Teltek a napok. Uruha ötlete - úgy látszott, hogy - bevált. Mindannyian nyugodtabbak voltak, és jobban tudtak a zenére koncentrálni. A tágas, garázs melletti, alagsori szoba tökéletes próbateremnek bizonyult. Kai ezelőtt mindig a dobszereléséért aggódott, mert nem volt rá megfelelő helyisége, ahol elhelyezhette, és bármikor gyakorolhatott. Az összes többi hangszerük és felszerelésük tárolása is megoldódott. A klub szűk próbatermét sem kellett tovább bérelniük.
Ruki egy kicsivel többet aludt, és az utóbbi időben rémálmai is megszűntek.
Mindannyian fokozatosan átköltözködtek az üresen álló lakrészekbe, és Reitának már a lakását is sikerült kiadnia, mivel az a belvárosban, elég kapós helyen volt.
Az időjárás még mindig elég zord arcát mutatta, de hát március elején nem is lehetett másképp.
Rukinak ellenőrzésre kellett mennie, ahová ismét a szőke basszusgitáros kísérte. A többiek aznap a banda ügyeivel foglalatoskodtak.

A rendelőből kilépve Reita nagyot sóhajtott, majd nyugalmat erőltetett magára. Tudta, hogy nem szabad aggodalmat mutatnia - és a többieknek sem -, mert az ront a kicsi állapotán. Eszébe jutott valami, amit összeköltözésük kezdetén megbeszéltek.
"Nos, azt hiszem, ideje megtennem..." - gondolta.
Sejtelmes félmosolyra húzta száját:
- Gyere, elviszlek valahová!
Ruki csak pislogott, de nem szólt. Vakon bízott a barátaiban. Nem volt neki sok, csak ez a négy, de ők tűzön-vízen keresztül összetartottak. Bennük még soha nem csalódott, de mások elől rideg, cinikus álarcai mögé rejtőzött, védekezésképpen. Túl sokan kihasználták már, és túl érzékeny volt, ott, legbelül. A bandatagok tisztában voltak mindezzel, és élő pajzsként védték, amitől csak lehetett.
Sajnos kegyetlen megalázását nem tudták megakadályozni, amit barátnője, Kameko követett el ellene. A nő kihasználta Ruki viszonylagos ismertségét, de igazán soha nem szerette őt, ellentétben a fiúval. A klub, ahol a banda rendszeresen fellépett, elég felkapott volt, sokan látogatták. Így a rágalmak, amiket a lány elterjesztett róla, különleges csemegék voltak a nagyváros bulvárlapjai számára.
Kame jól jövedelmező hazugságainak egy csúnya sajtóper vetett véget. Négy barátja végig az énekes mellett állt, majd a klub ügyvédje is aktivizálta magát, és nagy nehezen elcsitította a szóbeszédeket. De a Chibi lelke teljesen összetört. Nem így akart híressé válni, hanem a zenéjével és dalszövegeivel...
Ruki vörösre festett haja az üveghez nyomódott, ahogy fejét oldalra hajtotta. Fájdalmasat sóhajtott, ahogy újra leperegtek előtte a múlt eseményei.
Megjavított autója - amelyet aznap szőke barátja vezetett - könnyedén falta a kilométereket, míg a külvárostól is kintebb lévő területre értek. Reita megállt egy parkolóban, egy kőfal mellett. Pár percig csak némán ültek. Az orrkendős türelmesen várta, hogy a Chibi feleszméljen mélázásából, majd óvatosan megérintette annak karját. Ruki hirtelen kapta fel a fejét, és összerezzent. Reitára nézett, aki huncutul összehúzott szemekkel figyelte őt. A kicsi megdöbbenve fordította el fejét, és a szélvédővel szemben lévő kaput vizslatta.
- Menjünk! - mosolyodott el a szőke, és kiszállt. Ruki követte. A kerítésen nem lehetett átlátni, de félreérthetetlen hangok ütötték meg fülüket: kutyák ugatása, nyüszítése, amibe néha más állatok hangja is keveredett.
"Állatmenhely!" - ismerte fel az énekes a körülkerített telepet. Nagyot dobbant a szíve. Olyan régen szeretett volna egy kutyát...

- Ruki! Koron-chan lepisilte a szőnyeget a szobámban! - morcoskodott másnap reggel Aoi.
