Daryl


A szoknya uszályát a markomba szorítom az öltöző felé sietve. Meg akarok szabadulni ettől a gönctől! Minél előbb, annál jobb. Belépve a helyiségbe háborús állapotok fogadnak, mindenfelé elhajigált kajás zacskók és üres üvegek képeznek akadályt a padlón. A koronámat az álarccal egyetemben fintorogva a sarokban álló kukába hajítom. Újabb reszelős köhögésroham tör rám. Az asztalra támaszkodva igyekszem megtartani az egyensúlyomat.
Egy vámpírszerű, estélyi ruhás alak pillant rám vissza a tükörből. Holtsápadt bőrrel és vérvörös ajkakkal. A kezembe törlöm a szokatlanul élénknek ható rúzst. Lerogyom a legközelebbi székre, és elkezdem kihámozni a csatokat a fejemhez rögzített műhajból eszkábált kontyból. Az előttem tornyosuló szemétkupacra hajigálom őket. Ahogy a paróka könnyedén a vállamra omlik, rá kell döbbennem, hogy túl jól helyezték fel. Erőtlen ráncigálásom ellenére sem szándékozik leválni a kobakomról. Előre dőlök az asztalon, arcomat a hűvös fához tapasztom. A szemközt sorakozó üdítők csábítóan hívogatnak. Köszörülök a torkomon párat, majd végül az egyik pohárért nyúlok. Különösebb megfontolás nélkül lehajtom a tartalmát. Öklendezve, a nyakamat szorongatva, a falnak vágom a műanyagpoharat.
- A francba! Alkohol! – sziszegem a falon kirajzolódó italfoltnak. Ezúttal alaposabban mérem fel a felsorakoztatott folyadékokat, végül egy kóla kinézetű lötty mellett döntök, gondolván, azt még csak felismerem. A biztonság esetére beleszagolok. Sajnos eldugult orrjárataim nem segítenek ki a nyomozásban. Azért csak elkortyolgatom. Mivel a torkomban nem szűnik meg az égető érzés, folytatom az ivászatot.

Néhány adaggal később a szédülésem különös intenzitással tér vissza. Fázósan húzom össze magamat, és simítok végig libabőrös karomon. Nehezebb feltápászkodnom, mint azt képzeltem.
- Ó! Hát itt van a mi kis szépségkirálynőnk! – Elmosódott alakot látok az ajtó előtt, karjait széttárva közelít felém. Néhány lépéssel később megtorpan. – Látom, fogyasztottál a rumos kólából! – Elismerően ciccent végigpásztázva a hátrahagyott poharakon. Úgy érzem, az alkohol hamarosan a fejembe száll…
- Visszamegyek a koleszba – sutyorgom élettelenül. Cikázva, botladozva eltántorgok a folyosóig. Kezemet a homlokomra tapasztom. Sajnos konstatálnom kell, hogy minden bizonnyal a láz is letámadott részegségem mellé. Alkoholmámoros állapotomban egyébként sem vagyok éppen beszámítható, de ha még a betegségem is elhatalmasodik rajtam, akkor tanácsos távol maradni az emberektől. Az előtér közelében járva hiába kapaszkodom a korlátba minden erőmmel, mégis összecsuklik a lábam. A járólappal történő ütközésemet egy kevésbé kemény, kellemes meleget árasztó valami gátolja meg. Mélyen beszívom az ismerős illatot, majd az emlékeim és a történések végképp összefolynak egy kétes masszává.



