A mágus legalább olyan nagy nyüzsgésre számított, mint amikor Glassvilleben a könyvtárat kereste, de alig néhány ember vagy elf mászkált az utcán.
A legszűkebb sikátorokban is kényelmesen elfértek egymás mellett a járókelők. Még gyermekzsivajt is alig lehetett hallani. Bizonyára ők is mind éhesek voltak, és semmi erejük és kedvük nem volt a futkározáshoz. Legalább nem fog megfájdulni a feje a nagy hangorkántól...
A szomszédos utcában - mely pont ellentétes oldalon volt azzal az iránnyal, amely felé előző nap üldözték az orgyilkost - szépen kipakolt árusokat látott, de vevőt nem sokat. Azok is csak inkább nézelődtek és mérgelődtek a magas árakon, de üzletet nem nagyon kötött senki.
 - Ha nagyobb választékot akarsz, menj át a Kereskedő Negyedbe! - hallotta meg Nekro fél füllel egy hentes és a vásárlója közti szócsatát.
 - Mégis, hogy menjek, ha be vagyunk ide zárva?! - mérgelődött a törpe asszony, aki disznóhúst akart venni, de szemmel láthatólag a hentesnél legfeljebb pár sózott csirke volt kipakolva. Ha van neki frissebb áruja, úgyis eltette magának, vagy a családjának. Mind így csinálják.
 - Amíg nem nyitják ki a kapukat, friss árut sem kapok!
  Nekro nem hallgatta tovább, ehelyett inkább tovább nézelődött, s megállt egy könyvesbolt kirakata előtt. Szép választéka volt, az biztos, azonban senki sem volt odabent a lesoványodott, beesett arcú eladón kívül, aki ember volt. Ember ebben a negyedben?! Igaz is, nem mindenki szimpatizál Newedge-el, de így sem bízott bennük. Megvolt benne egy ösztönös viszolygás az emberi faj képviselői iránt, akik néha még sajátjaikkal sem bánnak tisztességesen. Benyitott, s köszönt:
 - Jó napot!
 - Adjon Isten! - köszönt vissza az eladó mosolyogva. - Miben segíthetek?
 - Körülnéznék a könyvei közt, ha nem bánja.
 - Csak nyugodtan! - felelte még mindig mosolyogva a kopottas ruházatú, rövid, ősz hajú, borostás eladó, majd leült egy rozoga székre és figyelni kezte Nekrot, mintha attól tartana, hogy amint elfordul, látogatója elcsen valamit a polcról. Nekrot nagyon zavarta, hogy figyelik, de megpróbált higgadt maradni, s inkább a könyvek borítójára, illetve gerincére nyomott betűkre koncentrálni. Amelyik köteten nem volt semmi írás, azt kivette a helyéről, és belenézett az első vagy második lapra, mert általában oda is feltüntetik a szerzőt és a címet. Az eladó mocorogni kezdett a háta mögött, nyilván a lopás szándékát figyelte, vagy a vásárlásban reménykedett. Mikor Nekro visszatette a kötetet, a mocorgás is elhalt a háta mögött, így inkább jobb kezével az állát simogatta, a balt pedig keresztbe tette, úgy nézelődött tovább.
  Két kötet miatt furdalta nagyon a kíváncsiság, ezért odafordult a boltoshoz, miután kézbe vette azokat.
 - Ebben miért nincs feltüntetve se cím, se szerző? - kérdezte, az elsőre mutatva, melynek az első pár oldalába bele is olvasott. Egy ismeretlen írásjelekkel teleírt könyv volt, nem ismert fel benne, csak néhány ősi rúnát, ami felkeltette az érdeklődését.
 - Hadd nézzem, drága uram! - nyújtotta ki a kezét a boltos. Nekro odaadta neki, majd várt, hogy a másik vizsgálgassa saját portékáját. Néhány perccel később az felnézett Nekrora:
 - Nem tudom, hogy pontosan honnan van ez a könyv, uram. Nyilván a fiam hozta, mikor legutóbb árut szerzett be nekem, Brownorlból. Általában, ha se cím, se szerző nincs feltüntetve, akkor, sajnos nem ismerték az alkotót, így az a nyomdászok számára szabadon felhasználható, bárki kiadhatja. Lehet, hogy az írója már évtizedekkel, vagy évszázadokkal ezelőtt meghalt. A másik lehetőség, hogy ez egy népdal, vagy népi költemény gyűjteménye, amiknek szintén nem ismerjük az alkotóit, mert mielőtt valami vándordeák, vagy valami más, írni-olvasni tudó ember papírra vethette volna, addig szájról szájra terjedtek ezek a mesék, akár több generáción át. Érdekli esetleg?
 - Igen, kíváncsivá tett - mondta őszintén. - Nem ismerem a jeleket, melyek benne láthatóak, de van egy ismerősöm... aki talán lefordítaná nekem, ha ő megérti.
