Nekro elindult hát, erejének forrását keresgélni. Az elkövetkező hetekben nagy nehezen rávette magát és felkereste az oly sokat emlegetett akadémiát, miután elolvasott pár érdekesnek tűnő könyvet. Sokkal több személyre számított a mágusképzőben, de csak négy elf, két ember és egy tündér volt összesen a tanulók száma. Őt sehova sem tudták besorolni, egyrészt, mert leszögezte, hogy nem ember, másrészt nem akart rendszeresen idejárni.
 - Ha nem az osztályhoz akarsz csatlakozni, akkor minek jöttél? - kérdezte egy köpcös, idősebb ember, aki nyilván az egyetlen tanár volt az intézetben.
 - Olvasni.
 - Arra ott a könyvtár! - röhögött az egyik ember-tanuló, de miután belenézett Nekro szemébe, rögtön elhallgatott.
 - Azt mondták, hogy ami engem érdekel, azt mind áthozták ide - már amit el mertek emelni a helyéről - mondta, az oktatóra nézve. Egyszerűen semmibe vette azt az embert. Elszokott a gúnyolódástól, s megvetéstől, mert barátai ezt nem tették vele. Soha.
 - Valóban, bár eddig nem nagyon keresték ezeket a könyveket az alkimistákon és rajtunk kívül. Van meghatalmazásod?
Nekro kivette tarisznyájából Noronea levelét és átnyújtotta, az oktató faképpel bólintott, visszaadta az írást, majd így szólt:
 - Rendben, Nekro. A könyvtárunkat itt találod, közvetlenül ezzel a teremmel - vagy inkább szobával - szemközt. A pincelejáró a folyosó végén van, Ghor Nagont általában odalent találod, amint főzeteket készít, vagy kísérletezik. Shyatha szellemét az emeleten helyeztük el, az egyik szépen berendezett szobában.
 - Több oktató rajtad, Ghor Nagonon és a vén szellemen kívül nincs?
 - Sajnos, nincs - sóhajtott fel az öreg. - De nem értem, mi célból kérded, elvégre a te tanítód Miriel Noronea, nem?
 - Igen. Azonban elutazott, s jó ideig nem tér vissza.
 - Értem. Akkor hát, ha bármi kérdésed lenne, keress meg engem, Nagont, vagy a szellemet.
  Nekro bólintott, majd kiment az "osztályteremnek" mondott helységből, egyenest a könyvtárszobába. Az épület, melybe nemrég belépett - a méreteiből és a díszeiből ítélve -, valaha egy régi nemesi család otthona lehetett. A bejáratnál csak egy ajtónálló mellett kellett áthaladnia, de az is inkább dísz-őr lehetett, elvégre úgy logikus, ha egy ilyen helyet védővarázslatok óvnak a hívatlan látogatóktól. Ajtók az épület belsejében nem voltak. Csupán azért nem süvített a szél a vörös márványból készült belső térben, mert az ablakok és a bejárati ajtó kint tartották a csípős hideget. A belső kialakítás olyanra sikeredett, mintha egy föld alatti barlangot akartak volna, szépen megmunkálva, a felszínen, márványból létrehozni. A kintről bevilágító fény elégségesnek bizonyult a házban, csupán nagyon hideg volt, ezért Nekro begyújtott a könyvtárszoba kandallójába, az odakészített rőzse, szalma és fahasábok segítségével.
  Miután már szépen égett a tűz, ő elkezdett a polcok közt is kutatni. Nem sokkal később meg is találta, amit keresett, egy olyan kötetet, mely azzal foglalkozott, mely a leginkább érdekelte: Erőhelyek, a spirituális energia forrásai.

A szobában volt pár karosszék, egyet odavitt a kandalló közelébe és beletelepedett. Kinyitotta a könyvet, majd olvasni kezdett. Miriel Noronea fogalmazása sokkalta egyszerűbb volt a könyv szerzőjééhez képest, de a lényeget tekintve ugyanaz: meg kell keresni az egyén számára a béke és a nyugalom legmegfelelőbb helyét, ahol igazán kipihenheti magát. Azonban a könyv legalább említett pár konkrét példát is:
"Azon varázslók, boszorkányok, vagy sámánok, akik a tűzből, a lángokból merítik erejüket, azoknak legmegfelelőbb hely a pihenésre egy vulkán lávafolyama közelében fekvő biztonságos terület. Körülbelül két méter sugarú területet homokkal kell felszórni, a körülötte levő területet meg felgyújtani, hogy épp csak szépen lángoljon, vagy egy kis parázs vegye körbe a mágiahasználót..."
  Nekro itt arra gondolt, hogy vajon hány gyakornok gyújtotta fel véletlenül az erdőt, vagy a várost, falut, ahol épp relaxációra vágyott? Tovább olvasott. Mint pár sorral később kiderült, az elég tapasztalt tűzmágus akár egy kis kandalló melegéből, vagy akár egy gyertya lángjából is képes "manát", azaz spirituális energiát kivonni, bár utóbbira közel kétezer éve nem volt példa. Így hát az elkövetkező napokban - elsősorban a könyvben rögzített tanáácsok alapján - elkezdett békésebb helyeket keresni a városban, ahol töltődhetnének az energiaraktárai. Előbb a fő elemeket próbálta:
 
