|
1. Az ősök Vére
Kharex 2011.05.29. 18:19
Szerző: A fiatal, vörös hajú boszorkány és a fiú, aki egy másik világból érkezett a Földre...
Mit szólnál hozzá, ha valaki azt mondaná, hogy a mágia, a vámpírok, a vérfarkasok, a Pokol és úgy minden más, amivel a szüleid kiskorodban traktáltak, létezik? Elhinnéd-e, hogy az USA egész éves GDP-jének majdnem 3%-át fordítja paranormalitás elhárításra? Ha valaki azt mondaná neked, hogy a Vatikán külön kommandót tart fenn arra az esetre, ha az angyalok épp nem érnének rá szétrúgni a Pokol reguláris csapatainak a seggét?
A paranormális világ itt van mindenkitől egyetlen lépésre. A szomszédasszony, akinek a kertjében egzotikus növények tömkelege burjánzik. A vak ember az utcasarkon, aki néha túlságosan pontosan lép félre a járókelők útjából. A tesitanárod, aki egyedül sötét, felhős időben hajlandó titeket kivinni az udvarra, egyébként szigorúan a pincében tartja óráit... Ők már mind a másik világ részei. Mi akadályoz hát meg abban, hogy kövesd őket?
Sötét, hideg, téli éjszaka volt. Az a fajta, amikor már semmi élet sem maradt már a világban. Az ősz, a betakarítás ideje, ami pár hete még aranyba borította a szántót, immár tovaállt. A bálákat elszállították a mezőkről, az ünnepségeket megtartották, a disznót levágták. Nem maradt semmi. Csak ülni és várni, hogy a tavasz beköszönjön. Az éjszakák nyúltak, a nappalok rövidültek, a fák levetették színes köntösüket és meghaltak, hogy jövőre újjászülethessenek.
Az erdő most inkább hasonlított egy kísérteties temetőre, mint őzek és más állatok hazájára. A göcsörtös ujjaknak tetsző ágak között tejfehér köd gomolygott, a távolban farkas falka vonyított a holdra. Ezt leszámítva egyedül a fiú lépései törték meg a kísérteties csöndet.
A fiatal, tizenhét év körüli, hosszú, fekete hajú, nyúlánk, szikár testű kamasz félmeztelenül, mezítláb rohant a fák között. Szemei kikerekedtek, testét ellepte a jeges veríték, végtagjai sajogtak a szokatlan megerőltetéstől, ő mégsem állt le. Hajtotta a félelem és az élni akarás. Tudta, hogy a kámzsás alakok, akik felkoncolták az egész faluját, továbbra is a nyakában loholnak, kezükben görbe pengéjű tőreikkel, arcukon félelmetes mosolyukkal. Mindössze hatan érkeztek az apró településre, ahol legalább két tucat markos férfi élt, mégis ők nyertek: fegyverük rövid időn belül utat talált bárkinek a szívébe, aki szembeszállt velük. A fiú látta mindezt, és tisztában volt vele, hogy őt is könnyedén kivégeznék, ha utolérnék, így loholt, ahogy csak egyre fáradó teste bírta.
A sárga, beteges fényű telihold kárörvendően kacagott az arcába, az ágak utánakaptak, lökték vissza üldözői karmai közé, ő mégis kitartott. Fogait összeszorította, félelem sajtolta könnyeit visszanyelte és rohant tovább, nem törődve a meztelen mellkasa izmait karistoló erdővel és a talpába álló tüskés terményekkel.
Kecsesen ugrotta át a kicsiny patakot, ami a közeli hegyekből érkezett, és mire elérte a következő falut, már ereje teljében lévő, dühösen háborgó folyóvá szélesedett, majd elrobogott a nagy tölgyfa mellett, amire kisfiú korában megpróbált felmászni, de leesett, és eltörte a lábát. Most is ez a fa lett a veszte.
A göröngyös földből kiálló gyökeret már túl későn vette észre, és lába menthetetlenül nekiütközött az akadálynak. Testét vitte tovább a lendület, lábfejét egy ponthoz szögezte az öreg tölgy. Azt tette, amit bárki más is tett volna ebben a helyzetben: pofára esett.
Orra szinte azonnal szilánkosra tört, ahogy földet ért, de a bokája is pokolian sajgott, jelezve, hogy sikeresen kificamította. A hajsza véget ért. A kámzsás üldözők már a nyakán is voltak. A hat tökéletesen egyforma férfin még csak meg sem látszott a közel félórás üldözés. Nyugodtan, fenyegetően álltak félkörben a fa körül, kezükben ott csillogott a hajlított penge.
