|
7. Ha az Ügyosztály szív, mindenki szív
Kharex 2011.06.20. 19:10
Vannak olyan vérszívó és a lakosság moráljára kifejezetten negatívan ható műintézetek és alapítványok, amiket a világ bármely pontján meg lehet találni. Jehova tanúival bárki kávézhat Sierra Leone kellős közepén két polgárháború között, ha pedig épp Vanutau kies szigeteinek egyikén akarnánk befizetni az adót, gond nélkül rábukkanhatnánk az APEH helyi megfelelőjének épületére. Az állam mindig figyelt a polgáraira, ingyen és bérmentve tett róla, hogy mindig lehessen valakit szidni a vacsoraasztal mellett.
Valószínűleg ez az indok vezette a Sátánt is, amikor elhatározta, hogy felépítteti azt a hat emeletes, szénfekete épületet, ami a Pokolban ténykedő Belső Ellenőrzésnek szolgált főhadiszállásként.
Mivel a Pokolban a legvidámabb napokon is vagy három tucatnyi sötét lelkületű istenség zsúfolódott össze, szektástul, mindenestül, Belső Ellenőrzés olajzöld páncélba bújt tagjai idejük jó részét a kihalt, sötét barlangfolyosókon töltötték, elkanászodó főpapokra, beépülni kívánó angyalokra és más eszelősökre vadászva, miközben az esetek túlnyomó részében fogalmuk sem volt arról, a Pokol melyik részén is járnak.
Ezért is lepődött meg szinte mindenki, amikor az olajzöld páncélba bújt férfiak megjelentek a Halálangyalok körleteiben. A két szervezet általában a lehető legkevesebbet érintkezett egymással, hála a kölcsönös utálatnak. A reguláris csapatok szerint a Belső Ellenőrzés munkatársai mindössze aljas, köpönyegforgató kis férgek voltak, akik csak akkor érezték jól magukat, ha naponta minimum három társukat beköphették a Sátánnak, míg a másik tábor szerint a Halálangyalok egyszerűen lenyúlták a meló jobbik felét, és odafönt harcoltak az egyházzal ahelyett, hogy a valódi ellenségek után kajtattak volna a sötét, szűk, nyirkos folyosókon.
- Mi a fenét keresnek ezek itt? Eltévesztették az alagutat, vagy mi? – morogta rosszindulatúan egy magas, fehér hajú férfi a mellette ülő, nála sokkal alacsonyabb nőnek.
- Lehet, hogy még okuk is van rá.
- Például? Kifogytak a célpontokból, amiért pár héttel ezelőtt levágtad azt a néhány szektás seggfejt Ott, Armaia?
- Nem kizárt. Franc se tudja, hogy gondolkoznak ezek.
A két Halálangyal némán ült tovább egymás mellett, és figyelték a dísztelen folyosón végigmasírozó olajzöld páncélosokat, akik néha megszólítottak valakit, aki épp szembejött velük, de ezen kívül túl sok mindent nem csináltak.
- Lehet, most próbálják demonstrálni nekünk, milyen fontos is az ő munkájuk a miénkhez képest – folytatta a találgatást a férfi.
- Ha ez a céljuk, baszottul rossz úton haladnak. Előre sétálás közben semmit sem csinálni én is tudok.
- Szerintem mondd kicsit hangosabban. Ezt még nem hallották meg.
- Tényleg beléjük akarsz kötni? Mi a francért? – kérdezte Armaia.
- Ugyan már! Most mondd azt, hogy soha nem akartad őket még egy kicsit sem megölni!
- Elismerem, nem utolsó ötlet, de most talán mégse. Kurvára nincs kedvem kirobbantani egy mészárlást.
- Ja. Valahogy nem megfelelő hozzá a hangulat.
Ismét elhallgattak, ezúttal azonban a fehér hajú férfi már elővette hatalmas kardját is, és unott, ezerszer elvégzett mozdulatokkal nekiállt fényesíteni az amúgy is ragyogó pengét. A mellette ülő Armaia egykedvű tekintettel követte a kezét, mint akinek nincs is jobb dolga. Valójában nem is volt.
- Srácok, hé, srácok! – az átmeneti csendet egy harmadik, középmagas és fiatalos Halálangyal törte meg, aki a Belső Ellenőrzés emberei felől érkezett. Testét tetőtől-talpig bonyolult geometriai alakzatok és matematikai képletek borították, egyedül az arcának jobb felére nem jutott a tetoválásból valami rejtélyes ok miatt. Fegyvert nem hordott magánál, és a legtöbben már arra sem emlékeztek, mikor látták utoljára harcolni. Ő volt Issaw százados, többek közt az egymás mellett ülő két Halálangyal izgága és örökmozgó parancsnoka.