  Tűz - Minél közelebb igyekezett kerülni a tüzekhez és a közelükben maradni. Ezt másfél nap után feladta, mert mind az öreg oktató, mind a könyv megerősítette, hogy egyetlen napnak bűven elégnek kell lennie a feltöltődéshez.
Az oktató kérdésére be kellett ismernie mindenki előtt, hogy nem tudja használni az erejét. A tanoncok röhögésben törtek ki, de a vén tanár védelmébe vette Nekro-t:
 - Mi ebben oly nevetséges, fiatalok?! Én is átestem ezen! És ti is át fogtok, ha egyszer megerőltetitek magatokat! Mellesleg, Peznor - szólt a múltkori fiúra, aki nevetve tanácsolta Nekronak a köz-könyvtárat -, mint hallom, te egy egyszerű hangulatjavító italt sem tudsz kikeverni, nem hogy bombákat, vagy ellenmérgeket készíteni!
 - De mester! - vörösödött el. - A tűzzel való játszadozásban én vagyok a legjobb!
 - Meglehet, de mi van, ha egy mérgezett tőrt beléd szúrnak, vagy az egyik társadba, esetleg a legjobb barátodba? - kérdezte Nekro csendesen. - Tudsz rajta vagy magadon segíteni időben, vagy inkább beletörődsz abba, amit az ellenfeled neked szánt?
 - Nem kérdeztelek, te korcs! - vicsorogta a fiú.
 - Rühellem a fajtádat - válaszolta Nekro, majd gúnyos grimaszt vágva megcsóválta a fejét és hátat fordított a csoportnak. Elindult tovább keresgélni a helyeket, de még hallotta az egyik elf lány kommentárját:
 - Egyetértek vele. Embereknek semmi keresnivalója nem lenne Bravelake-ben.
 - No, de, Morill! - hápogott a tanár.

  Föld - Nekro kénytelen volt a druidák ligetét felkeresni, s egy jó nagy darabon megtakarítani a hótól egy kis tisztást.
Kint volt a szabadban egész nap, de nem sikerült semmit összeszednie, legfeljebb egy megfázást. Ezután két napot a kocsmában töltött Athlis vendégeként, akinek az itala minden bajra gyógyírnak tűnt.

  Víz - Kikéredzkedett a hídhoz, de az estére tekintettel az egyik kapuőr azt tanácsolta, inkább menjen a druidák ligetének szökőkútjához. Állítólag mágikus erővel bír, s talán segíthet rajta. A nagy hóban alig találta meg a kutat, mely tényleg nem volt befagyva, enyhén gőzölgött, s itt újra találkozott a vízinimfával.
  - Szervusz, Nekro! Érdekes időpontban jöttél beszélgetni.
  - Valóban. Igazság szerint nem beszélgetni indultam, hanem azt a helyet keresem, ahol feltölthetném spirituális energiáimat és pihenhetnék. Azt mondták, ez egy bűvös kút, mely mágiával bír, s talán segíthet.
  - Ó! Szóval varázsló vagy?
  - Olyasmi. Tanuló...
  - Értem. Nem sokat tudok ezekről a dolgokról, de mártózz bele nyugodtan a vízbe. Ez a víz különleges. Egy forrás táplálja a kutat, ami mélyen a város alatt van. Meglehet, hogy tényleg mágiával bír, mert télen jó meleg, nyáron pedig kellemesen hűs, mint a Groho erdei patak. Bár a meleg viezet én nem igazán szeretem...
  - Miért nem? - kérdezte, immár levetkőzve, a kellemes vízbe merülve.
  - Így nem tudok aludni. Télen, mikor befagynak a vizek, a najádok aludni térnek, s csak a tavaszi olvadáskor ébrednek fel újra. Elég kellemetlen megszokni az örökké ébrenlétet. A halott emberek lelkei is pihennek, ha nem háborgatják őket a testük nyughelyén.
  Nekro és a víziszellem hosszan elbeszélgettek, s egészen összebarátkoztak. Nekro lassan mély álomba merült a kellemes vízben. Arra ébredt, hogy vastag takaró van rajta, s Araiana ott ül mellette a szobájában, Maeost rokonainál.
  - Mi történt? - kérdezte, nagy nehezen felülve.
  - Ezt mi is kérdezhetnénk... - nevetett Notha. - Beavatást nyertél a najádok bájaiba?
  - Nem igazán... hogy kerültem ide?
  - Én hoztalak ide, miután egy tanácskozásról visszatérve segélykiáltásra lettem figyelmes, melyet csak az erdei elfek képesek megérteni. Tudod, mi évezredek óta jóban vagyunk a természet lányaival, s kölcsönösen megtanultuk egymás nyelvét. A liget kútjában lakó najád hívott engem, hogy segítsek neki valahogy elcipelni téged. Elaludtál a forró vízben, s ha ő nem tesz ki a fürdőből, meg is fulladhattál volna.
  - Olyan vörös voltál, mint még soha. Tetőtől talpig! - nevetett tovább Notha. Nekro egy hétre ágyba került, majd tovább próbálkozott volna az elemekkel.
 
