Nekro próbálkozásai közben az idő haladt tovább, s lassan kezdett olvadozni a hó. Szép kis patakokban csordogált lefelé a háztetők ereszein, a palota köpőcsövein keresztül, le az elvezető csatornákba. Egyes helyeken a várost teljesen elöntötte a víz, mivel a csatornák többsége megszenvedte a karbantartás hiányát. Lassacskán kezdődtek a tavaszköszöntő ünnepségek is, melyeket szertartások és prédikációk kísértek. Minden napra jutott egy-két ilyen esemény, s Nekro megrökönyödve látta, hogy egyesek a fény dicshimnuszát merik zengeni Bravelake-ben, mikor eme vallási irányzat uszítása volt az okozója rengeteg elf halálának. A pap szabadtéri, késő esti imádsága közben Nekro odahajolt Nothához:
  - Engedélyt adtatok egy ilyen álszent vallás gyakorlására?
  - Nem az én ötletem volt, elhiheted - komorodott el barátja. - A sok-sok néppel és törzzsel, mellyel együtt vívjuk harcunkat az elnyomó emberek ellen, megállapodásra jutottunk a közös törvényeinket illetően, melyek a város mindennapjait szabályozzák. Szabad a vallásgyakorlás, míg ilyen alapon nem történik gyilkosság, vagy felbujtás - a nem emberek ellen, vagyis - miellenünk. Természetesen ellenőrizve vannak. Látod ott az őröket a tornyokban és a házak mellett?
  - Igen - tekintett az íjjakkal, kardokkal felszerelt, vékony lemezvértes őrökre.
  - Ha bármelyik ember lázadást szítana, joguk van azonnal leállítani a szertartást és elhurcolni a bujtogatót, vagy bujtogatókat. Ha úgy elfajulna a helyzet, akár a tömegbe is belecsaphatnak a kardjaikkal. Gyereket nem bánthatnak ugyan, de a nagy sokadalomban ki figyel a csöppségekre, ha vér folyik?
  - Valaki netán vért emlegetett? - kérdezte egy ismerős hang.
  - A vérszívó mindenit... - sóhajtott Notha.
  - Selene? - kérdezte Nekro.
  - Én vagyok, miért, kire számítottál? Netán a najádra, aki kimentett a forró vízből? - kuncogott a lány.
  - Már azt reméltem, soha nem látlak többet - mogorváskodott Notha.
  - Nekem is hiányoztál, te goromba fráter! - nevetett a vámpír.
  - Jó rég nem láttam kegyedet, Thusand kisasszony! - modta Nekro, jól megnyomva az utolsó két szót.
  - Nem vagyunk mi összenőve, varázslóm! Ó? Netán hiányoztam?
  - Mi ez a szarkazmus? Nem ilyen voltál legutóbb. Egyébként az Öreg Temetőben nincs is kripta. Nem tudom, hogy mi van veled, de valami nagyon nem stimmel.
  - Most, hogy mondod - mondta a Sötét Elf -, valami tényleg nem stimmel ezzel a vérszívóddal. Nyomtalanul eltűnt még a tél elején, s most, tavasszal megjelenik. Igaz, hogy volt egy morbid humorod, de nem voltál - az úgynevezett barátaiddal szemben - sem cinikus, sem szarkasztikus.
  - Erről nem beszélhetek! - halkult el a lány hangja. - Direkt vártam arra, hogy ekkora sokadalomban talállak, Nekro, mert így nem hallgathat ki senki. Azonban nagyobb hangzavar kéne... Mikor lesz vége ennek?
  - Pirkadatkor - felelte Nekro helyett Notha. - Az emberek időszámítása szerint ma hajnaltól van tavasz.
  - Fene... Két nap múlva lesz az elfek tavaszköszöntője, ugye?
  - Az erdőlakóké. A Sötét Elfek nem köszöntenek egyetlen évszakot sem.
  - Megpróbálok két nap múlva újra eljönni - bólintott Selene. - Akkor mindenre választ adok, amire csak tudok...
