Fogadalmát, melyet saját magának tett, megszegte, s ennek meg is lett az eredménye. Dél körül ébredt, az asztalra hajtott fejjel, merev nyakkal. Úgy hasogatott a feje, hogy majd szétrobbant. Athlis épp néhány munkában megfáradt törpét szolgált ki a söntéspultnál. Ahogy Nekro észrevette, nem sokan voltak most a kocsmában, csak elvétve ült egy-egy ember vagy elf az asztaloknál.
  Ám ő legalább egy kis információhoz jutott az előző esti iszogatás közben. Kezdetben igyekezett keveset fogyasztani, de aztán, hogy ne tűnjön fel a kocsmárosnak, hogy milyen gondolatok aggasztják, ivott, megállás nélkül, míg el nem nyomta az álom.
  Mint megtudta, az Öreg Temető - vagy más néven Vén Temető - a város másik végében volt található, a legromosabb részeken, ahol nagyrészt még lakatlan volt a város. A tavaszi, nyári és őszi hónapokban a temető egy hatalmas sárteneger. Senki sem jár arra, még az őrjáratok sem. A régmúlt időkben állítólag oda temették a kivégzett bűnözőket, de akkor még a város is kisebb volt, nagyjából fele akkora, mint mostanság. Hogy mikor, s miért kezdett a melegebb
időszakokban mocsarasodni a terület, senki nem emlékezett rá.
Egy nagyobbacska dombot foglal el a hely, melyet kihalt, romos lakóházak vesznek körül, de a közelben ott kell lennie a régi bíróságnak is, melynek alagsorában tartották a láncra vert foglyokat, mikor még nem volt megépítve az égbe nyúló tornyokkal ékesített királyi palota, s annak mély kazamatái, melyeket mágiával is megerősítettek, akár csak annak idején a glassville-i börtönöket.
  Athlis tényleg nem túlzott, miszerint teljesen lakatlan a városrész. Az épületek kialakításából, formai ízléséből és díszétéséből látszott, hogy elf munka. Nekronak majdnem egy méteres hóban kellett gázolnia odáig, mivel itt nem takarították az utcákat. Mikor elért a régi temetőhöz, majdnem elbotlott a kerítésként szolgáló alacsony kőfalban, majd lassított
léptein, s kerülgetni kezdte a fejfákat, sírköveket, emlékműveket. Már amennyi maradt belőlük... Néhol akadtak tökéletes állapotban maradt szobrok, melyek szépségét csak a vastag hóréteg takarta el, de sok helyen csak törmelék, egy-egy fadarab, vagy egyáltalán semmi más nem látszott, csak a hó háborítatlan fehérsége. Nekro nem találta a kriptát, melyet Selene említett, ezért a domb tetejét vette célba, melyen egy szentély állt. Négy karcsú oszlop
tartott egy - kissé csúcsos - boltívet, melynek egy darabja be volt szakadva az egyik oldalt, de ettől az építmény még kitartott. A boltív belső részén feltekintve nem csak a lyukat lehetett látni, hanem halványan kirajzolódott pár festett alak is. Nekro hunyorított, hátha ki tudja venni, mit szándékoztak az akkori művészek megjeleníteni, de a hó által visszavert
fény sokkalta erősebb volt, mint amire számítani lehetett... Megnézte az oszlopokat is, hátha azokon talál valamit. Gyönyörűen kivitelezett domborművek díszítették mind a négyet. Voltak csatajelenetek, szertartások és a mindennapi, békés élet jelenetei: szántás, vetés, aratás, építkezés... Nem úgy tűnt ez az egész, mintha itt rabokat temettek volna...
 - Túl szép búcsúztató hely egy rabnak - gondolkodott hangosan.
 - Rabnak? - kérdezte egy hang, melyre Nekro hirtelen oldalra kapta a fejét. Miriel Noronea állt előtte hosszú, hófehér köpenyben.
 - Azt hittem, tárgyalni mentél - mondta neki.
 - Csak holnap reggel indulok. Hosszú út áll előttem. Megkérdezhetem, mit keresel itt?
 - Egy barátom mesélt erről a helyről. Úgy emlegette, hogy az Öreg Temető. És én megkérdezhetem, te mi járatban vagy erre?