 - Ó! Netán egy pap, vagy szerzetes?
 - Nos... olyasmi. - füllentett. Noronea úrnőnek akarta megmutatni, hátha a nő kibogoz belőle valamit, de ezt nem mondhatja el másnak. Ha híre megy, hogy boszorkányokkal ismerkedik, könnyen máglyán végezheti... Előtte azonban addig kínoznák, míg Bravelake helyét ki nem szedik belőle. No meg - az itteni ellenállók nevét...
 - Ha jól sejtem, az is érdekli, melyet még a kezében tart.
 - Talán. Ugyanis nem értem... - válaszolt a boltosnak. - Miért üres teljesen? Ugyan mire jó egy olyan könyv, amiben csak üres lapok vannak?
 - Áh! Még nem látott naplót, igaz?
 - Mi az a napló?
 - Egy olyan kötet, melyet direkt úgy készítenek el, hogy üresek a lapjai. - Nekro felvonta a szemöldökét, további magyarázatra várt, amit meg is kapott:
 - Főleg kereskedők szokták venni, hogy beleírják és kiszámolják a napi bevételüket, de akadnak olyanok is - mint mi, ketten, Öregek - akik tudnak írni-olvasni, és úgy határoznak, hogy leírják emlékeiket az utódaiknak. Tanuljon a fiatalság a mi tapasztalatainkból, nem igaz? Ez a szokás a nemességtől ered. Kezdetben csak ők csinálták ezt, hogy az új uralkodók és földbirtokosok ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, mint apáik és nagyapáik. Van egy szentimentalista, de hasznos funkciója is, ha az ember már nagyon megöregedett és elfelejt dolgokat: újraolvashatja élete eseményeit úgy, ahogy azt ő lerögzítette. Így felfrissítheti az emlékezetét. A lényege, hogy őszintén kell benne írni, különben sose találja meg a dugipénzét, vagy egy elrejtett kulcsot az ember, ha úgy adódik... - nevetett a végére.
Nekro csak bólogatott, s egyre nagyobb késztetést érzett arra, hogy megvegye mindkettőt. Az ismeretlen írások melletti rúnák, melyek a "mélység lángjainak" dicsőítéséről szóltak, valamint a "mágia" és a "rituálé" szót felismerte benne. A naplóban meg - úgy érezte - rögzítenie kell életének fontosabb eseményit. Elkerülhetetlen, hogy a rossz dolgok is belekerüljenek, de, talán, ha újra és újra visszaolvassa saját sorait, közönyössé válnak számára azok az események, és nem fognak rá-rátörni a rossz emlékek. Legmélyebb gondolatait is kifejezheti anélkül, hogy bárkivel is megosztaná. Őszintén és egyszerűen. Azonban volt valami, ami idegesítette ezzel kapcsolatban, s szóvá is tette:
 - És, ha idegen kezekbe kerül a napló? - kérdezte. - Nem lenne valami jó, ha bárki olvasgathatná.
 - Igaza van, uram. - mondta kicsit elkomolyodva a könyvárus. - Ha jártas egy kicsit a történelemben, láthatja: nem egy királyságnak az lett a veszte, hogy egy naplóban vagy könyvben lerögzítették a gyenge pontokat. Gondolok itt olyan személyekre, akiket - a nyilvánosság elől eltitkoltan - fontos érzelmi szálak fűztek a napló tulajdonosához, illetve a várfalak erősségére... Hallott már Gronvah és Merien történetéről?
