- Franc ebbe a vacakba! - hajította félre a mobiltelefonját idegesen Uruha. Hiába kísérletezett, a telefon nem működött, pedig sürgős segítségre volt szükségük.
- Hagyd, ez várható volt. Az átjátszóállomások megsérülhettek. Azt viszont a rengés kezdete előtt láttam egy kanyarnál, hogy előttünk, nem messze házak voltak. Így, ha az út maradékán végig tudunk haladni addig, talán kapunk segítséget. Reitának minél előbb kórházba kellene jutnia, és Kainak sem ártana... - vetette fel Aoi.
- A mikrobusz? - kérdezte a gitáros, mivel látta, hogy társa pár perce a járművet mustrálgatta.
- Bár elég lestrapált lett, de működőképes maradt. Csak az út... Vajon járható-e?
- Yuu, tudod, hogy minden reggel futok. Felszaladok a dombra, onnan belátom az egészet a házakig, legalábbis remélem. Gyorsan meg tudom járni. Utána elviszem ezt a tragacsot épségben odáig, veletek együtt. Addig vigyázz rájuk. Ruki sincs jó bőrben...
- Nekem mondod?! Egy pofonnal kellett kihoznom a sokkból. Na, menj!
A Chibi Reita mellett térdelt, és fogta a kezét. Reita - úgy tűnt, hogy végre - kezdett magához térni. Kai sápadtan, gyöngyöző homlokkal ült mellettük. Elég erős fájdalmai voltak. Amennyire megállapíthatták, a dobos a lábát törhette el, a basszusgitáros a lábát és néhány bordáját is. Reita fejét szintén ütés érte, nagyon vérzett, és valószínűleg agyrázkódást is kapott. Mindkettőjüket bekötözték, ahogy tudták, és remélték, hogy hamar orvoshoz jutnak velük.

Uruha hamar visszaért, és bizakodó volt:
- Nem lesz sétagalopp, de le tudunk jutni a városig.
A két sérültet a mikrobusz üléseire fektették. Aoi és Ruki maradt velük hátul. Uruha már előzőleg vállalta azt, hogy beviszi őket abba a városba, tehát ő vezetett.
- Ruki! - suttogta erőtlenül Reita. - Ha velem valami történne... Ígérd meg, hogy te boldog leszel! Tedd túl magadat az egészen! Képes vagy rá, mert erős a lelked. Akkor tudni fogod, hogy egy másik életben jön el majd a mi időnk...
Az énekes lesokkoltan ült barátja mellett. Felzokogott, amikor Reita ismét elájult.
Uruha a lehető legsimább helyeket próbálta választani, de nehezen haladt a felhasadozott aszfalton. Amikor épp nem kerülgetett gödröket, aggódva lesett bele a visszapillantó tükörbe, hogy barátaival mi lehet. Felsóhajtott, amikor az első házakat elérték. Néhány azok közül is rommá lett, de már többen próbálták menteni, amit lehetett.
Egy helybeli tőlük kért segítséget, hogy gyermeke kórházba jusson. A kicsit is hátraültették, az asszony pedig mutatta az utat, amit sok helyen törmelék torlaszolt. Uruha azonban nem hagyta annyiban. Bőgette a motort, és átverekedték magukat a kórházig, ami teljes épségben állt a városközpontban.

Aoi, Uruha és Ruki a folyosón ültek. Ruki remegő kezében egy kávéspoharat szorongatott. Megitta belőle a kávét úgy, hogy el sem jutott a tudatáig. Amikor a poharat összeroppantotta, az már üres volt...
"Üres, mint én, Rei nélkül... Nélküle nincs értelme meggyógyulnom sem."
Rámeredt a törött pohárra, és emlékezett:
"- A tünetek pánikbetegségre utalnak. A tavalyi rosszullét, a szívdobogás, a mostani rémálmok és álmatlanság, levertség, a feszültség és állandó cselekvés-, mozgáskényszer mind ennek a tünete. Felírok kétféle gyógyszert. Az egyik nyugtató, a másik egy kedélyállapotot javító tabletta. De előrebocsátom: a gyógyszer segít a gyógyulásban, és nem meggyógyít! Meggyógyulni csak a beteg tud. Ha akar... - magyarázta az orvos. Majd hozzátette:
- A kémiai anyagok hatása mellett a beszélgetés létfontosságú, és rengeteget segít. Sokat kell emberek között lenni, és nevetni... Többet törődjön magával, kényeztesse magát egy kicsit pihenésel, olvasson sok vidám dolgot! Ha mindezt betartja, egy év múlva fokozatosan elhagyhatjuk a gyógyszereket. Az előző kezelése idején a tabletta még nagyon új volt, és az akkori orvosa nem tudhatta, hogy az állapotjavulást állandósítani kell, csak akkor lehet befejezni a szedését. Ezért a kelleténél rövidebb ideig adagolta a tablettát... és ön ezért esett vissza."
Ruki fejében azóta ott visszhangoztak a szavak, mióta az orvos kimondta. Azóta időnként képtelen volt másra koncentrálni, és ezt nemrég Aoival is megosztotta.
Az akkordos mélyen hitt nagyon sok olyasmiben, ami miatt néha kissé bogarasnak nézték mások. De nem a barátai! Ők tisztelték érte, ám földhözragadtabbak voltak nála. Szokatlan mentális képességét Aoi azonban eddig előlük is titkolta.
A fekete gitáros meg volt róla győződve, hogy ha Reita életben marad, akkor Ruki lelke rendbejön gyógyszerek nélkül, és ha Ruki rendbejön, akkor Reita is életben marad... mert felismerte, hogy a Chibi nem beteg, hanem egy fura csodabogár, mint ő.
- Küzdj kettőtökért! Nem ismerek rád! - parancsolt rá, amikor Ruki már feladta volna. A magába roskadt, sokkos énekes arcán akkor csattant a pofon. Ruki hitetlenkedve nézett Aoi barna szemeibe, ahonnan elképesztő szellemi erő sugárzott.