 Olyan hirtelen és nyomtalanul tűnt el, ahogyan megjelent. Nekro nem várta meg a napfelkeltét, amúgy sem lehetett látni semmit az égen, mert most elég borús volt az idő. Inkább visszament a szállására és egy mosakodás után bebújt a jó meleg takaró alá, s elnyomta az álom.
  Másnap reggel verőfényes napsütésre és szakadatlan vízcsobogásra lehetett ébredni, a tegnap éjjeli felhőknek nyoma sem volt. Így Nekro tovább próbálkozott az al-elemekkel, melyek a főelemek kombinálásával hozhatók létre. Ezek erőhelyeinek felkutatása még nehezebb volt, illetve - az immár jó ideje - az "akadémiáról" kölcsönvett könyv sem tudott már annyit segíteni neki, vagy tanácsot nyújtani. A másod- és harmadrendű elemek ilyenek is lehettek: növények, kövek, fémek... még vér is. Azonban olvasott egy lábjegyzetben egy úgynevezett manaitalról. Állítólag feltölti az elfogyasztott, a testben elraktározott energiákat.

Lehetséges, hogy ennyire pofonegyszerű lenne?! Lélekszakadva rohant Nagonhoz, az alkimistához, aki szívesen fogadta, és el is kezdte neki kikeverni a manaitalt, ámde Nekro nem számított egy újabb akadályra:
  - Akkor kérlek, add ide nekem az utolsó hozzávalót, az esszenciát!
  - Miféle esszenciát? - kérdezte elkeseredve Nekro.
  - Mifélét-mifélét? Hát az erőd alapját képező anyagból egy kis darabkát vagy kivonatot!
  - De azt sem tudom, milyen beállítottságú az erőm! - fakadt ki.
  - Akkor nem tudok segíteni, barátom! - csóválta az alkimista a fejét. - Minden varázslathasználónak egyedi készítésű manaital kell, különben az egész annyit ér, mintha pálinkát innál. Egyébként is csak végszükség esetén ajánlatos tartósított manát innod. Például harc, vagy csata közben, különben úgy jársz, mint Részeges Arnold, aki amellett, hogy mágiával ügyködött, az élvezetek rabja és a manaital függője volt, és mikor a marhája eszét vesztette, amiért egy szajha széttörte a lombikjait, elpusztított egy egész várost...
  Nekro csalódottan kullogott el a laborból, s inkább sétára adta a fejét. A parkba érve látta, hogy már most készülődnek a holnap esti mulatságra. Maeost elmagyarázta neki, hogy az Erdei Elfek ünnepségén bárki részt vehet, aki akar. A tavaszköszöntő ünnepségükön a lényeg a természettel való szoros kapcsolat. Ez a nyugalom és az öröm ünnepe. A mulatság kezdetekor meg is lepődött, hogy a csizmáját le kellett vennie:
  - Mégis, miért kell levennem?
  - Azért, te ostoba, mert így is hány növényt, vagy bogarat tapostál már el - még ha csak véletlenül is - miközben végigcsörtettél valahol! - válaszolta neki egy feldúlt druida. - Legalább ezen az egy napon tiszteld meg az élőlényeket azzal, hogy figyelsz, hova lépsz és nem tiporsz el semmit!
  - A papucsot és csizmát pont azért találták fel, nehogy belelépjünk valami veszélyesbe...
  - Igen, jó szándékkal készült, de mára már ez is csak a természet pusztításának eszköze!
  Nagy nehezen lerázta magáról az enyhén kattantnak tűnő druidát, s észrevételeit megosztotta Maeosttal, akinek semmi kifogása nem volt az élőlények védelmével szemben, bár szerinte túlzásba nem szabad esni.
  - Elvégre maguk a druidák is szandált, vagy sarut hordanak, bár igaz, hogy a legtöbben leveszik azt, amint letérnek az útról, és mezítláb mennek tovább.
  - És ha belelépnek valami szúrós, mérgező növénybe?