 Mivel Nekro enyhén, tagadólag megrázta a fejét, a könyvárus belefogott egy gyors mesébe:
 - Gronvah egy nagy és erős királyság ura volt. Csatában soha nem tudták legyőzni, annyira jól értett a hadászathoz. Hódított és pusztított, mindent, ami ellenállt neki. A birodalmának nemesei már szomjaztak a békére, mert annyi földművest vittek katonának, vagy öltek meg, hogy nem volt kinek betakarítania a termést. Nagy nehezen rávették Gronvaht, hogy kössön békét Drunam királlyal, akivel épp akkor hadban állt. A béke garanciájaként Gronvahnak el kellett vennie feleségül Drunam király lányát, azonban Gronvah egy másik nőt szeretett. Egy Merien nevű, egyszerű lányt, aki egy városi fazekas egyetlen gyermeke volt. Senki sem tudott erről, így a király gondolkodási időt kért. Egy hetet. Ez alatt az egy hét alatt felkereste szerelmét és elmondta neki, hogy mit kíván tőle a nemesség. A lány nagyon elszomorodott, ám megértette a helyzetet. Gronvah megígérte neki, hogy feleségül veszi azt a királylányt a béke érdekében, de nem fog hálni vele soha. Így is történt. A királylányból királyné lett, de Gronvah nem törődött vele. Nem lett frigyükből gyermekáldás. A királyné sejtette, hogy titkolnak előle valamit, s egy nap, megszerezte ura naplóját, miközben az szerelmével, s akkor már megszületett gyermekükkel volt. A nő rögvest el is olvasta, mert férje, a király több napig szokott távol lenni. Amikor befejezte, rohant vissza az apjához, hogy elpanaszolja megaláztatását. Drunam király, mivel így is elvesztette korábbi területeinek nagy részét, ravasz tervet eszelt ki. Elraboltatta Merient és a kisgyermeket, majd egy levelet küldött Gronvahnak, amiben megfenyegette, hogy megöleti a gyermeket és a nőt is, ha nem mond le trónjáról az ő javára. Gronvah éktelen haragra gerjedt, és azonnal lefejeztette azokat az őröket, akik azon a héten a dolgozószobáját őrizték, mikor ő
legutóbb távol volt. Ennyivel kellett beérnie, mert nem tehetett mást. Ha haddal vonul az ellenséghez, szeretteit megölik... Így hát elfogadta a feltételeket. Mondhatnám, hogy ezek után boldogan éltek Meriennel és a kisfiával együtt egy félreeső kis faluban, egyszerű földművesekként - de nem így történt. Gronvahnak sok hűséges alattvalója volt, akik nem fogadták el királyuk döntését, és Drunam tudta ezt. Felkelést szíthattak volna ellene, ezért a szerződés aláírása után, megölette a foglyokat és az egykori nagy hódítót is.
 - Egy napló okozta a vesztét...
 - Igen. Ha nem lett volna napló, nem derül fény a titkára és másképp alakulnak a dolgok.
 - És mi történt Drunammal? - kíváncsiskodott Nekro. Tetszett neki a történet, ezért a teljes végkifejlet érdekelte.
 - Gronvah leghűségesebb emberei bosszút esküdtek, és megölték őt. A lányát, akit - ha jól emlékszem, Dierannak hívtak, a törvények értelmében - gyalázatos tettéért, amiért elárulta törvényes férjét és királyát, máglyán égették meg. Nos? Érdeklik a könyvek?
 - Hogyne. És valami történetgyűjtemény is, amiben ehhez hasonlók vannak.
 - Azokat ott találja a másik oldalon - mosolyodott el újra a boltos, mutatva az irányt. Míg Nekro tovább válogatott, addig az eladó a kezébe fogta a már kiválasztott két kötetet. Nekro nézelődött, és talált is egy megfelelőt, amiben a tartalomjegyzék szerint az imént hallott történet is benne volt. Odaadta hát azt is, hogy szeretne fizetni.
 - Összesen kilenc lesz - mondta az eladó.
 - Kilenc?! - fakadt ki Nekro hirtelen. - Azt hittem, nem lesz több háromnál!
 - Sajnos, ez a helyzet - válaszolt az eladó komoran. - Normális esetben tényleg csak két ezüst és tíz rész lenne ezeknek az ára összesen, de élelemre van szükségünk! A kenyér már drágább, mint egy szajha! Ha nem tetszik az ár, menjen máshová!
 - De nekem tényleg nincs több pénzem - hazudta ártatlan képpel. Volt az erszényében legalább tíz arany, az orgyilkos nem vette el, ami meg is lepte.
Száz ezüstöt ért, de nem akarta gyorsan elkölteni. Ki tudja mire lesz még szüksége, vagy hogy meddig kell Lightheavenben tartózkodniuk...
 - Megértem - nyugodott meg a boltos. - Sajnálom, de nem lehetek szolgálatára, hacsak...
 - Hacsak?
 - Szerezzen nekem egy kis élelmet! - mondta csillogó szemmel, suttogva, miután feleslegesen körülnézett, hogy nincs-e a boltban rajtuk kívül valaki.
 - Mégis, hogyan? - kérdezte Nekro.
 - Azt magára bízom. De ha hoz nekem három zsák élelmet, magáé a három könyv!
 - Mégis, mekkora zsákra gondolt? - kérdezte újra, most már gyanakodva.
 - Elég egy kis utazózsák. Amit a lovakra szoktak tenni. Úgy hallottam, beosztva akár egy hétig is ki lehet húzni egy olyan adaggal!
 - Ha nagyon spórol, akkor természetesen - szaladt ki a száján, de a boltos nem azzal foglalkozott, hogy ő egy utazó.
 - Tökéletes! Hozzon három akkora zsáknyit! Lehet benne bármi, csak ne romlott legyen, mert akkor nincs üzlet!
 - Még az sem biztos, hogy képes leszek egyáltalán szerezni...
 - Tudom-tudom, elnézést! De, így megfelel magának? Vagy kilenc ezüstérme, vagy három zsákocska élelem.
 - Nem sok választásom maradt...