- Ennyi volt – közölte az egyikük érzelemmentes, rekedt hangján a fiúval. – Megmérettettél és elbuktál, hiába hordozod a Vért…
A fiú nem válaszolt. Ahhoz túlságosan el volt fáradva és meg volt rettenve. Egyedül arra tellett tőle, hogy tekintetét hóhérjaira emelje. A férfi, aki a félkör közepén állt, ezt látva csak megvetően köpött egyet felé.
- Ráadásul még gyáva is vagy. Siránkozik a lelkem, hogy csak egy ilyet tudunk odadobni a Nagyúrnak. De hát benned van a Vér, te kelessz neki. Nincs más választásunk. Remélem, megnyugtat, hogy én pont annyira sajnálom, mint te. – Az embereihez fordult. – Valaki végezzen ezzel, aztán menjünk vissza a templomba! Ennek a kis fogócskának hála már így is több időt vesztettünk, mint kellett volna.
Az öt férfi csendben bólintott, majd egymásra nézett. Láthatóan egyikük sem akart hozzáérni a földön kuporgó fiúhoz. Egy szót sem szóltak egymáshoz, mégis ádáz csatát vívtak. A levegő szinte felforrt közöttük, ahogy a feneketlen, fekete szemek egymás kietlen mélységeit vizsgálták, arra várva, ki törik meg elsőnek. Végül balról a második bizonyult a leggyengébbnek.
- Rendben! Ha ti válogattok, úgy is jó. A Hóhérnak mindegy, ki kerül fegyvere elé. Gyávákat ugyanúgy kibelez, mint bátrakat! – jelentette ki bosszúsan. Nem csak külsejében hasonlított vezérére, hangja is ugyanolyan rekedtes volt.
A másik négy csak elégedetten bólintott egyet, majd újra a földön heverő fiút kezdték bámulni, mintha csak halála előtti utolsó mozdulatait akarták volna minél jobban az emlékezetükbe vésni.
- Készülj, kölyök! – mormogta balról a második, majd közelebb lépett a földön nyöszörgő emberhez, és felemelte görbe pengéjű tőrét. – Nincs tovább!
A fiú még egyszer utoljára megpróbált menekülni, de természetesen nem tudott talpra állni, sérült bokája már a legkisebb mozdulatára elviselhetetlenül sajogni kezdett. A fiatal, félmeztelen suhanc végül megadóan sóhajtott egyet, lehunyta a szemét, és várta az érkező pengét. Az azonban sosem érkezett meg. Helyette fém pendült fémen, majd a hat kámzsás férfi szinte egyszerre hördült fel meglepetten.
- Vissza, kutyák! – mondta egy hideg, határozott női hang. – Az Ő nevében megparancsolom, hogy takarodjatok innen a picsába!
A fiú kíváncsian nyitotta ki a szemeit, érdekelte, ki lehet az aki közbelépett, és ilyen magabiztosan tud beszélni a hatszoros túlerő ellenére. Az alacsony, karcsú, rövid fekete hajú nő pont közte és a balról a második támadó között állt. Testét éjfekete páncél borította, amit helyenként ezüsttel ereztek, kezében hatalmas pengéjű pallost tartott, ami legalább másfélszer akkora volt, mint ő maga.
- Mit akarsz te itt, Halálangyal? – ordított rá a kámzsás alakok vezére. – Nem tűröm, hogy az Itteniek beleavatkozzanak Ott belügyeibe! Milyen alapon van itt a Pokol fegyveres erőinek tagja?!
A nő nem válaszolt, némán lendült támadásba. Mozdulatai sokkal gyorsabbak voltak, minthogy a fiú vagy akár a kámzsások követni tudják őket. Balról a második támadó kezei, amik egy másodperccel ezelőtt még a görbe pengéjű tőröket markolták, most akadálytalanul szálltak a levegőben. A halálangyal egyetlen vágással szelte le mindkettőt. A kámzsás fickó szája néma sikolyra nyílt, de a nő megelőzte. Kezében kettőt villant a félelmetes nagyságú pallos, mire ellenfele teste háromfelé vágva hullt a porba. Vérét hamar beitta a szomjas erdei talaj.
- A Sátán úgy döntött, nincs szüksége újabb riválisra – közölte a fekete páncélos alak ezután a maradék öt kámzsással. – Engem küldött, hogy megoldjam a problémát. Védekezzetek, ha akartok, vagy egyszerűen csak hajtsátok a fejeteket a pengém alá. Én ma itt mindenkit meg fogok ölni.