Tyler


A táncparketten vonagló emberek tömkelegébe bámulok üveges tekintettel. Néha belekortyolok a kezemben tartott émelyítően édes puncsba, amitől újra és újra rám tör a hányinger. Nem lehetek túl izgalmas társaság a mellettem a falat támasztó Molly számára, aki már vagy negyed órája noszogat, hogy aktivizáljam végre magam.
- Sziasztok! – lötyög elénk egy vörös hajú lány oldalán az egyik osztálytársammal. – Jó a buli, mi?
- Ja… - nyögi lehangoltan Molly. Szótlanul bambulom tovább a színekben és fényárban fürdő sokaságot.
- Kár, hogy Kyle nincs itt – érkezik a lehangolt megállapítás az ismeretlen csaj részéről.
- Igen, igen! – helyesel teljes átéléssel a szőke. – Ő lenne az éjszaka fénypontja! A buli lelke! Nem is értem, miért nem kísért el minket.
- Nem t’om. Talán mert új? – Megelégelem a dögunalmas társalgásukat. Molly kezébe nyomva az italomat, lagymatagon átverekszem magam a tömegen.


Madkins egyszerűen hátborzongató. Teljesen a hatása alá kerültem, és ő ezzel pontosan tisztában is van. Még mindig ott visszhangzik a fülemben, amit a folyosón mondott. Azok a kemény, kíméletlen szavak, meg a felszín alatt bujkáló szadista hajlam, ami arra késztethette, hogy ilyesmit vágjon a képembe. Biztos nem abban a pillanatban döbbent rá a furcsaságra a viselkedésemmel kapcsolatban. Akkor miért pont most hozakodott elő ezzel? És egyáltalán hol a szolidaritás? Mintha zavartam volna! Nem loholtam a nyomában, még csak nem is kukkoltam. Mi baja van?!

Aztán meg magára húz egy dögös szerelést, végiglejt a színpadon, és kihívó pillantásokat küldözget. Mégis mit vár tőlem ezek után? Hogy majd jön a nagy felismerés? „Á, jobban megnézve nem is igazán az esetem.” Vagy mi? Mert, ha ez volt a terv, akkor közlöm: nem jött össze. Utálom Darylt. Az iránta táplált gyűlöletemet szavakba sem lehetne önteni.
- Ja, persze… - dünnyögöm. Lendületesen belerúgok a kijárat melletti szemetesbe. – A fenébe is!
Az ablakon át beszűrődik a sötétedő udvaron sorakozó lámpák halovány fénye. A padlóra fák lombjainak árnyéka vetül. Lejjebb gombolom az ingemet, és hajamba túrva kifésülöm a látásomat korlátozó tincseket.
Gáz van… - állapítom meg gondolatban, a kihalt iskolában kódorogva. Bármilyen kétségbeejtő legyen, kénytelen vagyok legalább magamnak beismerni: a harmadik verzió volt a helyes. Nincs semmi agybajom – mármint orvosi semmiképp. Buziságról vagy biszexségről szó sincs. Én szimplán belezúgtam Daryl Madkinsbe, aki a sors fintorának köszönhetően épp egy fiú. Lehetne lány is, de nem. Ilyen az én szerencsém! Ez valami égi bosszú lehet. Isten bizonyára baromira unatkozott, és gondolta megvicceli az egyik kevésbé szeretett gyermekét. Én pont megfelelő alanynak bizonyultam a csajozós, bulizós előéletemmel, hát rám esett a választása. Nosza, ideküldte Madkinst, hadd csábítson el! Arcomat a plafon felé emelem. Gratulálok, tökéletesen sikerült az akció! Morcosan elhúzva a számat, folytatom a céltalan kószálást.


