Igor Pauker közlegény egyike volt a Delta Csillag azon kommandósainak, akiket nem a hatalmas izmaik és a félelmet nem ismerő magatartásuk tett a szervezet megbecsült tagjaivá, hanem a tökéletesen érzéketlen gondolkodásmódjuk. A fiatal, vékony, szőke hajú közlegény kérdés nélkül tüzet nyitott bárkire, amennyiben erre parancsot kapott valakitől. Magától nem ölt, elvégre ki az az aberrált állat, aki mások halálában találja meg a gyönyört, de ha valamelyik feljebbvalójától parancsot kapott a tüzelésre, nem nézte, ki áll éppen a rohampuskájának a csöve előtt.

Volt, aki mindezek miatt undorodva tekintett az orosz bevándorlóra, mások pedig csodálták, de a férfit mindez hidegen hagyta. Egészen addig, amíg nem próbálták megölni a gondolkodásmódja miatt, neki tökéletesen mindegy volt, miket gondolnak, miket beszélnek róla az emberek. Az sem érdekelte, hogy a város utcáin megbámulják néha, és úgy általában semmit sem bánt egészen addig, míg az nem veszélyeztette a testi épségét.

Épp ezért tán még őt magát is meglepte, hogy bosszankodott, amiért meglehetősen hanyag szobatársai ma is vele vitették le a szennyest a barakk pincéjében található mosodába. Mintha csak megérezte volna, hogy ez a látogatás a későbbiek során elég sok fejfájást fog még neki okozni.

A hatalmas mosógépekkel telepakolt helyiségben bőven akadt árnyékos zug, félreeső sarok. A veteránok, akik már eléggé unták magukat, nem egyszer szórakoztak azzal, hogy elbújtak az egyik ilyenbe, hogy aztán hangos ordibálással ráhozzák az újoncokra a frászt, így Pauker közlegény is egyből a vicces kedvű társaira gondolt, amikor meghallotta a zajt, ami az egyik mosógép mögül jött. Mintha csak valaki ütögette volna a szerkezet hátlapját.

- Bárcsak tudnám, hogy miért gondolják, hogy ezt még beveszem – morogta leginkább magának a kommandós. – Oké, hogy egy zöldfülű összeszarja magát, de nekem nem ez lesz az első évem itt…

Lassú, óvatos léptekkel kerülte meg a mosógépet, hogy az ijesztgetéssel próbálkozó társa háta mögé kerülhessen. Körülbelül akkor jött rá, hogy hibázott, amikor a fekete páncélkesztyűbe bújtatott kéz lecsapott az állára. Az árnyékban megbúvó halálangyal elégedetten elmosolyodott, majd nekiállt magára ölteni a kábán heverő kommandós kinézetét.

*****

Azrelius feldúltan, sápadtan, mégis, egy friss hullához képest egész összeszedetten esett be az Iroda ajtaján, ahol most csak Mr. Johnson és Mr. Reed tartózkodott.

- Ryan Wolf! – hebegte félig öntudatlan állapotban. – Itt van, és az előbb megölte az egyik testemet! Most mit fogunk csinálni, főnök?

- Először is nyugodjon le! – tanácsolta roppant megnyugtatónak szánt hangnemben a Paranormális Ügyosztály vezetője. – Elvégre csak meghalt, egy maga fajta pallérozott elme igazán átlendülhetne egy ilyen apróságon.

- De engem legyőztek! – Azrelius már szinte üvöltött kétségbeesésében. – Legyőztek! Engem! Engem, aki a fél lelkét odaadta a hatalmáért. Ez nem vámpír, ez egy kibaszott állat!

