Fájó fejjel és sajgó tagokkal ébredt, féloldalt fekve, egy pincének tűnő helységben. Az orra be volt kötve, ezért a száján át vett levegőt.
"Magas kőfalak, melyeket fáklyák világítanak meg. Ablak nincs. Biztos, hogy pince." - gondolta Nekro.
Hirtelen megijedt, hogy egy tömlöcben feküdhet, de még a kezét sem bírta felemelni. Erőlködve próbálta mozgatni a fejét, s nagy nehezen szétnézett.
Körülötte majdnem mindenki aludt, csak egy-egy személy beszélgetett suttogva, vagy olvasott egy kisebb mécses fénye mellett.
"Kis mécses... olvasás, könyv. Nem vagyok börtönben!" - nyugodott meg.
Most már lassabban fordította a tekintetét, és jobban megnézett minden kivehető részletet. Két csigalépcső vezetett ki az oszlopos teremből, ahol több tucat priccs volt felállítva. Ő is egy ilyenen feküdt. A feje alatt puha párna, testére kellemes érintésű pokróc volt terítve. Valószínűleg szürke, de ezt a fáklyák fényénél nem tudta pontosan megállapítani.
Halk szuszogás és enyhe horkolás hallatszott össze-vissza, mindenfelől. Lassan mozgott, de így is majd széthasadt a feje. Óvatosan a hátára feküdt, hogy - nyitott szájjal - végre visszaaludhasson. Megérezte a hideget, ami betöltötte a termet és megdidergett. Próbált aludni, de nem jött álom a szemére. Nem sokkal később két személy jelent meg az ágya mellett: Notha és a félfülű elf, aki fogadta őket.
Utóbbinak - lenézve Nekrora - elkerekedett a szeme. Nyilván nem látta még őt vörös szemekkel és hófehér hajjal. Ettől eltekintve udvariasan szólalt meg:
 - Üdvözöllek Téged is, Nekro, Lightheaven városában! Jól vagy?
 - Fog... fogjuk rá. - válaszolt nagy nehezen.
 - Nekro, ez itt Niban Clawmaster, a Bonegame klánból. - magyarázta Notha, kezével a félfülű elf felé intve. - Ő itt az egyik vendéglátónk, s adott neked egy főzetet, ami összeforrasztja a törött csontokat. Mi történt veled?
 - Köszönöm, Clawmaster! - biccentett Niban felé, majd tekintetével ismét Nothához fordult. - Nem sokat mondhatok arról a patkányról, de biztos, hogy mágiahasználóval is harcolt már. Mindegyik tűzgolyómat kikerülte, amikor pedig kardot rántottam volna, kaptam egy jó nagy öklöst a képembe, aztán egy ütést a tarkómra. Másra nem emlékszem, csak arra, hogy az egyik lánggömb eltalálta az egyik házat.
 - Nem kaptam hírt semmilyen kigyulladt házról. - tűnődött Niban. - Biztos vagy benne? Ha kigyullad itt egy lakás, az egész negyed elpusztul, velünk együtt.
 - Igen, biztos vagyok! - válaszolta Nekro határozottan. - Egy zsákutcáig üldöztem. Aztán szembefordult velem, mint aki a végső csatájára készül...
 - Lehet, hogy többet tudsz, mint amennyiről tudomásod van. Folytasd! - sürgette Notha türelmetlenül.
Nekro úgy határozott, hogy végig elmesél mindent, attól a ponttól, ahogy elszakadtak egymástól az éjszakai üldözéskor. Hagyták, hogy végigmondja, nem kérdeztek közbe, csak akkor, mikor a kardról érdeklődtek - ugyanis a kidolgozás és a forma stílusa alapján - talán rájöhetnek, hogy melyik nép fia lehetett, feltéve, ha hagyományos, tradicionális fegyvereket használ...
Nekro leírta az elfeknek a mélyen görbített pengét, az egyetlen fegyvert, amit a bérgyilkosnál látott. Sem Notha, sem Niban nem látott még hasonló szablyát.