 - Meglátogatom egy rokonom sírját. - Nekro összeráncolta erre a szemöldökét, nem erre számított. Az arcára kiülő meglepetést látva Noronea hozzátette:
 - Kitalálom: valamelyik ember mondta neked, hogy itt rabokat temettek. - Nekro bólintására magyarázatba fogott:
  A Sötét Elf kultúrában a társadalom söpredékének nem jár semmiféle tiszteletadás, annak is örülhetnek, ha egyáltalán elföldelik őket. A régi időkben, bármily kihágást követtek el a szokásjog, vagy a törvények ellen, haláluk lassú és kegyetlen volt: élve elégették őket. Azután kezdtek lazítani a szabályokon és a büntetéseken, hogy Gromih Klomanah, egy ifjú herceg, szerelembe esett egy driáddal. Az volt az egyetlen bűne, hogy nem követte az évszázados hagyományokat, miszerint csak saját népéből választhat. Mivel királyi származású volt, csak elf főnemesi klánból válszthatott volna asszonyt magának, hacsak ezt születésekor a szülők már eleve el nem döntötték, kihez adják hozzá.. Hogy szerelme és születendő gyermekük életét megmentse, a herceg önként vállalta a máglyahalált. Pedig az akkori felfogás szerint, magának a hercegnek kellett volna megölnie a gyermeket és az anyát, hogy magát mentse.
  - Mi történt a driáddal és a gyerekkel?
  - Hsoftik Klomanih, az akkori királynő levadásztatta őket, és ugyanaz lett a sorsuk, akár a fiának. Ha Klomonah herceg nem vállalta volna a halált önként, a saját anyja írta volna alá a halálos ítéletet... Bár ezután ő sem élt sokáig. Gromih király visszatért a Nagy Déli Hadjáratából, és haragjában saját maga csapta le az asszony fejét. Szerette a fiát, nem úgy mint a feleségét, akit csupán kényszerből kellett elvennie, mert annak idején, szüleik így határoztak. Ekkor kezdődött a Véres Reformok ideje.
  - Kitalálom - mondta Nekro. - A király meg akarta reformálni a szokásokat és a törvényeket, de rengeteg ellenzője akadt.
  - Ahogy mondod. Több alattvalóját vitték el a törvények és a szokásjog, mint az általa megvívott összes hadjárat együttvéve. Elege lett. Fia és annak családja halálával valami megszakadt benne, még akkor is, ha unokája csupán egy driádtól származott is volna.
  - És mi köze ennek a rabokhoz?
  - Az első emberek és törpék, akik itt jártak, találták ezt ki, s azóta szájról szájra terjed. Az igazi bűnözőknek nem is járt soha - és nem is fog - tisztes temetés. Őket a Bravelake Tó legészakibb részében található kis földnyúlványon, a Csonthalmok Félszigetén hajítják ki. Darabokban.
  - Hadd lakmározzanak belőlük a dögevők...
  - Pontosan - mosolyodott el gonoszul a boszorkány.
Még nem látta őt ilyennek. Úgy tűnik, van bőven benne az erdeiek vérvonalából ugyan, de nem kevés a sötétekéből sem. Nyilván vannak szadista gondolatai is, de jól álcázza. E hideg
mosoly a táplálkozás előtti állapotú Selene Thusandra emlékeztette.
  - Mostanság milyen büntetések vannak? - érdeklődött.
  - Lopásért a kezét vágják le az illetőnek, bár ez elfek közt elég ritka. Gyilkosságért akasztás jár, bár Grimih király óta a gyerekeket védő törvény is van életben. A gyermekgyilkosságért még mindig máglyahalál jár. Árulásért a nyelv kivágása, majd életfogytiglani börtön...
  - Majdnem olyan, mint az emberek törvényei és büntetései - tűnődött Nekro, miután az elf a hosszas felsorolás végére ért.
  - Valóban. Ám nálunk az igazi bűnösök szenvednek, nem pedig vakon irtjuk a népességet.
  - És soha nem történt még tévedés?
  - Ötszáz évre visszamenőleg egészen biztos.
  - És miért?