- Úgy rémlik, én figyelmeztettem, hogy egyedül nem fog bírni vele – jegyezte meg szórakozottan Mr. Johnson. – De mindegy is. Most inkább beszéljünk arról, hol is lehet az ősök vére. Alapvetően Wolffal még el tudunk bánni, azonban ha megkaparintja a világot alkotók legtisztábban fennmaradt vérvonalát, akkor bekövetkezik az, amit hozzánk hasonló mentalitású harcosok már évezredek óta el szándékoznak kerülni. Mindezt persze Wolf is tudja, szóval ahol az Onnan jött férfi van, ott lesz ő is. Szerencsére Mr. Reed és kicsiny csapata elég alapos munkát végzett, így lényegében már majdnem képben vagyunk azt illetően, hol is lehet most az ősök vére. Ha nem tévedek, a Figyelők a Fekete Rózsára gyanakodnak. Jól mondom, Mr. Reed?

- Lényegében igen – biccentett az alacsony férfi, majd fontoskodóan megköszörülte a torkát, mielőtt folytatta volna. – A két világot elválasztó háló az utóbbi időkben eléggé stabilan tartja magát, ami egyébként nem kis meglepetést okozott megfigyelőinknek, így könnyedén kiszúrhattuk rajta a halálangyal varázslatát. Nem volt nehéz észrevenni, eléggé brutálisan csinálta, amit csinált, lényegében szétszaggatta egy helyen az egész manahálót. Roppant… meggyőző. Azt hiszem. A férfit, akit akarata ellenére magával cipelt, körülbelül Itt és Ott határán veszíthette el, de azon a ponton, amikor már bizonyossá vált, hogy az illető Ide fog kerülni, nem Oda. Ezután még egy darabig követni tudtuk a manahálón átlépő lélek útját, azonban egy idő után árnyékba botlottunk. Egy nagy, randa árnyékba, amit utólag raktak oda szakavató kezek.

- Tipikus boszorkánymágia – jegyezte meg Azrelius. – Senki sem tudja semlegesíteni, csak az, aki kimondta a bűvös igéket. Utálom az ilyet. Egy varázsló bízzon annyira mágiája erősségében, hogy mások által megsemmisíthetőnek alkotja meg azt.

- Igen, ez valóban szép gesztus lenne mindenkitől – helyeselt Mr. Johnson. – Folytatná, Mr. Reed? Úgy vélem, a következtetéseit még nem hallgathattam végig, mert Mr. Azrelius túl hamar ránk rontott.

- Azonnal, uram – biccentett a Figyelők főnöke. – Szóval, mint említettem, a lélek útvonalát egy idő után árnyék kezdi takarni, de annyit még ki tudtunk venni, hogy az Onnan áthozott férfi mindenképpen az USA területére került. Arra ugye az előbb Azrelius úr is volt szíves rávilágítani, hogy az ilyesfajta árnyék boszorkánymágia. Márpedig az USA egyetlen boszorkányszektája a Fekete Rózsa. Az hiszem, innentől kezdve eléggé egyértelmű a dolog, uraim.

- Valóban az – biccentett Mr. Johnson elégedetten. – Szóljon azonnal Mr. Jorgensonnak, hogy vigye a fiúkat a rend seattle-i főhadiszállására, és kérdezzék ki valamelyik nővért a dologról. Minél előbb biztonságba kell helyeznünk azt a férfit, különben lőttek a jövő évi támogatásunknak, ezt senki se felejtse!

- Azonnal intézkedem, uram!

- Nagyszerű – Mr. Johnson megvárta, amíg Mr. Reed sietve távozik az irodából, csak azután fordult Azreliushoz. – Maga pedig legyen szíves Gabrielhez teleportálni. Legjobb tudomásom szerint épp Wolf nyomát követi. Mondja meg neki, hogy hagyjon fel ezzel, és várja őt inkább ott, ahol az ősök vére is lapul éppen. És még valami! Közölje vele azt is, hogy szeretném, ha mindenáron megállítaná Wolfot. Használja a fókuszát, ha más megoldást nem lát.
Azrelius bólintott, majd minden további nélkül teleportált.