Ruki rápillantott a mellette ülőkre. Aoi ismét azzal a különös tekintettel figyelte. Az énekes ebből merített erőt, megrázta magát, és végre akart, hitt. Nem süllyedhet el az önsajnálatba! Harcolnia kell önmagával is - Reitáért.
Rendületlenül ott ült eszméletlen barátja mellett, és mesélt neki. Elmesélte, hogy menekültek ki a katasztrófaövezetből, és jutottak el Tokióig. Mesélt a közös jövőjükről, arról, hogy már elmúltak rémálmai. Sőt, felismerte azt a tényt is, hogy megálmodta a katasztrófát, és ez nem betegség. Miután kimondta ezt, úgy érezte, hogy mázsás súlytól szabadult. Mesélt arról, hogy Toko-chanra Uruha és a gipszelt lábú Kai vigyáz otthon, Koron-channal együtt. Elmondta, hogy a házuk ép maradt, és Reitát a szobája érintetlenül várja haza. Beszélt arról, hogy a földrengés után minden kezd újjáépülni, és hogy végre eljött az igazi tavasz.
Bár barátjától egyelőre nem kapott választ, mégis, amikor elnyomta őt a fáradtság az orrkendős ágyánál, álmában újra beszélgettek. Ez az álom pedig egyre gyakrabban tért vissza, és egyre valóságszerűbbé, plasztikusabbá vált.
Mindezt megemlítette a többieknek, és Aoi mosolyogva bólintott:
- A hited segít. Megnyitja a kapukat, és utat mutatva kivezet a tévelygés labirintusának zsákutcái közül. Te megbékéltél magaddal, rendbejöttél. Most már Reitán a sor. Ő is hamarosan meggyógyul.
Másnap barátai rávették arra, hogy - ha nem is megy haza - legalább a kórházi szobában feküdjön le aludni egy matracra. Mindhármuk szerint elég megviselt állapotban volt... Nagy nehezen szót fogadott, de csak úgy, hogy Aoi megígérte, velük marad a kórteremben, és bármi történik, azonnal felébreszti őt. Ahogy letette a fejét, mély álomba merült.
Amikor pirkadt, álmában Ruki mosolyogni kezdett. Aoi ránézett az eszméletlen basszusgitárosra, akinek aprót rebbent a szempillája. Az akkordos megkönnyebbülten sóhajtott. Olyan képessége nem volt ugyanis, hogy Reitát a halálból mentális erővel visszahozza, hiszen ő is csak embernek született, bár különlegességel rendelkezőnek... Halkan beszélni kezdett Reitához, akin egyre jobban látszott az erőfeszítés: ki akarja nyitni a szemeit.
Viszont még nem ébresztette fel Rukit, hiszen ő annyira kimerült volt, hogy már szédelgett, mikor rávették némi pihenésre...

Amikor Ruki reggel felébredt, máris barátai mellé sietett. Aoi elnyúlva ült Reita ágya mellett, egy karosszékben. Kialvatlan szemekkel, kifejezéstelenül nézett vissza rá, az énekes mégis megérezte, hogy valami történt. A fekete elmélázva, csendesen szólalt meg:
- Mindennek van egy kiváltója, az egyik esemény okozza a másikat, és semmi nincsen következmény nélkül... Ha a mikado pálcikái közül olyat húzunk ki, minden összeomlik. De ha a megfelelőt ragadjuk meg, a többi sértetlen marad.
Ruki érdeklődve hallgatta. Érezte, hogy Aoi szokatlan bevezetőjét nem mindennapi mondanivaló követi majd. Talán választ tud adni a vele történtekre, a miértekre, rávilágíthat az okokra...
A fekete folytatta:
- Milyen ironikus, hogy az emberiség mennyire bőszen kutatja a világegyetemben az Idegeneket... pedig magunkban hordozzuk őket. Mi magunk vagyunk az Idegenek is. Senki sem tudja, valójában mi rejtőzik benne, amíg válaszutakhoz és komoly próbák sora elé nem kerül. A testünk csak váz, egy darab szerves anyag, ami a lélek energiái nélkül semmivé tűnik, beleolvad az anyagok forgatagába... - Aoi filozofikus nyugalommal ült, és beszélt tovább. - A történteket szerintem csakis az indokolja, hogy a lelkednek egy olyan képessége bukkant elő - az általad nem túl rég átélt - nehéz helyzetek miatt, amit nem ismertél eddig. Nagyon ritka az, aki rendelkezik ilyesmivel. Ez nem betegség, csak igen szokatlan dolog.
- Te is rendelkezel különleges képességgel - állapította meg a Chibi, visszaemlékezve arra az erőt sugárzó tekintetre.
- Igen, ez igaz. Nekem szintén nehéz küzdelem volt, míg elfogadtam önmagamat... De beszéljünk most rólad! A következmény az lett, hogy a régebbi álmaidban belepillantottál a jövő egy alternatívájába. Szerencsére ez csak egy verzió volt, a legrosszabbik, ami bekövetkezhetett. Ahogy tudatosult benned, hogy rajtad is múlik Reita sorsa, a lehetséges jövő módosult. Úgymond a megfelelő pálcikát választottad a mikado játékban, és nem következett be a kollapszus. A mostani álmaid pedig már egy újabb alternatívát vetítettek elő. Ez végül realizálódott - magyarázta.
Ruki elfojtott lélegzettel figyelt Aoira, aki kedvesen elmosolyodott:
- Reita hajnalban magához tért. Most alszik. Életben marad, és hamarosan meggyógyul.