  Levegő - két napig egy romos torony tetején ücsörgött, s újra jól átfázott, csak miután Athlis söre felmelegítette, döntötte el, hogy az al-elemek kipróbálásakor óvatosabb lesz. Így is alig bírt talpra állni. Notha elment az akadémiára, és egy őszes-barna, hosszú szakállú, szemüveges, kicsit kopaszodó törpével tért vissza.
  - Üdvözletem! Ghor Nagon vagyok - köszönt az öreg. - Még nem találkoztunk, de sok jót hallottam rólad, s mint látom, elég lelkes is vagy. Ezt neked készítettem.
 Átnyújtott egy kis fiolát, melyet egy húzásra ki kellett innia. Marta a torkát veszettül, prüszkült is tőle, de a törpe csak ennyit fűzött hozzá:
 - Minél nagyobb a betegség, annál keserűbb az orvosság. De, ha minden igaz, most már jobban kell, hogy legyél.
  Valóban, egy csapásra egészséges lett. Nem győzött hálálkodni az alkimista mesternek.
Így is hátra volt még két fő elem, melyet ki kellett próbálnia: a mindent összekötő anyag és a káosz. Ám egyiket sem értette, hogy lehetne megtalálni. Annyira megfoghatatlan dolgok voltak ezek... Végül ebben Notha segített neki: a mindent összekötő anyagot a harmóniában, a békében kell keresni, míg a káoszt ott, ahol félelem, reszketés és borzalmak történnek. Először a Bravelake-ben található elf-templomokat és szentélyeket kereste fel, de nem feledkezett meg bocsánatot kérni a najádtól sem, és megköszönni, hogy megmentette az életét.
  - Nagyon szívesen, számunkra minden élet értékes - mondta túlvilági, kedves hangon.

A mindent összekötő anyag harmóniájában nem találta az erő forrását. Maradt a káosz. Notha javaslatára a királyi palota használatban lévő kazamatáiba mentek, ahol Nekro megismerkedhetett a börtön parancsnokával, Kiran Nightnesttel, Notha öccsével. Hogy múlassák az időt, elkezdtek kártyázni, s Notha megtanította Nekrot kockázni is. Pénzben természetesen nem játszottak, mivel ez egy baráti parti volt, de itt épp a tét és a kockázat volt a lényeg... ugyanis a használaton kívüli, öreg cellákban találtak néhány csontvázat. Jobb híján ezek darabjait használták tétként. Kézfejcsontokkal kezdték, majd a fogakkal folytatták a tétek megtételét, s haladtak az egyre nagyobb testrészek felé:
  - Emelek egy koponyával - mondta Nekro, lassan, a tizedik kör körül.
  - Tartom egy lábszárcsonttal és két sípcsonttal - bólintott komolyan Notha.
  A közeli cellákból kikandikáló, egyre feszültebb rabok nyugtalankodtak a morbid, ám Nekroék számára felettébb élvezetes társasjáték miatt:
  - Hé! Ha kifogytok a maradványokból, mit fogtok tenni?! - kiáltott ki nekik a rácsok mögül egy lesoványodott, szakállas ember, akiben Nekro hirtelen felismerte megkínzóját. Ő volt az, aki vasszűzbe tetette, lassan két éve.
"Jól lefogyott a rohadék. Rá kellene ijeszteni..." - gondolta. Szólni akart, de Notha megelőzte. Oda se tekintve a fogolyra, szemeit a dobások eredményein tartva válaszolt:
  - Ha nem fogod be a szád rögtön, akkor kicsontozlak, és a te darabjaiddal játszunk tovább!
  Nekro elnevette magát, s Notha is csatlakozott. Egyszerűen nem tudták megérteni, miért nem hagyják nyugodtan játszani őket... Mikor Kiran visszatért hozzájuk, elmesélték neki is az esetet, s ő is velük együtt nevetett...