Csak egy árny. Múló pillanatok rabjaként ülsz, fakó dallam apró csilingelését hallod.

Nem tudod, hol vagy. Mintha emlékeznél erre, de csupán néhány elhalt pillanat fájó lelkű szelleme maradtál.

Nem tudod, hogy élsz-e még. Érzed tested ólomsúlyú részeit, és bár tudod őket mozgatni, önkéntelenül lebegnek karjaid, ha utánanyúlsz az életnek.

Más árnyakat is látsz magad körül. Közel vannak hozzád, hangjuk mégis olyan, mintha egy sötét, üres folyosó másik végéről visszhangzana.

Homályos minden. Zaj üti kalapács módjára agyadat, az árnyak szellemként lebegnek körülötted.

Lehunyod a szemed.

Mire kinyitod, világos mezőn ülsz. Egy árnyas fa terül el fejed fölött, forróság bizsergeti fakó bőröd. Hunyorogsz,  a Nap égető korongja fenyegető közelségben lebeg az égen, szinte a fa tetejét nyaldossák lángjai.

Mégsem félsz. Nincs mitől. Ezek csak emlékek.

Pislogsz, már a föld alatt utazol. A metró zaja elviselhetetlenül kattog fejedben, fáradt vagy, de nem mehetsz el. Várnod kell, míg megáll, míg oda nem ér a végállomáshoz. Minden hely foglalt, duruzsolnak az árnyak… Dobban a szíved, ismerős hangot hallasz.

Szemben ül veled, beszél valakihez, de tisztán hallod selymes szavait. Őt szereted, de az az árny már csak kép. Ő nincs ott, talán már az a metró sem létezik.

Lehunyod a szemed, zuhansz, de még mindig hallod. Azt suttogja, hogy szeret. A nevén próbálod szólítani, de hangod megremeg csupán, ajkaid levegő után kapkodva remegnek… de nem tudsz lélegezni.

Minden csendes. Hideg van, selymes víz vesz körül, testedet nyomja súlya, lebegsz benne. Hajad tövében néhány apró buborék kúszik felfelé. Szádból felfelé áramlik a levegő, nem tudsz mozogni, lassan süllyedsz, magába ránt a hidegség. Felül fény próbálja áttörni a víz felszínét, de szemed előtt már csak a homály létezik.

Ezek csak képek.

Egy forró, meztelen test emel ki téged, magához szorít. Átölelnéd, elsírnád neki, hogy mi bánt… De nem beszélsz. Csak átéled, nem tudsz már változtatni az emlékeken.

Elenged és ő is a homályba vész.

Hirtelen üvöltöznek veled. Nem érted, mit akar tőled, Mi rosszat tettél? Sírsz. Az árny idegesen kapkod, te csak a gombócot érzed a torkodban, rá sem mersz nézni, elmenekülnél, de lábaid lecövekeltek…

Eltűnik.

Tested halványodik, üres térben állsz. Sejtelmes, fekete köd terül el szemed előtt.

“Hol vagyok?” kérdezed remegve. Érzed magadon a ruhákat, könnyedén felülsz, a Hold besüt az ablakon.

A szobádban vagy. Csak álmodtál.