- Akkor megbeszéltük? – A némaságban mély hang zendül. – Igen, mindent deríts ki róla, amit tudsz! Igen, fényképek is jöhetnek. Minden kell. – Az egyik üres osztályterem felé közeledve egyre hangosodik a beszéd. Végül nekem háttal az ablaksor előtt ácsorogva Joshua Lendrow-t fedezem fel.
- Rendben. Majd hívlak! – Azzal visszasüllyeszti a zsebébe a mobiltelefonját.
- Nyomozgatunk? – A lehető legtöményebb gúnymennyiséget sűrítem a kérdésbe. Joshua higgadt reagálása a jelenlétemre határozottan irritáló.
- Helló, McGlone! – vigyorog rám hátranézve a válla felett, aztán rögtön visszafordul a kilátást csodálni. Beljebb merészkedem pár méternyit. Az égimeszelő srác elkalandozva bámul maga elé, rezzenéstelenül. Halk sóhaj tör elő belőlem. Semmi kedvem ezzel az idegesítő kölyökkel foglalkozni. Ezerszer fontosabb problémáim is akadnak nála meg a megfejthetetlen, bizarr jelleménél.
- Daryl – kezdi, épp mielőtt átlépném a küszöböt – meglepően jó nő lenne, mi? – A mondat undorítóan barátságosra sikeredik. Komoly kétségeim támadnak arról, mire megy ki a játék.
- Ja – felelem kelletlenül. Magam elé képzelem Lendrow önelégült ábrázatát. És én még arról a puncsról hittem azt, hogy gyomorforgató…
- Milyen kár, hogy nem az. – Hatalmasat nyelek. A rémület jeges orkánként süvít bennem végig. Megragadom az ajtófélfát.
- Nem igazán izgat. – Igyekszem a lehető legflegmább alakításomat nyújtani. Megelőzve egy újabb furcsa megszólalást, köszönés nélkül otthagyom a drámai, derengő fény övezte, sötét alakot. Nem bírok nem arra gondolni, hogy a srác jóval többet tud, mint gondoltam. Totális káosz tombol a fejemben…



Ahogy a másodikon járva egy alacsony árnyék suhan be elém, ninja módjára, hangtalanul settenkedve, rájövök, hogy a megpróbáltatásaim bizony még közel sem értek véget.
- Szia, nagyi! – préselek ki magamból egy minden lelkesedést mellőző köszöntést. Az öreglány rosszallóan végigmér. Követve pillantását a félig kigombolt ingemen állapodom, meg. – Meleg van – vonok vállat. Nagyanyám elégedetlenül elhúzza a száját. Ráncos kézfejei felkarjain nyugodnak, a mélyen barázdált, fehér bőr élesen kiválik a sötét kosztüm nyújtotta háttérből.
- Beszélnünk kell. – Felveszi a harci pózt, apró terpeszbe csúsztatva lábait. Szórakozottan a hajamba borzolok, mely az izzadtságtól enyhén nedvesen tapad a homlokomhoz.
- Miről van szó? Ha arról, hogy nem telefonáltam…
- Nem! – szakít félbe erélyesen. Durcásan az alsó ajkamra harapok. Valósággal toporogni kezdek türelmetlenségemben, jelenleg ugyanis semmi hangulatom a vénasszony parádézásához és több órás prédikációihoz. Tudniillik nála a csevegések rohadtul egyoldalúak szoktak lenni. Értsd: ő dumál, te kussolsz.
- Anyád felvett ide egy kölyköt. – Csodálkozva meresztem a szemeimet öreganyám dühtől megfeszülő arcvonásaira. A fogalmazásmódja sem éppen a megszokott, választékos fajta.
- Igen. Anyám elég sok kölyköt felvett. Különben már nem működne az iskola. – Elmés riposztom csak még jobban felhergeli őt.