  - Ellenszert késztítenek gyógynövényekből. Ne húzd el a szád - nevetett Nekro arcára nézve. - A druidák közül egyedül ezt a Grolint ismerem úgy, mint aki ilyen beszűkült látókörűen gondolkodik. Az élet maga egy nagy körforgás. Ennünk kell, hogy élhessünk. A mi maradványainkból pedig azon élőlények leszármazottai lakmároznak, akiket mi ettünk
meg.
  - Azért férgeket nem szívesen ennék...
  - Hidd el, én sem! - nevetett fel mégjobban Maeost. - Ám vannak olyan emberek, akik azt is megeszik...
  Kicsit szokatlan, ám valóban jó érzés volt mezítláb sétálni a fűben. Érzékei sokkal jobban kitárultak, szinte érezte maga alatt a sok életet, életenergiát, mely a fűszálakból és a földből áramlott belé. Jó közérzetét erősítette a finom ételek és a mézédes bor íze, mely átmelegítette kissé megnedvesedett, hideg lábait.
  Selene nem jelent meg, ám Nekro úgy érezte, mintha figyelnék őt, s valami veszélyes, baljós aura is volt a közelben, amit - úgy tűnt - sem az épp az asztaloknál lakomázók, sem a fák közt dalolók, vagy mesélők nem vettek észre. Váratlanul - szinte a semmiből - Nekro előtt előtört egy kis ködfelhő, majd alakot öltött, s egy magas, beesett arcú férfi állt előtte.
  - Vámpír vagy, igaz? - kérdezte tőle.
  - Valóban - mosolyodott el az, s kivillantotta négy hatalmas szemfogát. - Te meg, ha nem tévedek, a varázsló vagy, aki elvesztette mágikus erejét.
  - Valahogy úgy. Te vagy a második vámpír, akivel egész életemben találkoztam, de neked sokkalta fenyegetőbb aurád van.
  - Haha! - nevetett fel a vámpír. - Mi, akik vért iszunk, hogy életben maradhassunk, a sötétség teremtményei vagyunk. Mégis, mit vársz, netán, hogy virágesővel halmozzunk el mindenkit, miközben aranyos kis meséket mondunk a kisgyerekeknek?
  - Bocsáss meg, felejtsd el. Csupán meglepődtem, azt hittem Selene Thusand az egyetlen vámpír - nem hogy Bravelakeban, hanem - egészen az örök jég határig.
  - Ó, igen, Thusand kisasszony... Hadd tolmácsoljam üdvözletét, s újabb kérdését, miszerint sikerült-e megszerezned a kívánt könyvet a kriptából?
  - Na, ide figyelj, éjszaka gyermeke! Vele is így beszélnék most, mert van mit magyaráznia. Jártam az Öreg Temetőben, nem is egyszer a tél folyamán. Semmiféle kripta nincs abban a halomban, csupán egy csomó fejfa és néhány síremlék. Beszéljetek egyenesen, vagy hagyjatok békén!
  - A kripta a domb tetején lévő szentély alatt van.
  - És ezt eddig miért nem közöltétek velem, vagy azt, hogy hogyan kell kinyitni?!
  - Úgy érted... Ahh... Hát így áll a helyzet. Ezek szerint Thusand kisasszony nem látott el megfelelő instukciókkal...
  - Összesen kétszer beszéltem vele az elmúlt két hónapban. Egyébként is, hol van ő maga?
  - Lassan pirkad - válaszolta a vámpír kitérően. - Beszéljünk újra, de most inkább te gyere el hozzánk. A gondozott, Dromia negyedben lévő temetőben keresd azt a sírhelyet, mely azt ábrázolja, ahogy karót döfnek egy fiatal nő testébe.
  Utolsó mondata után eltűnt, mielőtt Nekro még egy kérdést feltehetett volna neki. Pár pillanattal később elkezdett világosodni az ég alja, majd egyre több területet vett el az éjszakai sötét égbolttól a nap, mely mind jobban, s jobban ragyogott az égen. Szép, tiszta idővel kezdődött el az új év tavasza.