|
2. Kezdődik, apa, kezdődik!
Kharex 2011.05.29. 18:20
Vannak olyan autók, amikre elég mindössze egyszer ránézned, hogy tudd: neked most nagyon el kell szégyellni magadat, amiért nem húzódtál azonnal félre, ahogy megpillantottad őket a szembe sávban közeledni. Miután lehúzódtál, és elgondolkodtál azon, hogy mivel is segítetted ezzel a veled ellentétes irányba haladó járművek előrejutását, az is eszedbe fog jutni, hogy mekkora pofátlanság részedről, hogy egyáltalán ugyanazt az aszfaltot koptatod, mint a másik gépjármű is.
Az Autó. Bennfentes körökben csak így hívják azokat a járgányokat, amik képesek a fent leírt hatást kiváltani bármelyik sofőrből, válogatás nélkül.
A General Motors által előállított Hummer KickAss modellje pont egyike volt ezeknek az Autóknak, noha a márkanév hivatalosan nem is létezett, és a gyártósorokat még egy sem hagyta el, hogy utána egy nem is létező hadsereg nyilvánvalóan légből kapott katonái alatt hasítsa az aszfaltot. A kormány azóta is retteg, hogy valamelyik nagypofájú újságíró egyszer majd ráakaszkodik a témára, és kiássa valamelyik rég elfeledett irattár mélyéről az eredeti megrendelőlapot. Addig oké, hogy katonai járműnek szánták a KickAss-t, de még a legkörmönfontabb szóvivő is nehezen tud kimagyarázni olyan dolgokat, mint a kísértet detektor vagy az ezüsttel futtatott töltények kilövésre is képes Gatling géppuska. Egy szó mint száz, a KickAss modell sosem épült meg mindazok egybehangzó állítása szerint, akik valaha is látták a Hummer ezen fedőnevű kocsiját.
De még létezésük masszív eltitkolása sem akadályozta meg a terepjárókat, hogy valamivel éjfél előtt feltűnjenek a békésen szunyókáló Parsons városától fél mérföldnyire. A három masszív felépítésű, lekerekített orrú, sötétített üvegű, hatkerekű monstrum tetejére gépágyút szereltek, oldalára pedig sötétzöld csillagot festettek, ami körül cirkalmas, fehér betűk hirdették a tulajdonosok két jelmondatát: "Felesleges anyagi kár! Túlzott erőszak!"
A KickAss széria összes modelljét nem a légierő vagy a gyalogság kapta, még csak nem is a Delta Force vagy a Rangerek. A hivatalosan sosem létező szervezet, ami birtokolta, a Paranormális Ügyosztály Delta Csillag elnevezésű irreguláris fegyveres gárdája volt. A Delta Csillag tagjait csak és kizárólag olyan férfiak és nők közül válogatták ki, akiket már minimum egy különleges egységhez túl keménynek találtak, és a vérükben volt a pusztítás, a harc utáni vágy.
Azok az emberek, akik a szervezet zászlaja alá sereglettek, nem nézték, hogy egy elkóborolt zombit, néhány életunt farkasembert vagy egy feldühödött sárkánycsordát kell szitává lőniük, félelem és gondolkodás nélkül vetették magukat a harcba mindig, minden körülmények között. Néha már méregzöld golyóálló mellényük látványa is elégnek bizonyult ahhoz, hogy megfutamítsa az okosabb ellenséget.
Körülbelül kétszáz méterre a kisváros határától a három terepjáró hirtelen lekanyarodott a kijelölt útról, majd egy szegényes facsoport felé vette az irányt, amit a helyiek csak Winway parkként emlegettek. Az itt tenyésző virágok számítottak a legszebbnek az egész járásban. A három KickAss kerekei kegyetlen módszerességgel tiporták le az utolsót is.
