Törölközőbe csavartan léptem ki a fürdőszobából, a szembeni falnak támaszkodva pedig Shinichi nézett vissza rám. Elég látványosan végigmért, majd hümmögve körbejárt.
- Mi a fenét csinálsz? - éreztem, ahogy elpirulok, hisz a törölköző épp combközépig ért.
- Csak ellenőrzöm, hogy a szabályoknak megfelelően öltözködsz- e! - rám vigyorgott, az állam pedig lyukat fúrt a padlóban.
- Milyen szabályok?
- Nem mondtam? Amíg egy fedél alatt élünk, szükségünk van szabályokra.
- Szerintem ezt nekem kéne mondanom, mert mégiscsak az én házamban vagyunk! - tettem kezeimet csípőre, de meg is bántam, a törölköző ugyanis elindult rajtam lefelé, Shin szeme pedig követte a példáját. Akkora sikollyal ugrottam hátra, és csaptam magamra a fürdőszoba ajtaját, hogy Shin dobhártyája valószínűleg kis cafatokban végezte. Még odabent sem éreztem magam biztonságban, magamra kaptam fürdőköpenyem, s jó szorosra kötöttem rajta az övet. A fejem színe leginkább egy paradicsoméra emlékeztetett, barna szemeim ijedten, és szégyenkezve csillogtak. Nagyot nyelve túrtam szürkés, inkább fehéres hajamba, majd rászántam magam, és kiléptem a fürdőszobából.
- Shin, kérlek! Próbálj meg vele kedves lenni, mégis mi vagyunk a vendégek! - a fekete hajú nyitotta volna száját a válaszra, mikor meglátott, s szélesen elvigyorodott. Rai felém fordult, és szégyenkezve, bocsánatkérőn meghajolt. - Elnézést kérek bátyám viselkedéséért, ígérem, hogy többet nem fordul elő.
- S- semmi gond. Nem neked kell bocsánatot kérned, hanem ennek a taplónak! - mutattam rá az idősebbikre.
- Ugyan már! Miért kéne? Te mutogatod magad, mint holmi szajhák! - fordította el a fejét, de ajkain még mindig ott csücsült az az elégedett vigyor, s szeme sarkából figyelte arcom, ami már a méregtől vöröslött. "Ne aggódj, letörlöm én azt a vigyort rólad!" Rai úgy ugrált köztünk, mint valami nikkelbolha, és próbált nyugtatgatni, míg a srácot bocsánatkérésre ösztönözte. Sértődötten és mérgesen szinte bevágtattam a szobámba, s magamra csaptam az ajtóm, ezzel mindkettejük tudtára adva, hogy nem kívánom a társaságukat. Gyorsan magamra kaptam egy farmert, egy egyszerű, sárga toppot, és kivonultam a konyhába. Gyomrom jelezte, hogy bár már fél három elmúlt, még mindig nem reggeliztem. A kis helyiségben viszont megtudtam, hogy Raito hol volt, amíg én áztattam magam. Illatos leves gőzölgött az asztalon, s a fiú hamarosan megerősítette, hogy nekem csinálta. Leültem hát, és bekanalaztam az egészet, mire a srác elém tette a második fogást. Ezt is hamar kivégeztem, megköszöntem az ételt, és mielőtt elmosogathattam volna, álompasim behívott a nappaliba. Leültem az egyik fotelba, és szúrósan néztem a még mindig vigyorgó Shinichire. Raito megköszörülte a torkát, és egy papírt mutatott fel.
- Készítettem egy táblázatot az elvégzendő házimunkákról, és ide fölülre írtam a napokat. El kell döntenünk, hogy melyik nap ki mit csinál. - Lenyűgözött, hogy a srác milyen okosan oldja meg a dolgokat, s olvadozásomból a telefon csörgése zökkentett ki.
- Igen? - szóltam bele, s rágócsámcsogást hallottam a vonal másik végéről, majd egy hang is beleszólt.
- Szia, Rie! - A szavak végét elnyújtotta, s olyan hangos volt, hogy kicsit félre kellett tartanom a kagylót fülemtől.
- Aya? Mi történt? - Ha ő felhív, valami történt. Ráadásul rágózik, ami nála a feszültség levezetését jelenti.
- Szokásos! - Szinte láttam, ahogy legyint egyet, majd kiskutyaszemeivel rám néz. - Figyu, tudom, hogy egyedül vagy, és arra gondoltam, hogy...
- Nem! - szakítottam félbe. - Nem vagyok egyedül, de amúgy is! Ha összevesztél a szüleiddel, ne hozzám menekülj, hanem béküljetek ki!
