Az alaktalan szürkeséget lassanként felváltották a színek és formák, amint a nap vöröslő korongja felbukkant a nádas mögött. Ahogyan az égi vándor emelkedett, úgy világosodott a színe narancsvörössé, majd aranyló, vakító sárgává, és előrevetítette a felhőtlen nyári ég ígéretét. Eközben sugarai szikra-pettyekkel szórták meg a halkan loccsanó, apró hullámokat. A tó partján sorakozó faházakból neszezés szűrődött ki, ami fél óra múltán zsivajjá erősödött. A táborlakók - kisebb-nagyobb lányok - ébredeztek. Sürögtek-forogtak, egy percet sem veszíthettek. Az utolsó napot alaposan ki kell használni, hiszen a következő reggel utaznak haza!

Az egyik faházban lakó két testvér közül a kisebbik morcosan húzta a feje búbjáig a takarót:

• Hagyjál! Még aludni akarok!

• Kata, fel kell kelni! Mindjárt reggeli, és te még nem is mosakodtál, az öltözködésről nem is beszélve!

• Megyek már! De, csak azért hallgatok rád, mert éhes vagyok! – nyújtotta ki a nyelvét a nővérére.

A testvérek mindketten vékonynak és alacsonynak számítottak kortársaik között. Erzsi tizenkét esztendős lehetett, Kata pedig, két évvel fiatalabb nála. Szüleik a táborozás előtt a kicsit a nővérére bízták, tudva, hogy Erzsi lelkiismeretesen vigyáz majd Katára.

Az idősebb lány csípőre tett kézzel állt a húga ágya felett, és lemondóan sóhajtott. Megvárta, míg Kata elkészült az öltözködéssel. Ruhájuk arról árulkodott, hogy családjuk nem igazán tehetős. Tiszta, de divatjamúlt, egyszerű holmikat viseltek. Ezután Erzsi a húgát kézen fogta, és máris szaladtak a többiek után, az étterembe. A szakácsok minden gyereknek kiporciózták a reggelit, amit a táborozók hamar eltüntettek.

A nevelők bejelentették, hogy az utolsó délelőttön sétálni mennek a csoporttal, ebédig. Kata és Erzsi, a két testvér megörült a hírnek. Igaz, hogy az elmúlt két hét alatt már beszerezték kevéske zsebpénzükből a szüleiknek szánt apró ajándékot, de maradt még annyi, hogy vegyenek maguknak egy doboz kekszet. A reggeli után ugyanis, még mindig korgott a gyomruk, és hosszú a nap…

Hamarosan be is értek a nyüzsgő nyaralótelepre, ahol több üzlet is csábította a vásárlókat. A gyerekek benéztek az egyikbe, ám ott ajándéktárgyakat árultak. Így továbbsétáltak a következőig, ahol Kata - a helyiségbe lépve - hirtelen meglátott egy játék babát. A hüvelykujjnyi baba az egyik polcon, egy pici kosárkában feküdt.

• Nézd, egy Parány Peti! Nekem az kell! – rángatta oda nővérét.

• De, Kata, megbeszéltük, hogy csokis kekszet veszünk! Éhesek vagyunk! – kérlelte az idősebbik.

• Nekem nem keksz kell! – toppantott a kicsi a lábával. – Nekem Parány Peti baba kell!

• Kata, nem vehetjük meg! Utána nyafogni fogsz, hogy éhes vagy! – magyarázta felelősségteljes arckifejezéssel.

• Nekem a baba kell és kész! – hisztizett a kislány, mire a nővére durcásan fújt egyet:

• Nem! Most pedig megyünk kifelé! – Megfogta a húga kezét, és kivezette az üzletből.

Kata legörbülő szájjal nézett hátra, de a bolt üvegajtaja már becsukódott mögöttük.

Erzsi odakint felnőttesen, megfeszítetten töprengett:

„A reggeli kevés volt, délre alig valamivel több ennivalót fognak adni. Igaz, kapunk majd epret is, de csak néhány szemet. Bár oda fogom adni az én adag epremet Katának, viszont azzal sem lesz tele a pocakja. Ha megveszem a doboz kekszet, délután jóllakunk, de Kata estig sírni fog. Ha a babát választom, mindketten éhesek leszünk, és vacsoráig korog majd a gyomrunk. Kata - akkor - azért fog nyűglődni. A pénzünk nem elég, hogy mindkettőt kifizessem. Vajon mit tegyek?”

A kislány ez idő alatt pityergős arccal pislogott nővérére, aki döntésre jutva, szigorúan ráparancsolt:

• Várj meg itt, és el ne mozdulj! Mindjárt jövök!

A fiatalabb lány csak toporgott, és könnyes szemmel, csalódottan figyelte, ahogy testvére újra belép az üzletbe.

Kata néhány percig magányosan, szipogva várakozott odakint, míg megjelent nővére, aki a fejét csóválva, zavartan mosolygott, és kezét a háta mögé rejtette. Majd odanyújtotta húgának, amit a maradék zsebpénzükből vásárolt.

A delelő nap fénye megcsillant egy kis, rózsaszín műanyagdarabkán: Parány Peti miniatűr fejecskéjén.

A kicsi Kata hitetlenkedve meredt nővérére, szemei olyan kékek voltak, mint felettük a felhőtlen, kék égbolt. Mindketten megfeledkeztek arról, milyen éhesek. Erzsi a testvére boldog mosolyát látva, elégedetten konstatálta, hogy jól választott. Nagyon szerette a húgát, és most sikerült igazi meglepetést szereznie neki.

Kata nem figyelt a korgó gyomrára. Egészen estig, a tenyerében tartott aprócska kosarat - és abban a parányi játék babát - csodálta.

2012-03-21