- Csak azért, mert nem engedted ki időben! Máskor kelj fel, ha jelez - nyelvelt vissza a kicsi.
- Akkor is te takarítasz utána! A te kutyád! - morgott tovább.
- Jól van, nem kell mindjárt orrolni! Ez csak egy kiskutya! Sokat kell még tanulnia és fejlődie.
- Azt nem hiszem, hogy sokkal nagyobbra nőne... pont hozzád való méretű.
- Utálom, ha a magasságommal szekáltok! - durcáskodott Ruki, és kutyástól kivonult a kertbe.
- Ne vidd túlzásba, még nem jött teljesen rendbe! - nézett ki Kai a szobájából álmosan.
A gitáros elfelejtett morcos arcot vágni. Szabályosan elröhögte magát, ahogy bandatársát meglátta. Kai haja szerteszét állt, mint egy fekete tollseprő, amit neveletlen ebek játékosan megcincáltak.
- Nekem a szőnyegemet vizelte le, de, neked - úgy látom - a hajadat nézte játékszernek!
- Nem is volt a szobámban! Én behúztam este a fusumát, nem úgy, mint te.
- Persze, mert olyan alvási szokásaid vannak... - szólt közbe jólértesülten Uruha, miközben lustán nyújtózkodva kilépett az előtérbe. Arra célzott, hogy a dobos éjjel ruha nélkül szeretett pihenni.
- Ano... mostanában minden reggel ilyen "jólfésült" vagy? - ásította.
- Te és Aoi sem vagytok különbek, nézzetek a tükörbe! - nyújtott nyelvet rá Kai, miközben alaposan elpirult, és összébb húzta magán a yukatát. - "Honnan tud arról, hogy meztelenül alszom?!"
- Ruki! - Reita máskor bársonyosan mély hangja csak úgy csattant: - A kutyád szétrágta a kedvenc farmernadrágomat!
Uruha és Kai figyelme a komolytalan civakodásról és a dobos alvási szokásairól az orrkendősre terelődött. Úgy elkezdtek nevetni, hogy mindketten szinte gurultak.
- Legalább ott, elöl szedte szét? - Aoi is újra beszállt a vigyorgásba. - Mert a sliccednél még nem volt divatosan megszaggatva. Legalább majd nem kell a mosdóban kapkodva öltözködnöd, ha sürgős...
- Te nagyon hülye! Nem! Az egyik lábszárát tépte meg... szerencsére. És különben is! Mit érdekel az téged, hogy a nadrágomon az anyag hol szaggatott?!
- Akkor meg végképp nem értem, miért gond, hogy két lyukkal több lesz rajta... - szólt közbe álmatagon Uruha. Majd látványosan töprengő arcot vágott, aminek láttán Aoi és Kai ismét felkacagott.
- Ja, Ruki különben sem hallja a problémádat, mert odakint van - tette hozzá elkomolyodva a szőke gitáros.

Ruki duzzogva húzta össze magán a kiskabátot, amit kifelé menet felkapott. Cudar hideg volt, de legalább a fejét kiszellőztethette, és Koron-chan is elvégezhette sürgető reggeli teendőit. A kis énekes nagyon elrévedt. Arra rezzent össze, hogy egy takaró borul a vállára.
- Senkinek nem hiányzik az, hogy megfázz! - dohogott az orrkendős.
- Köszi. Ano... miért kiabáltál? Hallottam a hangodat idekint.
- Semmi gond. Megoldódott.
- Rei! - nézett rá szemrehányón.
- Csak a nadrágom... Koron-chan megrágta.
- Mindig csak a bajt okozzuk mindenkinek... de ő még kölyök - hajtotta le a fejét szomorúan.
- Miért okoznál bajt?! - nézett rá a basszusgitáros elhűlve. - A kutyád meg majd megtanulja, mit nem szabad.
- Ilyenkor csak egy koloncnak érzem magamat - hangzott a kérdésre a felelet.
- Ruki! - ölelte át. - A legjobb barátom miért lenne kolonc?! Az igaz, hogy az utóbbi időben elég sok problémád jött össze... de te erős vagy, és mi mindig melletted leszünk. Túl leszel rajta. És nekünk nem jelent terhet, ha segítünk neked.
- Rei! Ha csak rólam lenne szó, már rég feladtam volna. De itt vagy, és a többiek is. Az igaz, hogy most nem álmodok olyan rémeseket, viszont ha kicsit megrezzen a föld, mindig eszembe jut... A többiek nem tudják pontosan azt, mikről álmodtam, ugye? - bújt hozzá.