A kocsik éles fékcsikorgással megálltak, az ajtók feltárultak, a következő pillanatban pedig már a Delta Csillag zöld golyóálló mellénnyel, sárga lencséjű gázmaszkkal és német rohampuskákkal felfegyverzett tagjai özönlötték el az egészen eddig békés parkot.
A huszonnégy katona gyorsan, módszeresen szóródott szét, majd megkezdte a terep felderítését. Pulzusuk az egekbe emelkedett, tarkójukon izzadság csorgott, miközben a legkisebb neszre is összerezzenve haladtak előre. Bátrak voltak, nem ostobák. Tudták, hogy az ellenség, aki talán a fák közül les rájuk, gyorsabb, erősebb és talán még szebb is náluk, így kulcsfontosságú, hogy a támadás első jelére azonnal viszonozzák a tüzet, akkora erővel, amekkorával csak lehet. A kiképzésen alaposan beléjük nevelték, hogy a paranormális célpontok esetében nem a célzás pontosságában, hanem a nagy számok törvényében kell bízni. Ha az ember kilő két tárat az ellenség feltételezett pozíciójára, egy nyamvadt lőszer csak találni fog…
A sír, amit kerestek, ott volt a park szélén kialakított aprócska temető szélén. Pontosabban egykor biztos ott állhatott, és a környékbeliek nyilván gyönyörködtek is benne. Most már csak a darabokra tört sírkő maradt, amin sosem szerepelt név, és egy hatalmas, némán tátongó üreg, aminek az alján egy koporsó apró forgácsai díszelegtek.
- Úgy látom, ez üres, hadnagy! – ordította főnökének az első katona, aki megtalálta. A magas, bikanyakú, kopasz fickó ezután belevilágított a gödörbe, majd megismételte a kijelentését, ezúttal már valamivel hangosabban.
- Hallom, Russel, hallom! Ne ordibálj már ennyit a fenébe is! – szólt rá egy még nagyobb néger, aki gázmaszk helyett mindössze egy fekete kendőt és egy hatalmas lencséjű napszemüveget viselt a fején. Ő is odament a sírhoz, ő is belenézett, majd elkáromkodta magát, és visszasétált a csapatszállítókhoz. Csak itt vette elő a mobilját, és tárcsázta a számot.
A túloldalon meglepően hamar felvették. Mintha csak valaki egészen az akció kezdete óta ott ült volna az irodájában, ujjával a hívás fogadása gombon.
- Igen? – kérdezte egy nyugodtnak tűnő, de valójában roppant feszült férfihang.
- Itt Taylor hadnagy, Mr. Reed! – közölte a másikkal a katona. – Megtaláltuk a sírt a jelzett helyen. Üres.
- Bassza meg! Mind halottak vagyunk… – motyogta a férfi a túloldalon, majd észbkapott és újra visszatért nyugodt modorához – Mindezek ellenére gratulálok a sikeres akcióhoz, hadnagy, vonja vissza az embereit, amilyen gyorsan csak lehetséges. A Figyelők írásos dicséretét átveheti az irodámban, amikor csak tetszik, de szerintem igyekezzen kihasználni azt az időintervallumot, amíg a kérdéses helyiség egyáltalán még létezik…
- Ennyi volt, Mr. Reed? – kérdezte kissé csalódottan a néger. – Tudja szerintem egy kicsit túlreagálja a dolgot, elvégre én meg a fiúk elbántunk már pár vámpírral. Ott van például az az ukrán fószer, akinek Jorgson a seggébe… De száz szónak is egy a vége: ha akarja, mi igazán szívesen széjjel lövünk itt bárkit, aki most kelt ki abból a sírból.
- Áh, hagyja csak – mondta nagyvonalúan Mr. Reed. – De most már tényleg vonja ki az embereit, hadnagy. Én meg azt hiszem megyek, megírom a végrendeletemet, kipróbálom azt a hamburgert, amihez eddig hozzá sem érhettem vegetáriánus étrendem miatt, utána meg tájékoztatom a főnököt, hogy Ryan Wolf visszatért…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