- Egy gyereket egy szegény családból, ösztöndíjjal.
- A Prince nem is ad ki ösztöndíjat – bukik ki belőlem meglepetésemben. Nagyanyám komoran bólogat.
- A fiú anyja Danna régi barátja. – A barát szót gondosan átitatja ellenszenvével. Összevont szemöldökökkel emésztgetem az információkat. Az öreglány soha a büdös életben nem engedte volna anyámnak, hogy elvegyüljön a pórnéppel. Akkor mégis hogyan haverkodhatott volna össze egy csóró csajjal? Mellesleg meg nem vettem észre, hogy a mutter bárkivel szorosabb kapcsolatot ápolna a szülők közül.
- Ezt… - Ekkor felvillan a múlt egy igen kellemetlen momentuma. Vetítésszerűen játszódik le lelki szemeim előtt, amint Daryl találkozik anyámmal éjszaka, aztán a mutter magyarázata.
- Daryl - vonom le a következtetést elfojtott hangon.
- Pontosan. – Tekintélyes kora ellenére kiváló a hallása… - Értesüléseim szerint együtt szerepeltetek a karácsonyi darabban. – Gyanakodva meredek magam elé.
- Mire akarsz kilyukadni?
- Szeretném, ha távol tartanád magad attól a fiútól. – A hátizmaim megfeszülnek, és egy pusztító hullámcsapás erőségével kerít hatalmába az ellenkezés iránti vágy.
- Nos, én is sok mindent szeretnék, de attól félek, ez most speciel kivitelezhetetlen – közlöm kimérten. A sötétbarna íriszekbe a düh és a döbbenet borzongató egyvelege költözik.
- Semmi jó nem származik abból, ha közel kerülsz ahhoz a semmirekellőhöz. – Nehézkesen visszatartom az arcomra kiülni készülő megrökönyödöttséget. Bár nagyanyám imád mindenki felett elhamarkodottan és igazságtalanul ítélkezni, ez az első, hogy hasonlóan lesújtó véleménnyel van valakiről.
- Miért? Mit tett Madkins? – Zavartan elkapja rólam a pillantását. – Nem is csinált semmit, igaz?
- Kihasználta a szülei kapcsolatait, hogy befurakodhasson az iskolámba! – Gúnyos kacaj szökik ki a torkomon.
- Mintha mi nem így boldogulnánk! A családunk presztízsét felhasználva! – védem a kelleténél kicsit vehemensebben Darylt. – És megjegyezném, hogy ez nem a te iskolád. – Gyilkos láng lobban a szemeiben. Szinte a bőrömön érzem a kitörni készülő vulkán lávájának égetését.
- Hogy merészelsz így beszélni? – sziszegi a fogai között.
- Fáj az igazság? – Az elhamarkodott visszaszólást egy csattanós pofonnal jutalmazza. Meg sem rezdülök az ütés hatására. Szánalommal meredek le az apró, az idő múlásának minden nyomát felsorakoztató nőre.
- Daryl a suliba járhat, mert jobb színész, mint itt bárki más. Én pedig azt csinálok, amit akarok. Ha ahhoz tartja kedvem, átruccanok Las Vegasba, és hozzámegyek Madkinshez. – Az utolsó kijelentés kőszoborrá dermeszti őt.
Ezek után még nagyobb a késztetés, hogy ne eresszem el Darylt. Attól, hogy a vén szatyor utálja őt, és a segítségével borsot dörgölhetek az orra alá, Madkins csak vonzóbb lesz. A neme meg részletkérdés. Talán még előnyös is. Így anyám aztán végképp nem köthet belém, amiért minden héten más nőcskével hetyegek.