- Mi a baj, uram? – kérdezett vissza a fehér hajú férfi. – Csak nem bevetés lesz valahol?
- Dehogy! – legyintett a megkérdezett, majd leült a földre, pontosan két emberével szembe. – Viszont most jövök a Belső Ellenőrzésesektől. Azt mondják, igencsak komoly vádpontok alapján nyomoznak valaki után, aki feltételezhetően elárulta a Poklot.
- Innen nem úgy néz ki, mintha olyan fontos lenne az az ügy – mutatott rá a tényre Armaia. – Csak sétálgatnak ott és néha megkérdeznek valakit. Ennél még mi is profibban keltjük a munka látszatát.
- Még csak puhatolódznak – vágta rá Issaw százados. – Nincs semmi a kezükbe, mindössze egy füles valami telefonhívásról, amit állítólag itt, a kaszárnyánkban fogadott valaki.
- És e miért olyan fontos? – kérdezte a fehér hajú férfi. – Azt hittem, a telefon arra van, hogy használjuk.
- A hívó fél jó eséllyel Ryan Wolf volt.
Mindkét Halálangyal elkomorodott a név hallatán. Annak idején ők is annak a csapatnak a részét képezték, akik elindultak, hogy elkapják az ereje teljében tomboló Wolfot, azonban egy hibás térkép miatt kegyetlenül eltévedtek, és végül Pekingben kötöttek ki.
- Szóval van errefelé valaki, aki összejátszik vele?
- A Belső Ellenőrzés nem zárja ki a dolgot.
- Egyáltalán honnan jött a füles?
- A felszínről. Valami Mr. Reed hívta fel a figyelmüket az adott beszélgetésre.
- Az nem a Paranormális Ügyosztály egyik ölebe? Arra is kéne gondolnunk, hogy mi van, ha csak megpróbálnak egymásnak ugrasztani bennünket. Az elmúlt években bebizonyították, hogy nem csak a brutalitáshoz értenek, hanem az aljasabb technikák sem állnak távol a szívüktől.
- Ebben a kérdésben nem mi döntünk. A Belső Ellenőrzés egyelőre tényként kezeli Mr. Reed minden egyes szavát – tárta szét a kezét a százados. – Úgy látszik, jobban bíznak az emberekbe, mint bennünk.
- És ez csak azért lehet, mert magukkal ellentétben, az emberek bizonyítottan nem játszanak össze azzal, aki egyszer már majdnem elpusztította a világot – jegyezte meg egy érdes, erőszakos hang a százados háta mögött. Miközben a Halálangyalok nem figyeltek, a Belső Ellenőrzés emberei irányt változtattak, és most ott álltak közvetlen a hátuk mögött.
A három olajzöld páncélba bújt figura közül kettő magas volt, szikár termetű és kifejezéstelen arcú, míg a harmadik ruha egy jóval alacsonyabb, kicsikét kövér, zsíros hajú és görbe orrú férfit rejtett, Isazawa káplárt.
- Szép napot, káplár uram – köszöntötte az újonnan érkezettet a százados. – Akar valamit tőlünk kérdezni, vagy csak megpihent a nagy nyomozásban?
- Kérdeznék. De nem magától, százados, magával már beszéltem épp eleget percekkel ezelőtt. Én inkább ezzel a két emberével váltanék néhány szót… Ezúttal a Belső Ellenőrzés épületében.
A két Halálangyal döbbenten nézett egymásra. A Belső Ellenőrzés épületébe csak azok a foglyok kerülhettek, akiknek a bűnösségében a szervezet már szinte biztos volt. Rohadt ritkán fordult elő, hogy valakit csak úgy heccből bevigyenek, már csak azért is, mert kínosan ügyeltek arra, hogy kívülállók a lehető legkevesebbet tiporják szent főhadiszállásuk padlóját.
Se Armaia, se a fehér hajú férfi nem tudta, miért akar velük a káplár a saját területén beszélni, ahhoz viszont nem fűződtek kétségeik, hogy a Belső Ellenőrzés épületéből nehezen jutnának ki egy darabban, már csak a Halálangyalokat arrafelé övező általános közutálat miatt sem.
- Miért olyan fontos ez, káplár? – kérdezett vissza a százados, ezúttal már jóval komorabb hangnemben. – Ha mindenki másnak a válasza megfelelt magának itt is, akkor ezt a két emberemet sem kell elvinnie máshová.
