|
11. Vérivók
Kharex 2011.06.26. 18:54
Felicia Carter középmagas, rövid, barna hajú, barna szemű, karcsú, bájos, tizenhét éves, Németországba szakadt amerikai lány volt. Egyszerű farmert és világos, ujjnélküli felsőt viselt egy tűsarkúval és egy válltáskával kiegészítve. És nem utolsó sorban kegyetlenül félt. A sikátor, aminek a falánál állt, eléggé hosszú volt ahhoz, hogy az emberek a két végéből ne lássák, mi történik odabent, bár lehet, hogy csak nem akarták meglátni. A három fiatal férfi, aki pár perce szorította be a lányt a sikátorba, most Felicia körül állt, és nevetett. Lehet, hogy a lány rémült arckifejezését találák viccesnek, lehet, hogy pusztán azt a tényt, hogy teljesen ki van szolgáltatva nekik.
Felicia átkozta az eszét, amiért pont ide kelett jönnie bulizni, Berlin egyik legrosszabb hírű negyedébe. És még csak le sem tudta inni magát rendesen, mert kidobták, amikor összebalhézott az egyik sráccal. De legalább a kidobó roppant udvarias volt, miközben kifelé taszigálta. Nemhiába, ez itt Németország
- Szerinted, Mueller? - kérdezte az egyik fiatal, az, amelyik kapucnis pulcsit viselt. - Előbb megrőszakoljuk, vagy szívjuk rögtön ki?
- Nos? - fordult erre a másik, nyilván Mueller, Feliciához. - Szerinted mi legyen, gyönyörűm?
- Hagyd a fenébe, Mueller - javasolta a harmadik, aki napszemüveget viselt. - A csaj tökre beparázott, nem fog válaszolni. Szívjuk ki, azt menjünk már! Van egy csomó ribanc ebben a városban, ha épp dugni akarsz egyet.
A Muellernek nevezett illetőt, aki nyílván a banda vezére volt, nem érdekelték a napszemüveges tanácsai, újra Felicia felé fordult.
- Kérdeztem valamit, drágaságom! Válaszoljál, vagy bedühödök, és az se neked, se nekem nem lesz túl jó. De inkább neked.
- Hé! - A szavak nem voltak hangosak, mégis mind a négyen meghallották őket. - Most már elég!
A négy fiataltól mintegy tíz lépésnyire egy magas, határozottan jóképű féri állt, piros ballonkabátban, arcán fölényes mosollyal. Csak úgy áradt belőle a magabiztosság, ami egy pillanatra még Felicia támadóit is elbizonytalanította. De csak egy pillanatra.
- Meguntad az életedet, haver? - förmedt rá a kapucnis, miközben előrántott egy nagy pengéjű rugóskést. - Mi könnyen segíthetünk rajtad!
- Mi legyen ezzel a hülyével, Mueller? - fordult a főnökhöz a napszemüveges, aki maga is felmarkolt a földről egy sörösüveget
- Öljétek meg! - vetette oda félvállról Mueller. – Most nem érünk rá vele foglalkozni.
Elsőként a kapucnis mozdult, aki vad csatakiáltással a vöröskabátosra vetette magát. A férfi bántóan hosszú ideig nem reagált, csak akkor húzta elő a ballonkabátja mélyére rejtett hosszú csövű, vaskos pisztolyt, amikor támadója már majdnem elérte. Az első golyó a felé szálló test jobb karját tépte le, a következő néhány a törzsbe csapódott, majd a kapucnis bal lába is búcsút vett a többi testrésztől, hogy pörögve a sikátor falának csapódhasson.
Végezetül a férfi kinyúlt baljával, és játszi könnyedséggel nyakon ragadta a felé süvítő torzót.
- Kicsit még balfasz vagy ahhoz, hogy rám támadj, de ha ez vigasztal, egy pillanatra majdnem elgondolkoztam azon, hogy talán gyorsabban kéne mozognom. – A férfi ezzel elmosolyodott, majd egyetlen mozdulattal letépte a kapucnis fejét.
A napszemüveges pont ezt a pillanatot választotta a támadásra. Sörösüvege elementáris erővel csapódott a ballonkabátos fejéhez, mégis ő volt az, aki szinte ugyanebben a pillanatban felsikoltott a fájdalomtól, a másik szemmel láthatóan meg sem érezte a csapást. A férfi megpördült, visszakézből pofon vágva a napszemüvegest, aki ettől a falnak tántorodott, több téglát is kiverve a helyéről. A következő pillanatban a pisztoly ismét felugatott, csinos lyukat robbantva a második támadó szívének a helyére.
- Gratulálok! - mondta Mueller, miközben tapsolt párat. - Harci képességeid bámulatosak. Azonban hozzám képest még mindig egy kis senki vagy!
A bandavezér két rövid pengéjű kardot húzott elő a ruhája ujjából, amik fenyegetően csillogtak a holdfényben.
- Lássuk, van-e gerinced közelharcban kiállni ellenem!
A vörös kabátot viselő férfi erre csak megvetően elmosolyodott, majd elrakta a pisztolyt baljával, miközben jobbja egyszerűen feloldódott, átalakult árnyékká, majd nyúlni kezdett, egészen addig, amíg fel nem vette egy hosszú, kecses pengéjű, másfél kezes kard alakját. Amikor a keze újra materializálódott, már ott villogott benne a fegyver is.
- Gyere csak, barátom – bíztatta mosolyogva Muellert, miközben kivillantotta szabálytalanul nőtt fogait.
A két férfi egymásnak esett, némán, elszántan. A vörös kabátos bizonyult gyorsabbnak, így ő vághatott először. A sikátor méreteihez képest széles ívben meglendített penge egyenesen Mueller nyakát célozta, aki hárításra is emelte egyik kardját. Csúnyán elszámította magát, és ez is lett élete utolsó tévedése. A fattyúkard, amikor elérte a másik fegyvert, nem csapódott neki, egyszerűen visszaváltozott árnyékká, hogy akadálytalanul suhanjon át az acélon, majd Mueller nyakától pár milliméterre materializálódjon újra. Az egészen eddig magabiztos fickónak még csak üvölteni sem maradt ideje, mielőtt a penge levágta a fejét.
- Még egy hasztalan élet zárult le itt örökre. Szégyen, hová fajul a mai fiatalság, ha valaki nem mutatja meg nekik a helyes utat - kommentálta a magas férfi, majd Feliciához fordult. – Kislány, ugye nem haraptak meg?
- Köszönöm, hogy megmentettél – hálálkodott könnyes szemmel Felicia.
- Nem tettem semmit, cica - mosolyodott el Ryan Wolf, újra kivillantva szabálytalanul egymásra nőtt fogait. - De nyílván te is ismered a mondást, mely szerint sokkal finomabb az az étel, amiért az ember megdolgozott…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