- Ugyan, Rie! Ne legyél velem szívtelen, csak pár napról lenne szó! Különben ki a franc van ott? - Rai a vállamra tette a kezét, s halkan megszólalt.
- Ne haragudj, de muszáj megbeszélnünk ezeket a dolgokat!
- Kislány, told már ide a seggedet, mert nem húzod ki magadat a házimunka alól! - kiabált nekem Shin, és láttam magam előtt, ahogy Aya teljesen rácuppan a telefonra.
- Nálad pasik vannak?! Nekem meg nem szólsz?! Készülj, fél óra múlva ott vagyok! - Hiába tiltakoztam volna, lecsapta a telefont, én pedig sóhajtva fordultam vendégeim felé.
- Nem kell még megbeszélni semmit, újabb lakó érkezik.
- Nagyobb mellei vannak, mint neked, ugye? Bár, az nem nagy kunszt! - szemétkedett Shin, bennem pedig egyre feljebb ment a pumpa.
- Nem nagy kunszt, te is túlszárnyaltál már! - közöltem vele az egyáltalán nem valót bájvigyorral. - Menj már a pokolba!
- Onnan jöttem, oda tartok.
- Akkor kicsit siethetnél, és elhúzhatnád már a beled! - Szinte morogtunk egymásra, s látni lehetett a kis villámokat köztünk.
Fél óra múlva Aya tényleg megérkezett, s rögtön súgta észrevételeit, miszerint: "Shin irtó helyes, persze Rai se rossz, de az idősebbikkel kell kezdeni, és majd utána áttérni az öcsikére is." Lepakoltuk a cuccait anyám szobájában, és mikor a konyhába értünk, sokk ért. Shin az asztalnál ülve majszolta az én utolsó doboz epres pockymat*! Ez köztudottan halálos bűn, legenyhébb büntetése az életfogytiglan, de ennél a srácnál helyben főbelövést alkalmaztam volna legszívesebben.
- Te az én pockymat tömöd a fejedbe?! - Szinte fújtattam, mint egy felbőszült macska, s Aya a derekamnál fogva tartott vissza, hogy ne kaparjam ki Shinichi szemeit.
- Ezek szerint a tiéd...volt. Láttam, hogy itt van az asztalon, és mivel olyan elveszettnek tűnt, gondoltam segítek rajta. Egyébként a csokis jobb! - Erre a kijelentésre még inkább holtan akartam látni, s ott szakadt el a cérna, mikor az üres dobozt kidobta. Kidobta! Az én pockys dobozomat!
- Wá, elegem van! - Kitéptem magamat Aya szorításából, és a szobámba rohantam. Előszedtem maradék kis pénzemet, belebújtam cipőmbe, s az előszobában felkapva a kabátomat rohantam ki a szabadba. Egyenesen a bolt felé vágtattam, s örömömre két doboz pocky is kikerült a pénzemből. Aya a bolt ajtaja előtt várt, s elindultunk hazafelé. Rágcsálni kezdtem újonnan szerzett édességemet, miközben elmeséltem Ayának, hogy bár Shin még egy napja sincs nálunk, már teljesen kikészített.
- Kezdte a megérkezése előtt! Épp olvadoztam hercegem látványától, ő pedig bepofátlankodik! Mindezt úgy, hogy Sekai fürdőköpenye volt rajtam, ami alig takart! Megbocsátottam neki, mert olyan jószívű vagyok! Erre keselyű módjára néz végig, mikor egy szál törölközőben vagyok! Azt hittem kiesik a szeme, mikor leesett az a rohadt szövetdarab! Még ezt se tette jóvá, már rögtön a melleim méretével jött! Fél óra múlva pedig már a pockymat eszi, és kidobja a dobozomat! - Barátnőm annyira nevetett, hogy kezdtem félteni hasizmait.
"Tuti, hogy ennek holnap izomláza lesz a rajtam való röhögéstől!"
- Elég bunkó, de nem tudhatta, hogy pocky-függő vagy, és gyűjtöd a dobozát! - próbálta menteni a menthetőt.
- De megtudta, hogy az enyém, és még csak egy rohadt "Bocs"- ot se vágott hozzám!
- Honnan szerzett volna neked egy kis medvét? - Aya ostoba szóviccén elnevettem magam, s elfelejtetem minden mérgemet. Egy kis időre.

*pocky - Japán eredetű édesség, amely népszerű egész Délkelet-Ázsiában. Tolajdonképpen sótlan ropira hasonlít, amit bevonnak csokival és különféle ízű pudinggal.