*****

Az egykori Washington Megyei Állami Elmegyógyintézet Seattle belvárosától távol, a parkosított kertvárosban kapott helyet, távol minden főúttól. A dolgozók szerint erre azért volt szükség, hogy a gondozottakat ne zavarja a forgalom zaja, az elmegyógyintézet ellen lázadó ügyvédek és emberjogi aktivisták szerint pedig azért, hogy szerencsétlen páciensek ne tudjanak szökni a kutyás őrök elől.

Bárkinek is volt igaza az adott vitában, 1982-ben az intézmény kapui örökre bezártak, és valószínűleg hamarosan az impozáns épületet is bedózerolták volna a földbe, ha nem jelenik meg egy tekintélyes, nagy vagyonú és nem utolsó sorban elragadóan szép hölgy, aki tett egy visszautasíthatatlan ajánlatot a város aktuális polgármesterének, így a Fekete Rózsa boszorkányrend gond nélkül beköltözhetett új lakhelyére.

A kúria rekordgyorsaság alatt idomult új lakóihoz, hála azok kivételes mágikus technikáinak. A kicsi, rosszul megvilágított gumiszobák, a neoncsövek, a monitorok, az őrök sivár helyiségei, a pincében berendezett étkező és a kertben felállított kennel mind a múlté lettek, helyüket barátságos, meleg színekkel kifestett termek, kandallók és hatalmas franciaágyakkal felszerelt hálószobák vették át.

A park sivár növényzetét buja dzsungelre cserélték, a teraszon medencét alakítottak ki, a pincébe pedig bezsúfoltak egy csomó különös kinézetű szobrot meg valamit, ami a szemtanúk egy része szerint gyanúsan hasonlított egy maja áldozóoltárra. Azt, hogy az átalakításra szükséges pénzt a rend honnan szerezte, sosem kérdezte senki.

A Fekete Rózsa hírhedten semleges maradt minden egyes konfliktusban, akár Itt, akár Ott történtek, nem is akadt egy ellenségük sem, így fokozottan furcsán hatott, amikor a Delta Csillag csapatszállító helikopterei pontosan éjfél előtt tíz perccel megrohamozták a helyet.

Alapvetően a hosszúkás testű, dupla rotoros gépeket nem éppen a meredek szögben történő zuhanóbombázást imitáló manőverekre tervezték, a Paranormális Ügyosztály pilótái mégis játszi könnyedséggel vették rá őket ezekre a nyaktörő mozdulatokra. Felvilágosultabb katonai körökben makacsul tartotta magát a mondás, mely szerint a Delta Csillagnál senki sem tud fenyegetőbben repülni egy alapjáraton fegyvertelen helikopterrel.

Az akció gyors volt, rendezett és persze bővelkedett anyagi károkban. A négy helikopter a négy égtáj felől repült rá a kúriára. A fémtestek hasa felnyílt, odabentről pedig kötelek tucatjai repültek ki, megcsáklyázva az épületet. Nick Jorgenson gázálarcos, gépfegyveres legényei az ablakok és az ajtók betörésével hatoltak be az épületbe, csizmás lábaikkal szétzúzva a több száz dollárba kerülő festett üvegtáblákat, mahagóni falapokat.

Mindenhol lézerirányzékok vetültek a berendezési tárgyakra és a szerencsétlenebb boszorkányokra, akik pont az első hullámban megtámadott szobák egyikében tartózkodtak.

- Kezeket a tarkóra! Gyerünk! Látni akarom a kezeiteket!

- Le a földre! Mindenki azonnal le a földre!

- Senki sem mozdul, basszátok meg!

A Delta Csillag emberei naponta akár több rendőrfilmet is megnéztek, hogy a fenti három mondatot szó szerint tudják idézni bárhol, bármilyen helyzetben. A szervezet megalakulásának idején természetesen Nick Jorgenson is elkészítette a maga verzióit ezekről a beszólásokról, azonban ezek lényegében egyszerre sértették az összes létező népet és vallást, így Mr. Johnson rövid mérlegelés után betiltotta a használatukat, elkerülendő egy újabb világháború kitörését.