- Hallottátok ezt, testvérek? – kérdezte halkan, fenyegetően a főnök. – Azt hiszi, hogy amiért egy hittársunkkal elbánt, velünk is végezhet. Mutassuk meg a Pokolnak, meddig ér a hatalma!
A hat fegyveres halálos némaságba burkolódzva rontott egymásnak. Se egy csatakiáltás, se egy rémült sikoly, semmi. Egyedül a szemekben villogó ölni akarás, semmi egyéb.
A csuklyásoké volt az első csapás. A fekete páncélos nő könnyedén kitárt az arca felé csapó görbe pengék elől, majd hatalmas félkörben körbelendítette a kardját. Támadói ijedt nyulakként szökkentek hátra a félelmetes fegyver elől, de ő nem kegyelmezett nekik, egyetlen lépéssel közelebb került hozzájuk és ismét lesújtott, ezúttal fölülről lefelé. A hatalmas penge játszi könnyedséggel vágta ketté a hárításra emelt tőröket, majd a csuklyás gerincoszlopának sem kegyelmezett. Újabb test esett össze.
A maradék négy férfi tekintete döbbenten összevillant, majd újult erővel vetették magukat magányos ellenfelükre. Ha a sors egy átlagos fegyverforgatóval hozzá össze őket, könnyű szerrel győzhettek volna, a Pokol küldöttje azonban más lapra tartozott. A hatalmas pallos suhogott, alulról felfelé tárva fel a szemből támadó férfi mellkasát, míg azt, aki megpróbált a nő hátába kerülni, a halálangyal páncéljából sarjadó eleven sötétség nyársalta fel.
A maradék kettő megpróbált hátrálni, azonban elkéstek. A kámzsás alakok vezérének beleit a pallos ontotta a földre, a másikat elevenen zabálta föl a páncélból sarjadó éjsötét indák és karok sokasága. Vérfagyasztó halálsikolya még sokáig visszhangzott az erdőben.
A fiú még másodpercekig csak kuporgott a földön. A csata túl gyorsan zajlott le ahhoz, hogy felfoghassa: megmenekült. Megmentette a titokzatos, fekete páncélú, fekete hajú, szoborszépségű nő, aki épp szakértő mozdulatokkal törölte le a vért pengéjéről.
- Köszönöm – nyögte ki végül a fiú, amikor végre meg tudott szólalni a meglepetéstől és a határtalan megkönnyebbüléstől.
- Mit? – kérdezett vissza a nő érzelemmentes hangján. – Amikor azt mondtam, meg fogok ölni mindenkit, akkor nem csak azokra a seggfejekre gondoltam, hanem valóban mindenkire. Ha életben hagynálak, azok az anyaszomorítók újra elkezdenének üldözni, hogy a véreddel megidézhessenek valami ősi istent, márpedig ezt a Sátán minden körülmények között szeretné elkerülni. A legjobb megoldás tehát, ha megsemmisítjük a vért…
Ezzel újra a magasba lendítette hatalmas pallosát, azonban a mozdulat félúton megtört. A nő fájdalmasan felsikoltott, szájából, szeméből és orrából folyni kezdett a sötétséggel kevert vér.
- Bassza meg! – hörögte a halálangyal összegörnyedve, kezével a földre támaszkodva. – Úgy látszik, lejárt az időm. Az Ő védőpajzsa hamarabb foszlik Ott, mint gondoltam…
Tekintetét a megdöbbent fiúra emelte, majd kétségbeesetten elfintorodott.
- Nem hagyhatlak itt, fiú! Ha Ott nem sikerült végeznem veled, akkor majd Itt összejön a dolog!
A páncéljából újra kicsapott a megelevenedett sötétség, ezúttal egyetlen hosszú, hegyes, vékony heggyé alakulva, ami feltartóztathatatlanul robogott a földön fekvő test felé, és hamarosan bele is csapódott a meztelen mellkasba.
A fiú és a nő ordítása szinte eggyé olvadt, majd mindkét test eltűnt az éjszakai erdőből, mintha soha nem is lettek volna ott. A levágott kámzsások tetemeit a dögevők pár perc alatt megtalálták. Reggelre semmi sem maradt, ami a halálangyalra, a fiúra vagy a hat kámzsásra utalt volna. Csak az öreg tölgyfa állt a helyén rendíthetetlenül, némileg véres törzzsel…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