- Nekem erről más a véleményem. Csak nem akadályozni akarja a munkámat, százados? – sziszegte dühösen az alacsony férfi.
- És ha mi mondjuk azt, hogy bassza meg, nem? – kérdezte Armaia nyugodt, határozott hangon.
- Akkor kénytelenek leszünk erőszakhoz folyamodni.
- Kétlem – jegyezte meg a fehér hajú férfi, majd látványosan körülnézett a folyosón, ahol vagy tucatnyi Halálangyal lézengett. – Itt nem éppen önnek kedveznek az erőviszonyok, káplár.
- Most talán fenyeget? – A tiszt feje meglepő gyorsasággal váltott vörösbe.
- Csak ha nagyon muszáj… Uram.
Még mielőtt az artikulálatlan üvöltés előtörhetett volna Isazawa káplárból, a folyosó végét jelentő kétszárnyú faajtó, ami Issaw százados csapatainak körletét választotta el a többi század pihenőhelyétől, hatalmas robajjal kitárult, hogy utat adjon valakinek.
Az újonnan érkezett férfi izmos testét szintén fekete páncél borította, az övét azonban már arannyal erezték, válláról vajszínű köpeny lógott, félelmetes pallosát pedig fél kézzel tartotta, mintha csak egyszerű játékszer volna. Kortalan vonásai rövid, szénfekete haj keretezte, minden mozdulatából csak úgy áradt a kecsesség és az elegancia, noha az ember általában nem ezt a két jelzőt szokta társítani egy majdnem két méteres izomhegyhez.
A két Halálangyal, a káplár, sőt, még a százados is elámult, amikor rájöttek, ki is lépett be a körlet kapuján. Nem számított mindennapi cselekedetnek, hogy egy Pusztító csak úgy leereszkedik az átlagos Halálangyalok kaszárnyájába.
- Carmor úr, őszintén örülök, hogy látom – köszönt a százados az újonnan érkezettnek.
- Örülök, hogy így érez, százados – válaszolt neki a hatalmas termetű férfi, majd a Belső ellenőrzés tisztjéhez fordult. - Netán valami gond van, Isazawa káplár? Vagy csak a fölös szabadidejét mulatja azok rovására, akik épp csinálnának valami hasznosat?
- Én csak… Én csak feltettem pár egyszerű kérdést az itt tartózkodó Halálangyaloknak, jó uram – makogta falfehéren a káplár, aki nem tudta nem észrevenni, hogy testőrei lassan de biztosan hátrálnak mögüle. – Tudja, van ez a nagyon kényes ügyünk Mr. Wolffal…
- Tudom. És úgy véli, pont a húgom az, aki megpróbál segítséget nyújtani valakinek, aki minden bizonnyal másodszorra is a világ totális elpusztítására fog törni?
- Meg sem fordult ilyesmi a fejemben, jó uram, efelől biztosíthatom…
- Akkor miért akarta bevinni őt és ezt a másik katonát a Belső Ellenőrzés épületébe? Nem önök szokták hangoztatni, hogy a padlót kívülálló feleslegesen nem koptathatja?
- Nos, én csak gondoltam, meggyorsíthatnánk egy kicsit az eljárást, ha a kedves húgát egyből a központban hallgathatnám ki…
- Nagyon kedves magától, de Armaia épp őrjáraton van.
- Tényleg? – kérdezte kissé csodálkozva a káplár. – Én mást láttam az őrszoba beosztásában. Netán valaki átírta? É ha igen, mikor?
- Én írom át és most. Netán megkérdőjelezi? – Carmor mindössze egy kicsit emelte fel a hangját, de ez is elég volt ahhoz, hogy a káplárnak a maradék kedve is elmenjen az akadékoskodástól.
- Természetesen nem, jó uram – válaszolta megsemmisülten.
- Akkor örülök – közölte vele fagyosan a másik, majd a húgához fordult. – Armaia, te meg folytasd az őrjáratodat. És még valami: vidd magaddal Syhasst is!
- Értettem, bátyám – mondta az alacsony nő, majd feltápászkodott a padról, és elindult a folyosón, nyomában a fehér hajú férfivel.
- Nem fogod ennyivel megúszni, aranyom – suttogta Armaiai fülébe Isazawa káplár, amikor elhaladtak mellette. – Nem mindig lesz ott a bátyád, hogy megvédjen. Legközelebb…
- Legközelebb darabokban fogod végezni, baszod – válaszolt neki a nő, majd ellépett mellőle, és vissza sem nézett.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
