|
12. Kiálts farkast!
Kharex 2011.06.26. 18:55
A Belső Ellenőrzés munkatársai döglegyek módjára lepték el a Halálangyalok kaszárnyáit, a különböző szekták búvóhelyének a környékére és a feltérképezetlen járatokba szinte már nem is jutott belőlük, csak mutatóba néhány darab. Azt, hogy ez az apró tény a két szervezet emberei közül kiket zavar jobban, senki sem tudta volna megmondani.
Armaia és társa, Syhass, a fehér hajú férfi, épp tökéletes nyugalomban támasztották a falat, és várták, hogy az őrjáratukból hátralévő pár perc is leperegjen, amikor századuk körletének az ajtaja féktelen robajjal csapódott ki, és két fajtársuk lépett a folyosóra, némiképp feldúltan.
Az első egy középmagas, az átlagosnál izmosabb férfi volt, rövid, fekete hajjal, sötét szemekkel, borostás arccal na és persze a testét keresztbe-kasul átjáró izzó láncdarabokkal. Mozgása kissé lassúnak hatott, azonban társai közül mindenki tudta, hogy ha a helyzet megkívánja, kegyetlen módon fel tud gyorsulni.
A mellette lépkedő, még nála is zömökebb férfi minden tekintetben szinte a tökéletes ellentéte volt. Hosszú, szőke haja az arcába hullt, eltakarva így világoskék szemeit és kisfiús vonásait, amik valahogy rohadtul nem illettek vastag nyakához és hordószerű mellkasához, amit talán a Pokolban készült legszélesebb páncél védett. A zömök férfi lépései súlyosak voltak, sokkal súlyosabbak, mint azoknak lennie kellett volna. Azok, akik csak felületesen ismerték, többször is megjegyezték, hogy mintha nem is egy ember helyet lépne. Azok, akik már elég közel kerültek hozzá, tudhatták, hogy a Halálangyalnak egész pontosan négy másik férfi súlya nyugszik a vállán. Az egész Pokolban ő volt az egyedüli harcos, aki csata közben fegyverként használhatta fel skizofréniáját. Márpedig őrült, selejtes alakokból még a Pokolban is akadt épp elég.
- Mi a baj, Hektor, Usuhaza? – fordult az alacsony nő az újonnan érkezettek felé. – Nem is nektek kéne minket váltani.
- Hagyd az őrjáratot most, Armaia! – tanácsolta az a Halálangyal, akiből az izzó láncdarabok kiálltak. – Azok a nyomorultak a Belső Ellenőrzésnél nagyon rád szálltak. Isazawa káplár már megint itt van, és ezúttal nem fog nyugodni, amíg ki nem hallgat.
- Mi a francért?
- Úgy véljük, az piszkálja a csőrét, hogy levadásztad azokat a szektásokat Ott – vette át a szót Usuhaza. – Elég sok időt töltöttünk az aktuálpolitika tanulmányozásával, így tudjuk, hogy a káplár már hónapok óta vadászott Tzyellah híveire. Úgy gondolta, jól jön majd az a plusz néhány levágott fej, amikor az újabb előléptetését kérvényezi. De te csúnyán keresztülhúztad a számításait, így csak természetes, ha most mindenképpen rád akarja húzni a vizes lepedőt.
- Abból aztán kibaszottul nem eszik – vágta rá harciasan a nő. – Hol van az a kis tetűláda? Úgy kihallgathat, hogy utána még kibaszott hetekig lesz kurva darabokban!
- Türelem – intette le fehér hajú társa. – Ha meg akar találni, úgyis meg fog, márpedig neki jelen pillanatban ez minden vágya. Minek rohannál elébe, ha egyszer úgyis ide fog jönni.
- Jogos kérdés – biccentett a láncos Halálangyal, Hektor. – Ha már a körleteinkbe be tudnak pofátlankodni, akkor ez a pár tucat sem fog ártani nekik.
- De nem ma – közölte a négy emberével az árnyak közül kilépő Issaw százados. A férfi arcára tetovált matematikai képletek közül minta néhány halvány fénnyel izzott volna, amikor megjelent, de a derengés hamar elmúlt, így a négy Halálangyal nem is foglalkozott vele. Rég letettek arról, hogy kapitányuk meg fogja nekik mondani, miféle összefüggés van a varázsereje és a tetoválásai között.
- Mi a baj, százados? – fordult azonnal mind a négy Halálangyal a tetovált férfi felé.
- A Belső Ellenőrzés azt mondja, komoly bizonyítékaik vannak Armaia ellen. Mint azt mindenki tudja, osztagunk volt az egyetlen, amely nem vett részt a Ryan Wolf elleni harcban, egy roppant kínos félreértés miatt. Isazawa most erre akar lecsapni. Elmélete szerint osztagunk tagjai között lapul az is, aki Wolffal cimborál, ő cserélte ki a térképet, amikor senki sem figyelt rá, méghozzá a bevetés előtti utolsó estén. Márpedig ebben az időpontban mindenki őrjáraton volt, hat ember kivételével. Az egyik én vagyok, a másik te, Armaia, a maradék négy pedig épp a gyengélkedőn feküdt valami elrontott offenzíva miatt. Ha jól emlékszem, Syhass különítménye volt az, de ez most nem lényeg. Egy szó, mint száz: a térkép feltételezett kicserélésének feltételezett időpontjában egyedül te mászkáltál egyedül az osztagból.