 - Ismerek pár személyt, a helyi bérgyilkoscéhtől - mondta Niban. - Azonban, úgy gondoljuk, hogy kívülálló lehet, mert senki nem tud róla semmit. Már legalább háromszor végigkérdeztem mindenkit.
 - Akkor nem voltál elég alapos! - vágta rá ingerülten Notha.
Nekro úgy sejtette, hogy most barátja fogja felkeresni ezeket a céhtagokat, de a kihallgatási módszerét nem mindenki fogja túlélni. Ki tudja, hogy kiféle-miféle lények vére szárad már ezeknek a lelkén? Mindegy. Pár emberrel kevesebb szennyezi a világot.
 - Mindjárt pirkad - terelte el a témát Niban. - Gyere, Nekro, egyél valamit, mert a gyógyfőzet mellékhatásának ellenszere, hogy sokat kell enned. Lehetőleg olyat, ami erősíti a csontokat, különben elájulsz. A tested nem magától gyógyul. Valahonnan el kell vennie az energiát.
 - Ezt mintha már olvastam volna valahol... - gondolkodott hangosan Nekro, miközben feltornászta magát a priccsen. Nagyon szédült, pedig éppen csak felült az iménti, fekvő helyzetből.
 - Sok könyv foglalkozik az élet működésének megértésével. Jóval kevesebb az olyan, ami közelít feltételezéseiben az igazsághoz. - Niban felsegítette Nekrot, s végig támogatta, még a csigalépcsőn felfelé is. Mikor felértek a tetejére, az ajtó kinyitása előtt Niban megkérte, hogy változtassa el a külsejét, mert, azok a vendégek, akik esetleg túl hamar jönnek le a szobáikból, megjegyezhetik maguknak a szokatlan külsejű embereket...
Nekro szokás szerint kikérte magának, hogy ő bizony nem ember, de igyekezett a félfülű elf kérésének eleget tenni, mert belátta, hogy igaza van. Elmormolta a varázsigét, s mikor végzett, Niban megjegyezte, hogy olyan, mintha egy öregembert látna maga előtt, de megteszi. Így már biztos nem lesz feltűnő.
  Egy érdekes megmunkálású kulcsot dugott a zárba, majd kétszer elfordította. Az ajtó kinyílt, s egy szétrombolt borospince tárult a szemük elé. Széttört hordók, dézsák és pár lopótök árválkodott szanaszét a helységben. Niban átvezette Nekrot a törmeléken, melyet pár darab - a falra rögzített - kis mécses világított meg.
Még egy lépcsősor következett, de ez már egyenesen vezetett felfelé, a fogadópult mögötti kis kamrába, ahol volt egy kevés étel felhalmozva, de nem túl sok. Azoknak, akik odalent alszanak még, biztos nem lesz elég ennyi étel...
Mielőtt kimentek volna a kamrából, Nekro suttogva megkérdezte, hogy elég lesz-e ennyi étel mindeniküknek.
 - Természetesen, nem - súgta vissza Niban. - Ezért reménykedtem benne, hogy tudtok hozni magatokkal ellátmányt. Ha van aranyad, készülj fel, hogy hamar el fog fogyni, ha jól akarsz lakni. Bár, a jóllakást nem tudom garantálni... - mosolyodott el keserűen, majd kiléptek a spájzból.
  Feleslegesen suttogtak, nem volt senki a fogadó kocsmai részén. A székek és asztalok üresen álltak. Niban egy félreesőbb, alig észrevehető sarokba ültette le Nekrot, majd hozott egy kis szárított húst, kenyeret és egy kancsó vizet két pohárral, majd ő is leült vele szemben. Nekro mohón falta a nem épp friss, de most veszettül jóleső ételt. Niban egy kicsit lassabban evett, bár rajta is látszott, hogy alig bírja megállni, hogy ne kezdjen ő is habzsolni, azonban megőrizte a tartását - egy elf nem eszik úgy mint egy disznó, soha, semmilyen körülmények közt.