Davis


A lépcsősor aljában, földbegyökerezett lábakkal bámulok fel a lefelé lépdelő Darylre.
Mint a boszorkány által megbabonázott, félkegyelmű áldozat nézem őt ámulattal. A sötét előtérbe beszökik egy kevés fény kintről, mely megtörik a ruha csillámain és a lány nyakát körbeölelő gyöngysoron. Fehér bőre egészen természetfelettien fest a fekete ruhával kontrasztban állva. A paróka göndör fürtjei rendezetlenül keretezik az arcát. Pár lépcsőfokkal később szó szerint a karjaimba hullik. Erősen tartom mozdulatlan testét, míg ő homlokát a vállamhoz szorítva mély levegőt vesz.
- Hoppá! – foszlatom szét a mesébe illő pillanatot. Daryl vontatott mozdulatokkal visszahelyezi súlyát a talpaira, valamelyest felegyenesedik. Pár centiméteres távolságból barna íriszek villannak felém.
- Davis! – mosolyog rám tenyereivel a mellkasomat támasztva. A leheletét enyhén átitatja az alkohol kesernyés szaga.
- Te ittál? – tolom arrébb szemöldök ráncolva. Madkins meg sem hallja, amit mondok.
- Davis! – ismétli meg még egyszer a nevemet. Rekedtes hangja sokkal inkább idézi egy nőét, mint egy férfiét. Kezeit feljebb csúsztatja, égetően meleg érintését két oldalt az arcomon érzem. Döbbenetem végképp elhatalmasodik rajtam, mikor forró ajkait a homlokomra tapasztja. Meghökkenten bambulok bele a sötét szemek végtelen mélységébe.
- Te részeg vagy… - állapítom meg hátratántorodva. Mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, Daryl könnyed bólintással helyesel. Szája kába vigyorra húzódik.
- Én már csak ilyen részeges tyúk vagyok! – Kacag fel reszelősen. Megpróbál közelebb araszolni hozzám, de megbotlik a magassarkú alá gyűrődött uszályban. Eldünnyögve pár szitkot, lehámozza magáról a cipőket. Önkéntelenül is felidézem magamban a piros miniszoknyát, a fagyöngyöt és Daryl mámorító közelségét. Látványosan megborzongok.
- Mi az? – kérdezi a kacérság szikrájával a tekintetében. Egy balett-táncoséra emlékeztető kecses mozdulattal arrébb löki az útjából a lábbeliket, és mezítláb tipeg felém tovább. Az estélyi alját az ujjai közé csíptetve tartja. A kínos szituáció ellenére riasztóként visítanak fel bennem a korábban elhangzottak.
- Részeges tyúk? – mondom vissza kikerekedett szemekkel fixírozva Madkinst. – Azt mondod, lány vagy? – Daryl megtorpan, zavartan méregetni kezd engem, majd lepillant saját magára.
- Ennyire nem látszik? – vonja föl az egyik szemöldökét. – Jó, oké, hogy elég lapos vagyok… De most komolyan? – Karjai segítségével kidomborítja a melleit, és így abszolút szemet szúr, hogy a ruha dekoltázsát bizony nem csupán szivacs alkotja. Kezemet szemfedőnek használva, zavaromban elfordítom a képemet. A szívem a torkomban kalapál, a pulzusom az egekbe szökik. Madkins tényleg lány, és erre ennél több bizonyítékra nincs is szükségem.