- És erre építi a vádat Isazawa? – kérdezett vissza az alacsony nő. – Ez így baszottul de kamu.
- Valószínűleg az, de ahhoz elég, hogy bevigyenek a Belső Ellenőrzés épületébe. Ott pedig már azt csinálnak veled, amit csak akarnak…
- Csak az a baj, hogy hazudnak – jegyezte meg csöndesen Hektor. – Armaia azon az éjszakán velem őrjáratozott valahol a Sztüx mentén.
- Egy ember vallomása nem elég – rázta meg a fejét szomorúan a kapitány. – Ide írásos bizonyíték kell.
- Akkor szerzünk – vonta meg a vállát Syhass. – A Közös Tudat tudtommal mindent megőriz egészen az idők végezetéig.
- Csakhogy a Közös Tudatnak külön szerzetesrendje van – jegyezte meg Usuhaza. – Ők meg aztán tipikus aktakukacok. Amíg nincs engedély, nincs lószar sem, nemhogy dokumentumok.
- Talán a bátyád elintézhetné a dolgot – fordult Armaiához Syhass. – Egy Pusztító szava csak szent már egy olyan elvont rendnél is.
- Semmi esély rá – vonta meg a vállát az alacsony nő. – Pontosan három kurva órája Ide távozott, hogy bevégezze a munkát, amit én elkezdtem. Mit gondolsz, miért pont most kezdett el mozgolódni az az anyabaszó káplár? Azt hiszi, Carmor nélkül védtelen vagyok…
- Akkor megoldjuk máshogy – mondta Hektor. – Elvégre a Belső Ellenőrzés seggnyalóinak sem kellett engedély, hogy ellephessék ezeket a folyosókat…
- Nem hiszem, hogy mi ilyen simán keresztül tudnánk sétálni azokon a szerzeteseken.
- Ki mondta, hogy nekik tudni kell arról, hogy ott vagyunk?
- Na jól van, fiúk – mosolyodott el a százados. - Mondjuk azt, hogy én ebből nem hallottam semmit. Azt hiszem, most megyek, és megkínálom egy teával a káplár urat, amíg maguk a Közös Tudattal szórakoznak. Azt hiszem, két órát mindenképpen garantálhatok. Csak el ne kúrjanak semmit!
- Nem fogunk – biztosította Syhass, majd a négy Halálisten elindult, hogy tisztázzák társukat.
*****
A Közös Tudat épülete nem hozott szégyent elnevezésére: valóban egy szivacsos, vérerekkel gazdagon átszőtt, lüktető agyra emlékeztetett a leginkább, miközben egy roppant szívós taplógomba módjára lógott a Pokol közepét jelentő végtelen szakadék falán. Bárki, aki meg akarta közelíteni, két út között választhatott: mehetett a méregzöld köpenybe bújt szerzetesek által ügyelt főbejáraton, vagy ugorhatott is. A négy Halálangyal ez utóbbit választotta, és közel ötven méteres zuhanás után érkezett a puha, könnyen benyomható anyagra.
A gigantikus agy egy pillanatig megremegett, majd a továbbiakban semmi jelét sem adta annak, hogy valakik belé csapódtak.
- Úgy látom, ez meg is van – jegyezte meg halkan Syhass, miután ellenőrizte, mindenki megérkezett-e. – A térkép szerint kell itt lennie egy lejáratnak. Keressük meg!
A négy Halálangyal szétszóródott, majd pár perc múlva Hektor meg is találta azt, amit kerestek. A férfi testét átszelő láncok közül az egyik felemelkedett, majd átdöfte a csapóajtó tetejét, és elementáris erővel letépte azt. A fém még csak meg sem csikordult. Nem jutott rá ideje.
- Gyerünk, befelé! – intett a férfi a többieknek, majd miután mind behatoltak az épületbe, ő is követte őket.
A Közös Tudat belülről sem mutatott sokkal barátságosabb képet, mint kívülről. A folyosók és termek falait itt is szivacsos anyagból emelték, a padló pedig minden egyes alkalommal bizalom gerjesztően és vendég marasztalóan cuppogott a behatolók talpa alatt. Egy gigantikus, majdnem élő organizmusban jártak most, nem egy sziklából kifaragott komplexum belsejében.
Az őrök, már ha egyáltalán voltak, nem tűntek nagyon hatékonynak. A kis csapat majdnem fél órát bolyongott az organikus útvesztőben, és még csak egy szerzetessel sem találkoztak. Minden némának és kihaltnak bizonyult. Egyedül a termek falait és a plafont egyre sűrűbben befonó átlátszó hártyákból készült csövekben zubogott valami piros lé, de ezt leszámítva, semmiféle élettel nem szembesültek útjuk során, már ha a folyton mozgó, lüktető berendezési tárgyakat nem vesszük annak.