  Nekronak megfájdult a gyomra, és inkább lassított a tempón. Lenyelte a legutóbbi falatot, s beszélgetést kezdeményezett:
 - Mióta éltek szárított ételeken?
 - Azóta, hogy a friss termékek elfogytak. Néha-néha kaptunk ugyan egy kis ellátmányt, de körülbelül egy hónapja teljesen megszűnt a behozatal. A környékről már mindenhonnan begyűjtöttek minden ehetőt - a várnagy parancsára. Az emberek fejadagokon élnek, de még mindig jobban, mint mi, többiek. A kastély raktárai biztos, hogy tele vannak élelemmel, de mi nem kaphatunk belőle. Mi nem vagyunk emberek.
 - Miért hirdettek hadiállapotot? Van a közelben ellenséges sereg?
 - A király parancsára az egész országban hadiállapotot hirdettek, de ellenséges seregről nem hallottunk. Newedge vagy paranoiás, vagy kiéheztetéssel akar mindenkitől megszabadulni, aki nem tetszik neki. Ostobasága miatt a saját népe is éhezik. A legjobban vidéken. A városiak ugyan még nem érzékelik, de ha a raktáraik kifogynak, ők is éhen halnak, addig viszont, sajnos nem gondolnak másra, csak a pillanatnyi jólétükre.
 - Értem - bólintott Nekro, majd, miután evett még egy falatot, Notha iránt akart érdeklődni, de inkább csak tovább evett, mert sejtette, hogy az elf már neki is kezdett a kutatásnak, vagy legalábbis a megszervezésének. Az orgyilkoscéh tagjai most meg fogják tanulni, mi az a halálfélelem, ha eddig nem ismerték.
  Ahogy egyre jobban kúszott felfelé a nap a horizonton, úgy szűrődött be több fény a bedeszkázott ablakok résein. Vörös, majd egyre aranylóbb színnel pompáztak a beszüremlő napsugarak.
"Megint szép idő lesz napközben." - gondolta Nekro. Így elhatározta, hogy felderíti a környéket, s talán valami érdekes dologba is belebotolhat út közben.
Glassvilleban nem nagyon nézelődött, amikor az ottani könyvtárat akarta felkeresni, hogy még tovább gyarapíthassa a tudását, pedig nagyon kíváncsi volt egy városi piacra, ahol több százan vannak egyszerre. Szeretett volna észrevétlenül körülnézni. A kis faluban, ahol felnőtt, nem bámészkodhatott, ha éppen vásárt tartottak. Ő akkor is kint robotolt a földeken, vagy rosszabb esetben a mostohaapja azzal keresett egy kis extra bevételt, hogy felállította egy dézsa tetejére, és bárki megdobálhatta őt valami romlott étellel, ételmaradékkal. Ha a vén lókötő ivott is pár pohárral, az ütlegelést is engedélyzte. Mikor ő el akart futni, összekötözték és visszadobták a dézsa tetejére, miután elkapták, ha nem tudott jól elbújni, vagy nem volt elég fürge.
  Megrázta a fejét, hogy a rossz emlékektől elterelje a gondolatait. Niban azt hitte, valami baj kezdődött már most Nekro gyomrában, de ő megnyugtatta az elfet, hogy még nincs semmi, ami nagy dologra késztetné. Befejezte az étkezést, s mivel asztaltársa volt a vendéglátó - és úgy sejtette, az egyik vezető is - engedélyt kért tőle, hogy felderítse a környéket.
  - Felőlem rendben, de ne menj még túl messzire, nehogy eltévedj. Szerintem Nightnest kapitány már ezen estére tervez valamit, s nem lenne jó, ha téged kéne keresni a feladat végrehajtása helyett. Lehet, hogy még hetekig itt lesztek. Ráérsz. Csak nyugalom.
  Nekro egy biccentés és egy halvány mosoly kíséretében köszönetet mondott, s kilépett a mocskos utcára, egy ötvenes évei elején járó, csontsovány öregember alakjában.