Mire elegendő erőt gyűjtök, hogy szembenézzek vele, már sehol sincs. Ijedten körbeforgok őt keresve. Hiába elragadóan bájos a részeg Madkins, nem örülnék neki, ha ilyen állapotban futna össze bárkivel az itteniek közül. Tekintetemet rémülten kapkodva össze-vissza, végigszántok az előtéren. Szerencsére kiszúrom őt az udvaron kóvályogva. Kirontok az üvegajtón, mire egy eszméletlen hamis énekhang robban neki a dobhártyáimnak. Ami még a hamisságnál is aggasztóbb, az a hangszín. Elsprintelek a szökni készülő leányzóig, hátulról támadva meg őt, ujjaimat a szájára tapasztom. A lendülettől hátra esik, arca az enyémhez simul. A puha bőr szokatlanul forró, szinte perzsel.
- Lázad van? – Daryl hosszú szempillái alól sejtelmesen pillant rám.
- Csak forróvérű vagyok – suttogja. Meleg lélegzete csiklandozza a tenyeremet, amit azonnal el is távolítok az ajkairól. Ez a csaj totálisan dilis. Többet még csak pia közelébe sem fogom engedni! – esküszöm magamban eltökélten. Enyhébb pánikrohamban török ki a felénk andalgó páros láttán. Felkarjainál megragadva Madkinst, magam felé fordítom őt. Szaggatottan lélegzik, a haja tövében apró izzadságcseppek gyöngyöznek. Ahogy a párocska tisztes távolba ér tőlünk, Daryl füléhez hajolok.
- Visszamegyünk a kollégiumba – jelentem ki határozottan. A lány kiszabadul a szorításomból. Éppen nyúlnék utána, ám ekkor nyugtatóan felém emeli a kezét, azt üzenve: várjak. Olyan köhögés szakad fel a torkából, ami már-már nekem is fáj.
- Te tényleg beteg vagy – konstatálom aggodalmaskodva.
- Hagner? – szólít meg valaki. Riadtan hátat fordítok Madkinsnek a takarásomban próbálva tartani őt. A táncedzőm alacsony, megtermett alakja rajzolódik ki a lámpa sárga fénykörében.
- Igen?
- Remek! Kéne egy kis segítség. – Igyekszik úgy helyezkedni, hogy rálátása nyíljon a mögöttem meghúzódó Darylre. Makacsul követve mozdulatait, meghiúsítom a kísérleteket. – Gyere velem! – int végül. Idegesen elmormolok néhány kedves jelzőt.
- Egy pillanat! – kiáltok rá. Nem erőltetem meg magam különösebben a düh visszafojtását illetően. A pasas még utoljára megpróbálja kisilabizálni, kit rejtegetek, de végül csak elhúzza a belét.
- Figyelj, Daryl! – nézek mélyen a szemeibe. – Várj meg ott! – Mutatóujjamat az egyik fa tövében álló padra szegezem. – Ülj le oda, és el ne mozdulj, amíg vissza nem érek! – adom ki az utasítást nyomatékosan. – Megértetetted? – Madkins kótyagosan bólogat. – El ne mozdulj! – ordítok még vissza futólépésben igyekezve az épület felé. Kíméletlenül belököm az ajtót, kis híján orrba vágom vele a bent várakozó edzőmet.
- Miről van szó? Nem érek rá! – támadom le őt. A vállam felett átkémlelve felfedezem a lábát lóbálva üldögélő Darylt. Kissé nyugodtabban újra visszairányítom a figyelmemet a sürgetésemet sértésként értelmező férfira. – Szóval, miről van szó?