A nagydarab skandináv férfi természetesen az első hullámban támadta meg a kúriát, és hamarosan már ott is térdelt az egyik terem padlóján, kezében rohampuskával, arcán magabiztos vigyorral.

- Gyerünk, fiúk, kerítsük elő a vezetőt, és szedjük ki belőle, hol tartják azt a nyápic csávót! – harsogta jókedvűen, az emberei azonban nem mozdultak, csak értetlenül bámultak rá. – Most meg mi a baj, srácok? Elment a kedvetek a harctól, vagy mi?

A kommandósok először egymásra pillantottak, majd az egyikük, egy vékony, szőke hajú, fiatal férfi, megszólalt.

- Elfelejtett rágyújtani, uram!

A skandináv kapitány szomorúan konstatálta, hogy valóban hiányzik a jól megszokott szivar a szájából. Az öregség első jele. Nagyapja is húsz évvel azután kapott ki ketrecharcban először, hogy elfelejtett rágyújtani valahol. Nem jó ómen.

- A fenébe – morogta rosszkedvűen. – Biztos, hogy itt nem lehet dohányozni? Én nem látom sehol a táblát…

- Sajnálom, de ott van, uram – mutatta a piros vonallal áthúzott cigarettát a kommandós. – Kér esetleg tüzet?

- Ja, az jó lenne – biccentett a kapitány, szájában immár elmaradhatatlan szivarjával. – Várjunk csak, Pauker, te eddig nem balkezes voltál?

- Rágyújtani jobbal szoktam, uram – válaszolt azonnal a kommandós, majd visszahúzta az öngyújtót, miután főnöke szivarja parázslani kezdett.

- Mégis mi a fene ez itt?! – A Fekete Rózsa Első Nővére szikrázó szemekkel, egy szál hálóköntösben robbant be a szobába, látszólag fegyvertelenül. – Mégis hogy veszi az Ügyosztály a bátorságot, hogy késő éjjel lerohanja a rendem főhadiszállását, mindenféle előzetes bejelentés nélkül? Kinek képzelitek magatokat, fiúk? – Azt, hogy a Delta Csillag kapitánya olyan helyen dohányzik, ahol nem szabad, már ő sem hányta a behatolók szemére. Elvégre vannak olyan dolgok, amelyek a világ bármely pontján természetesnek hatnak.

- Azoknak, akiknél a puska van – válaszolt azonnal és szemrebbenés nélkül Nick Jorgenson. – Az Ügyosztály tudomására jutott, hogy a Fekete Rózsa bújtatja azt az Ottani parasztot, akiben jelenleg az Ősök vérének legtisztább változata kering. Ezért vagyunk most itt. Vinnénk magunkkal a fickót, amennyiben nem probléma.

A nő mellkasának szegeződő rohampuskák szinte szuggerálták a célpontjukat, hogy ne legyen probléma a tulajdonosaik bármilyen kérése, az Első Nővér mégis értetlenül tárta szét a kezét.

- Ti meg miről beszéltek? Ebben a kúriában nem tartózkodik egyetlen férfi sem… Titeket leszámítva. Egyáltalán honnan veszitek, hogy mi bújtatjuk azt a férfit?

- Mr. Reed mondta. A Figyelők megpróbálták lenyomozni, hová is érkezett a csávó, de félúton árnyékba botlottak.

Az Első Nővér elfintorodott. Láthatóan megvolt a véleménye azokról, akik ilyen egyszerűen azonosítható mágiával próbálják elrejteni a saját nyomaikat.

- Ha megmondom, hol van a fickó, akkor elmentek a fenébe? – kérdezte a szobában guggoló kommandósoktól.

- Természetesen. Nem vagyunk mi erőszakszervezet, ami nem veszi figyelembe a civil lakosság kéréseit.

- Hát persze. A srác a kaliforniai kirendeltségünkön van, San Franciscóban. A bejárati ajtót meg majd kinyitom én, hogy nektek azt már ne kelljen berúgni, miközben távoztok…