hörögve vonaglott a padlón, majd lassan elcsendesedett. Addigra már két másik társát a főnix által megidézett tűzlabdák égették hamuvá. A negyedik őr a karmaival próbált sebesüléseket okozni. Két csapása talált, Yurit a falhoz vágva. De addigra már Matt is odafordult... tűzbe borította a vámpírt, aki nem sokkal később a másik három őr sorsára jutott.
A bezárt ajtó nem jelentett gondot. A két démon pillanatok alatt forgáccsá aprította... Odabent is dúlt a harc. Egy aranysárga, pettyes nagymacska kerülgette egymást egy vérszívóval,  majd neki is ugrott a vámpír torkának, és nagy darabot szakított ki belőle éles fogaival. Ezután lángoló karmaival ragadta meg áldozatát... A vérszívó üvöltött fájdalmában. A karcsú leopárd végül megadta neki a kegyelemdöfést, elárasztva az ujjai végéből előtörő tűzesővel.
A két férfi visszaalakult. Majd a kislány is visszaváltozott.
- Szia, kicsi! - üdvözölték. - Érted jöttünk. Ugye, nem akarod tovább élvezni a vámpírok társaságát?
- Mehetünk - bólintott Yume felcsillanó szemmel. Yurit már ismerte, hiszen amikor Sorát látogatva, előadásra jöttek szüleivel, többször találkoztak vele.
Belekapaszkodott hát a szőke fiú kezébe, és ő kezdte el húzni kifelé Yurit.

Amikor kiértek a koromsötét helyiségek labirintusából, látták, hogy odakint is áll a bál... Először a két klán jól megritkította egymás sorait. Majd Adamnak és Aaronnak köszönhetően az életben maradottak közös erővel fordultak a közben felfedezett Vadászcsapat ellen.
Mindenki úgy harcolt, ahogy tudott. Tűzzel-vassal az ősi ellenség ellen. A klánvezér öccseit sikerült semlegesíteniük. Vékony, fényes sáv jelent meg a keleti égen. A csillagok fénye gyorsan halványult. A vámpírok maradéka bemenekült a romok közé. Nem kívántak elevenen elégni...
Több tucatnyi vérszívó, és két démontársuk veszett oda a csatában.
A démoncsapat bosszúszomjasan vette körbe a romokat.
Yume megrángatta Yuri kezét:
- Sora és még két démon a parton van, innen nem messze. A fehérhajú harcol egy vámpírral... a klánfőnökkel.
- Köszi, hogy szóltál, kicsi lány!
- Igen, én is érzem, csak eddig a csata hevében nem figyeltem rá - helyeselt Matt is. Jelzett a többieknek, hogy Leonék segítségére sietnek. Azok tudomásul vették. Vészjósló csendben tovább közeledtek a romok felé. Amikor odaértek, keringeni kezdtek az épület körül, és sorra hívták elő erejüket... A látvány döbbenetes volt. Tűzeső, szélvihar és villámcsapások árasztották el a bent rekedteket. Az egész romhalmaz lángolni kezdett. Az oda menekült vámpírok - kívánságuk ellenére - elevenen égtek halálra.