A félig nyitott bejáraton keresztül kiáramlanak a folyosóra a parti fülsüketítő zajai és neon fényei. Megvetően, fáradtan meredek az előttem dülöngélőre.
- Ez most komoly? – utalok grimaszolva a halálosan részeg srácra. Az edző hatalmas sóhajtás kíséretében biccent egyet. Eszméletlenül idióta iskolatársam fején egy kukával billeg ide-oda, alig áll a lábán. A szemetes alól bűzös, darabos folyadék csurdogál kifelé, amit hányásként azonosítok be. Nem sok hiányzik, hogy magam is kidobjam a taccsot.
- Jött a róka, ő meg túlzottan belehajolt a kukába – affektál tanárom beavatva engem a részletekbe. – Most meg nem tudom lehúzni a róla.
- Miért nem kért meg mást? – Fejemmel a buli helyszíne felé bökök. Lemondóan legyint egyet.
- Egyik sincs magánál.
- Ez el fog tartani egy ideig… - A plafonra emelve tekintetemet, összekulcsolom kezeimet a tarkómon.



Ian


A fekete égbolton elszórtan ragyogó csillagokat mustrálom, közben mosolyogva hallgatom Amy panaszkodását az iskoláról. Néha hümmögök párat jelezve, hogy fülelek. A lány váratlanul elhallgat.
- Ian… - kezdi szégyellősen. Várakozóan ránézek, karba font kezeimet visszaeresztem magam mellé. – Tudom, ez elég váratlanul fog érni, de én azt hiszem… - És a következő pillanatban tényleg felkészületlenül ér a meglepetés. A szomszédos bokorból ugyanis egy sötét ruhás alak bukkan elő. Amyvel egyszerre ugrunk fel ijedtünkben. A hívatlan vendég kihalássza hosszú, bozontos hajából a leveleket és gallyakat. Lassan talpra áll.
- Daryl? – mérem végig csodálkozva. Az estélyi alját a markában szorongatja, szabad kezével leporolja csupasz lábait. Cipő sehol.
- Ki ez? – tudakolja reszketegen az ingem ujjába kapaszkodva Amy. Kieresztem a benn rekedt levegőt.
- Bocsi, de jobb lesz, ha most mész. Majd máskor folytatjuk. – Sajnálkozó kiskutya szemeket meresztek rá. Leolvasható az arcáról, mennyire nincs ínyére az ötlet, ám végül egy alig hallható köszönést követően elsétál. Figyelmemet a távolodó lányról visszaterelem megviselt állapotú szobatársamra. A lábszárain pár karcolás éktelenkedik, szemei körül enyhén elmosódott a smink, alattuk sötét karikák ülnek.
- Mit kerestél abban a bokorban? – vágom csípőre a kezeimet. Madkins ellágyult mosolyától és az azt kísérő mozdulatsortól padlót fogok. Nemes egyszerűséggel megragadja a fejem, közelebb von magához, és egy puszit nyom a homlokomra. Döbbenten tátogok rá párat, majd sikerül megkeményítenem a vonásaimat.
- Beléd meg mi ütött? – teremtem le inkább a sokktól üvöltve, mintsem a dühtől. Kábultan nagyokat pislog rám, bárgyú vigyor jelenik meg az arcán. Óvatosan közelebb merészkedem hozzá.
- Te totál el vagy ázva – vezet nyomra az őt körüllengő piaszag.
- Csak egy kicsit – nyugtatgat. Hüvelyk- és mutatóujja segítségével szemlélteti részegsége mértékét.
- Mennyit ittál?
- Öööö… - Hunyorogva koncentrál. A visszaemlékezési kísérlet hamar kudarcba fullad, ezt egy vállrántással jelzi is. – Passz. Mennyit ittam? – adja át a válaszadás lehetőségét nekem.
- Honnan tudjam? – Úgy meresztem a szemeimet agyalágyult szobatársamra, mintha éppen E.T. riszálná előttem a csípőjét fűszoknyában. Az alkohol határozottan nincsen jó hatással Madkins intelligenciájára.
- Tudod mit? Visszakísérlek a koleszba. Mindenki így jár a legjobban. – Megindulok a cél irányába, azonban egy halk huppanás megállásra késztet. Daryl törökülésben levágta magát a fűbe, onnan csücsörít felém nevetségesen játszva a sértődött kisgyereket.
- Most meg mi van?
- Vigyél! – nyújtja ki felém a karjait.
- Nem! – felelek mérgesen.
- De!
- Nem!
- De! Különben itt maradok!
- Akkor maradj! – Odébb trappolok nem számítva rá, hogy Madkins utánam ered. Alig haladok valamennyit, máris rám veti magát. A nyakamba csimpaszkodik, forró bőre az enyémhez tapad.
- Te lázas vagy? – ragadom meg a lángoló kart a nyakam körül. Darylnek sem kell egyéb, elrugaszkodik, és a derekam köré fonja a lábait. – Hé! – rivallok rá. Ritmusos szuszogása a fülemet csiklandozza.
- Csak most az egyszer… - motyogja elhaló hangon. Megadóan a térdei alá csúsztatom a kezeimet. Szinte leteper a déjà vu, ahogy elengedve magát a hátamnak simul. A vér a fejembe tódul, és én hálát adok Istennek, amiért senki nincs a közelben, aki megcsodálhatná vörösen lángoló pofámat. Legszívesebben lepofoznám magamat, mivel hiába a kipárnázott ruha, a karcsú alkat és a hosszú fürtök, végeredményben mégiscsak egy pasit cipelek. Ettől pedig aligha kéne zavarba jönnöm!


- Hé, Ian – szólal meg igen nehéz poggyászom.
- Miért beszélsz ilyen lányosan? – Szám félmosolyszerű fintorba torzul. Madkins nyögdécsel valamit, aminek a felét se értem.
- Hé, Ian – szólongat ismét.
- Na, mi van? – adom meg magam a kivilágított hallt magunk mögött hagyva. A könyökömmel nyomom meg a gombot a lift falán.
- Jó az illatod. – Daryl szövegétől teljesen ledöbbenek, majdnem elhasalok a felvonóból kilépve.
- Te tényleg baromi sokat ihattál – préselem ki magamból egy torokköszörülés után. A pármásodperces csend emésztően kínosnak hat. A szobánkban aztán Madkins végre lemászik rólam, és elterül a legközelebbi ágyon, mely esetünkben pont az enyém. Állapotát figyelembe véve, inkább kussolok. Halk neszek jelzik a srác mocorgását. Lehámozva magamról a fölsőmet, bemasírozok a fürdőbe. Miután locsolok némi hideg vizet a képemre, előkotrom a szekrényből a lázcsillapítót.
- Mindjárt jövök, hozok valamit inni! – közlöm a hasán hempergő Daryllel.