  - Közel négyszáz-kilencven éve, közös munkával a törpe, ember és elf alkimisták felfedeztek egy szert, mely igazmondásra kényszeríti azt, akivel megitatják.
  - Érdekes. Hogyan működik?
  - Nem vagyok alkimista - nevetett fel. - Bár tudok egy-egy főzetet készíteni, de ez nem tartozik közéjük. Ha érdekel, keresd fel Ghor Nagont. Ő a legjobb alkimista, akit meg tudtunk menteni, mielőtt a csőcselék megégette volna Lighthavenben.
  - Bocsáss meg, hogy tegnap nem mentem. Ha már történelmet mondtál nekem, a mágiáról is tudsz egy-két dolgot említeni?
  - Hallottam, hogy a könyvtárban olvastál, majdnem éjfélig, a tudás keresése dicséretes, úgy hogy elfogadom a bocsánatkérést. Azonban hosszú útra készülök, így nem tudlak tanítani, legalább fél évig.
  - Fél évig? - kerekedett el Nekro szeme.
  - A maghurok messze élnek. Három hónap az út oda, három vissza, és ki tudja, mennyi idő az, míg megegyezek velük?! A teleportok egy részét nem merjük, másik részüket nem tudjuk használni, mert a Kapukat irányító igéket tartalmazó tekercsek eltűntek. De ha már itt vagy, emlékszel, mit mondtam legutóbb?
  - Meg kell találnom azt a természeti elemet, melyből kivonom az energiáimat.
  - Igen. Sokat segíteni nem tudok, de támpontokat adhatok. Öt fő elem létezik: Föld, tűz, víz, levegő, s a mindent összekötő erő, melyet az Istenek teremtő erejének is neveznek. Illetve léteznek az elemek keveredéséből születő al-elemek, ilyen például a jég, ami a levegő, a víz, a tűz elem, illetve az erő keveredéséből születik. Keress fel olyan helyeket, melyeken körbevesznek a különböző elemek és meditálj, ürítsd ki az elméd. Az sem baj, ha  elalszol, sőt, az a legjobb. Utána próbálgasd a képességeidet a legelső gyakorlatok alapján, amiket végeztél annak idején.
  - És ha olyan helyen meditálok, ami nem az én erőm forrása?
  - Akkor a tested kipiheni magát, de spirituális természetű energiát nem raktároz el többet magában egy átlag embernél... vagyis nem leszel képes többre.
  - Más szóval nem leszek képes mágiát használni.
  - Úgy van.
  - Noronea úrnő! Nem veszed sértésnek, ha pusztán kíváncsiságból megkérdem, te milyen elemi
beállítottságú vagy?
  - Nem, nem veszem sértésnek - mondta a boszorkány. - Én a levegő alapú elemekből "táplálkozom". Egyébként teljesen mindegy, milyen beállítottságú vagy, bármilyen varázslatot el tudsz végezni, ha meg van benned a megfelelő tudás, az elemekből a tested nyeri ki, alakítja át és az is raktározza el az energiát. Teljesen ösztönös folyamat ez. Többet ebben nem tudok segíteni. Míg el nem indulsz Nightnesttel, addig olvass, tanulj és keresd a helyeket, ahol feltöltődhetnél.
  - Köszönöm! - hajolt meg a sötét elf előtt, aki egy biccentéssel viszonozta a köszönést, majd lassan, méltóságteljesen elindult az egyik legnagyobb, hóval betakart síremlék felé. Nekro kíváncsiságból figyelte még egy ideig, s néha, mikor a szél süvítése teljesen elállt, hallott a nőtől néhány szót, a Sötét Elfek ősi nyelvén. Nyilván valami ima lehetett, mert miközben beszélt, egy szép, hosszú ezüsttőr markolatát emelgette a szívéhez:
  - Ahaian Shonija Eleven da... Ho kjominah jumion...
  Néhány percig folytatódott ez az imádság, majd a boszorkány hirtelen megvágta az alkarját, s jó pár cseppet felajánlott saját véréből ősei sírjánál. Nekro a tekintetével végig követte a boszorkányt, míg el nem tűnt a romos házak között. Kicsit később elindult ő is, de útja a könyvtárba vezetett.
"Amit egyszer elkezdünk, illik befejezni..."