Hiába is várod, hogy bárki szeressen,
Vagy azt akarja, hogy Veled lehessen,
Mert hazugság az egész, egy hiú ábránd,
Hiszen a világban senki sem vár Rád.

Habzó szájjal jönnek, de észre sem veszed:
Teljesen elfoglalják az életed.
Kedveskednek Neked, dorombolnak némán,
Míg végül így végzed: lelkileg véznán.

Kiszívják belőled a boldogság magját,
Eltemetik Veled szívednek baját,
Zászlót tűznek vígan a roggyant sírodra,
Örömtáncot lejtenek bánatodra.

Így tesznek Ők, a gusztustalan emberek;
Míg boldog vagy, addig Benned fészkelnek.
De amint kimúltál, otthagynak magadra,
Hallgattál volna az okos szavakra.

Súgta őket Szíved, de nem vetted észre,
Pedig Ő figyelmeztetett a vészre,
De ne aggódj, hisz én is tettem így egyszer,
Azóta is szidtam magam ezerszer.

Hiába is várod, hogy bárki segítsen,
Hisz egyedül vagy, immár senkid sincsen,
Csak magadban bízz, mert mindenki hazudik,
És ha hiszel, abból jó nem származik.

Ha fáj, hogy egyedül vagy, gondolj csak arra:
Összetört szívvel az élet milyen volna?
Sivár, kies, na meg szörnyen élettelen,
És végül ott maradnál lélektelen.