Unottan bedobálom az aprókat az automatába, majd találomra kiválasztok valami. Az üdítős dobozzal a kezemben térek vissza. Madkins a matrac szélén ücsörög, karjait kitekerve igyekszik megszabadulni a göncétől. Leteszem az italt az éjjeliszekrényre a pirulák mellé.
- Segítek! – ajánlom fel. Daryl szája szegletében hálás mosoly tűnik fel. Feláll, előretűri a műhaj rakoncátlan tincseit, majd csupasz hátát felém fordítja. A ruhát tartó vékony pánthoz nyúlok. Amint hideg ujjaim Madkins lángoló bőréhez érnek, összerezzen.
- Bocsi! – Egy gyors bravúrral végül sikeresen kikapcsolom az ezüstös csatot. Daryl lejjebb húzza a fényes anyagot, mely aztán akadály nélkül siklik le róla. Kilép a ruhából, nyújtózik párat. A NŐI alsónemű látványa már végképp az őrület szakadékának szélére kerget. Minden lélekjelenlétemet összeszedem, nehogy helytelen gondolatok rohamozzanak meg, amiket később minden bizonnyal megbánnék. Még véletlenül sem nézek a hiányos öltözetű fiú irányába. Reszkető kezeimet próbálva megzabolázni, a gyógyszerért és az üdítőért nyúlok.
- Tessék! – tartom őket Madkins felé. Elszántan fixírozom az ablakot, noha a lehúzott redőnytől ki sem lehet látni.
- Köszi – veszi el a lázcsillapítót, majd az italt is. Még mindig a redőnnyel szemezek. A doboz fedele felpattan, sziszegő hangot hallat. Madkins hangosan kortyol párat. Nem merek felé nézni. Félek tőle, milyen lenne egy pasit csipkés bugyogóban látni elölről… Valószínűleg napokig rémálmokkal küszködnék.
- Nem kéne felhúznod valamit? – hozakodom elő az ötlettel.
- Ja. Kéne.
- És miért nem teszed?
- Nem tudom, hova tettem azt az izét.
- Milyen izét?
- Nem tudom. Gőzöm sincs, hogy hívják – válaszolja gügyén.
- Csak húzz már fel egy alsógatyát, könyörgöm! – morgom elkeseredetten. Ennél kellemetlenebb szituációba nem is csöppenhettem volna!
- De szerintem kellene az az izé – mormolja határozatlanul. Kezd nagyon elegem lenni ebből az értelmetlen társalgásból.
- Minek?
- Jó kérdés… - bizonytalanodik el még jobban.
- Hogy az a… - Megpördülök, mielőtt még gondatlanul rápillanthatnék, ezzel megnyitva a kaput a rémálmok előtt. – Menj és húzz már fel egy nadrágot! Most! – parancsolok rá.
- Jó, de az aligha segít ezeken – feleli az utolsó szót kiemelve.
- Mégis miken?
- Hát ezeken. – Elszáll minden türelmem. A méregtől és a zavartól piros pofával fordulok felé.
- MÉGIS MIK… – Az ordítás abbamarad, a mondat a torkomon akad. Tenyeremet szorosan a számra tapasztva hátrálok Davis ágyáig, ahol fenékre huppanok. Kitágult pupillákkal stírölöm szobatársamat. Eltart egy ideig, mire összeszedem magamat. Körbekémlelek a szobában, végül lerántom Hagner takaróját, és Madkinsre terítem. Összehúzza magán a leplet, csokoládébarna szemei ártatlanul csillognak.
- Te lány vagy – mondom bambán. Daryl bájosan mosolyog. Túl kába, hogy letagadja. Bár valójában nem is lenne sok értelme cáfolni.