Azt az irattárat, amit kerestek, végül egy üvegkádakkal és élettelen torzókkal telepakolt laboratórium mögött találták meg. A hatalmas belmagasságú helyiség tetejét nem is lehetett látni, a benne számtalanul sorakozó polcok pedig padlótól egészen a sötétbe vesző plafonig húzódtak.
- Reméljük, nem kell az összes iratot átnéznünk – jegyezte meg Usuhaza. – Már innen is borzasztó soknak tűnik nekünk…
- Nem kell aggódnod, van itt egy beépített keresőprogram – nyugtatta meg azonnal Syhass. – Én már jártam itt, tudom, hogy kell használni. Jobb, mint a Google, nekem elhiheted. – Ezután a terem felé fordult, majd fennhangon megjegyezte. – Armaia!
A következő pillanatokban könyvek és dossziék tucatjai záporoztak a négy Halálistenre, akik alig tíz perc alatt meg is találták a szükséges iratokat, amik valóban bizonyították, hogy Armaia és Hektor azon az éjjelen együtt járőröztek a Sztüx partján, sőt, még le is vágtak vagy fél tucat lelket, akik épp megpróbáltak a Pokolba beszökni. Az illegális bevándorlással a Föld összes államának meg kellett küzdenie, akkor is, ha az adott ország éppen egy homlokegyenest más dimenzióban terült el.
- Úgy látom, srácok, hogy ezzel kényelmesen keresztül húzhatjuk a Belső Ellenőrzés összes kibaszott tervét – jegyezte meg vidáman Armaia. – Most pedig gyerünk vissza a századoshoz. Biztos rohadtul unja már a teázást azzal a faszfejjel.
Syhass elővett a páncélja alól egy maroknyi, fekete kődarabot, és szó nélkül a földöz vágta azt. A Pokolkő sárgás füstje betöltötte szinte az egész helyiséget, és mire eloszlott, a négy behatolónak már nyoma sem maradt, mind elteleportáltak.
*****
Issaw százados szobáját a puritánság jellemezte: mindössze egyetlen asztal, egy ruhásszekrényként használt fogas, egy ágy és három szék kapott benne helyet, amik közül az egyiken a kapitány ült éppen, a másikon pedig Isazawa káplár feszengett.
A Belső Ellenőrzés munkatársának biztos nem tett túl jót, hogy a szobát átmenetileg kidekorálták a Halálangyalok legdicsőbb hőstetteit ábrázoló festményekkel, egyértelműen csak és kizárólag z ő kedvéért.
- Nohát – kerekedett el a káplár szeme, amikor, megérkezett a négy Halálangyal, élükön Armiával. – Micsoda szerencse! Épp magát kerestem, amikor a százados volt oly… kedves, hogy meghívjon egy teára. Az a helyzet, hogy aggasztó vádak merültek fel ön ellen, amit már csak a Belső Ellenőrzés épületében tudunk tisztázni.
- Van alibim, úgyhogy rábasztál – közölte vele Armaia, majd átnyújtotta a meglepett káplárnak a Közös Tudatból zsákmányolt iratot.
Isizawa szemöldöke pár millimétert feljebb kúszott az arcán, miután elolvasta, miről is van szó, majd arca ijesztően nyájas mosolyba rándult.
- Értem már. Szóval maga még csak véletlenül sem gyanúsítható azzal, hogy kicserélte a térképeket, igaz?
- Ezt támasztja alá a papír – közölte a tényt a Belső Ellenőrzés munkatársával Issaw százados.
- Értem. Ez esetben viszont mást leszek kénytelen elvinni. Százados, önt letartóztatom!
A kis szobában kitört a hangzavar. A négy Halálangyal egymást túllicitálva üvöltött, káromkodott és vonta kérdőre a káplárt, egészen addig, amíg a kapitányuk le nem intette őket.
- És mégis miért pont engem akar elvinni, Isazawa káplár? – kérdezte Issaw százados fagyos, kimért hangon. – Érdeklődve hallgatom a vádpontjait!
- De hát ez a napnál is világosabb, kedves századosom – mosolyodott el ismét az olajzöld páncélos férfi. – Mint mondtam, két embernek volt alkalma kicserélni a térképet az akció előtti éjszakán, magának és Armaia kisasszonynak. Mivel Armaia kisasszony tisztázta magát, egyedül ön maradt…
Erre a kijelentésre ismét kitört az általános hangzavar, de a kapitány most már erőteljesebben lépett közbe.
- Elég! – üvöltött rá a négy Halálangyalra. – Ha a káplár be akar vinni, én nem állok ellent neki, így kérlek titeket, ti se tegyétek. És ne is aggódjatok, hisz nem lesz semmi baj. Pár nap múlva visszatérek.
Ezzel a százados kivonult a szobájából nyomában az elégedetten vigyorgó káplárral. A négy Halálangyal keserűen összenézett, de tudták, hogy ezen kívül semmit sem tehetnek. Magukban azért imádkoztak, hogy élve viszontláthassák még a századost, bár tudták, hogy erre nincs nagy esély.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