- Nem.
- Neked sem akartam elmondani. Az orvosnál mégis hallottad.
- Azok csak álmok... - simogatta meg a fejét.
- Már nem tudom, mit higgyek - súgta a kicsi. - Hiszen mindennek van oka... ennek az álomnak is, hogy állandóan visszatér.
- Nem lesz semmi baj. Menjünk be, mert a kutyád fázik.
- Meg te is, csak leplezed... - nézett fel Reitára, aki zavartan elmosolyodott:
- Gyere! Kai már készíti a reggelit.

A kutya gondozása hamar napi rutinná vált. Ruki legtöbbször a saját kis birodalmában foglalkozott Koron-channal, vagy a kertben játszott vele. A próbák idejére a kutyus felvette azt a szokást, hogy vackába vonult aludni. A ház nagyobbik része azonban a kölyök számára még felfedezetlen területnek számított.
- Gazzficckó! Warrru! - zengett a nappali. Koron-chan igazán kíváncsi volt, mit rejtett el az a kétlábú a sarokban, a letakart állványon. Biztos nem az orrát, mert azt a saját arcán szokta letakarni... Tehát szépen odaballagott, és addig ugrált, míg elérte a textildarab lelógó csücskét, és lerántotta a sötét színű leplet. Nagy szemeket meresztett a kalitka rácsain belül trónoló, tarka tollú jószágra, amely mogorván pislogva rázta meg magát, egy ásítás erejéig kinyitotta görbe csőreit, majd hatalmas hangerővel rikácsolni kezdett.
Koron-chan helyből hátraugrott a váratlan lármára, majd csengő hangon, bátran megugatta a nála kétszer termetesebb madarat.
- Még jó, hogy hamarabb ébredtünk, mint ahogy rákezdett ez az elfuserált baromfi! - morgott Uruha.
- Toko-chan még mindig egy papagáj, és nem baromfi, Uruha! És, ha rásüt a nap, csak akkor kiabál - védte kedvencét az orrkendős.
- Hallgattassátok már el őket! Legalább ma hadd aludjak tovább! - zsörtölődött Aoi, aki előző este külön látogatást tett kedvenc sörözőjükbe, és ehhez mérten elég szép fejfájással ébredt.
- Máskor legalább tudni fogod, hol a határ, és nem mégy nélkülünk! - nyomott a kezébe Kai egy fájdalomcsillapítót.
- Marha vicces...
A lárma, amit a két állat okozott, hamar abbamaradt. Reita a konyhában furcsállva kapta fel fejét a csendre. A másik különös dolog az volt, hogy Ruki minderre nem ébredt fel...
Apró moraj hallatszott, majd az ablaküvegek megrezzentek.
- Semmi, csak a szokásos... - jegyezte meg Uruha a kisebb földmozgásra, majd belekortyolt kávéjába.
"Megnézem!" - döntötte el Reita, Rukit illetően, de alig tette a kezét a fusumára, hogy csendesen kihúzza, odabentről énekesük kétségbeesett ordítása hallatszott. A szőke kicsapta a tolóajtót, és berontott.
A Chibi zihálva ült a futonon, tekintete a fal egy pontjára szegeződött. A víz szakadt róla, és rémülten markolta maga előtt a takaróját.
- Mi baj?! - vetődött térdre Reita a fekvőhely mellett. Mögötte már érkeztek is a többiek.
- Újra... az álom... - nyögte a kicsi, miközben arcát a tenyerébe temette, hogy letörölje kicsurranó könnyeit. - Meghasadt a föld, és zuhantunk... aztán a halottak el akartak vinni. Téged...
A basszusgitáros magához ölelve csitította a halálosan rémült Rukit. A másik három értetlenül bámult, amikor az énekes akadozva, tőszavakban beszámolt álmáról. Az orrkendős hátratekintett rájuk, amiből megértették, később magyarázatot kapnak.
- Ez... most már teljesen valóságos volt... az érintésük is. Az a hideg, és azt a szag... valami készül. Valami rossz. Érzem. Tudom. - Teljes teste reszketett, ahogy Reitához bújt védelemért és megnyugvásért.
Koron-chan halkan nyüszítve fészkelte magát közelebb, hozzájuk.